Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-11 / 220. szám

dfilmagyáeoészáö. Szeged, 1915. szeptember 11. nyét pedig felemésztette ép az izoláltság következtében beállott hallatlan drágaság. Romániában ma már nincs pénz és a szegénység általános. Emiatt a nép elégedetlen s tudni som akar a háborúról, mely bizonyára még nagyobb szegénységet zúdítana a nyakálba, nem is beszélve arról a végtelen nyomorról és szenvedésről, mely minden 'háborúnak a velejárója. — Valamennyire tűrhetők a gazdasági viszonyok iMoMovában, ahol legjobban érezhető a szomszédos Ausztria gazdasági hatása. Ép ezért a jobbmódiu moldovaiakban egyáltalán nincs meg a kedv arra, Ihogy Ausztria ellen (forduljanak. Az intellektuellek legnagyobb része monarchiaellenes, bár tagadhatatlan, hogy ezek közül is már nagyon sokan kijózanodtak. Különben a románság faji jellegéhez hozzátartozik a végletek közt való mozgás. Akivel félórával előbb képes lett volna késhegyre menni, azzal egy félórával később meggondolás nélkül öl elkezik-csókolódziik. Ép ezért nem lelhet és nem szabad komolyan venni a románok lármáját. Lármáznak, mert szeretik a — lármát. 'Különben most már nemi is lármáznak. — Jellemző a román gondolkozásra és nagyzásj hóbortra egy vitám egy román vezérkari századossal, aki nem többet és nem kevesebbet állított, mint azt, 'hogy műveltség dolgában <a világ összes nemzetei közt első helyen állanak a franciák. Utánuk mindjárt testvérnépiik következik — a román. És ezt nekem mondta, aki évtizedekig köztük élek s nemcsak a román analfabétákról szóló statisztikát ismerem, de tudom azt is, hogy ez a statisztika rrlennyira hamis, persze nem a románok kárára. S természetes, hogy mint más nemzeteknél, ugy a románoknál is, a vezérkari tisztek a nemzeti intelligencia krémjéből kerülnek ki. Mint gondolkoznak a román nagyságról és kiválóságról a félmüveitek, a minő a román tanultak túlnyomó többsége, az ez ék után elképzelhető. Mondott az én informátorom, aki aiig két hete jött Romániából, még sok érdekes és épületes dolgot, végeredményül pedig újból és aljból hangoztatta azt a meggyőződését. hogy román háborús akció kizárt dolog. -Nem mintha sokan nem' akarnák a háborút, de egyenesen képtelenek rá. Aztán ott vannak a központi hatalmak őszinte barátai: Carpék és Marghllornanék, akiknek tekintélye most nagyobb, mint bármikor. íMert az események őket igazolták. Az események ereje előtt pedig meghajolnak még a legtulzóbb antant-barát románok is. Striegl F. József. Bélyeggyűjtők figyelmébe ajánlom a legújabban érkezett Várnay L. könyv- és papirkereskedése. Éjféltől reggelig setét utcákon Hat óra a háborús Szeged éjszakáiból. (Saját tudósítónk tói.) Mióta emlékezni tudok, mindig vonzott az éj fátyolos árnya, az esték titkos sötétsége. És szerettem úttalan intakon kóborolni és a setét esték sűrű leplébe burkoltan, láinpátlnn utcáik, szűk sikátorok sorait róni, mint éji vándor a rögös életu tat. Igaz örömök, mély emberi bubán atok és nagy tragédiák árnyától remeg -meg a figyelő szemekkel néző ember szive; olyan az egész, mint egy halk, sejtelmes őszi álom. És igy, megremegő szívvel belenézni az élet által produkált tragédiákba több, mint megtagadni az életünket és az életnek örömeit. Most vérzivataroktól piroslik hajnalonkint a szőke napsugár és elhunyt milliók halvány, ködös árnya tart az éj leplében busán az elhagyott otthonok felé; most mélyebbek, igazabbak az örömök és a tragédiák; most élénkebbek a színek 'és őszintébbek és jobbak és tisztábbak az, emberek; most megtisztulás szétnézni a.z éjszakában, amely kevesebb titkot és sötétebb bánatokat, kevesebb, de szebb színeket rejteget. Nézzünk bele a íháiborus Szeged egyetlen éjszakájába egy ember fi gyei ve néző szemeivel. Külvárosi utcák során, setét, szűk sikátorokon vitt át az utam. A kitaposott. srödrÖs utakon a minapi esők tócsái fényiét lek a halovány csillag-derengésben. éis busáin, bánatosan derengett felém a késő éjszaka. Piszkos kis korcsmáiból rekedt énekszó hangzott; szegény munkások, .pincérek, festett arcú, céda leányok mulattak olcsó borok mellett; a csöndes és halk szeptemberi éjszakáim bánatosan sírt bele a sánta cigány ócska hegedűjének zokogó hangja, iniirt a tarait szomorú és fájó emléke. Az utcán a- szeptemberi éjjel hideg .szele sírt a telefon drótokon éls a messzi templomokban riadtan kettőt vertek az ócska toronyórák. A gázlámpák régen elaludtak már ős csak egy-egy égett .felldboaó és eleteivé