Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1918-02-10 / 33. szám

Szeged, 1918. február 10. DEL<M.AfJ TA iiOBöüÁö Vita a magyar katonák sorsáról a Házban, (Budapésti tudósítónk tch tonkléntíse.) A képviselőház szombati ülését féltizenegykor nyitotta meg Szász Károly elnök. A kor• nányprogram vitáját folytatták és be is fefejezték. Az első szónok Székelv Ferenc volt, aki a demokratapárt részéről kijelentette, hogv magáévá teszi a kormányprogramot és szervezeteinek, a fentartása mellett csatlakozik a programhoz épült uj párthoz. A kormány programjában ugyanis garanciáját látják demokratikus törekvéseik megvalósításának, elsősorban a választójog szempontjából. Nem tudja, hitelesek-e azok a hirek, amelyek arról szólnak, hogy az ukránokkal megkötöttük a különbékét. (Éljenzés.) Megállapítja, hogy ez a célravezető politika eredménye. Urmánczy Nándor: A kormányváHozóssal kapcsolatban elhangzott nyilatkozatok után is erős a meggyőződése, hogv a katonai kérdés megoldás sürgős. Nem az önálló hadseregre gondol, hanem néhány olvan rendelkezésre, amelv már most. is végrehajtható. Többször felsorolta a minimális követeléseket, amelyek bármikor rögtön megvalósíthatók. Bármennyire is szeretné az ellenkezőjét, nem látja közel a háboru végét. A keleti fronton ujabb harcok lehetősége sincs kizárva. Talán még két évig is állani kell a harcol, a mig ellenségeink Belátják, hogv nem győzhetnek le bennünket, Minthogv háborúban vagyunk, elsősorban a program katonai része érdekel, mert azok.' akik el nem -estek még, vagy rokkantak nem lettek a magvar nép fiaiból, fegyverben állanak és mert a magvar katonák még mindig megalázásoknak vannak kitéve a hadseregben. Nem tud megnyugodni abban, hogy magvar testvéreinket sértő és megalázó helyzetben hagyjuk, amikor tovább vérzik és koldusodik a nemzet. Nem tud lemondani azokról a vívmányokról, amelyek már most megválósitihatók. Több oldalról értesitik. hogy most külön hadsereget állítanak fel nagyobbára magvar katonákból német vezényszó alatt. Polónyi Géza: A honvédeket és a népfelkelőket is németül vezénylik! Urmánczy Nándor: Hogy milyen célra szolgál ez a külön hadsereg, arról katonai érdekből nem beszél, csa'k megállapítja, hogv a mikor ezt meg lehet tenni, a magvar cimert nem lehet felszegezni a kaszárnyára és a magyarországi katonai iskolákban sem lehet a magyar nyelvet tanítani. Ebben mi vagyunk hibásak. Nem vagyunk méltók a nemzethez, amelv a világháborúban hősiesebbnek, hatalmasabbnak. erősebbnek bizonyult, mint amilyennek elképzeltük. Kevés bennünk a magyar katona önfeláldozása. Törpék vagyunk az eseményekhez. Fényes László: Koszorút helyeztünk az elesett hősök sírjára! Urmánczy Nándor: Tettünk-e az ellen, hogy Magyarországból több katonát küldtek a harctérre, mint Ausztriából? Tettünk-e az ellen, hogv magvar katonákat idegen ezredekbe besoroznak? Polónyi Géza: Sőt, törvényt hoztunk, hogv szabad őket besorozni! Urmánczy Nándor: Mindezért eddig a munkapártot terhelte az ódium, ntost azonban már mi viseljük az ódiumot. Gróf Apponyi Albert: No, hát ezt más ugyan ne mondja! Fényes László: Ebbe mindenki beleértheti magát! Urmánczy Nándor: Mindaddig, amig Bécs akaratához alkalmazkodunk és nem a magunk akaratát érvényesítjük, szoolgasorba maradunk és a nemzetek között számba se lőhetünk. A miniszterelnök ur azt mondotta, hogy a király hajlandósággal viseltetik a magyar katonák iránt. Ez kedves és szép dolog, de ennek a hajlandóságnak mégis csak tetteköm. cselekededekbén megnyilvánuló eredményét. szeretném látni, legelsősorban katonai téren. Általában, ez a hang, hogy hajlandósággal viseltetik a magyar katona iránt, a fégi világ hangja. A most kialakuló ui világban nem a fejedelmek, hanem a népek