Délmagyarország, 1917. szeptember (6. évfolyam, 203-227. szám)

1917-09-23 / 221. szám

díilmajgyahobstaag 3. Xét hónapig a háborús J?ulgáriábarj. — Beszélgetés a bolgár közoktatásügyi miniszterrel. — Augusztus elején felkerestem dr. Hernádi Antal urat, a „Banque-Genérale" kitűnő igazgatóját a szófiai Magyar-Egylet lelkes vezetőjét és bemutattam neki a magyar nyelv tanításának állandósítására vonatkozó részletes tervezetemet. És egyúttal azt is megemlítettem, hogy dr. Péseff közoktatásügyi miniszter úrtól audienciát szándékozom kérni, avégből, hogy megismerjem őnagyméltóságának fentjelzett tervemre vonatkozó nézetét és hogy hozzájárulását kikérjem. A miniszter ur akkor nem volt a fővárosban : egy kis bolgár fürdőhelyen élvezte jól megérdemelt, bár rövid szünidejét. Könnyen elképzelhető, hogy a minden magyar ügy iránt annyira lelkesedő Hernádi dr. milyen örömmel fogadta fejtegetéseimet. Annak ellenére, hogy a vezetésére bizott hatalmas pénzintézet úgyszólván minden percét igénybeveszi, sokáig elbeszélgettünk a magyar nyelv tanításának lehetőségéről s miután mindent meghánytunk-vetettünk, abban állapodtunk meg, hogy az elnök ur azonnal összehívja a Magyar-Egylet választmányát, hogy igy az egyesület, mint erkölcsi testület, minden rendelkezésére álló eszközzel támogathassa felvetett ideámnak sürgős megvalósulását, abban az esetben természetesen, ha a terv keresztülviteléhez, sikerülni fog megnyerni, az egyik döntő faktornak, a bulgár közközoktatásügyi kormánynak hozzájárulását. Másnap — egy szombati napon — 12 órákor jöttek össze a választmányi tagok, a Banque Qénérále igazgatói irodájában. A gyűlésre én is meghívást kaptam. Fleismann titkár ur — a Magyar Bank szófiai intézetének főtisztviselője, egy végtelenül kedves, sokoldalúan képzett fiatal ember, aki immár tiz esztendeje szolgálja nagy szaktudással és kitűnő eredménnyel a magyar közgazdaság érdekeit a távoli keleten — vezette az emlékezetes ülés jegyzőkönyvét. . . Az elnöki előterjesztés és az én igénytelen előadásom nyomán keletkezett lendületes magyar dikussziónak iroit emlékét a szófiai Mogyar-Egylet archívumai őrzik : én talán indiskréciót és szerénytelenséget követnék el, ha az ülés lefolyásáról részletesebben informálnám tisztelt olvasóimat. A választmány határozata ez volt: „A szófiai Magyar-Egylet memorandummal fordul gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, a niagyar-bulgár testvériség legnagyobb és legmeghatottabb apostolához, kérvén őt, hogy előterjesztéseimet méltassa magas figyelmére és a magyar állam támogatásával, tegye lehetővé nyelvünk elterjedését és irodalmunk megismertetését a szövetséges és testvéri Bulgáriában." Mihelyest a lapokból megtudtam, hogy dr. Péseff ur ő exellenciája kúráját befejezte és visszatért a bulgár fővárosba, francia nyelven irt levélben kértem ő nagy méltóságát, hogy egy igen fontos magyar-bulgár ügyben, volna kegyes fogadni engem, és egyúttal jeleztem, hogy mint ujságiró is bátor leszek hozzá egynehány kérdést intézni. A levelet az ajtónállónak adtam át délelőtt 11 órakor. Mikor ebéd után hazatértem a Spléndide-Hotelbe, a portás tudatta velem, a közoktatásügyi államtitkár ama telefonértesítését, hogy dr. Péseff miniszter ur még az nap délután 4 és 5 óra között fogadni óhajt. Az Ulica Rakovskában, egyelőre egyszerű két emeletes bérházban vannak a közoktatásügyi minisztérium helyiségei. Fekete ruhában, fehér keztyüsen és — miért ne árulnám el önöknek — kölcsönkért cilinderben, szóval egészen előirásszerüen jelentem meg pont 