Délmagyarország, 1917. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1917-10-21 / 245. szám

Szegett, 1917. október 21. iTfJMÁüYÁRfíMÁŐ JCéf hónapig a háborús Jtulgáriábarj, — Amit láttam, amit tapasztaltam. — VI, A Harmadféléves világkatasztrófa bizony Bulgáriában is éreztette romboló, kimerítő hatását. A bulgár fővárosban az élet módfelett drága, az elsőrendű élelmicikkekben a hiány nagy, vaj, zsir a nyáron át nem volt, még az az elsőrendű vendéglőkben is avas olajjal juhfaggyuval főztek. A cukor csaknem teljesen hiányzott, az iparcikkek kifogyófélben vannak, bár okos, körültekintő és igazságos beosztással és a jegyrendszer szigorú keresztülvitelével a bulgárok e tekintetben még sem állanak olyan rosszul, mint mi. Szófiában egy pár cipő árra 70—80 leva, 200—250 leváért egészen elfogadható férfi öltönyt lehet még kapni. A gyártelepek nyers anyag- és iparimunkások hiányában üzemüket nagyrészt beszüntették. Az állatállomány lehető kímélése végett a bulgár kormány heti négy hústalan napot rendelt el-, a zöldségfélékben hiány nincsen, úgyszintén gyümölcsfélékben sem, bár ez utóbbiak ára hihetetlenül magas. A kenyér bőségesebb (napi 500 gramm fejenként) da rosszabb minőségű, mint a mienk. Végre még meg kellene említenem a nagyfoko lakásmizériát is: a szállodák jelentékeny részét katonai célokra rekvirálták, a bérházakban a családi lakások négyszer-ötször drágábbak, mint itt Szegeden. Vájjon a vidéken is ugyanilyen szomorú a helyzet ? Határozottan nem. A falvakban minden van bőségesen, ugyszintén a termékenyebb vidékeken fekvő gócpontokon is. A szállítási eszközök hiányossága és kezdetleges volta, továbbá az a körülmény, hogy a bulgárok meglehetősen elkéstek az országos szervezkedéssel no meg a királyság egész területén végig guruló márka, a szomszédos Törökország válságos helyzete, okozzák a főváros, és a terméketlenebb vidékeken fekvő központok bizony meglehetősen súlyos szituációját. Mindazonáltal nagy tévedés volna azt csak feltételezni is, hogy mindezek a tagadhatatlanul nagy hiányok és nehézségek végzetes hatással lehetnének a bulgár nemzet magatartására és hü kitartására, a központi szövetségesek oldala mellett, az egész földtekét megrendítő világháborúban. Ennek a derék fiatal népnek, amely úgyszólván mindenét, egész nemzeti létét egyetlen ütőkártyára tette fel akkor, amikor semlegességét feladva, a mi pártunkra állott, a hangulata kitűnő és mindvégig felette bizakodó. Nem puszta frázis ez, szubjektív közhelyeknek egyszerű megismétlése, hanem kétségbevonhatatlan faktum mindazok számára, akik a néppel érintkeztek, ismerik gondolkodását, érzelmeit és a bolgár nemzeti egység létrejövetelében vetett meg nem rendíthető bizakodását. Itt azután végezhetünk azokkal az ellenséges forrásból eredő híresztelésekkel is, amelyek mind az utóbbi időkig, bolgár különbékéről regéltek a reményeikben és a háboru esélyeiben annyiszor megcsalódott antant államok népeinek. A bulgárok csak mosolyogtak felette, ámbár, minden uralmuk ellenére is, látszott rajtuk, hogy bántja őket, hogy fájt nekik ez az egész nemzeti karakterükkel annyira ellentétes, rosszakaratú insinuatió. Idehaza sokan némi alapokat véltek talá'ni e híresztelésekre abban, hogy a macedóniai és dobrudzsai frontoktól, tehát tisztán a hazai föld védelmétől eltekintve, a közös nagy harctereken, bolgár katonaság nem ugy pld. mint a török, még nem jelent meg, hogy a főellenségekkel való" küzdelemből a maga részét kivegye. „Hol vannak a bolgárok? Miért nem hallattatnak magukról a nagy angol-, francia-, orosz- és olasz offenzivák forró napjaikban ? Mint egy ércfal állanak ott, mozdulatlanul a macedón bérceken és mintha csak azt mondanák: Rajtunk nem gázol keresztül ellenség, veletek pedig nem törődünk, ám tegyetek, amit tudtok! . . . Nem, a helyzetet teljesen félreismeri és bolgár szövetségeseinkkel szemben nagy igazságtalanságot követ el az, aki igy gondolkodik. Közhely, hogy a kelettel való összeköttetést védő macedón front, a nagy csatatérnek talán a legfontosabb pontja. Hatalmas, a technika lcgraffináltabb vívmányaival felszerelt, ellenséges seregekkel állanak szemben itt a bolgárok. Angolok, franciák, szerbek, oroszok és görögök csaknem 3/* millió főnyi hada tajtékozó cühvel rohan neki napról-napra a szlávok gyűlölt árulóinak. Ennek a kivédése, e csaknem egészen saját erejére támaszkodó kis nemzet részéről, olyan hatalmas teljesítmény, amelyet csak dicséret és rajongó elismerés illethet meg. Azután még ne feledjük el azt sem, hogy a balkáni háborúba a bolgár nemzet olyan szervezetten ment bele és éppen e szervezettség folytán az egész nép, fiatalja, véne annyira kivette a maga részét ebből a véres faji háborúból, mint egyetlen egy sem a küzdő felek közül. Vérveszteségei is arányban voltak a kifejtett nagy erőfeszítéssel.' Mig például a törököknek, a szervezettség hiánya miatt, amely nem állíthatta csatasorba e nemzet egész életerejét, hatalmas, érintetlen rétegei maradtak, amelyek most a galíciai esetleg más harctereken is, dokumentálhatják a szövetségesi hívséget. Igy magyarázzák a bolgárok látszólagos mozdulatlanságukat, igy kell, hogy mi is elfogadjuk, mert igy fedi az ő magatartásuk a való igazságot. * A bolgároknak a magyarsággal szemben érzett rokonszenve, szeretete, testvéri ragaszkodása is faktum. Téves ^rolna azonban azt hinni, hogy ez a hajlandóságuk mai kele ii, s ha a világháború és a velünk való szövetségi viszony alkalmat adott is a megnyilatkozásra, a bolgároknak irántunk való szimpátiája atavikus érzés, amely talán visszavezethető a közös eiedet ösztönszerüségére Különben hogyan magyarázhatnák meg azt, hogy a bolgár irodalom gyöngyét képező népdalgyűjtemények legjobb szerzeményeiben is a magyar név szinte minden második-harmadik énekben szerepel és mindig szeretettel, mindig csudálatfal ? A nép legszélesebb rétegeiben él a közös eredetnek, a rokonságnak tudata. Annyira igaz ez, hogy néhány megátalkodott russofil időszerűnek véli, hogy a nép és az intelligencia e természetes diszpozíciójával szembeszálljon. A bolgárok Magyarországban látják jövedö biztonságuknak zálogát. Egy magyar-bolgár politikai, társadalmi, kulturális szövetség, esetleg a nagy centrális szövetség keretén belül, ez az ő ideáljuk! Mikor erre vonatkozólag megkérdeztem dr. Péseff közoktatásügyi minister urat, felelősségteljes állásában, mint a bolgár miniszteri tanács alelnöke, határozott választ természetesen nem adhatott, de szavainak melegéből kiérzett, hogy milyen nagy hivünk ő nekünk s milyen sokat vár nemzeteink szoros barátságától, a jövő esélyei, bizonyos áramlataival szemben . . . Beszéltein a sobranje egy tagjával is, aki szórói-szóra ezt mondta nekem: — „Természetesen azon kell lennünk, hogy a jövőben lehetőleg mindennel magunk lássuk el magunkat «s igy a közgazdasági élet összes terrénumán megfeszített munkát kel! végeznünk E törekvésünkben elsősorban az Önök támogatására számítunk. Azután is, ha majd célunkat elértük, s marad még egy lévánk a külföld számára, ezt a lévát is" Önöknél fogjuk elkölteni." Egy másik