hajlandósága lesz a döntő tényező. Én nem teszem a katona: kérdéseket Íróasztalom fiókjába. hanem idehozom és küzdeni fogok, bog ezek a kérdések állandóan napirendre tétessenek. (Apponyi válaszol.) Gróf Apponyi Albert: A keserűségnek azt a hangját, amelv átvonul a képviselő ur beszédén, mindenkor meg tudom érteni, csak most nem. Mindenkor meg tudom érteni azt a szemrehányást, ha Bécs felé tekintünk, csak akkor nem, amikor a kormány a Házban bejelentette, hogy a magvar nemzeti követelések ki fognak elégíttetni. Most uralkodó kirá| .'vünk elégszer jelét adta. hogy miiven egyetI értéssel és készséggel viseltetik a magyar I nemzet törekvései iránt. Konstatálom, hogv a harmónia a nemzet és király közt megvan és azért nem helyes, hogv gáncsoskodnak és szőrszálhasogatnak, mint ezt Polónyi Géza képviselő ur tette. Polónyi Géza: Nem játszunk közjogi hozomra! Gróf Appdnvi Albert: Biztosítom Urmánczy képviselő urat. hogy minden konkrét panaszt, amelv a magyar katona sorsát illeti, lehelő legnagyobb eréllyel fogunk orvosolni. de már azt. a kérését, hogy háboru alatt egy küzdő hadsereg szervezetét átalakítsuk, olyan gondolatnak tartom, amelynek megvalósítása igen sok katona életébe kerülne. Tagadja, hogy az elkövetkező nehézségek valóban olvan elhárithatatlanok lennének. De feltéve, hogy igy van, feltéve, hogy legyőzhetetlen nehézségek, legyőzhetetlen kényszerhelyzetek lesznek, ezen a helyzeten az uj pártalakulás ténve épp ugv nem változtat, mint a hogv nem változtatott volna az, hogy ha megőrzik a régi pártkereteket. (A honvédelmi miriisztér váldsza.) Sziktriav Sándor honvédelmi miniszter szólalt fel ezután. Urmánczy felszólalásának politikai részeivel felesleges foglalkoznia, arra Apponyi már megfelelt, de két dolgot nem hagyhat szó nélkül. Az egyik az. hogv Urmánczy jónak találta a tábornoki kart megtámadni. Ezt még vesztett hadjárat után sem lett volna szabad, de még kevésbé most. amikor seregeink minden fronton ellenséges földön állanak és az egész világ dicséretét vívtuk ki. A sértést a legsúlyosabb határozottsággal visszautasítja. A második dolog, amit szóvá kell tennie, hogv Urmánczy a magyar katonát rabsorban levőnek jelezte az országban és a hadseregben és kérdezte, hogy ilyen visszaélés ellen mit tesz a kormánv. Mindenkit felszólít, hogy konkrét eseteket hozzanak tudomására, ő orvosolni fogja. A támadást visszautasítja. Polónyi Géza szólalt fel ezután. Örvend Apponyi nyilatkozatának, amelyben a függetlenségi párt álláspontjának diadalát látja. Ezután ismét Urmánczy Nándor szólalt fel. aki elismeri, hogv Szurmav a legteljesebb jóindulattal kezeli a kérdést, de eddig még nem tett semmit a magyar katona megvédelmezésére. A tábornokokra mondottakra nézve kijelenti, hogv minden szavát meggondolta és íentartia. Ezzel a vitát befejezték. Ezután névszerinti szavazással a Ház jegyzőjévé Vigyázó Győzőt. Mihályi Tivadar helyére pedig a választójogi bizottság tagjává Szabó Istvánt választják meg. Györffy Gyula megokolja inditvánvát. a melyet az erdélvrészi kepe-szolgáltatás állami megváltása tárgyában készitendő törvényjavaslat benvuitása iránt terjesztett be. Apponyi válaszában kijelenti, hogy a kormánv a kérdést napirendre fogia tűzni és erre nézve törvényjavaslatot fog benyújtani. Szász Károly elnök jelenti ezután, hogy a kormánv az indemnitási javaslatot február hó második felében fogja benvuitapi. ennék előkészítése végett a képviselőház néhány napig ne tartson ülést. Az elnök indítványára elhatározták, hogv a legközelebbi ülés jövő szombaton 16-ikán délben 10 órakor lesz. Apró megfigyelések Berlinben. A vonatom perc pontossággal érkezett meg a íriedrichstrassei pályaudvaron. Már fel se tűntek a nadrágos női hordárok, mert Németország többi