Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1918-09-10 / 207. szám
6 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1918. szeptember 10. ájengední telefonját. Az orvosokra nézve ugy intézkedik, hogy az orvosi gyakorlatot rendszeresen folytató orvosok abban a kivételes kedvezményben részesülnek, hogy telefonjukat ha azt nem mással közösen bérlik, mérsékelt dijért, korlátozás nélkül használhatják. Fogtechnikusok e kedvezményre nem tarthatnak igényt. Életbelépteti az üzletszabályzat a háború alatt beszüntetett azt a régi gyakorlatot, hogy telefonon is lehet táviratokat feladni. Ezért a kedvezményért külön 40 fillért köteles az előfizető fizetni. A nyilvános telefonállomásokról szintén lehet táviratokat feladni és ezért táviratonként külön 20 fillér dijat szednek. Állami táviratokat, hírlapi sürgönyöket és utalványtáviratokat telefonon nem lehet feladni. Külföldre szóló idegennyelvü táviratok legfeljebb csak ötven szóból állhatnak. A telefonállomások tulajdonosai az érkező távirataikat telefonon is átvehetik, illetve a táviró hivatal által felolvastathatják. Ezért összesen 30 fillér pótdijat kell fizetni. Ujitás az is, hogy azok az előfizetők, akiknek ugyanahhoz a hálózathoz kapcsolt egynél több távbeszélő állomásuk van, kérhetik, hogy a központ állomásaikat a hivatali szolgálatidőn tul terjedő időre állandó összeköttetésben tartsa. — Elfogott betörők. Augusztus 26-án éjjel betörtek a Máv. jóléti bizottságának Attila-utcai raktárába és onnan elvittek 127 kiló zsirt. A rendőrségnek csak inost sikerült elfogni a betörőket egy, a váci fegyházból megszökött Juhász Lajos nevü fegyenc, Bálint Lajos katonaszökevény és egy kiskorú személyében. A betörök tettüket beismerték. Az egyik lakásán megtalált a rendőrség negyvenhét kiló zsirt és 630 korona készpénzt. U H A N I A Telefon: 872. Kedden szeptember 10-én JOE JENKIN S, a legkitűnőbb detektív uj esete. Detektivdráma 4 részben. Rendkívül izgalmas és ötletes detektív történet Előadások d. u. 5, 7 és 9 órakor, Jegyek előre válthatók d. u. 3 órától. Budapest, Rietmen isi lámpák 150 mm. reflektorral 100 méter fényhatás K 105.— Gőzeke és póznalámpa . . K 180.— Továbbá : bánya, asztali, fSggő, kézi es Istállólámpa. Lámpa vevőimnek karbid állandóan raktáron. Árjegyzék ingyen. Bárdi Vilmos VII., Rákőczi-u112. fiarai TiOor müv ésnöksémve, es ruggyanta bélyegzők gyári áron, nemesi ci-' erek z- Rft. émiivésziesen ::•' Szeged, Deák Ferenc-u. 28. KÖZGAZDASÁG oooo Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósitónk : A helyi és bécsi vételekre tovább folytatódott a szilárdság. A vezető értékek sorban 10-15 koronával javultak. A helyi piacon pedig még tetemesebben emelkedtek az árfolyamok, mert a kereslet itt is túlsúlyra került. A zárlat igen szilárd volt. Magyar Hitel 1401—1450, Osztrák Hitel 912—918, Agrárbank 1091 — 1081, Fabank 975—950, Forgalmibank 672—666, Földbirtokbank 439-447. Hazaibank 661—666, Hermes 580—547, Ingatlanbank 775—769, íparbank 532, Jelzálogbank 590—585, Kereskedelmibank 6200, Leszámitolóbank 846—840, Magyar 961—970, Merkúr 379—375, Concordiá 900-910, Gizella 815-825, Viktória 1900—1990, Általános kőszén 2210—2218, Beocsini 1250—1257,50, Magnezit 460—458, Salgótarjáni 1300—1295, Urikányi 945—952, Pimamurányi 1201 — 1215, Ganz 4390—4450, Lang 501—514, Lipták 269—267, Adria 1810—130, Atlantika 1410-1397, Államvasút 1070-1078, Fatermelő 1930—1940, Danica 1142—1235, Tlasici 3405—3415. Bécsből jelentik: A kedvező berlini jelentések folytán a tőzsde megtartotta szilárd magatartását. Az üzlet azonban nem volt olyan élénk, mint a mult hét végén. A kuliszértékek 3—6 korona kezdőemelkedése a forgalom további folyamán elesik, ellenben a legtöbb korlátértékben, főképen magyar és cseh papirokban állandóan nagy kereslet volt. Rövid idővel a zárlat előtt a délivasut értékek felé fordult az érdeklődés, amelyek árfolyama szintén emelkedett, csupán a török vasúti értékek estek. Egyes cukor, petróleum és hajózási értékek árfolyama 10—30 koronával emelkedett. A befektetési piac szilárd maradt. A délvidéki termésbeszoigáltatás. Temes, Tc-ontál, Krassó-Szörény és Csanádmegyék területén a-mult esztendőben 23.000 vagon kenyérmagot és tengerit rekviráltak. A TELEFON 11 -85. Igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON 11-85. ~~— — • Kedden Két gagy sláger dráma 3 felvonásban. A főszerepben: yjgö LarSetl. Váltunk el vígjáték 3 felvonásban. Előadások 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. folyó évben a vármegyék önkéntes felajánlása és a rekvirálás sokkal jobb eredménnyel végződött, amennyiben eddig majdnem elérték már búzában a tavalyi 23.000 vagont. Ezzel szemben, tekintettel arra, hogy magánosok nem szerezhették be egyszerre egész évi búzaszükségletüket, több az ellátatlanok száma is, mint tavaly volt, A rekvirálandó tengeri szintén tekintélyes mennyiségű lesz és a közélelmezési hivatal azzal külön fog rendelkezni. A fűszerek árai. A fűszerekből a készletek egyre kisebbek, de a fogyasztás is mind kisebb lessz, mert a már nagyon magas árakat a fogyasztók nemigen tudják megfizetni. Bors 330—340 K, szegfüborá 11.5—120 K, szegfüszög 220 K, fahéj 260—270 K, szerecsendió 120—130 K, szerecsendióvirág 180 K, gyömbér 100—110 K, vanília 2100 K, mazsola 1917-es áru 44 K, kömény magyar áru,56—58 K, galiciai 60 K kürűi, hollandi egyáltalán nem kapható. A tea egyre drágul, már 350—360 K,-val jegyzik minőséghatározás nélkül. MÜWESZET , 000» HETI MŰSOR: Kedd: „Szibii" operett. Szerda: „A princ" vígjáték. Bemutató. Csütörtök: „A princ" vígjáték. Péntek: „A princ" vígjáték. Szombat: „A princ" vígjáték. Vasárnap d. u. „Sárga csikó" népszínmű. Vasárnap este: „Mágnás Miksa" operett. — * Szinházi Élet. Incze Sándor páratlanul népszerű hetilapja Hejehuja-számot adott. A képben és Írásban érdekes számba cikket Szép Ernő, Iványi Jenő, Tábori Kornél, verset Somlyó Zoltán, Bus Fekete László irtak. A szolnoki müvésztelepről Pólya rajzaival, az Andor-ról Vértes rajzaival van érdekes cikk, Angelo fotográfiák, Intim Pista, heti vers Szomaházyregény. A Hejehuja báró kottája teszik érdekessé a számot, melynek egy korona az ára. Előfizetés negyedévre 10 korona. Kiadóhivatal VII., Erzsébet-körut 29. MOZI. eoeo URÁNIA MŰSORA: Hétfőn és kedden: „A négylábú ember" detektív dráma 4 részben és „Hábors. a konyhában" vígjáték 2 felvonásban. Szerdán és csütörtökön : f„Boethoven" művész drm. 5 felvonásban. Péntektől vasárnapig: „A szerelem hatalma" drm. 5 felv. a főszerepben Pola Negrivel, ezenkívül „A legelső szerelem" vigjáfék két felvonásban. VASS-MOZI MŰSORA: Szombaton és vasárnap : „Phantomas kastélya" detektív dráma 4 részben es „Az amerikai nagynéni" vígjáték 2 felvonásban. Karbid lámpák, karbid gyertyák, R. &. G. varró gépek kerékpárok, gramofonok benzines öngyújtók, villamos zseblámpák, friss száraz elemek ,összes géprészek, stb. Nagy javító műhely DÉRY EDE Szeged, Kiss-utca Keleti-palota. Butorszállitási és beraktározási vállalat UNGAR BENŐ szállító. Telefon: 43 Bútor- és épületasztalos készít mindenféle BÚTOR- és ÉPÜLET-MUNKÁKAT, ÜZLETBERENDEZÉST DOBÓ, hadirokkant assztalos, Takaréktár-u 0,