Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1918-09-10 / 207. szám

Szeged. 1918. szeptember 10. DÉLMAG YARORSZÁ G 3 (Jj rend a szegedi köztisztviselők beszerzési csoportjában, (Saját tudósítónktól.) A* szegedi köz- | tisztviselők beszerzési csoportjának intéző- j bizottsága hétfőn délután Sándor Ignác el­nöklésével ismét iiiést tartott. Ez alkalöin­• mai szóbakerültek azok a vádak is, amelye­ket nyolc nappal ezelőtt hozott nyilvános­ságra a Déimagyarország. A vádak most az intéző-bizottság ülésén is beigazotásti nyer tek, viszont nem. foglalkoztak velük hossza­sabban. mert a hétfői nappal uj éra kezdődött a beszerzési csoport életében és ez az uj rendszer remélhetőleg megszünteti a sza­bálytalanságokat és visszaéléseket is. Az ülés lefolyásáról az alábbi tudósításunk szá­mol be: Az ülés megnyitása után Sándor Ignác elnök jelentette, hogy az intéző-bizottság legutóbbi ülésén olyan határozatot hozott, hogy a tömegáruk, mint a liszt és burgonya, árusítására' szerződést köt a beszerzési cso­port a Reternelly-céggel, mig a raktár keze­lését házikezelésbe veszik. Bejelenti, hogv a szerződés megkötése meghiusult. Igy újból pályázatot hirdettek a liszt és burgonya ki­árusítására. Erre a hirdetményre több aján­lat érkezett be. Ezek között első Szász Emil ajánlata, aki a Sehlesinger M. cég tulajdo­nosa. Szász Emil teljes nagv raktárhelyisé­gét, hat segédjét, négy kocsiját és irodahe­lyiségét rendelkezésére bocsájtja a csoport­nak s ha kelt, még több kiszolgáló segédet is biztosit. Vállalja a lisztnek és burgonyának a jelentkezéstől számított négy napon belül való házihoz szállítását és "kötelezi magát ar­ra, hogy az egyéb árukat is torlódás nélkül fogja kiszolgálni. Mindezekért ellenszolgálta­tásul a bruttó jövedelem öt százalékát kéri Dr. Somogyi Szilveszter polgármester fölszólalása után a bizottság egyhangúlag el­határozta, hogy ezt az ajánlatot elfogadja és | utasította az elnökséget, hogv a kereskedővel j a szerződést haladéktalanul kösse meg. Ezután elhatározta a bizottság, hogy a csoport tagjai sorába fölveszik a szegedi ke­gyesrendi tanárokat is. Majd sor került dr. Kalmár Szilveszter és dr. Dettre Pál királyi ügyészek panaszos beadványának tárgyalá­sára. Dr. Kalmár és dr. Dettre azt panaszol­ják beadványaikban, hogy a csoportnál pro­tekciós rendszer érvényesül és az ügykeze­lés szabálytalan. Szóltak beadványukban a csoportnál szokásos ácsorgásokról is, ame­lyek megszüntetését kérték. Az intéző-bizott­ság arra váló tekintettel, hogv az töőző hatá­rozat értelmében úgyis egész más rendszer kezdődik a csoportnál, a beadvány részleteit nein tárgyalta. Elhatározta a bizottság, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ezután azok isx megkapják majd minden áruból a fejada­gokat, akik magánosok ugyan, de saját ház­tartásuk van. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester közölte ezután, hogy dr. Kelemen Béla főispán legutóbbi budapesti utja alkalmával eljárt Neményi kultuszminiszteri államtitkárnál Hauser Rezső Sándornak a tanitás alól való fölimentése ügyében, .hogy Hauser teljesen a beszerzési csoportnak szentelhesse idejét és munkabírását. Az államtitkár kijelentette, ihogv éppen a kereskedelmi iskolai tánárok körében érezhető leginkább a hiány, mégis hiszi, hogy a kultuszminiszter hajlandó lesz Hausert fölmenteni, ha tanártársai díjtalanul vállalkoznak az iskolában való helyettesíté­sére. A beszerzési csoport intéző-bizottsága elhatározta, hogv — amennyiben itt