állomásain már megcsodáltam őket. Berlinben békeidőben is sokkal több a nő (állítólag 300.000-rel több) mint a férfi. Színházban, kávéházban még sokkal nagyobb az aránytalanság. De azért itt is telve láttam minden effaita mulatót, szórakozóhelyet. Másrészt minden este kaptam jegyet akármelyik színházba, különösebb utánjárás nélkül, ami Budapesten elképzelhetetlen. A hotelben is volt szoba, rendelés nélkül s az utcákon sétálva gyakran szemembe ötlött a nálunk már évek óta nem látható nyomtatvány a házakon: Kiadó lakás. Itt tehát lakásinség, hotelnyomoruság nincs. Eiső utam az „élelmiszerjegy irodába" vitt, ahol egy hétre való kenyérjegyet, husjegyet, krumplijegyet, margarinjegyet, cukorjegyet és kávépótió-jegyet kaptam egy borítékban. Ezek nélkül ugyanis éhen halnál Berlinben jobb sorshoz szokott magyarom, mert lehet ugyan Dárius kincse a zsebedben, nincs olyan előkelő hotel, sem olyan utolsó lebuj, ahol ezek néikül egy faiat kenyeret, egy szemnyi hust, vagy csak egy szem krumplit is kaphatnál. Na, ezek birtokában sem fogod megterhelni gyomrodat, mert a kiszabott adagok bizonyára egyetlen kalóriával sem lépik tul a német tudósok által az élet fentartásához tudományos pontossággal megállapított minimális tápmenynyiséget. Hát ez meg is látszik a németeken, mert minden fölösleges zsir eltűnt a termetükről, ami ugylátszik előnyükre szolgál, mert határozottan megállapítottam, hogy arcszinük, hogy ugymondjam, kinézésük jobb, mint a budapesti embereké.- Azt is megállapítottam, hogy a nálunk virágzó iparrá kifejlődött élelmiszercsempészés és vele járó uzsora ott nem ismeretes. Ezt abból következtettem, hogy három helyre is voltam ebédre hivtalos, egy esetben pláne egy igen gazdag fegyvergyáros ismerősömhöz, de egy esetben sem volt kenyér az asztalon (ezt a kifőtt krumpli pótolta), és semmiféle tészta. A liszíhiány tehát kétségtelen, de a kevésből teljesen egyformán jut a szegénynek és gazdagnak; más élelmiszerből is. A kapott jegyeket mindenki kényelmesen és aránylag olcsón (1 kg. margarin 5 márka) beválthatja, a jegy nem üres bluff, mint gyakran nálunk és tolongást az élelmiszerüzletek előtt nem láttam. Csak a trafikok előtt állnak libasorban az emberek. A szép, nyugodt libasort a színházjegy és vasutjegyváltásnál is megcsodáltam, dehogy is van a legkisebb tolongás, tolakodás, veszekedés s más hasonló honi specialitás. Az áruházakban, kirakatokon egyáltalában nem látszik meg a nálunk megszokott háborús nincsetienség és szemtelen drágaság. Boldogan szemléltem a 15—20 márkás gyönyörű cipőket, az 1—2 márkás kitűnő harisnyákat, az olcsó szöveteket és egyebeket. Azt hittem, pompásan kiruházkodhatom. Dejszen alaposan csalódtam! Mindenütt a „Bezugscheint" kérték, a hatósági engedélyt, mert Németországban csak az vásárolhat effajta iparcikkeket, akinek azokra múlhatatlan szüksége van — tehát épen forditva, mint nálunk. Ott tehát a gazdagok antiszociális fénüzése s e réven a szegények kinullázására, kiszipolyozása megszűnt. A rend, fegyelem, önmérséklés valóságos diadalát aratja a háborús Berlinben. Csodálatos, de ugy van: amilyen fegyelmezettek a német katonák mináulnk, ép annyira fegyelmezettek otthon. A közúti közlekedést ép oly kitűnőnek találtam, mint békeidőben. A forgalmat persze mindenütt nők bonyolítják le, A munkabérek sokkal jobbak, mint azelőtt; nagy vállalatok maguk gondoskodnak munkásaik élelmiszerszükségleteiről s igy már a nálunk elviselhetetlen nélkülözés, nyomorgás, ott valóban ismeretlen. Csak szűkölködnek a németek, de egyformán szűkölködnek és a szegények nyomorának és a gazdagok pöffeszkedésének nálunk kifejlődött kontrasztját ott az egész lakosság önbizalma és hősies nyugalma födi be. Még csak egyet: bármily nagyszerű is