Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)
1916-08-13 / 188. szám
Szeged,, 1916. augusztus 13. BÉUMAG Y AiRORSZÁG J/l int oroszlánod küzdőitek a 4-6~osok. —- Jármif őrnagy a (Saját tudósítónktól.) Régi, legendás idők daliás 'hősei követhettek el csak olyan vitézi tetteket, mint amilyen vitézi regék járnak szájról-szájra a 46-ik gyalogezred katonái között Jármy Andor őrnagyról. Jármy őrnagy végigküzdötte a háborút és most sem pihenni érkezett haza Szegedre, hanem azért, hogy felsőbb parancsra itt várja be alezredesi kinevezését, azután áttegye székhelyét Belgrádba, ahol a katonai kormányzóság gazdasági osztályának parancsnokságát fogja átvenni. A Délmagyarország munkatársa felkereste a vitéz őrnagyot, akit katonái a bálványozásig szeretnek, de ő is szereti a katonáit. Mindig róluk beszél, a 46-osok megérdemlik, — mondta — hogy aranylapokon örökítsék meg vitézi tetteiket. Jármy őrnagy mellét a vaskorona-rend szalagján kivül két vitézségi érem is disziti. Megkértük, mondja el, hol és. miért kapta ezeket a kitüntetéseket. Jármy őrnagy gondolkodott egy kis ideig, aztán igy szólt: j , , — Örömmel állok rendelkezésére, de ne kivánja tőlem, hogy a magam dolgáról beszéljek addig, amig a legénységről nem mondtam el egy-két jellemző epizódot. A 46-osok mindegyike rettenthetetlen hős, én tudom, én velük küzdöttem és láttam, hogy mire képes a hazaszeretet és az egyéni bátorság. ( ; j í Ragyogott a szeme a vitéz őrnagynak, amikor ezt mondta, látszott, hogy jól esik neki, hogy elmondhatja ezt a fiairól, majd igy folytatta: , , (Ugy küzdött ék, mint az oraszlánök.) 1914 szeptember nyolcadika és tizennegyedike között történt, a második Iembergi csata alkalmával. Három nappali és két éjjeli küzdelemben vett részt az ezred. A iLembergtől északra fekvő hadseregszárny mozdulatait fedeztük. A csata után lovag Henriquer altábornagy ellovagolt a hadoszviiéz 4-G-osokról. — tály előtt. Amikor a 46-osok arcvonala elé ért, levette a sapkáiját és fedetlen fővel lovagolt el előttünk, majd engem, mint az ezred parancsnokát magához kéretett, megölelt és háromszor megcsókolt, majd alig palástolható megindultsággal igy szólt: — A 46-osok mint orószlánok küzdöttek, mindéji dicséretet mégárdemelnek! (A szakaszvezétő arany vitéiségi érme.) Ugyancsak a második lembergi csatában történt a következő esemény is, amelyet egy egyszerű szakaszvezető követett el. Zovics, a hetedik század szakaszvezetője, aki a polgári életben pénzügyőr volt Szabadkán, egy szakasszal megszállotta egy vasúti töltés egyik oldalát. A töltés másik oldalán az oroszok voltak beásva. Zovics ötven emberével, — az ellenségtől három lépésnyire — öt óra hosszat tartotta magát, addig, amig az ötven derék fiúból csak hárman voltak küzdőképesek, a többlek elestek, vagy megsebesültek. A szakaszvezető ezért a halállal dacoló vitéz tettéért megkapta az arany vitézségi érmét. A kitüntetés aznap érkezett meg, a mikor szegény fiu a Magiéra magaslat előtt — a Szan melletti csatában — ellenséges golyótól szivén találva hősi halált halt. Megsirattuk a 7. század büszkeségét, a hazáját oly nagyon szerető szakaszvezetőt. , * Ismételt kérésünkre megígérte Jármy őrnagy, hogy részletesen közli velünk annak a küzdelemnek az ismertetését, amely a vaskoronarendet, ezt a legkiválóbb katonáknak is csak nagy ritkán juttatott kitüntetést varázsolta a mellére. A Délmagyar ország keddi számában megkezdjük annak a jelentésnek a közlését, amelyet csodálatosan nagyszerű fegyverténye után intézett felsőbb parancsnokságához. Bethmann-Hollweg befejezte bécsi tárgyalásait. — A tárgyalásokon teljes egyértelműség volt megállapítható. — Jagow-val együtt visszautazott Berlinbe. — Tisza a királynál. — Bécs, augusztus 12, Bethmam-Hollweg | herceg első főudvarmester látogatását fokancellár és Jagow külügyi államtitkár a I gadta, aki körülbelül 20 í^fcig maradt nála. szombat esti vonattal elhagyták Bécset. Azokon a két napig táfitó tanácskozásokon, amelyekén mindkét kakilom képviselői \y.dfték részt, a tárgyalásra került minden kérdésben a teljes cgyjAteímüség vcAt mágállaPitható. Bécs, augusztus 12. Gróf Tisza István miniszterelnök szombat reggel hét órakor titkárával ideérkezett és a Magyar Házban szállott meg. A miniszterelnök délelőtt 9 órakor a Magyar Házból automobilon Schönbrunnba hajtatott, őfelsége hosszabb külön kihallgatáson fogadta. , Bécs, augusztus 12. Bethniam-Hallwcg birodalmi kancellár ma délelőtt nem távozott a szállodából, hanem hivatalos ügyeket intézett. Délelőtt tiz órakor Montenuovo Ebben az időben Jagow külügyi államtitkár az Imperiálból a Metternich-utcában levő német nagykövetségi palotába ment. Tizenegy órakor gróf Tisza István miniszterelnök érkezett gyalog az Imperiál fogadóba, a melynek előcsarnokában Lehner szállodaigazgató fogadta és felkísérte a birodalmi kancellár lakosztályába. A miniszterelnök délután 1 óráig tanácskozott a birodalmi kancellárral. Gróf Stürgkh miniszterelnök délután egy órakor a német államférfiak tiszteletére villásreggelit adott a Sacher-fogadóban. Tegnap és ma a diplomáciai és politikai világ sok neves képviselője hagyta névjegyét az Imperial-fogadóban a birodalmi kancellár számára. A képviselőház ülése. (Budapéisti tudósítónktól.) A képviselőház utolsó ülését tartotta a szünet előtt szombaton, mert, mint ismeretes, a Ház 22ikéig szünetet tart és csak azután folytatja tárgyalásait. Az ülést háromnegyed tizenegykor nyitotta meg Szász Károly elnök és bejelentette, hogy a törvényhozó testületnek több országgyűlési cikluson keresztül érdemes tagja, dr. Kelemen Samu elhunyt. Kelemen Samu az országgyűlésen és annak bizottságaiban igen érdemes munkásságot fejtett ki. Indítványozza, hogy emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg és ravatalára koszorút helyezzenek. (Helyeslés.) Jelenti továbbá, hogy a király születésnapja afkalmából a budai koronázó templomban szentmise lesz és az országgyűlés szerencsekivánatait juttatja a trónhoz. Végül bejelentette az elnök, hogy a feministák nevében Lukács György képviselő a házassági jog reformja és az idevonatkozó néhány törvény revideálása dolgában kérvényt nyújtott be. Az ülés első szónoka Antul Géza votó aki az adójavaslatok beterjesztése alkalmából dicsérte Teleszky p én zü g y m i n i s z t'e r b, majd Simonyi-Semadam Sándorral és Sághy Gyulával polemizált. A fényűzés dolgában az összes, magyar városokat hibáztatja. A fényűzés elleni küzdelem országos érdek. Nem csatlakozik Springer Ferenc határozati javaslatához, hanem egy másik határozati javaslatot nyújt be, amely ugy szól, hogy a Ház utasítsa a kormányt, hogy az állam pénzügyeinek végleges rendezésével kapcsolatban a községi adózásról is terjeszszen elő törvényjavaslatot. Ezután Sághy Gyula félreértett szavait magyarázta meg. Utána Polónyi Géza tart hosszabb beszédet. < i j — Ha a kivül történő eseményeket öszszehasonlitjuk a Házban történendőkkel, — mondotta sehogy sémi tudok beleilleszkedni abba a környezetbe, alhol — mikor a nemzet legnagyobb érdekei forognak kockán — azon vitatkoznak, hogy ki fizessen kevesebb adót. ,Ez a tárgyalási 'mód, amelynek során a városi elem a birtokosság ellen támad, vagy izgat, — nemi helyes. Ilyen komoly időkben a kormánynak kötelessége az ellenzék kívánságainak is eleget tenni. Ha ez nem történik meg, az ellenzéknek azt kell mondani: cselekedjék a kormány az ő teljes felelősségére. Teleszky János: Ugy van! . * Polónyi Géza: Csupa titokzatossággal vezetik a nemzet nagy ügyeit. Hol van széles e világon, .főleg a harcban álló nemzetek között olyan hely, ahol ehhez hasonlóan tájékozatlanok volnának az emberek a saját ügyükben, mint ahogy nálunk? A mi kormányunk az egyetlen, amely még a hozzá intézett interpellációkra sem válaszol. Ne fecséreljük a históriai idő pillanatait, hanem fogjunk kezet, Ihogy a haza védelmében az 'utolsót is megkíséreljük. Amikor azt látom, hogy ebben a nagy történelmi korszakban olyan döntő változás történhet a hadvezetésben... Kállay Tamás: Már rég meg kellett volna ennek történnie. Polónyi Géza: Ugy van! Ez az én szent meggyőződésem. i