lánggal a hideg szél ostromában: talán azért, hogy a fényükre tévedő szemek percekig semmit se lássanak aztán. A korcsmában egyre dubaiakba vált a nóta hangija; a bortól ázott, (hangszálakon rekedten törtek elő a hangok és siirü fiiét és kesernyés illatok csapták meg az orrom, amikor 'benyitottam a rozoga, üveges ajtót. A régen sikált padlón vastag rétegekben feküdt a sár. piszok, hamu, eldolbált cigarettaivégek' és végig,szívott szivarok üszkös csonkja; sáros, fénytelen cipők, csizmák dohogtak duhaján ^ a piszkos, köpésektől sáros padlón a nóta hangjaira; a tarka abrosszal leterített durva, kerek asztalokról kiömlött rum, pálinka, bor és sör illata bűzlött ós részeg embereik nehéz, lehel letérek bűze keveredett a söntés felől szálló alkohol,gőzzel, meg 0 szivarok 'éis cigaretták fojtó füstjével. A szoba-nagyság n korcsma közepéről pislogó fényű petróleumlárrua csüngött a petróleumfüstös drótlámpa tartón, mint az alföldi parasztházakban Bárgyú mosolyú, részeg nő tántorgott hozzám és elrekedt Lángon nyögte: — Pálinkát... ált igyál... Az jó... Erős.. A cigány rámsanditott kancsal szemeivel, aztán lekapta a válláról a hegedűt. — Valami detektív lesz — .súgta a mellette ülő részeg katonának az asztalom felé bökve. A katona rám nézett véres szemei vei, aztán megrándította ,a vállát: — Mit bánom én. Nagy csend borult a piszkos kis helyiségre; a lányok ijedtségtől józanodva néztek reám pár pillanatig, aztán félénken húzódtak félre az asztaloktól. A katona .megfogta egynek a karját erős szorítással: — Te itt maradsz. Beszélgetni kezdtek, — Vájjon mikor lösz mán vége a háborúnak? A katona rámeredt .a beszélőre. Megrándította a vállát. — Mit tudom én. Ecoör csak vége lösz. Nagy-nagy hallgatás. — Jól birja a nimöt. — Amrnán igön. — Sok katonája van. — Van ölég. A katona: — Hogy az isten csudájába ne lönne. Mindig azt nmii.it 1, hogy nyóevan millijó la kossá,ga van, oszt most kisült, hogy százhúsz. — Hunnan tudod? — Csak tudom. Mondták. — Százhúsz millijó? — Százhúsz. Csend. A lány felveszi a, borosüveget félénken és teletölti a .poharakat. — tgyunik. — Az ám. Erről egészen mögifaledlkeztünk. Összecsörrennek a poharaik; isznak. — Mögyök ón is nemsokára (vissza — mondja a katona halkan. — Nem félsz,? — Fél a... fene. Csak .mán mönuénk. Nem bánnám, ha márna is. —- Engöm itt hagynál? — neheztelt a lány. — Neun vagy te neköm se' ingörn, se' gatyám. Ha az anyámat ottihattam. Héj, cigány, hát mán sose jáiccol? Félénken néz a cigány az asztalom 'felé, aztán csak felveszi a vonót. A katona gajdolni kezd rekedten: — ögye mag a fene, ögye uaög a fene a mész áros bár dj át. Felállók, fizetek. És amíg kifelé tartok a piszkos kis korcsmából, eltűnődöm a hallottakon. Németország... nyolcvan millió ... százlhusz ... Micsoda naiv, kedves ímesék. És hogy hisznek benne mindahányan! Aztán a katonára gondolok: Ha az anyámat olthattam ... az anyám... Elli, ne .gondolkozzunk. Menjünk tovább! A korcsmáiból erősödve hallik ki a megkezdett nóta röf rétije: „Fölöszi a fene, fölös,zi a fene a Ibaka hátára." Nagy távolokba szerettem volna látni a piszkos kis korcsmaajitóból. De csak a távolban pislákoló, széllel viaskodó gázlámpáig láttám; fénykörzetében tántorogva lépdelt egy részeg napszámos. Sokáig bolyongtam igy, szük sikátorokon, setét utcákon. Arra eszméltem, hogy a vasúti állomás közelében vagyok és ismeretlen utakra induló vonatok lámpái izzanak vérveres fénnyel. Katonavonatok robogtak el a magas vasúti töltésen; harcokban edzett katonákkal. .Merre, liová mennék, visszajönnek-e még? Sirnak-e még mindig utánuk a kékszemű leányok, mint régen, egy év előtt, amikor először mentek el innen; kiküzdik-e erős karjaikkal hamarosan a régen várt, rég óhajtott békét, vagy elhullnak csendesen, mint a sok százezer? ... És a vonatok mentek egymás után; némelyikből nóta hallott; istenem, honnan, hová (mennek; ki után sírnak a bus dalokkal? ... Negyedrangn kis kávéház fénye ötlött a szemembe. A homályos üvegablakban tábla: Itt minden este női zenekar játszik. Hosszú, nagy terem a kávéház. A bejárat melletti sarokban félméter magas pódium; azon busjul a női zenekar egynehány tagja. Egy kövér nő, a nagydobom fejét a dobra hajtva alszik; más k,ettő csendesen beszélget. A márványasztalok mellett néhány társaság ül; jobb iparosok, kereskedők, egynehány tiszt, .akik minden kávéházat sorra jártak már és a nagy bolyongásban ide is eltévedtek, Beszélgetnek csendesen, halkan. A hang-