lenne az akadály a fölmentés körül, a csoport vállal­ja a Haugert helyettesítő tanárok óradijának kifizetését. ve ezeknek képviselői: Fernbach, a birodal­mi gyűlés mostani elnöke, HauSsmann és literi. Ennek az eszmecserének bázisa a bi­rodalmi gyűlés 1917. évi rezoluciója és Wil­son elnök békeformulája lett volna. A német kormány tudott a birodalmi gyűlés többségi pártjainak szándékáról.Eleinte angol nszrőt sem látszatuk kedvezőtlenekenek a kUáiúsdk. Egyszerre csak fordulat állott be. mely, mint ielstra elvtárs szavaiból kiolvasható, Lloyd Gedrge személyes beévatfoözdsáM] ve­zethető vissza. Némát részen megvolt d haj­landóság arra, hogy a báiszlütdvázki béke­ígydldsjok helyett az áÜdlátiós béke ügyé­ben kezdjenek tárgyalásokat. Az is bizonyos, bogy az antant ellenkezése volt az oka an­nak. hogy Németországban a megegyezéses béke ellenségei túlsúlyra jutottak. A németek befejezték a visszavonulást Berlin, szeptember 9. A Wolff-ügynök­ség jelenti: A vasárnapi német hivatalos je­lentés közli, hogy a német csapatok a harc­vonalon mindenütt uj állásaikban vannak. Az angoloknak és a franciáknak éppen egy hónapra volt szükségük, hogv veszteségtel­jes harcokban SZÍVÓS utóvédekket szemben lassan és véresen visszafoglalják azt a terü­letet, amelyet a nérnetekpnárcius Végén nyolc nap alatt példátlanul gyors előnyomulással megszereztek. Végrehajtottuk a visszdvönn­lást azon a területen, amely aí 1917-es német frontrövidUM pusztitásabiak riydniMt mu­tatja. A mostani visszavonulás példátlan fel­adatot rótt csapatainkra és a vezetésre. Tervszerűen követje az egyik fmnirövidités a másikat. Ahol az ellenségnek sikerült egy­egy helyen betörni a napról-napra váltakozó vonalakba, ellentámadással vagy nagyará­nyú operatív intézkedésekkel mindig ellensú­lyoztuk d hatást. K németek most Iámét lö­kött térületen állndk és mbtderi segitáeszköz­zet rendelkeznek. Az angolok és a franciák a példátlanul veszteséges és fárasztó előnyo­mulás után a halál és. a pwiztulis területéit vannak. Harci erejükben gyengitetleniil és bizalomteíjesen várják a vezérek és a csa­patok a küszöbön álló nehéz harcokat. Vasárnapi német hivatalos jelentés az uj német áiiások eléréséről Nagy főhadiszállás szeptember 8. Gyalog­sági osztagok a Merckentőt keletre fekvő belga vonalból foglyokat hoztak vfssza. Armentiérestől északra az" angoloknak megújított támadásait visszavertük. A harcvonalon mindenütt aj állá­sunkban állunk. Az ellenség tegnap megkísé­relte, hogy a Peronne—Cambrai országúttól délre nagyobb erőkkel támadjon. Utóvédjeink harcrakényszeritették, a túlsúlyban levő ellen­ségnek kitérlek és este a Gouzeaucourt—Epehy — Templeux-vonaltól nyugatra heves támadá­sokat vertek vissza. A Somme mindkét oldalán az ellenség tegnap is csak habozva követett. Az Aillettetől délre az ellenség Vauxaillontól keletre levő vonalainkig küzdötte magát. Vauxa­illon és a Vaillytől nyugatra fekvő terület kö­zött erős támadásokat, amelyek estig több íz­ben megismétlődtek, visszautasítottunk. Ludetidorff, első főszállásmester. Anglia fél az amerikai kereske­delmi flotta fejlődésétől Kopenhága, szeptember 9. Londont pénzügyi körökben sokat beszélnek az amerikai kereskedelmi flotta fejlődéséről. Félnek, hogy a háború után Angliát háttérbe szorítják kereskedelmi hatalom­ban. Szemére vetik az angol kormánynak, hogyfango^hajókat bocsátott az amerikai csapatszállitásnak rendelkezésére, külö­nös tekintettel a veszélyes zónákra. masmm ~ _. . ... itsahi.b.ksbbbbbbahbbbababhsabbsbbssbbbesaabbbbpbbabhbbbbaa.aas.aaab.asw.snte.'s A német többségi párfok békekisérleféf az angolok - hiúsították meg. Berlin, szeptember 9. Az utóbbi hetek­ben az antant több államféríia, köztük Bal­íour is, célzást tett arra, hogy a németek ez év januárjában Svájcban békeajánl afot tet­tek, Világosságot ebben az ügyben nem lehe­tett szerezni és a dolog annál misztikusabb volt, mert a német kormány hivatalos kom­münikében a leghatározottabban kijelentette, hogv tőle ilyen békekisérlét nem Indult ki. Ilyenformán két eshetőséggél kellett számol­ni: vagy félreértésről volt szó. vagv pedig csakugyan történt német békeajánlat, ez azonban nem a kormánytól, hanem privát ol­dalról indult ki. Most azután a Vorwürts, a német szocialisták orgánuma, indíttatva ér­zi magát arra, hogy ezt az egész ügyet fel­világosítsa. Vasárnapi számában a lap meg­írja az egész iigv történetét, mely röviden ab­ban foglalható össze, hogv a német birodalmi­gyűlés vezető férfiai csakugyan élére állot­tak egy békemozgalomnak, melyről a német kormány is tudott. A Vdrmarts cikkében többek között a következőket inja: Troelstra elvtársnak egy meghiúsított békekisérlet ügyében tett nyi­latkozata dolgaiban, mellyel a sváici lapok már napok óta igen élénken foglalkoznak, a német sajtó leplezetlen nyiltságot követel. Mi szívesen állunk a német sajtó rendelkezé­sére és egész nyíltan megmondjuk, mi tör­tént. Előbb azonban le kell közölnünk Troelst­ra élvtárs nyilatkozatának hiteles szövegét. Troelstra ismert nyilatkozatában ezeket mondotta: — Nem tudom, tudomást szereztek-e róla, hogy ínég mielőtt. a breszt-lítovszkl béke­szerződést aláírták volna, a három német többségi párt békekisérletet tett, nem törőd­vén azzal, hogy a vehető német tábornokok a birodalmi gyűlésnek a tárgyalásokba való beavatkozása miatt azzal fenyegetőztek, hogy elbocsátásukat fogják kérni. Az iigv története az. hogy a berni angol követet fel­kérték, értesítse kormányát a hdhm rlétnet többségi párt békekisérlet érői, Nagyon érde­kes volna megtudni, bogy a követ értesitet­te-e az angol kormányt és hogv Lloyd Geor­ge mit válaszolt. Azt is jó volna tudni, hogy az angol vezető politikusokat kormányuk informálta-e erről az ügyről. Henderson út­levelének megtagadása azt bizonyltja, hogy •az úngol kormány erősen dotgózm ez eüeri a békeajdiilát eltén. Az árigol kdfmány aka­dályozta meg| a szocitaidtak nemzetközi U<\u­fereiieiájüt. A Vorwárts ezután igv folytatja; Most azután leközöljük, hogy mit irt erről az ügy­ről a Berner Intelligenzblatt. Ez a svájci lap a következőket jelentette: A megegyezéses békére irányuló kísérletek még ma is tovább tartanak. A német népképviselet többsége hajlandónak mutatkozott arra. hogv ez év januárjában megismerje az angol kormány­nak a békejavaslattal szemben elfoglalt ál­láspontját. Ilyenformát! d megegyezéséi béke diinyira közel volt, mint 1914. julkiú 28-lka óta soha. A svájci lapnak ehhez a meg­jegyzéséhez a Vonvarts az alábbi autentikus értesüléseit fűzi: Ez év januárjában Svájc­ban semleges oldalról kísérlet történt abban az irányban, hogv német és angol politikusok találkozzanak és eszmecserét folytassanak egymással. Angol részről a konzervatív-, li­berális- és a munkáspárt egy-egy képviselő­ié vétt volna részt á MezŐftSzéféseketu né­met részről pedig a birodalmi gyűlés három többségi pártja, 'nevezetesen a centrum-, a haladőpárt és a szociáldemokrata párt, illet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom