Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)

1918-06-21 / 143. szám

k&sc u-iöfccréuré Szeged, 1918. junius ÉL daklmiagyaborszác Vadász Lipót a háhoru és béke kérdéseiről. — Pártvacsora a Pálfg József-párton. A nemzeti munkapártnak csütörtök estére hirdetett pártvacsorája olyan hatalmas méretekben bontakozott ki, amely a legvérmesebb várakozást is fölülmulta. Jóval több mint négyszáz teriték várta Pálfy József jelöltségének lelkes és törhetetlen hiveit. A pártvezetőség azonban már annyi helyről sem tudott gondoskodni, amennyi előjegyzés történt. A söntésben és minden talpalattnyi helyen pótasztalokat és pótszékeket állítottak be. Az emberek egymás mellett szorongtak, sokan állva, vacsora nélkül vettek részt a pártvacsorán, mely mindvégig lelkes lefolyású és ünnepi hangulatú volt. Aki végignézte azt a hatalmas tömeg embert, mely ma este a Prófétában lelkesedett, tüntetett és ünnepelt, az nem távozhatott ebből a helyiségből három tartós benyomás nélkül. Az egyik, hogy Pálfy József hétfői győzelme bizonyos. A másik, hogy most már csak arról van szó, hogy ezt a győzelmet minél fényesebbé teljesebbé és ragyogóbbá tegyük. A harmadik, hogy kezdenek az Emberek talpukra állni, olyanok is, akik eddig a választási harc semleges vagy nyugodt szemlélői voltak, csatlakoznak Pálfy Józsefhez és a küzdelem utolsó napjaiban kikérik részüket a munkából. A pártvacsorán a sokszáz szegedi lelkes társaságában résztvettek Budapestről: báró Tallián Béla, Kálmán Gusztáv, Vadász Lipót, Pál Alfréd és Pékár Gyula, akik a holnapi napot is Szegeden töltik. Szombaton ismét több orsággyülési képviselő érkezik Szegedre Pálfy József támogatására, köztük Herczegh Ferenc, gróf Klebersberg Kuno, Almássy László, Rakovszky Iván és Richter János. A mai pártvacsorán elhangzott beszédek központjában Vadász Lipót nyugalmazott államtitkár felszólalása áll. A mélyen szántó, gondolatokban és ötletekben gazdag beszédet sokszor szakította meg riadó taps és hatalmas éljen. A beszéd elhangzása után felhangzott sokszáz torokból a Himnusz. Az estén mindvégig lelkesen ünnepelték Pálfy Józsefet, aki tartalmas, okos beszédet mondott. A győzelem nem maradhat el. Félkilenckor már zsúfolásig megtelt a Próféta tágas terme, sőt a söntésben teritett hosszú asztal előtt is szorongva ültek Pálfy József párthívei. Négyszázötven teriték volt készítve, de bizony sokan állva, még többen sehogysem jutottak vacsorához, mert sem a vendéglős, sem a párt nem számítottak ilyen •nagyarányú látogatottságra. A kilenc órakor a terembe érkezett vendégeket zajos ovációban részesítették. Kellemes meglepetés volt dr. Cieaíricls Lajos volt szegedi főispán megjelenése, akit régi szegedi ismerősei melegen üdvözöltek. A szokatlanul népes és lelkes lefolyású vacsorán megjelentek: iparosok, kereskedők, tisztviselők, orvosok, ügyvédek és — mind mondani szokás — a társadalom minden rétege. Megannytan diadalmas arccal, a győzelem biztos reményében. Az első szónok Bokor Adolf volt, aki az egész párt nevében meleg szeretettel köszöntötte a vendégeket. (Nagy éljenzés.) A párt vendégei munkájuk révén jutottak oda, ahova fölkerültek. Nem kiván politizálni, a munka embereit üdvözli a vendégekben. (Hagy taps és éljenzés.) (Kálmán Gusztáv beszéde.) Igen tisztelt Uraim! Nagyon köszönöm azokat a megtisztelő szavakat, amelyeket hozzánk intéztek. Mi megtisztelve éreztük magunkat, amikor központi pártvezetőségünk megbizott azzal, hogy Magyarország legnagyobb városába leránduljunk. Leránduljunk, hogy részt vegyünk azon az ünnepélyen, amely nemcsak Önöké, de a mienk is, a párté, amelyhez tartozni szerencsések vagyunk. Jól mondotta szónokuk, hogy a munka emberei vagyunk, de hisz, há körülnézek ebben a teremben, mindenütt csak a munjka embereit látom és talán ez az a iegszillárdabb kapocs, amely bennünket fővezérünkhöz, főmunkásunkhoz, gróf Tisza Istvánhoz füz. (Éljenzés.) Mikor 1910-ben a nemzeti munkapárt, kibontotta zászlóját, akkor is azt a jelszót irta zászlójára, hogy dolgozni akarunk, hogy kipótolják a multat, hogy egységet teremtsünk, mert akkor nemcsak Magyarország, de egész Európa egén sötét fellegek keringtek. Vezérünk már akkor látta ezeket a vészes fellegeket, amelyek megteremtették ezt a gyászos álldatlan, háborút. És talán ha a mi pártvezérünk nem jön, hiába lett volna az országnak erős akarata, készületlen hadsereg nélkül nem tudom miképen ment volna az ellenség ellen. Ez a háború megakasztotta megkezdett munkánkat de a háborúban is dolgoztunk mindannyian. Az Isten áldása legyen azokon, akik ott maradtak és az Isten áldása legyen azokon, akik visszajöhetnek. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ithon vivták a harcot és akiknek nem kevesebb ellenséggel kellett megküzdeniük, de szívesen tették, mert tudják, hogy ebben az országban élniök és halniok kell. Minden ember, kereskedő, iparos — már engedjék meg, a kereskedelemügyi minisztériumban eltöltött időm alatt legtöbbnyire kereskedőkkel és iparosokkal volt dolgom, — de a közlekedés embereivel, a vasutasokkal és postásokkal is. Mindmegannyi lmunkás és mondhatom, bámulatos eredményt értek el, olyan eredményt, amelyre soha nem is gondolhattunk. Mi azonban rajta akarunk lenni és rajta is leszünk, hogy méltó elismerésben részesüljenek-. Az egész ország hálával emlékszik meg róluk és mindazokról, akik ehhez hozzájárultak. Ezen ünnepélyes alkalommal nem akarok hosszadalmas lenni és midőn poharamat ürítem, hálásan köszönöm Önöknek, hogy ahhoz a zászlóhoz ily szépen csatlakoztak, amelyhez nekünk is szerencsénk van tartozni és kívánom, hogy ebből a küzdelemből derék jelöltünk kerüljön ki győztesen. (Hosszas éljenzés és taps.) (Cicatricis a német szövetségről.) Dr. Cicatricis Lajos szólalt fel ezután. Azzal kezdte, hogy az ősmagyar mitológia a kettős istenség fogalmát ismerte: az egyik a jó. a másik a rossz. Ez a vérzivataros idő is meggyőz bennünket arról, hogv két lélek van a társadalomban is. Az egyik, amely ezer veszély között is megőrizte az elvek melletti sziklaszilrádságot, a lángoló hazaszeretet. Ha volt nemzet, amelyik a háborúi nem kívánta, az a magyar volt, ha volt király, aki nem kívánta a vérontást, az a mi megboldogult királyunk volt és mégis belekerültünk. Ez a társadalom alig vett tudomást azokról a nehézségekről, amelyek között éltünk, mert volt egy államférfiú a kormánv élén, aki elhárította utunkból a nehézségeket. Es jött egy fordulat, az a másik istenség: az ármány, amely ugv képzelte el, hogy nyögdécselve, asszonyi sóhajokkal is el lehet kormányozni az országot. Nagv zászlóbontás volt néhánv nap előtt Szegeden. Vérző szívvel vettem tudomásul, hogy még ebben a magyar városban is idegen eszmekörből származó tévhitekkel akartak propagandát csinálni. Erkölcstelen és becstelen ez a politika, mert leghívebb és legderekabb szövetségesünket bántalmazta. Ha sikerült volna azon a szivárvánvhidon a bolsevikiek segítségével az antant karjaiba átsétálnunk, vájjon előnyét látta volna-q a magyar nemzet? Ugyan mi lenne, ha a német győz és mi nem lennénk mellette? Talán Anglia fogna pártunkat a háború után? Unszolva kínáltuk a békét egy évvel előbb és gúnnyal, megvetéssel fogadták békeajánlatunkat. Az a nép, amelyik a legnagyobb áldozatokat hozta és el tudja tűrni a sorscsapásokat, a szenvedés seket, az a nép kitart minden körülmények között a győzelemig. Ebben a meggyőződésben üdvözlöm Szeged város polgárságát és ürítem poharamat arra a diadalra, amely ebből az összejövetelünkből néhány nap múlva fakad. Vadász Lipót beszéde. Tisztelt Uraim! Ha igy egymásra nézünk, bizonyos kíváncsisággal kapcsolódik a tekintetünk egymásra nézve. (Én azt hiszem, hogy ebben a teremben kevés olyan ember van. aki életében valaha látta volna egymást. Figyeljük egymást, mint a nagy tengeren az egymás felé közeledő hajó legénysége, akik nem tudják egymásról, hogv milyen nemzethez tartoznak. De ha a hajón egy és ugyanazon színű zászló leng, amikor a szó áthallatszik az egyik hajóról a másikra és pedig egy és. ugyanazon állam nyelve, akkor igy megismervén egymást, megtudjuk azt, hogy nem vagyunk idegenek. Mi is. mikor szavunk egy ritmusra zeng, látjuk egymás szeme csillogásáról, látjuk egymás arcának ráncairól, hogv rokonok, testvérek vagvunk és hogv "fi mind barátok vagyunk, akik előtt családiasan beszélhetek és remélem, hogy szívesen hallgatnak. Én nagvon szívesen beszélnék azokról a kérdésekről, amelyek a magyar közéletet foglalkoztatják. Én szívesen imám fel azt a perspektívát, amelynek nagv jövőjét vélem látni, én szívesen beszélnék a háborúról, de az idő rövid, én nekem nem a harccal kell foglalkoznom, mert nekem itt Károlyi Mihályról kell beszélnem. (Károlyi Mihályról.) Tisztelt Uraim] Károlyi Mihály azt mondja, hogv mi a háború uszitői vagyunk. Azt mondja és ha nem mondja, megköveteli, hogv igy értsék. Azt mondja, hogv ha ő itt lett volna a háború kezdetekor, akkor a háború nem tört volna ki. ö ugv fogja fel a dolgot, ugy gördíti, ugy állítja be, hogy ennek a háborúnak a mi pártunk volt az okozója. Legalább Cegléden. Félegyházán és más nagv város piacári ilyesfélét hirdetett. ;i Tisztelt Uraim! Itt Magyarországon minden ember már évekkel ezelőtt tudta azt, hogy itt készül valami. Tudták azt, hogy Szerbia összeesküdött ellenünk, hogy Románia rosszban töri a fejét. Amikor Szarajevóban eldördült a pisztoly, amikor egyszerre lecsapott a villám, amikor egyszerre világosság tárult elénk, tudtuk meg mindnyájan,: hogy alá voltunk aknázva, a legrettenetesebb módon, s ha valamikor fel fognak nyílni az okirattárak, akkor fogjuk megtudni, hogy itt bent az országban is milyen ellenségeink voltak. Szegednek például fényes sors voít szánva, osztozni akart rajta, illetve binü akarta Szerbia és Románia is. Megérhettük volna azt, hogv Szeged alatt Szerbia Romániává! verekszik, mert mi akkor már régen nem léteztünk volna. A Károlyi-párt egynéhány tagja annak idején Szentpéter varra akart menni, hogv — az ö állításuk szerint -a békét megszilárdítsák, amelyre nekuntr nagy szükségünk lesz. El is mentek vo.n«, ha egy kis véletlen körülmény, a világháború közbe nem jön. wuotiesvjwünr^tuíumvw, wwfm « »i»w*