képviselő meg ezt rnodta: - Ha a béke konferencián önök nem követelnék elég erélyesen a közös határt és ha az önök hibájából nem maradhatnánk szomszédok, mi képesek volnánk egy ujabb hadjáratot indítani, még önök ellen is, hogy a direct öszszeköttetést kierőszakoljuk!" . . . Mindazok a magyarok bulgáriai tartózkodásom alatt, akikkel beszéltem és akik évek óta élnek künn, megerősítették a bolgároknak nemzetünk iránt érzett kitüntető ragaszkodását. Elég különben csak arra az osztalan helyeslésre utalnom, amelyei a propagandámat a társadalom minden rétegében fogadták és arra a kész_ „ 3 ségre is, amelyet a bolgár közoktatásügyi kormány mutatott a magyar nyelv tanításának nagy horderejű kérdésében. Hihetetlen nagy tere lehet a magyar kulturális és közgazdasági tevékenységnek Bulgáriában. Csak tennünk kell, cselekednünk kell! Nehogy mások foglalják el helyünket és olyan szituációt teremtsenek ott, amelyen aztán a legjobb hajlandóság sem változtathat többé semmit! A következő cikkemben rá fogok mutatni arra, hogy mit tehet a magyar ipar-, kereskedelem és különösképen milyen missziója lehet Szeged városának a testvéri Bulgáriában. Jakab Dávid. is£aa!aGa>saaag!BBmesaE£SBsaHi»B8»BcaKaaeiseaBeK Ujabb hajóelstilyesztések. Berlin, október 20. K Wolff-ügynökség jelenti: Ruváríhaióink ujabban az Atlantióceánon 10.000 bnittoregisztertonna hajóürt sülyesztcítek el. Az elpusztított hajók közt van a Drake angol felfegyverzett gőzös (2217 regisztertonna), továbbá a Merőn angol gőzös szénrakománnyal, a iNeuilly francia 'háromárbocos 3080 tonna gabonával Melbourneből Bordéauxba, vaíanYint a következő francia halász-gőzösök: az Union Rcpubüquaine, a Deux Jeannes, a Liberté, Peuple, Fréres. az utóbbi három fel volt fegyverezve. Oroszországban terjednek a zavargások. Berlin, október 20. A moszkvai maxi malis í a munkások egyre fenyegetőbb magatartást tanúsítanak. Október 11-én, 12-én. 13-án és 14-én nagy tüntetések voltak az azonnali, békekötés mellett, amelyeken körülbelül 70 ezer ember vett. részt, A moszkvai „vörös gárda" sok tekintélyes iparost letartóztatott. A munkások nyngtaíankodób'b része általános sztrájkkal fenyegetődzik, ha a kormány nem. mond le. A munkások gyűlölete Kerenszki ellen fordul, akit azzal vádolnak, hogy a forradalmi demokráciának tartozó felelősség alól különböző tisztességtelen utakon igyekszik kibújni. A maximalisták a vasutasokat általános vasúti sztrájk megkezdésére buzdítják. Tény az, hogy a vasutasok egész s.reg- vonalon beszüntették az üzemet. Az anarchia egyre terjed. Különösen veszedelmesek a naponta növekvő agrár zavargások, amelyek különösen veszedelmesekké váltak Csornikov, Perm és Jekatorinoszlav kormányzóságokban. A Rjecs azzal vádolja meg Csernovot, hogy a parasztoknál elért népszerűségét arra használja fel, hogy a kormány helyzetét megrontsa. A lap azt írja, hogy Csernov parasztlázadásokat szervez, hogy Kerenszkit megbuktassa és maga tépjen a kormány elére. A Drake páncéiosclrkálót német búvárhajó sülyesztette el. Berlin, október 20. Buvárhajóink egyike, amelynek parancsnoka Rchrbeck sorhajóhadnagy, október 2-án Írországtól északra torpedólövéss. 1 elsülyeszteíte a Drake páncélos cirkálót (14.300 tonna). Anglia 23-án felel a pápának. Zürich, október 19. A Petit Párisién jelenti Londonból: A jövő vasárnap, október 28-án fog Lloyd George miniszterelnök á pápa jegyzéke óta Londoniban először beszélni nyilvános gyűlésen. Nyilatkozata meg fogja jeiölni az angol kormány álláspont iái a pápa békejavaslatával szemben.