Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-11 / 111. szám

4 riyeit magyarázza. rneLyek Szegeden js fennállnak. itt is kell tenni valamit a gyermekek megmentése érdekében. Csak néhány napja, hogy egy közeli községben' a szó szoros értelmében éhenhalt egv két-három éves gyermek. Cholnoky Károly gimnáziumi tanár arról szól, hogy azoknak, akik majd mint gyermekrendörök tesznek jelentést a rendőrségen. ne kelljen órákig ott tartózkodni, mig bejut valamelyik hivatalba. Dr. Pálfy József árvaszéki elnök a gyermekrendőrséget a legmelegebben üdvözli és kijelenti, hogv a gyermekrendőrség jelentéseit hivatalos eljárás alapjául mindenkor elfogadja. Említést tesz a szülőkről és a szülők jogáról. A gyermek leghivatottabb birája a szülő. A gyerrnekrendőrök csak akkor forduljanak a rendőrséghez, ha a segítésre felhívott szülő erre nem reagálna, A gyermekrendőrök által beadott jelentéseket nagyon avatott kezekben szeretné látni. Dr. Orkonyi Ede kúriai biró két csoportot kivan megkülönböztetni. Egyik a szoros felügyeleti teendőket végezné, a másik pedig kerületekre osztva a várost, beteglátogatásokat végezne. Indítványozza, hogy minden irásos panaszt a fiatalkorúak felügyelő hatóságához adjanak be. Ö klasszifikálja a panaszokat és azokat a megfelelő hatóságokhoz juttatja el. Dr. Turcsányi fmréné preventív intézkedéseket tart szükségesnek. Figyelembe ajánlja a játszóterek rendszeresítését, szünidei gyermektelepek, ifjúsági könyvtárak fejlesztését, továbbá a Németországban divatos iskolanővér tisztségét. Bokor Adolf a munkásbiztositó pénztár támogatását ajánlja fel.- Ezzel az értekezlet véget ért. A gyermekrendőrség százhúsz taggaf kezdi meg működését. Szegedi iparosok küldöttsége a Polgárliga alakuló gyűlésén — Ülés az ipartestületben. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi ipartestület elöljárósága Szakáll József alelnök vezetése mellett csütörtökön délután 5 órakor tartotta ineg május havi ülését, mélyen ta tagok szokatlan nagy számmal jelentek aneg. A z» előadó Bozsó János titkár felolvasta a mult havi előijáróságii ülés. valamint az azóta tartott bizottsági ülések jegyzökönyveit. melyeket megjegyzés nélkül hitelesíteti az elöljáróság és ugyancsak tudomásul vette a bemutatott január—április negyedévi pénzíárkimutatást. Az elöljáróság ezután 08 iparos-tanoncot avatott segéddé és tudomásul vette az .elnökségnek azt a bejelentését, hogv á böreloszto bizottság ujabban 235 kiió bőrt kapott a bőrközpontból a polgárság igényeinek kielégítésére, amit az iparosok között el is osztott. Ez egy uj rendszer. Eddig á kereskedőkhöz juttatta a központ, a kamara javaslatára, most azonban csak bőrmaros és az üzletének megfelelő -arányban juthat a bőrhöz. Meg van állapítva, hogy két izben történt igen kis mennyiségit kiutalásnál a2 iparosok a bőrhöz 30 ezer koronával olcsóbban jutottak, mint azelőtt, a régi rendszer mellett. Nagy szeretettel és egyhangú lelkesedéssel méltányolta az elöljáróság dr. Soltész Adolf országos iparegyesületi igazgató érdemeit az ország iparosai érdekében kifejtett sokoldalú és eredményes munkássága után. Örömmel, kitörő lelkesedéssel választotta meg Cserzy Mihály indítványára tiszteletbeli tagnak, ami eddig az ipartestületben páratlanul áll. Tudomásul vette továbbá az ülés a reuJ JEEM AG Y AR() RSZ A G dőrhatóság átiratát, mely szerint a testület évi közgyűléséről felvett jegyzőkönyvet hatóságilag jóváhagyta. A magyar városok országos kongresszusának állandó bizottsága által szerkesztett határozati .javaslata fölött határozott végiil az elöljárósági ülés. A 'határozati javaslatnak lényegét azok a programmpontok teszik, melyek a városok és a városi polgárság boldogulása érdekében a városi és az országos politikában megvalósítandó legfontosabb kívánságokat foglalják magokba. E kívánságok érvényesítéséért országosan eddig kizárólag a városok országos kongresszusa fejtett ki működést. A kongresszus hivatalos jellegű munkálkodása, melv a jövőben még behatóbb lesz. nem volt elégséges a kellő eredmények hiztositására. Éhez magának a városi polgárságnak éber érdeklődése és meggyőződéses, kitartó közreműködése is kell. Ezt kívánja Vissza a A hegedűk édes-lágy zokogással olvadnak össze egy melódiává, a csellók ábrándos epedéssel küldik hozáju-k sóhajaikat, a pizzicátok misztikusan zizegnek, az oboa, klarinét, fagott pedig kéjes, felcsukló sírással hangzanak mint sok drága asszony zokogása, s mi hárman szahadságosok utolsó esténkén hallgatjuk ezt az Operában. Holnap hát vége! Elmúlt. S vissza újra a bizonytalanba, a semmiségbe, a nagy végtelen egyhangúságba, ahonnan csak a reményünk, a gondolatunk száll haza, ide az Operába. A kürtök elfojtott libegőse feltör, férfias vággyal harsognak a hatalmas induló hangjait intonálva hogy fel dohban a szivünk és a tekintetünk kigyúl, a hang millió édes csengéssel rezeg a levegőiven az egész orchester felgomolyog egy vad viharzásban, minden hangszer elzengi, felsikoltja utószor bánatát, a bűvös, érces hang elcsuklik a gyötrő sírástól s a színpadon egy férfi karjaiban fehér leomló lepel módjára egy megtört női alak küzd a halállal. A függöny összeomlik. És már lenn vagyunk az Andrássy-uton a néma spliinx mellett. -Lágy eső permetez, az aszfalt feketén csillog, s a közönség kiözönli-k.. A sok villogó decolltage, a fényes tóilettek, hrilliánsok tömege drága prémekbe burkolódzott, bodros szőke fejék csillannak fel a foyer mélyében, hogy nemsokára egy fogat homályában tűnjenek el. Ütemesen pattognak az ostorok a kocsik végigsiklanak, -elröpülnek. s mi hárman még lenyűgözve a kábulattól mindig ott állunk. Beszélünk. Hogy holnap elmegyünk. Itt hagyunk mindent ami szép, ami jó. hogy holnap nem nekünk gyúlnak ki a körúti lámpák, s nem nekünk csillognak a kávéházak tükörablakai. Olyan volt a .szabadság, mint egy mély gyönyörű álom, amelyből most van az ébredés a kijózanodás. Pedig oly szép volt álmodni! Holnap hát a Béli vasútnál. iS a kegyetlen „holnap" már itt van! A pályaházhoz vezető lejtőn haladunk fel s körülnézünk. A budai hegyekre aranyköd módjára Ivorul le a nap, a vár abl-akai foszforeszkálnak, a zöld fii ragyog, fénylik és nekem mintha a lelkemet markolná egy távolról húzó kéz. A térdeim remegnek, érzem, hogy az ajkam reszket, s tudom, nagyon sáppadt lehetek. Ök is mellettem. Hang nem jön fel a torkunkon, csak izzó vágygyal nézünk szét, hogy a tekintetünkben elvigyük ezt, hogy mégegyszer felszívjuk magunkba ennek a könnyelmű, kacagó városnak az illatát. Elvinni, hogy félhomályban vi ssza gondol ha ssnnk reá, hogy égő szemekkel beszélhessünk róla: „Ha majd egyszer mindenki visszajön .. " A perronon csupa, katona, mind a frontra mennek vi-ssza. Végső intelmeket, kedveskedő Szeged, 19-17. május 11. •• megteremteni a Polgárliga megszervezésével, meiy a városi polgárok és elsősorban annak már meglevő szervezetét tudatos és önálló munkára fogja össze a városok és a polgárság javára. A kongresszus Budapesten május 19-én a Vigadóban Bárczy István polgármester elnöklete alatt fog lefolyni. Az elöljáróság a nagyjelentőségű terv és mozgalom bejelentését a maga értékévei fogadta és vette tudomásul és elhatározta. Ihogy -a szegedi Ipartestülethez méltó küldöttséggel fogja magát azon képviseltetni. A küldöttséget is megválasztotta. Tagjai ezek: Pálfy Dániel, Szakáll József elnökök, Bozsó János titkár, Viski György, Sclnvarcz Manó (szabó) Szeghö Árpád. Benkóczi Pái, t'ógel Ede és Vojtovics Lajos. Az iparosoknak a küldöttséghez való csatlakozását szívesen veszi az elnökség, jelentkezni vasárnapig lehet. frontra! szavakat hallok; intim bucsuzkodások, lepergő könnyek, testéket megrázó fájdalmak vonulnak el. Hát mindenkinek fáj az elmenés,' és mindenki elmegy? Deliát miért kell elmennünk, mért nem lehetünk mindnyájan együtt, hogy szeressük egymást, s miért nyel el bennünket a fekete föld? Amott egy fiatal, fehérarcú önkéntes egy nőt ölel át, hosszú csókban tapadnak össze, a fin azután hangtalanul lesiklik a kezére és tiszta, szent csókot lehel rá: igy csak az anyjának csókol a fin kezet, s ilyen simogatóan csak anya öleli át a fiát! És hány ilyen jelenet! Kis karoniilő gyerek kitárt karóikkal hív valakit, vörös-szemű asszonyok merednék a becsukódott ajtókra, de egy kegyetlen kürtjelzés és lassan indulunk. Valami lágy szédülés kerülget, de azért kinézek. Tömérdek zsebkendő lobog, mosolyok-könnyek. mind-mind az utonlevőkriek szól. A kis önkéntes a fülkénkbe száll, bemutatkozik és hamar kihajol az ablakon. Integet s egy idő rnulva félájultan bukik vissza az ülésre. Hosszú nagy csönd. — „Az édes anyád?" Ezt egyikünk kérdezi. Hangtalanul integet igent, két fényes könnycsepp végigszántja az arcát és á térdére leicsöppen, azután gépiesen, mintegy magamagának súgja: „Az anyám — az édes anyáin." Nagy némaság. Elfordulunk. Talán mindegyikünk ebben a pillanatban a saját édesanyjára gondol, aki bennünket már néni kísérhet ki, csak a távolból küldi áldásait, szerető aggódását. — És hova utazol? Szinte sikoltva válaszolja: — A Dol ver dóra! É11 ülök mellette próbálom vigasztalni. — No ne sírj. Nézd mi is az anyánktól megyünk el, s mi csak két hétig láttuk. Te is visszajössz majd ősszel, talán hamarabb is, hiszen nem tart örökké! Rázza a fejét: — Én nem jövök többet vissza. Soha/Érzem és ép azért váltam nehezen el. — Dehogy nem. Hogy mondhatsz ilyent! Én 9 hónapig nem,lát-tam íuost az édes anyámat, s talán megint kilencig nem fogom látni. Kilenc hónapig? Hiszen akkor nem is tudod, mi az: anyát szeretni. Senkiin sincs, •sak az édes anyám! íMár nem sir. kiapadtak a könnyei, engem fojtogat valami, nem birok válaszolni. A többiek az orosz különbekéről beszélnek. A Balaton fölött vérvörösen bukik le a nap, vadludak, szárcsák repülnek, a nádas susog, talán enyhe szél lehet. A kis önkéntes elaludt az ölemben, betakarom. Erre fölébred, körülnéz s mint egy durcás gyerek, belémás-