Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-13 / 294. szám

2 mlma-öyaisö^áig Szeged, 1916. december 13. hogy ezt a kinyilatkoztatást kormányaik utján az illető ellenséges államoknak közvetítsék. Ez a lépés egyidejűleg külön jegyzék utján a szentszék képviselőjének is tudomására hozatott és a békeajánlat iránt a pápa közreműködő érdeklődése is kikéretett. Hasonló értesítést kapott erről a lépésről a többi semleges államnak a négy fővárosban akkreditált képviselője is, hogy a demarchétói kormányaikat értesítsék. Ausztria-Magyarország és szövetségesei e lépésükkel uj és döntő bizonyítékát adták békeszeretetüknek. Az ellenségen múlik most, hogy érzületéről tanúságot tegyen az egész világ előtt. A négyesszövetséget azonban, bármilyen legyen is javaslatának eredménye, a háborúnak esetleg reáerőszakolt folytatása miatt, a saját népeinek Ítélőszéke előtt sem, terhelheti majd a felelősség. Tisza és j}ei/}man~${o//weff a bélfeajánlatunkróL (Saját tudósítónktól.) Azon a helyen, a melyen a diadalmas harcainkat hiriil adó hivatalos jelentések szoktak megjelenni, ma azt a jegyzéket találja a olvasó, amelyet a béketárgyalások megkezdése érdekében a négy szövetséges hatalom semleges közvetítéssel az antanthoz intézett1. Románia gyors bevezetése már napok előtt keltette sokakban azt a hitet, hogy közelebb jutottunk a békéhez. Abban a beszédben, amelyet gróf Tisza István miniszterenök kedden délután a képviselőházban tartott, az az antantnak bizonyára legfájdalmasabb kijelentés is foglaltatik, hogy Románia leveretése végleg felborította ellenségeinknek azt a dédelgetett tervét, hogy a központi hatalmakat kiéheztetik. Károly király Budapestről való elutazása előtt Bárczy, budapesti polgármesternek ugy nyilatkozott, hogy Románia meghódított területéről rövidesen rengeteg gabonát és petroleumot szállíthatunk haza. Fegyvereink mindig fölényben voltak az antantéival szemben, A nagy angol-francia, majd -az orosz offenzíva kudarca és Romániában aratott fényes győzelmünk mellett a kiélheztetési háobruban is egyre nyilvánvalóbb Vereség éri az antantot. Nem1 járult-e hozzá ez is álhoz, hogy békeajánlatunkat megtegyük és nem vagyunk-e ép ezért fokozott hálára kötelezve a kedves Bratianuval szemben? Bizonyos, hogy a béke felé megtett első határozott lépést nemcsak a központi hatalmak és szövetségeseik országában fogadják diadalujjongással. Bizonyos, hogy a választ rá nemcsak ezeknek az országoknak népe várja szorongó aggódással. Ez idő szerint nem éhet tudni, ihogy a négy szövetséges •hatalom jegyzékét milyen tárgyalások előzték meg, van-e tehát valami biztosíték és ha van, milyen van arra, hogy a folytatás — a zöld asztanál következik. Hogy igy legyen, nagy mértékben függ a sem legeséktől, akiknek támogatása a békeajánlat számára biztosítottnak látszik. Rövidesen el fog dőlni, Ihogy Wilson, aki a két és féléves háború alatt muníció- és egyéb hadiszierszál'litásai mellett a világbéke legfőbb sóvárgójaként és „választott" apostolaként is szerepelt, hajlandó-e és elég erős-e arra, hogy az „emberiességnek" a legnagyobb szolgálatot meg. tegye. A nagyjelentőségű fordulat első hire hétfőn érkezett Berlinből. Hétfőn délután Budapesten a képviselőházi alelnök napirendi indítványa, ezt megelőzően a Ház folyosóján folytatott purparlék adták az élső anyagot a készülő eseményekről való találgatásra. Kedden délután a király elutazása után a képviselőház ülést tartott és azon gróf Tisza István miniszterelnök bemutatta a jegyzéket, amely békeajánlatunkat tartalmazza és azt heyzetet ismertető beszéddel kisérte. A német birodalmi gyűlésről a .kancellár üzent a négy szövetséges hatalom népeinek és az antantnak. A képviselőház ülése. A Ház ülése délután öt órakor kezdődött. A terem karzata roskadásig megtelt hallgató közönséggel. Szász Károly egynegyed hatkor nyitotta meg az ülést. Bejelentette, hogy őfelsége ma délelőtt fogadta a Ház elnökségét és jelenti, hogy a Ház nevében fájdalmukat és részvétüket nyilvánították Ferenc József halála alkalmából, amiért a király köszönetet mondott. Jelenti továbbá, hogy Bukarest bevétele alkalmából a szövetséges államok parlamentjeihez intézett üdvözlő táv iratra a török parlament is köszönő táviratot küldött. Jelenti végül, hogy a miniszterelnök kiván szólni. (Tisza beszéde.) A Ház feszült figyelme között emelkedik szólásra Tisza. A teremben mindenki előrehajol, halálos csönd üli meg a zsúfolt termet. A miniszterelnök beszél: — Tisztelt Ház! A szövetséges államok külügyminisztereik utján a következő jegyzéket nyújtották át a semleges országok megbizottainak, akik a szövetséges államokban élő ellenséges alattvalók védelmét vállalták el. Ezután szószerint felolvasta a jegyzéket, amelyet lapunk más helyén közlünk, majd igy folytatta: A jegyzékben nincs uj. Ez nem uj állásfoglalás, hanem csak azt fejezi ki újra, amit a monarchia és szövetségesei évtizedekkel a háború előtt és a háború egész tartama alatt követtek és folytattak. A közelmúltban gyakran volt arról szó, liogy a két hatalmi csoport közül melyik volt a támadó és melyik a védekező, hogy kiket ér a felelősség a háború előidézéseért és folytatásáért. Mindnyájan ismerjük a polémiát, a birodalmi kancellár és az angol miniszterelnök közt 1914 második felének végzetes napjaiban, hogy kit terhel a felelősség a háború előidézéseért. Nem lesz felesleges azuttal is hangsu lyozni és ép ezért a mai háború történelmi előzményeit röviden felidézni. A német birodalom megalapítása után, amelyben egy nagy államférfiú élete bőven nyert megkoronáztatást, Németországot a tartós béke megteremtésének gondolata vezette, amelyre legnagyobb szüksége ép ennek a birodalomnak volt, A tartós európai békepolitika gondolata, hozta létre a békeszövetséget Németország, Ausztria-Magyarország és Oroszország között is. Az orosz birodalom agresszív fellépése azonban lehetetlenné tette e szövetség fenntartását és természetes, hogy az aggressziv hatalomnak ki kellett válnia belőle. Ez azonban csak erősebbé és mélyebbé tette azt a kapcsolatot a két szövetségei hatalom között, amely a békeszövetségben valósult meg és amelyhez kisvártatva mint kültag jelentkezett Olaszország is. Ez a hét nagyhatalom magára utalva természetesen ment a maga utján. Vele szemben jött létre az orosz—francia szövetség, amely Oroszország balkáni aspirációt szolgálta. Nagyon egyszerű tisztáiba jönni azzal a kérdéssel, hogy a két hatalmi csoport közül melyik képviseli az igazi béketörekvéseket. Németországnak és Ausztria-Magyarországnak szövetsége sohasem táplált bókét fenyegető törekvéseket, Ezt ez események hosszú sora bizonyítja. Bizonyítja elsősorban M hogy amint a központi hatalmak túlsúly*] bizonyossá lett, állandóan nőtt az európai nyugalom is. Amint ujabb diadalok tornyosultak egymásra, ugy nőtt a lxéke reménye. Valamint semmisem fenyegette jobban a« egyensúly felborulását, mint az orosz hatalom esetleges mértéktelen megnövekedése. Ez a hivatkozás elég arra, hogy az évtizedeken át hangoztatott legmerészebb méltánytalanságot keresztültörje. Már most bizonyt rezignáció vesz erőt a velünk szemben állb hatalmi csoportokon, ök maguk ugy itélik meg a helyzetet, hogy az európai háború reájuk nézve kevés eredményt jelent. A francia reváns és az orosz balkáni politikán kívül ennek a háborús fegyverkezésnek má" célja nem volt. Igy tovább menve, ez a két törekvés nem kapott erősítést egy olyan birodalomtól, amelynek történelmi szerepe * béke megőrzésére és a két hatalom törekvésének támogatására építtetett fel. Angiin sokáig távol állott minden háborús törekvéstől. Magatartásában azonban egyszerre változás történt. Igyekezett elhitetni, hogy a német militarizmais fenyegeti az európa1 bókét. De az angol sajtónak ez a törekvés® nem talált elismerő hangot. Anglia a németek békés gazdasági fejlődésében látta riválisát. A német birodalom fejlődése és gazdasági konkürrenciája miatt csatlakozott A'H; glia a francia szövetséghez. Ezzel a hátaim1 erőviszonyok eltolódtak. Három nagyhatalom állott szemben kettővel. Mindjobbaö megerősödött az oroszjfrancia szövetségbe11 az a remény, hogy Anglia támogatásai'11 mindenkor számíthatnak. Eképpen sötétedet' el az európai láthatár. Egyre szaporodtak a súrlódások ós akéut alakult a helyzet, liogf a háború előtti utolsó hónapokban már antant-államok közvéleményében teljesen k1' alakult az a hit, hogy következik a leszám0' lás órája. Ez a történelmi fejlődés érlelte meg f 'háborút. Mi fenyegetett létérdekünk biztos1' tásáért fogtunk fegyvert. Fegyvert fogtuk azazl a kemény elszántsággal, ahogyan élni akaró nemzetek a veszedelem percébe11 teszik, azzal az eltökélt győzniakarásss1' amelyet túlerő és változott viszonyok íű^ nem ingathatnák. De fegyvert fogtunk ellenségeink elpusztítására irányuló gyi'do' letes szándék nélkül. A békére mi kész*'1! állottunk a háború előtt is. Készen állott u11* a háború kitörésekor, de hogy nyilatkozatit kat eddig is ünnepélyes formában nem _ tük meg, annak az az oka, hogy oly ellensegel szemben, aki létlünk megsemmisitésé1-8 tört, csak olyan pillanatban szabad ezt tiicf tenni, amikor senkinek eszébe nem juthat gyengeség gondolata. Időelőtti ajánlat cssK jobban eltaszította volna a békét. Azt hiszed hogy ma a kellő pillanat itt van. Ellenség13' inknek a nyáron kifejtett óriási offenziv8k ennek első időszakában jelentős sikerei*8 hozott számukra. Végső reménységül mpnia lépett a háborúba. Az eredmény lűin,ji nyájunk előtt ismeretes és az korántsem llj arányban azzal a rettenetes emberáldozat18' amelybe került. . ?J Romániában volt utolsó reményük- { eredményről felesleges beszélnünk. KifojeZ