Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1918-02-09 / 32. szám

értsed, 1918. február 9, i trt Némc.ország már akk.or js veszedelmes i... ;kurrense kezdett lenni Angliának, A m:s­tani háborúban újra táborába gyűjtötte a nemzeteket ugyanazon célból, mint régebben és nt kételkedjék abban senki, hogv Anglia eredetileg nem abban a minőségben akart a 1" borúban részt venni, a minőben most részt venni kényszerült Most azonban addig tog­ja igéi etekkel, fenyegetésekkel és mindenféle intríkákkal a háboru befejezését késleltetni, a mig csak egv kis reménye lesz arra. hogv a hadi szerencse az antant tavára dőlhet el. mert minden felelős oolitikus tudia. hogy a bekövetkezendő számonkérés nehéz lesz! T. P. JCáborus epizódok. A világháború borzalmaiból tengernyi kép fog fennmaradni, ha egyszer majd lecsendesed­nek a vadságban még mindig szilajon tobzódó leikek. Ezek majd idők múlásával fognak meg­hittebb körben felvetődni, mint nagy áradás idején a piszkos folyam tükrén elsuhanó szá­raz galyak, melyeket a viz sodra tépett ie part­menti fákról. Elfogja beszélni a frontokon el­csigázott, megnyomorodott nagyapó a kíváncsi unokának, aki szájtátva fogja hallgatni a rémes történeteket és epizódokat és talán azt fogja borzongó lelkével gondolni, hogy az öreg nép­felkelő, aki félszázad terheivel szerezte meg a magyar név becsületére a Károly-keresztet, ta­lán el is véti a szót és elhárijánoskodik csen­des alkonyati estéken, bodor pipafüst mellett, ha rászól a hinterlandban szenvedett s ezektől a szenvedésektől korán megöregedett anyó: Mond már nagyapó a Pistának, hogy mi is történt azokon az istenvert vidékeken, ahol a muszkával, a digóval, meg a jő Isten tudja, miféle nációval álltatok szemben. S a jó öreg nagyapó beszélni kezd, megtörli fáradt szem­pilláit, hogy a kikívánkozó könnycseppek ne érzékenyítsék el megint, Isten tudja, hányad­szor, a fonnyadt, őszbecsavarodott nagyanyót, aki felett azóta nem múlik el nap, hogy titkon ne sirjon, ha látja, hogy miként ügyetlenkedik az öreg a srapneltól elnyomorodott lábával, miként esik ki a szerszám a csonka kézből, melyről ugy daraboltak le két-három ujjat a hirsplatzon, mint a vágóhídon szokták levágni az állat lábáról a patákat. Haj, haj, rossz reá emlékezni, rossz még le is írni, a toll megáll, az ember szive elfa­csarodik, amig papírra teszi őket. Pedig iga­zak, nincs bennük egy szó nagyítás, sőt inkább azóta már el is halványodhattak ezek a rémes epizódok, melyeket ma hallunk az üreg nép­felkelő szájából s amelyeket az unoka fog hal­lani majdan nagyanyó unszolására csendes al­konyati estéken, bodor pipafüst mellett, majd, majd . . . — A legborzasztóbb egy csúnya vissza­vonulást látni — igy kezdődik a beszéd, — aj ezer, meg ezer ember menekül az üldöző halál elől s utána — mint fergeteg —- rohan az ellenség. Ilyenkor egymásra torlódik min­den. Állat, ember. A trén összevegyül a tüzér­seggel, ezeket, mint a zizegő sáskahad, ordítva lepi el a fejvesztett gyalogság, szalad, rohan mindenki; a ló is érzi a veszedelmet és rakon­cátlanul tépi magát a hámból, menekülni akar. — A Stoch dnál végignéztem egy szurony­t /hamot, ameh be; mint az őrültek szaladtak egymásé !< az emt. ek- Miért? ... Ha tud­ták volna! ... És ennél, soh'sem felejtem el, egy magyar honvédét láttam összekerülni egy orosszal. Mind a kettő szép szálas ember volt, ki tudja: hányan várhatiák őket odahaza. Ugy néztek egymásra, mintha születésüktől fogva halálos ellenségek lettek volna s most jött a nagy alkalom, hogy egymással leszámoljanak. Egy hang, egy szó nem volt, csak vad tekin­tet. Az izmuk megfeszült, mint otthon szántás közben s ezzel a dagadt karral fogta mind a kettő „angriff"-ba a szuronyos fegyvert. Egy­két mozdulat, egy-két támadás, egy-két kivé­dés, amint a „sor*'-ban tanulták, azután őrült erővel következett a „szúrj", amit oly hatalma­san végeztek, hogy mind a kettőnek a hátán jött ki a bajonett, A másik percben már ha­lott volt a két ellenfél, akiket most hozott össze életükben először a végzet. S im, bor­zalmak csodája, egyik ember sem esett el. A meggémberedett halott kezek nem ejtették el a fegyvert s ez inost holtan állva tartotta néhány percig a két halottat. Csak később roskadtak össze, de halálukban is egymáshoz kötötte őket a két véres bajonett. — Soha nem fog ez az irtózatos kép el­mosódni előlem. — Azután láttam megint egy másik pa­rasztot. Ez a lövészárok szélén