Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1918-09-10 / 207. szám
2 DÉL-MAG Y ARO RSZÁG Szeged, 1918. szeptember 10. A németek megállították az antant előnyomulását. — Eredménytelen felderítő harcok az uj védelmi állások előtt. — Augusztusban a németek 665 repülőgépet és 53 kötött léggömböt lőttek le. — zánk eljöttek és nagyon fontosnak tartjuk, hogy ilyen pillanatban jöttek, amelyben egyforma gondok terhelnek bennünket. De mi nem ismerünk elcsüggedést! Meggyőződhet-, nek arról itt is, hogy mi épugy, mint Németország, félelem és gög nélkül szilárdan álljuk a következő harcot. De elhárítjuk magunktól minden felelősségét annak a harcnak a meghosszabbításáért, amelyet az ellenség teljesen alaptalanul és gonosz módon reánk kényszeritett. Kérdés, vájjon ma az a gondolat nem } bün-e az emberiség ellen, a történteimi fejlődés épületét, aimely bizonyára itt is, ott is javításra szorul, lerontani akarni csak azért, hogy a romjain épüljön fel a jövendő paradicsoma, amelynek épen az a hibája, hogy ellenségeink megsemmisítő rendszere szerint túlságosan nagy véráldozatok árán valósitható meg. Ha összeszámláljuk ennek a háborúnak eddigi hekatombájait, feladhatjuk azt a kérdést, Vájjon lehet-e felelősséget váll ülni azért, hogy ilyen áron próbáljunk hadicélokat kierőszakolni? Ugy vélem, hogy a gondos és őszinte vizsgálódás a másik oldalon sokat rábírna annak a belátására, hogy képzelt dolgokért harcolnak a legna]/• gyobbrészt. Igen tisztelt Uraim! Nem akarom testetlen békekiáltásokkal kápráztatni Önökét olyan pillanatban, amikor a világot a háború lá|za rángatja. Kellett azonban Önök előtt a békéről beszélnem, mert mindannyian becsületesen kívánjuk, mert bizonyosak vagyunk afelől, hogy az összes ellenséges országokban állandóan növekszik a hasonló gondolkozású emberek száma. Munkálkodjanak továbbra is ama nagy feladaton, hogy az a szellem áthatja pompás katonáinkat, a melyek segítik a megettes országokban levő vitéz lakosságnak elviselni minden szenvedést és nélkülözést, hogy ez ápoltassák és megóvassék. Legyen áldás és siker további működésükön. A miniszter beszéde ezze! véget ért -és a latkoma kedélyes hangulatban tovább folyt. Kétnapos olasz minisztertanács Luganó, szeptember 9. Rómában vasárnap minisztertanácsot tartottak, amelyen az összes miniszterek résztvettek. A tanácskozást, amely 4 óra hosszat tartott, hétfőn folytatták. a Secolo szerint rendkívül kényes kérdéseket tárgyaltak. A római Epoche azt állítja, hogy ezek a kérdések Olaszországnak az elnyomott Ausztriai és Magyarországi nemzetisége ügyében való állásfoglalására vonatkoztak. Németország sietteti az oroszukrán békét Berlin, szeptember 9. Lysogub ukrán miniszterelnök a sajtó képviselői előtt berlini utjának céljáról- azt mondotta, hogv Németországot 4z ukrán-drosz béketárgyalások siettetésére akarja felkérni. Németország erre hajlandónak nyilatkozott. Mint a Wolfí- ügynökség illetékes helyről értesüt. orosz •részről hasonlóképpen az az óhaj jut kifejezésre, hogv a béketárgyalásokat mielőbb befejezzék. (M. T. I.) BERLIN, szeptember 9. A nagyföhadiszállás jeíenti: Nyugati harctér: Helyi harcok a Pologsteent erdőtől északra és a Labasse csatorna mentén. Armantierestöl északra az ellenség ismét támadott. Visszavertük a támadást és foglyokat ejtettünk. Arleux és Hadriencourt között a csatorna mentén tüzérségi harc és felderítő csatározások. A Perommebö! Cambraibe vezető országúttól délre az ellenség folytatta támadásait nagyobb erők harcba vetésével a Conzeaucourt-Epehy-Templeuxtól északra haladó vonal ellen. A támadások az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. Elöcsapataink tegnap túlnyomó erejii ellenséget megakadályoztak az elönyomulásban St Simon és a Crosat csatorna felett. Az Oise és Aillette között felderítő harGENF, szeptember 9. Madridi táviratok szeptember 11-ére hivatalos nyilatkozatot jelentenek be a német-spanyol tárgyalások állásáról, miután a fennálló igen nagy nehézségeket leküzdötték. Biztosra vehető, hogy Spanyolország jó viszonya Németországgal Meghiusuit olasz támadások. BUDAPEST, szeptember 9. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Olasz harctér: A Monté Pertikon tegnapelőtt este és tegnap reggel visszavertük az olaszok támadásait. Az ellenség súlyos veszteséget szenvedeti A VEZÉRKAR FÖNÖKE. Svájcban életbelépett a kiviteti tilalom ZÜRICH, szeptember 9. A szövetségtanács augusztus végén elrendelte, hogy Svájcból semmit sem szabad kivinni. A rendelet szeptember 5-én lépett életbe. Teljesen elpusztított területet hódítottak vissza az antantcsapatok BÉCS, szeptember 9. A Matin írja, nögy a községek, amelyeket a franciák újra megszállottak, több, mint két harmad részben omladékok és hogy a nagyobb városok cok. Az Aillette és az Aisne között az ellenség több hiábavaló részleges támadása után estefelé előtámadásra indult az egész fronton. Részben közelharcban és ellenlökésekkel visszautasitotuk. Az Aisne és Vesle között részleges támadásokat, a Champagnen részleges előretöréseket hiúsítottunk meg. Egy repiilörajból, amely Manheim ellen indult, 5 repülőgépet lőttünk le. Augusztus havában a német frontokon 665 repülőgépet lőttünk le; ezek közül 62-öt elhárító ágyúink találtak el. Lelőttünk továbbá 53 kötött léggömböt, 25 lelőtt repülőgépet birtokunkba vettünk. A többi ellenséges vonalakon tul zuhant le. A mi veszteségünk 143 repülő és 43 léggömb. ^ LUDENDORFE, első föszállásmestar. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztálv.i és szövetségeseivel továbbra is fenmarad. A /központi hatalmak madridi képviselőinek nagy elismeréssel adóznak, mert az elmúlt komoly pillanatokban a helyzet magaslatán állottak. nagyrészt romokban hevernek. A németek visszavonulásuk alkalmával mindent ugy tönkretettek, hogy az antant teljes technikai fölényére lesz szükség, hogy csapataik előrehaladását lehetővé tegyék. A francia, an gol, amerikai csapatok teljesen szilárd területen haladnak előre. Igazán gyászos kép tárul eléjük, amikor egy újra meghódított városba kell bevonulniuk. Az antant diplomatái Anglia Oroszországnak szóló hadüzenetét várják Rátterdam. szeptember 8. Az animit diplomaták vájjak, hagy Arigiia kádat üzen Oroszországnak. Oroszország ugyanis aligha fog elégtétélt adni a pétervári angol követségre való behatolás alkalmával -elkövetett gyilkosságért. A Lenin ellen elkövetett merénylet alkalmával PééetváéM HáÉmtnchdt angdlt leiartóitaíiak, akiket abban az esetben, ha Lenin belehalt volna sebesüléseibe. kivégeztek volna. A semleges ál amoik képviselői- Szinovjevnél, a kom'mün elnökénéi tiltakoztak a tömeges letartóztatások és kivégzések ellen. . A spanyol-némefi tárgyalások kedvezően végződtek. Az omszki kormány hadat üzent Németországnak BÉCS, szeptember 9. A svájci határról | mánya Németországnak megüzente a hábojelentik, hogy a londoni Havas-jligynökség j rut. A német katonai és polgári személyeket szerint a szibériai köztársaság omszki kor- | internálták. Amerika nem köt szövetségi szerződést Angliával ZÜRICH, szeptember 9. Mint a Teleg raphen Kompagnie Londonból jelenti, Jones, az Egysült-Államok szenátusának tagja a leghatározottabban megcáfolja azokat a híreszteléseket, mintha az Unió követe azt a megbízást kapta volna, hogy Angliával szövetségi szerződés megkötéséről tárgyaljon. Ai Egyesült-Államokban nem áll fenn az a szándék, hogy a háború befejezése után valamelyik másik nemzettel politikai vagy katonai szövetségbe kerüljön.