Délmagyarország, 1916. augusztus (5. évfolyam, 177-203. szám)

1916-08-22 / 194. szám

íteegeci, 1916. augusztus 22. DÉLMAOYARORSZÁTI €gy hónapig a háborús Jférnefországban. i. i in. i (Saját tudósítónktól) A németek nem beszélnek a háboruröl. Sem vonaton, sem hajón, sem villamoson, sem a kávéházakban, sem az utcán. Ezen sokáig mód fölött csodálkoztam, hisz elvégre egész Németország sorsa forog a mostani döntő ütközetekben a kockán. Beszélnek irodalmi, miivészi, társadalmi témákról, az asszonyok háztartási és divatdolgokról, csak- ép a háborúról nem. Vasárnaponkint ellepik a különböző kirándulóhelyeket és ott annyira belemerülnek a szabad természet szépségeinek az élvezetébe, Ihogy talán még csak nem is gondolnak a háborúra. Feltűnt a nagyon sok nő-kiránduló. Egyesével, kettesével vagy csoportosan barangolnak a német tavak környékén, vagy megmásszak a legnagyobb hegycsúcsokat minden férfi-kisérő nélkül. Nem, mintha nem akadna férfi-kisérő, hisz a német városokban seholsem láttam aránylag sem kevesebb polgári ruhás férfiút, mint a mi magyar városainkban, talán még többet. A A német nők nem szorulnak -férfi-k-i sér őre, mert önállóbbak és vállalkozóbbak. Felöltik a maguk egyszerű ioden-kosztümiiét, a hátukra akasztják a hátizsákot és bottal a kezükben nekivágnak a hegyeknek, erdőknek, tóvidékeknek. Ugyanilyen szabadon mozognak a nők odahaza városaikban is. Egészen megszokott jelenség, hogy a késő esti órákban egyedül vagy kettesével jönnek a kávéházakba és vendéglőkbe s éjfélig is ott iilnek a maguk söre mellett. Öltözködésükön és egész magatartásukon meglátszik szolid urinői mivoltuk. Ezzel kapcsolatban megnyugtathatom a mi jól és drágán öltözködő hölgyeinket, hogy Németországban sincs különben és hogy ott is bőven lát az ember — dacára a háborúnak — ragyogó ékszereket és fényes toilletteket. A drága, szép ruhákat és ékszereket a német nők most a háborúban is ép ugy szeretik, mint a mieink. Általában sok dologgal ugy vagyunk, hogy azt hisszük, bezzeg ez vagy -áz Németországban máskép van, valójában pedig — ott sincs másképen. Jóban-rosszban egyformán. A fényűző nagyés félvilági hölgyek mellett láttam ott is német nőket, akik elég tisztes rendet vágnak a kaszával, akárcsak a mi alföldi menyecskéink, akik kalauzok, levélhordók és — postakocsisok. De térjünk vissza arra, amiből kiindultam, hogy tudniillik a németek nem beszélnek a háborúról. Ez annyival inkább tűnt fel nekem, mivel mindenütt láttam azt a mohó érdeklődést, amellyel köriiHepik az utcákon kiragasztott hivatalos hadi jelentéseket. Sokszor furakodtam ilyenkor közéjük és ugyancsak kellett ágaskodnom, ha el akartam olvasni a jelentést, amelyet mindenki elolvasott, de elolvasás után mindenki szó nélkül távozott. Egy hang megjegyzés nélkül. Jó sokáig azt hittem, hogy bizonyosan nincsenek elragadtatva a jelentésektől. Végre aztán megkaptam a kellő felvilágosítást egy berlini tanítótól, akivel összebarátkoztam. — Hogy van az, mondottam neki, hogy maguk sohasem beszélnek a háborúról? Nekení az annyival feltűnőbb, mivel látom, miiyen sokan és mily ikiváncsian olvassák a 11ivata1 os jelöntéseket. — Csodálkozom, felelte a tanító, hogy erre magától nem jött rá, hát nem látja lép ten-nyomon a felírást: „Vorsicht bei Gesprachen!" (Elő. vigyázat a beszélgetéseknél!) Most már értettem. De megértettem azt is, ihogy a németeknél sok minden nemcsak irott malaszt, ami minálunk. Nem hiába hires és mintaszerű a német fegyelmezettség. Viszont azonban, ahol nincs külön előirva ez a fegyelem, ott ép Olyanok, mint mi. Például: A német vasúti pénztáraknál jegy váltáskor egyenesen elképzelhetetlen és kizárt dolog a tolongás, lökdösés, hogy egyik a másikat meg akarja előzni. A megfelelő pénztárak előtt szépen felállanak az érkezés sorrendje szerint libasorban és mindenki türelemmel várja, mig rákerül a sor. Mert ez igy van előírva. De már a vasúti kocsikba való felszállást és az azokban való elhelyezkedést ez idő szerint nem szabályozza semmi féle előirás. Ennek következménye aztán, hogy felszállásoknál a német közönség is ép ugy tülekedik, lökdös és könyökkel dolgozik, akár mi jó magunk és elég gyakran voltam tanúja igen heves jeleneteknek, amelyek a vasúti kocsikban egy-egy ülőhelyért folytak le. Ami végül Magyarországot és minket magyarokat illet, általában elmondhatni, hogy a magyarokról mindössze annyit tudnak, hogy nagyon jó katonák, akik kitűnően verekednék. Ezzel azután ki is merült minden ránk vonatkozó tudományuk. Miután a szigorú cenzúra és az ezzel járó késedelmes postai továbbítás miatt főleg sürgönyileg érintkeztem az otthonommal, bárhol adtam is fel Szegedre szóló sürgönyt, kivétel nélkül, minden alkalommal megkérdezték tőlem, nem szükséges-e valami közelebbi megjelölés. Vagyis Magyarország második városát egyetlenegy német távíró-hivatalnok sem ismeri azok közül, akikkel nekem dolgom volt. Azok a német katonák azonban, akik a háboru folyamán megfordultak hazánkban és ilyenekkel sokkal találkoztam németországi uraimon, mind a legnagyobb elragadtatás, elismerés és szeretet hangján nyilatkoztak rólunk és országunkról. Ez még csak a kora hajnali derengés, amikor a táj körvonalai már kezdenek kibontakozni a homályból. Retnéljük tehát, hogy megvirrad még valaha. Striegl F. József. „Mert csak fiz milBió magyar van .. — Szegedi tiszt levele az orosz Ironfről. — |Egy szegedi tartalékos 'főhadnagy, szá- i gyón kedvezett, meg ,az időjárás is. Már klzadparancsnok, az alábbi érdekes levelet küldötte a mai postával lapunk egyik munka társának: Kedves Barátom! >Egy idő óta -kissé nyugalmasabb napjaim vannak, telbát írok néhány sort. * ..... •tó.érit . Igen nehezen váltunk meg jól kiépített és még jobban megszeretett régi helyünk tó* Századomnak bőven kijutott a nehéz napokból. Egyszer utóvéd, máskor elővéd voltam. Néha félszázaddal oldalvédnek lettem ki küldve, ugyanakkor másik félszázadéin hírszerző különítmény volt. Gyakran voltam valamelyik fontos magaslatra századommal kikülönítve. Egy ilyen magaslatot az.egyik .szakaszom többszörös túlerő ellen elveszített. Ugyanezt aztán, este a másik három szakaszommal rajtaütéssel ismét visszafoglaltam. i ( Egyszer túlerő ellen támadtunk. Mindenütt véresen visszaszaladt az ellenség, kivevő egy helyet. (Ekkor ezredtartalék voltam és egy félszázaddal oda kellett mennem, hogy egy századot megsegítsek. A rengeteg őserdőben azonban kevés emberemmel két század oroszra bukkantam, akik embereimet megadásra szóltották fel. A vége az lett, — magam sem tudom megmagyarázni, hogyan — hogy százötvennél több oroszt, egy tisztet és egy géppuskát szállítottam be az ezredemihez, anélkül, hogy nekem csak egy veszteségem is lett volna. Néhány nap óta nyugalom van ezen a részen. Mindkét oldalon folyik az erőgyűjtés. Nekünk ezalatt az idő alatt kitűnő állást sikerült készítenünk. Igaz, hogy a terep is napi kentük magunkat és testileg-lelkileg felfrissültünk. Az oro/szról már sokat beszéltem nektek, de esak most ismertem meg igazán. Egyszer nagyon vakmerő, máskor olyan gyáva, mint a birka, de mindig ravasz, leleményes. Sokat tanulhatnánk tőle. Sokáig kitart, különösen ha. vezetik, de mindenét elhányja, ha. egy elszánt csapat ,r\ajtázását hallja és szurony át meglátja. A liáborut egyébként annyira megunták, hogy mindegyik fogoly azt vallotta: — Harcoljon a cár, ha akar, ml bizony már nem harcolunk! Azt kérdhetnéd telbát, hogy miért vonultunk akkor vissza? Erről csak annyit mondhatok, mert csak tiz millió magyar van a hazáimé és már kei év óta harcolunk. Az orosz most igen nagy tömegeket mozgatott meg s igen sokat köszönhet az ágyúinak is. De lia cgyszqr sikerül megszorítani és remélem, hogy sikefrjil, akkor megyünk megint előre, jobban talán, mint Gorlice után. Egyébként jól vagyok s jól élek, ölel szerető barátod I. Az olasz harctéren nincs esemény. BUDAPEST, augusztus 21. (Közli a mmsizterelMöiki sajtóosztály.) Az olasz harctéren nincs nevezetesebb esemény. HÖFER altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. A dán kormány beadta lemondását. Berlin, augusztus 21. A Basler Nachrichten jelenti, hogy a dán kormány beadta lemondását.