tilt, a fegyvere a kezében lehanyatlott a földre, ö halottan ült á friss földön s a pipa a szájában füstölgött. A magyar paraszt —- tudjuk azt — még a rohamnál is pipál. Inkább meghal, minthogy ne pipáljon ... Pipázás közben kapott sziv­lövést a magyar, a pipája égett még, de már az élete lángja örökre ellobbant.. . — És megint láttam egy jelenetet a Drá­ván, mikor a szerbiai Potyorek-féle vissza­vonulás után a műszaki csapatok hősies, ön­feláldozó munkával a legnehezebb feladatot végezték: robbanó aknákat kerestek és szedtek fel a folyóból. Itt egy pionnier hadnagy akadt a horgukra, aki a tisztiszolgájával volt elválaszthatatlanul összefogózva, még pedig olyan erősen, hogy a két hullát nem lehetett egymástól különválasz­tani s igy kellett őket közős sirba helyezni. Elgondoltuk, vájjon melyik ragaszkodhatott olyan görcsösen a másikába. A hűséges szolga-e a jó gazdába, vagy a haláltól megrémült tiszt a mellette levő szolgába, akiben valószínűleg bízott és bizhatott. Ki tudja, hány ilyen eset fog évek multá­val újságok hasábjain visszatükröződni. Hány medáliás ifjú és öreg katona lesz, aki a mul­takon borongva mesélgetni fog csendes alko­nyati estéken, amikor az emberek többé már nem a harctereken, hanem — ugy lehet — a politika porondján fognak egymással verekedni. Az ember kifinomult állat és őstermészete a folytonos civakodás. Cserzy Mihály. Oroszország súlyos anyagi helyzete. Stockholm, február 7. (A Pétervári Távirati Ügynökség jelenti:) Az ország beutazására ki­jelölt propagandisták gyűlésén kijelentette Lenin, hogy az állam bevételeinek összege 8 milliárd, ezzel szemben azonban 25 milliárd a kiadás. A hiány fedezésére Lenin a birtokos polgári osztályok ujabb megadóztatását tervezi. A Novoja Sizn szerint a naponkint kibocsátott bankjegyek összege 6 millió rubel. A főrendiház ülése. (BiUlppésti tudósítónk telefchfeUritéde.) A főrendiház pénteken délután 5 órakor gróf liadik fíarkóczy elnöklésével ülést tartott, a melyen .az igazoló bizottság jelentésének el­fogadása után gróf Erdőssy Rudolf a hadi? foglyok kicserélésének tárgyában interpellá­ciót intézett a miniszterelnökhöz. Hangsú­lyozza annak a fontosságát, hogy a hadifog­lyok kicserélése ne vonjon zavart maga után a gazdasági üzemekben. Gróf Esstcrházy Móric válaszolt a fon­tos állam ügyekben távol levő miniszterelnök helyett az interpellációra. Kijelentette, hogy minden illetékes tényező behatóan foglalko­zott ezzel a kérdéssel. A kormány álláspontja •az. hogy a hadifoglyokat csak olyan terjede­lemben és csak akkor bocsájtják el, ha ugyan­olyan értékű munkaerőről gondoskodnak. A kormány megfelelő intézkedéseket fog tenni. Mnnkásosztagokat fognak szervezni és e cél­ból az idősebb korosztályokat szabadságolni fogják, hogy a numkáshiányt megelőzzék, , mert a mezőgazdaságoknak zavartalan üze­mét minden körülmények között biztosítani kell. Azzal végezte beszédét, hogy bármilyen is békekészségünk, a becsületes béke megkö­tése előtt se katonai, se gazdasági téren nem szerelünk le. A választ a főrendiház tudomásul vette. Ezután Sigmondy Jenő a vasúti forga­lom bajai miatt interpellált. Ugy a személy, mint az áruforgalmat nagy mértékben meg­nehezítik és nemcsak a közönséget és a köz­gazdaságot. hanem az államot is megkárosít­ják. Az interpellációt kiadták a kereskedelmi miniszternek. Az e1hök ezután az iilést berekesztette. A finn forradalom. Hfpckliplm. február 8. Az itteni követség­hez érkezett jelentés szerint az nlcaborgi har­cokban 200 orosz katona, 150 vörös gárdista és 40 fehér gárdista esett el. A koralánycsapatok elfoglalták Komi várost. (M. T. 1.) A lengyelek letették a fegyvert. Stockholm, február 7. A Pétervári Távirati Ügynökség jelenti: Klobin városánál a lengye­lek letették a fegyvert, mikor a szovjeihez hü csapatok megjelentek. Elrejtőzött tisztfeiket is kiadták a lengyel csapatok, a tiszteket azután lefegyvereztük és letartóztattuk. Ukrajnában a 2. hadsereg előcsapatai elérték Bobrinszket. Az ukrán csapatok tüzérségükkel együtt átpártol­tak a szovjet csapataihoz és engedélyt kértek arra, hogy a rabló hadak ellen vonulhassanak. Az orosz katonai attasékat vissza­hívták Oroszországba. Stockholm, február 8. A Pétervári Távirati Ü gynökség jelenti; A hadügyi népbiztos fel­In vta a külföldi katonai attasékat, hogy térje­nek vissza Oroszországba. Kcphaió kizárólag Fonyó Soma világítási vállalatánál Szegeden,

Next

/
Oldalképek
Tartalom