Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1918-09-10 / 207. szám

Szeged, 1918. szeptember 10. délmiaigyárorkzág 7 LEGÚJABB. BERLIN: A Wolff-ügynökség jelenti 9 én este: A Peronne-Chambray-i ut mind­két oldalán meghiúsultak az angolok ujabb támadásai. A többi harcszakaszokról nincs jelenteni való. AMSTERDAM: A Ruter-ügynökség je­lentése sWint Bourne bíboros beszédet mondott Londonban a pacifizunus ellen. Az angoloknak — mondotta — nem szabad ma­gukat annexió és kártalanítás nélküli béke jelszavával eltántorítani, miivel meglehet, hogy az igazságosság megköveteli a kárta­lanítást és az annexióf, már pedig az olyan bóké, amely nem igazságos, tartós sem le­het. •nnmuannmiiiwmihiimnimimhhhanmii A bajor és a bolgár király felköszöntője Szófia, szeptember 9. A bajor király tiszteletére adott diszebéden Ferdinánd bolgár király felköszöntőt mondott. Hi­vatkozott a komoly, döntő napokra, ame­lyek a nyugati fronton kemény próbára tették a szövetséges csapatokat. Kijelen­tette, hogy a bolgár nép mindenkor csodálattal követte a hősies bajor csa­patok teljesítményeit, amelyek örök di­csőséges lapot fognak alkotni a legyőz­hetetlen német hadsereg történelmében. Reméli és bizik benne, hogy ezt a harcot a jó befejezésig végig fogják harcolni. Lajos bajor király a következőket válaszolta: Szívélyes és őszinte köszö­netet mondok Felségednek, az üdvözlet barátságos szavaiért, amelyeket Felséged az imént hozzám intézni szives volt. Azóta, hogy Felségedet Münchenben, üdvözölhettem, Bulgáriának a német bi­rodalommal való szövetsége, amely kö­zös védekezésre egyesült, újból nagy­szerűen bevált. Természetesen még nem jutott osztályunkkul, hogy a fegyvert vég­legesen letesszük s ismét a béke müvé­nek szenteljük magunkat. A nyugati hatalmaknak elég gyakran nyujtottuk őszintén kezünket a megegye­zésre és még mindig csak megsemmisi­tési akarattal, szélsőséges hódítási vágy­gyal találkoztunk. — Sziklaszilárd azonban a mi biza­kodásunk és ellenfeleinknek is fel kell majd ismerniök, hogy támadásuk hiába­való és a szövetségesek megrendithetet­len szövetségi hüségükben legyőzhetet­lenek. Lloyd George nem méltatja válaszra Solf államtitkári BÉCS, szeptember 9. A Daily Express jel-intése szerint Lloyd George több képvi­. ö előtt kijelentette, hogy saját személyét ilíetöleg semmi alkalmát nem fát ja annak, liogy Solf német államtitkár beszédére vá­laszoljon. Óráját és ékszerest javitfassa elsőrangú óra- és ékszer­üzletemben. Szolid á ra k ! Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.\v. FISCHEH K. .*.*.*.­Korzó-kávéház mellett. A japánok előnyomulása Oroszországban VLADIVOSZTOK, szeptember 9. (Reu­ter.) A japánok megszállták Chabarovszkot. TOKIO, szeptember 9. (Reuter.) A ja­pánok Cliabarovszk felé való előnyomulá-' suk során az ellenségnek nyomát sem talál­ták. Az Iman-vasuttóí délre a Tanga-Iman hidjai sértetlenek voltaik. Az angol tengerészet a béke útjára lépett GENF. szeptember 9. A Populair jelenti, hogy az angol tengerészek, akik Lloyd Ge­orgenak legerősebb támogatói voltak, más álláspontra helyezkedtek és békés tenden­ciákat kezdenek követni. Egyesületük főtit­kárát, Haweíock Wilsont, aki az angol és francia háborús célokat leghathatósabban támogatta, lemondásra kényszeritették. Bukarest egykori rendőrfőnöké­nek letarlóztatása. BUKAREST, szeptember 9. A volt kor­mány elleni vizsgálatot vezető parlamentá­ris vizsgálóbizottság elrendelje a bukaresti rendőrség volt főnökének, Rafaelnek letar­tóztatását. Rafael a Panaitescu szolgálatá­ban álló ügynökök egyik legtevékenyebbi­(ke volt. A Ranasterea pályafutásáról közli, hogy egy szép napon, amikor megunta az általa betöltött alacsony jelentőségű szerep­kört, utasította embereit, hogy Bukarest kö­zelében egy Károly király elleni merénylet főpróbáját inscenálják, amelyet a'zután ő nyomozott ki. Csakhamar ezután Giurgiu­nál egy bombát fedeztetett fel, amelyet áUi­tólag Károly királynak szántak, aki egy du­nai útra készült. Ily módon sikerült neki hi­vatalának nagy jelentőséget j tulajdonítani. Erre azután évenkint nagy pénzösszegeket bocsájtottafc rendelkezésére abból a célból, hogy a politikai biztonsági iszolgálatot el­lássa egy olyan országban, amely egyáltalán nem ismer politikai merényleteket* (M. T. I.) Lenin politikai végrendelete BERLIN, szeptember 9. Bár Lenin ál­lapota nem ad okot aggodalomra, a bolse­vikjeik vezére minden eshetőségre elkészült és rövid politikai végrendeletet tett. Vég­rendeletében Lenin megszabja utódainak po­litikai maguktartásának irányvonalait és út­mutatásokat ad nekik, hogyan segítsék vég­leges győ'zelemre a dicsőséges orosz forra­dalmat. Bélm agya r ország d'ófizeíéü ára Szegedem egy évre . félévre negyedévre egyhónapra . » 36, . 18.­. 9.­. 3­kor » * Vidéken: egy évre . félévre negyedévre 36.— kor. 18— „ 9- . SCHATZ m. FSAI Uftl SZABÓ ÜZLETE Telefon 818. Kölcsey-ulca 4. Nincs többé fogfájása annak, ki a re / 0 • » m használja. Flóra szájvizet . ápoló készítmény. Egy üveg ára 2 K. 50 fillér. Kaphatí BRRCSflf HRROíV gi|é|i|sier!árálian Széihenyi-fOr 12. az. A világítási rendelet | határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis fél-wattos lámpákkal lehet betartani. flasziioii 25,o,60 üt kaszai Tungsramlámpákaf. Szálloda is tfVrtáz ítVítd. Van szerencsém a n. é. közönség figyelmét fel­hívni arra, hogy városunk egvik legkellemesebb szórakozó helyét, a Róka-utca 6 sz. alatt kibé­reitem és újonnan átalakítva aug. 1-én elsőrangú Női zenekar állandó közreműködésével mag­nyitottam. Tisztelettel Csupor József kávés. Iskolahegedükben, valamint az ösz­szes hangszerekben és alkatrészekben Babós Sándor ffTaíT Iskola, utca — 8. Szolid árak. Jánosik János szűcsmester. Kígyó-utca 2. sz. Szőrmekabátokat mérték után leg­dlvatosabban készitek. Átalakításo­kat és javításokat jutányosán vállalok. elsőrendű női divatterme. plascUner Eajosní Bocskay-utca 9 1. emelet. Telefon 14-58. Legújabb modellek és saját tervek szerint készit toilletteket, kosztümöket, blúzokat. Raktáron blúzok toillettek, Azsurozást, pliszirozást. gombáthuzást, mühimzést, müstoppolást elválal. Hivatalnokoknak 10 százalékos engedmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom