Délmagyarország, 1915. november (4. évfolyam, 264-286. szám)

1915-11-07 / 269. szám

Szeged, 1915. november 7. szüikség nincsen, visszakerülnek az OsztrákMagyar Bankhoz s igy csakis azon bankjegymennyiségek maradnak meg a forgalomban, amelyeiket a gazdasági és hadviselési szükséglet megkíván, megkövetel. Tehát akár lombardirozunk hadikölcsön kötvényeket, akár nem, bankjegy mindig annyi lesz forgalomban, mint amennyit a szükséglet megkövetel. Mindazok tebá't, akik saját készpénzkészleteiken túlmenve, nagyobb .összegeket jegyeznek a kadiikölesönből s ezeket azután részben vagy egészben lombardirozzák, nem gáncsot, hanem elismerést érdemelnek, mert hozzájárulnak a tőlük telhető legnagyobb mértékben a .hadikölcsön .sikeréhez s ezzel az anyagi erők összegyűjtéséhez, a hadban álló seregeink ellátására. Nagy hiba tehát a kérdéses cikk írójától ezen jegyzőket nyerészkedés vádjával illetni. Ezen hadikölcsön kötvények tőkék kamatozó elhelyezésére szolgálnak; nem-e a legészszerübb és közgazdasági szempontból is a leghelyesebb takarékoskodási mód az, ha ezen kiváló tőkeelhelyezési alkalmat mindenki felhasználja nemcsak a jelenben meglevő, hanem az elkövetkező években várható jövedelmei elhelyezésére is. Ezt a célt is szolgálja a lombardirozás, mert azt a lombardkiölosönlt, amelyet a jegyzőik most igénybe vesznek, az időközi szelvényekkel és egyéb jövedelmeikkel a következő években lassanként letörlesztik s ezzel ujabb tőkék képződését tetteik lehetővé. Ha ez hazafiatlan és közgazdasági szempontból káros eljárás volna, akkor bizonyára nem hivta volna fel erre maga a pénzügyminiszter az ország lakosságát, amidőn magában a hivatalos prospektusban figyelmeztetett arra, hogy az Osztrák-Magyar Bank a jegyzőknek két éven át biztosított 5 százalékos kedvezményes kamatláb mellett a kötvényekre kölcsönt nyújt. És nem bocsátott volna ki a pénzügyminiszter egy .külön rendeletet, amelylyel lehetővé teszi az ország földbirtokos lakosságának, hogy hadikölcsönt jegyezzenek még akkor is, ha készpénzzel nem rendelkeznek, oly módon, hogy ingatlanaikra való betáblázás .alapján a kötvények értékét helyettük az altruista bank fizeti, vagyis végeredményében a kötvényeket szintén íoiubanBrozza. Mindebből világosan kitűnik, hogy abból, hogy hadikölcisönkötvényeket jegyzünk s ezek Az idegen katona. Irta; Herczeg István. Éjjel tizenegy óra volt. A néptelen, kihalt utcákra lágyan borult a selymes hótakaró. A fák dermedten, csillogón állottak; néha .megrázkódott egy-egy faág- és ilyenkor nesztelenül suhant le néhány kis fehér pihe. A fagyvirágos ablakok sötéten bámultak .a gyönyörű éjszakába és az emberek, a fáradtak és lomhák aludtak már. A kis város tipikus nyugalmába csák egy fénysáv világított bele, kihívón, büszkén, csakazértis. Az orvos ebédlője volt világos, az első emeleten. Az orvos már régen horkolt a hálószobában, de a felesége .szorgalmasan horgolt a cserépkályha mellett és minden .percben az erkély felé nézett, mintha az emeletre fel tudna szállni valaki és az erkélyről egyszerre csak a .szobába toppanna. A kályhában vígan lobogott a láng, mintha az éjjel még szükség volna tüzére és az erkélyes ajtó .a tél dacára nyitva állt, mintha azért fütenének, hogy kimenjen a meleg. A temetőbe vezető utcában laktak az örvösök. Nyáron mindég virágos, illatos volt az utca. A gyalogjárók szélén hajlott lombú vadgesztenye- és .akácfák állta.k. Némelyik gesztenyefa .még az erkélyt is beárnyékolta. Nyáron idejártak sétálni az emberek ós a temetéseken nagyon nagy volt a részvétel, mert a gyászoló közönség egyben kellemesen ki is sétálta magát. Télen azonban másképen volt minden. Féltek a temető csöndes utcájától és este meg különösen csak az járt oda, akinek fontos oka volt erre. Nem is vehette tehát senÜÉLMAGYAROltSZAU ellenértékét részben lombardirozás utján szerezzük meg, .a közre nem kár vagy hátrány, hanem kiszámíthatatlan (fontosságú és hazánk fennállása és jövő fejlődése .szempontjából valódi nagyságában fel .sem fogható előnyök származnak. Bankigazgató. A városi dijnokok segélye. (Saját tudósítónktól.) A törvényhatósági bizottság, legutóbbi "Közgyűlésén egy havi fivetésüket .szavazta meg segélyképen .azoknak a dijnokclknak, akik legalább 1914. december 31. óta állanak a város .szolgálatában. Ez bizony nem valami nagy összeg, talán még arra sem elegendő, 'hogy a családos dijnokok a -télire néhány kiló zsírt és húst (meg egy kevés lisztet beszerezzenek. A városi dijnokoíkat miost kedves meglepetésben részesítette a közhivatali kezelök és dijnokok egyesülete. (Hogy .m.i ez a kedves meglepetés, .azt elmagyarázza .az alábbi körlevét, melyet az egyesület vezetősége intézett a városi dijnolkokihoz. A körlevél igy (hangzik : Kedves Kartársak! Amikor .az állami dijnokok havi drágasági segélyét kiküzdöttük, nyomban azzal .a kéréssel fordultunk élőszóval és Írással a (kormányhoz, hogy azonképpen, mint az államiak, ugy a vármegyeiek és Ti is részesüljetek e.bben a segítségben. Ámde kétszer i.s előterjesztett kérelmünkre csak .a megyeiek kapták meg a drágasági segélyt. Előttetek egyelőre bezárult a boldogulás sorompója. Egyesületünk vezetősége ebbe .nem nyugodhatott meg. A nem várt akadály elhárítását határozta el. Ezernyi gondja mellett ennek az egyesületnek .a vezetősége felvette a már tépettnek vélt fonalat. Megmozdultunk harmadszor is. Férfias önérzettel, .szivünkben dijnoktestvéreink iránt táplált szeretetünk melegével oda .állottunk ismét a lezárt .sorompó, a belakatolt ajtó elé. Harmadszori ostromunk győzelemre vezetett. Zörgetésünkre felnyílott a már lezárt soromki észre, hogy az orvosék erkélyéről egészen a fal mellett .egy kötálhágcsó lógott a földre. Bedig ugy volt, akármilyen romantikusnak is látszik a dolog és nem hiába volt ugy, mert a kötélhágcsón tizenegy óra uitán maeska-ügyességgeil, imbolygó, fehér fényihez hasonlón felkúszott valaki. Az orvos felesége megérezte, hogy jön. Abbahagyta a horgolást és .az erkély ajtaja felé tartott. Az ajtó épen ékkor nyilt fe.1 és belépett rajta a különös látogató. Az arca .kissé sápadt volt, de olyant természetes sápadt, a melyhez se a félelemnek, se az örömnek nincs köze; szeme fekete volt és a nézése szomorru; a szája szögletében valami ironikus meghatottság ült és a hangja az érzések mélységétől reszketett, amikor mondta: — Eljöttem Hona. Igy, ahogy .maga kivánta. Aztán megfogta az asszony kezét, megcsókolta és lassan, mintha magában beszélne csak, hozzátette: — Ki hitte volna, ki hitte volna... Az asszony néhány pillanatig bánatos egyszerűséggel .nézett a .férfi szemébe, odavezette a kályhához, majd becsukta .az erkély ajtaját és visszament hozzá. Néha komoly, összeráncolt tekintetet vetett a hálósszobia felé, — melynek ajtaján vastag plüs függöny lógott, — de csakhamar megnyugodott. — Én még most sem tudom hinni, hogy maga az Bandi. Hisz istenem, oly régóta esmérjük egymást; oly sok-sok év óta gondolok magára és még beszélnünk soha sem lehetett. — Érdekes .az emberi sors, — vette át a szót Demeter Endre. — Mióta katona vagyok, 5 pó és a keményen bezárt ajtóról lepattant a lakat. Érveink esoportositása elől sem a kormány, sem az Országos Hadsegélyző Bizottság többé nem zárkózhatott el. MegnyiM.alk a szivek. .Megkaptátok a háborús segélyt nemre, korra és szolgálati időre való tekintet nélkül Ti is kedves kartársaink. Áldás legyen rajta! Tudnotok kell azonban, hogy a további harchoz hatalmas tábor is kell. Mi oda állottunk értetek. Oda tartottuk ,az igazság érzetével vértezett mellünket bár ismeretlenül is, mégis a kötelesség sugallatából. íme az eredmény gyümölcsét élvezitek Ti is. Testvéreink! Erkölcsi s anyagi boldogulástok, jövőtök biztosítása csak ugy lehetséges, ha Ti is oda álltok ebbe a szervezetbe, mely testület éberen figyel, amely egyesület folyton őráEáson van a Ti, az összesség érdekei védelmében. Beláthatatlan súlya lesz a Ti hozzánk való csatlakozástoknak közös .sorsunk intézésének mérlegében. Mi ismeretlenül harcba szálltunk. Most megismerteitek. Hisszük és el is várjuk tőletek, hogy testvéri szeretetünket hasonló módon viszonozni fogjátok. Ez a körlevél nemcsak egymagában jött. Vele együtt megérkezett 14.280 ,ko>rona is, ímelyet alábbi étiirat előzött meg: Tekintetes Polgármesteri Hivatalnák Szeged. Az Országos Hadsegélyző Bizottság kérelmünk elintézésében a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városi dijnokoíkat is hajlandó havi drágasági .segélyben részesíteni. Ez okból megbízta egyesületünket, hogy a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városok férfi és női dijnokait — még ha ideiglenesek is — irja össze és azok névsorát terjessze fel. A mostani drágasági és egyéb megélhetési viszonyok lehetetlensége mellett magának a városnak is érdeke, hogy dolgozó férfi és női dij.noikai is a segélyezés keretébe bevonassanak. Mély tisztelettel kérjük a tekintetes polgármesteri hivatalt, hogy .az Országos Hadsegélyző Bizottság ezen határozatát közhírré tétetni és lehetőleg postafordultával a város mindkét nembeli dijnokairól hiteles kinrataérzem, hogy már a gondolataim sem szabadok és valósággal .fatalista lettem. A sors iróniájába, a váratlan fordulatok kegyességéibe csakúgy, mint a csapásokba .meglepődés nélkül belenyugszom. Hát mégis, találkoznunk kellett . . . — Mig ur voltam és egyéniség, mig .életemet magam irányíthattam, mig kerestem azt, aki a lelkemhez ugy belenőtt, .addig hasztalan volt minden. Sóvárgó tekintetemre, egy hűs mosolya volt a napirendretérés; lázas Írásaimra, örökös maga után való itörtetésemre, a hatás elrejtése, a közömbösség nagyszerű maszkja volt a válasz. — Igy volt, — mondta az asszony. — Emlékszik, .mint gyerekek együtt jártunk a zongora-leckére, aztán jött a vizsga és én nagy lány lettem, maga pedig még könyvekkel járt az utcán. Utaihk szétváltak, hej, mint .sok emberé az életben, akik valaha .kedvelték egymást. Jöttek az udvarlóik, a léha, meg a komoly szándékú urak és egyszer csak asszony lettem. Milyen komikus most mindez. A megszokott sablon, hogy elszalad .az évekkel és csak akkor vesszük észre, mi minden történt velünk, ha gondolkodni kezdünk, hogy bizony máskép is lehetett volna és talán jobb lenne... — Én csak azt éreztem a hosszú éjszakákon, hogy senkim nincsen ezen a szomorú világon. Hogy akit szerettem, elveszett valahol az élelmes emberek nagy piacán és megtalálására kevés egy élet. És amikor busán barangoltam kint egy őszi délután a ligetben, néztem a sápadtan kergetődző, zizegő leveleket, hallgattam a szél zokogását, a gályák recsegését, abban nyugodtam meg, hogy a természet