4 órakor a miniszter előszobájában, ahol már sok bulgár kartársam — hiszen olyan oly könnyű felismerni a tanárokat, bár mely nemzethez tartozzanak is — várakozott. A miniszter ur még nem volt jelen: a késő délutáni órákig elhúzód . miniszter tanácson elnökölt, az agg dr. Radoslavoff távollétében. Beszédbeegyeledtem derék bulgár pályatársaimmal. Feltűnt nekem, hogy mindannyian egyszerű utcai ruhában, ki Kürkében, ki világos nyári kosztümben kivánt a miniszter elé járulni. Én ugy nézhettem ki dans moti accoutrement impeccable, mint egyszerű falusi emberek közé szakadt, boldog békeidőbeli nagyvárosi dandy. Megkérdeztem az egyiket: — És az előírásszerű feketeruha ? — Kartársam mosolygott. — Itt nem szokás volt az egyszerű válasz. Megtudtam tőle, hogy milyen szívélyes, teljesen ceremőniamentes az érintkezés a bulgár tanárság és a minisztérium főhivatalnokai, sőt maga a miniszter között is. A minisztérium szervezete magán hordja e nép egész állami életének, tiszta, igaz demokráciájának és a való élettel mindenben kapcsolatot kereső praktikumának a bélyegét. Igy például a bulgár közoktatásügyi minisztériumban, a miniszter személyét kivéve, mindenki tanitó, vagy tanár. Az államtitkár a szófiai gimnáziumban volt a mathézis tanára, az osztályfőnökök és az ügyosztálytanácsosok mindannyian a katedráról kerültek be a minisztériumba. A kormányválságok idején az egész minisztérium kivonul — uj emberek, uj világnézettel, uj ambícióval, munkavággyal és tudással foglalják el helyüket és az államtitkár ur, miniszteri- és osztálytanácsosok, titkárok stb. visszatérnek a katedrára, avagy egyszerűen a falusi iskolába. Pont fél ötórakor jelentette az ajtónálló, hogy a miniszter elsősorban is engem óhajt fogadni. Dr. Péseff ur, a bulgár kormánytanács alelnöke, a guvernamentális többségi pártok talán legtekintélyesebb politikusa, akiről Szófiában, mint az eljövendő kormány elnökéről beszél mindenki, 50—55 év körüli, erőteljes férfiú, őszbevegyülő hajzattal, villogó szemekkel. Finom vonásai, elegáns ruhazkodása már az első tekintetre eláruljak a tökéletes, nagyműveltségű európeért. Mikor belépek a tágas, igazi keleti pompával berendezett fogadó szobába, a miniszter ur feláll angol bőrszékéből s mosolyogva felém tart. — Ismerem Önt, — mondja és erősen megrázza kezemet; olvastam cikkeit, gratulálok , . . Hiába szabadkozom, őexelenciája nem tágít. —- Voila la bonne besogne de propagande! Ennek igy kelt lennie 1 Önök magyarok temparementumosabbak mint mi, Önöknek kell tehát agresszivabbaknak is lenniök ezen a téren. Azt hiszem, hogy tapasztalhatta, milyen szívesen fogadnak itt Szófiában mindent, ami magyar . . . Dicsérem a bulgárok vendégszeretét és. a magyarság iránt tanúsított kitüntető szimpátiájukat, röviden összefoglalva elmondom mindazt a szépet, mindazt a követésre méltót, amit hazájában tapasztaltam. Szavaim oda konludálnak, hogy a bulgárok nagy jövőjű nép, ami szemmeiláthatólag jói esik a miniszternek. — igen, fiatal nemzet vagyunk, erőt és ambíciót érzünk arra", hogy tényezők legyünk Európában ... Ön -levelében fontosmagyar — bulgár ügyről tesz említést . . . Mondja el kérem, miről van szó, érdekel a dolog. — Miniszter ur, a magyar nyelv tanítására vonatkozólag volnék bátor Exellenciádnak tiszteletteljes előterjesztést tenni. Azt hiszem, Önnek is az a meggyőződése, hogy a nyelv az a kulcs, amely a népek lelkét nyitja. Az igazi barátságnak, annak, amely minden irnperaiisztikus hátsógondolat nélkül hoz össze népeket, különösen akkor, ha rokonokról van szó, a kölcsönös megismerés az alapja, aminek pedig a nyelv az egyedüli eszköze. Mi .magyarok, mindenkoron a legnagyobb szeretettel viseltettünk a bulgár nép iránt és a baikáni háború idején például minden magyar fiúcska ajkain ott volt a híres bulgár jelszó: „Na nos!1 Egy atavikus érzés volt ez, miniszter ur, amelyet fényesen igazol a jelen . . . Amióta derék nemzetével oly közeli érintkezésbe hozott a fegyverek szerencsés forgandósága, magyar hazánk nagy városaiban mindenütt tanítják a bulgár nyelvet; jómagam ís abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy vulgarizálhatom az önök idiomáját . . . Nem gondolja-e Exellenciád, hogy a testvéries kölcsönösség nevében a magyar nyelvet is be kellene vezetni a bulgár iskolákba. Hiszen szomszédok vagyunk, rokonszenvünkön kivül elsősorban is egymásra utal bennünket a geografia és a kölcsönös támogatás vágya ... Az a gondolatom támadt, hogy előterjesztést teszek Önnek, Miniszter ur a magyar nyelv tanítására vonatkozólag. Precízirozok. Rendelje el nagymeltóságod nyelvünk tanítását a szófiai fiu- es leány gimnáziumokban, az V. osztálytól kezdve heti 3—3 órában, egyelőre mint fakultatív kötelező tárgyat. Dr. Péseff kitörő örömmel fogadta propoziciómat. — Helyes! Helyes! mondá. Szivemből örülnék, ha a magyar nyelv tanítását elrendelhetném, de lássa nekünk, sajnos, egyáltalán nincsenek magyarul tudó tanerőink . . . — És ha a magyar tanügyi kormány Exellenciád magas rendelkezésére" bocsátaná a1 szükséges erőket? — Azonnal elrendelem a magyar nyelv tanítását az ön áltat javasolt formában ! — Megmondhatom ezt Budapesten ? — Igen, igen! Jakab Dávid. tfirpnnmiiiiniibksnbbi €gy délután J)ankó pista öreg barátjánál. (Saját tudósítónktól.) Szegeden a Béke- | utca 21. számú ház egy szerény kis emeleti j lakásában csöndes visszavonul tságban éli ' zajtalan, egyszerű életét Helvey Gyula zongoratanár. Csak kevesen, a kiválasztottak tudják róla, hogy — negyeiszázaddal ezelőtt — hírnév ölelte, baltér koszorúzta s egyike volt a magyar népdalélet kiválasztott nagyjainak. A név, amely mellett csaknem két évtizeden át ezerepeit elválaszthatatlanul, felejthetetlen: Dankó 'Pistának a tizennégy év előtt elhalt nagy magyar népdalköltőnek volt a társa; együtt járták be az országot ujira, meg újra; üzlettársak és barátok voltak; :ha volt pénz, együtt mulattak, s ha kiifogyott az erszény, együtt nyomorogtak. 'Fölkerestem a Béke-utcai kis házban Dankó Pista hajdani barátját, az öreg Helvey bácsit, ahogyan arra mindenki ösmeri. Maga az utca stílusosan alkalmazkodik nevéhez; egyszerű, szótlan emberek lakják és néha heteken át nem hallik hangos szó; nem messzi a háztól a honvédtörvényszék fogházának ko mor kontúrjai rajzolódnak az alkonyi égre. A lakás, elyre csikorgó falépcsők vezetnek, tiiszta, csinos kis legényiakás. A falakon •fényképek, koszorúk; Dankó Pista magyar zenekarairól készült fölvételek; a koszorúk is ezekből a régi időkből valók. Kicsit megfakultak már, mint fejünk fölött az idő, de teli vannak kedves, szép mesékkel — a múltról. , Helvey bácsi szikár, hatvanas férfi, de még elevenül, fiatalosan mozog; látszik, hogy az idő nem törte meg. Folyékonyan, megszakítás nélkül beszél és közben lerakja az asztalra a poros emlékeket, egy szép mult beszédes múmiáit. — Köteteket lehetne arról irni kérem; — mondja picikét fölhevülve a foró mult langyos szelétől — köteteket érdemelne a Pista. •Igy mondta: a Pista és a szemei kigyúltak, amikor elém rakta a bekeretezett fényképeket, amelyeket üveg alatt őriz az elrnu-