Délmagyarország, 1915. május (4. évfolyam, 103-128. szám)

1915-05-23 / 121. szám

4 DÉLMAG YASOSflK ÁG. Szeged, 1915. május 23. Hadi kölcsön. Prédikáció — mondotta: Löw Immánuel. — Hogy az Ur kinyilatkozása hallék az erdő minden fáját szélviharok rázák, igy szól a mai est zsinagógai költője. Az eleven em­beri erdő minden fáját háborús viharok ráz­zák. A tettek hő nyara kezdődik, a tavalyi hő nyárnak, viszontagságos ősznek, nehéz tél­nek idei erőpróbás tavasznak méltó folyta­tása. Kétszeres szeretettel öleljük át a haza földjét, amióta vészben forog, kétszeres sze­retettel ápoljuk rögét, termő rögét, amelyből az életet most sarjasztja az ég áldása, fel­liőcseppje, nap sugara. Aratás, első kenyér ün­nepe, buzakenyér ünnepe volt az igóret föld­jének korábban érlelő éghajlata alatt ez a mai ünnep; nekünk már csak virágos ün­nepe az ígéretes, az igézetes tavasznak. Sóvár lélekkel várjuk az uj aratást, az uj kenyeret. A városlakó ember most érti a paraszti munka értékét, most értékeli a ke­nyóradó talaj lürrfmes munkását, a szántó­vető, őstermelő kezet, ezt a csendes, alap'al­rakó munkatársát a háborús vért fölkészülé­sének. De mert az uj élet szemét várod, azért ne hunyd be a szemedet a tavasz tarka, re­ménykeltő virágai előtt, A maguk egyszerű­ségében a régiek elrendelték, hogy ha nyí­lik a virág, nyíljék benedietióra ajkad, di­csérd a Teremtől, akinek teremtéséből nem hiányzik virágillat és színpompa, Teremtő dicsősége, ember gyönyörűsége. Nézzük mindnyájan a tavasz liimes kön­tösét, de csak nagyjából látjuk. Könyvből neveljük az embert, nem ez elevenek látá­sából. Sokat tud a serdülő nemzedék, de látni nem tanul meg. A tavasz himes kön­lösón is csak zöld hátteret lát és szinos fol­tokat' *— szint és tarkaságot, füvet, lombot, cserjét, virágot, de nem ragadja meg figyel­mét ez ezer virág formálódása, változatossága, különös fejlése, ritka varázsa. Egypár virág, amit közelebbről néz és élvez: ismer ibolyát, violát, árvácskát, orgonát, szines rózsát, já­cintot, tulipánt — a többi csak zűrzavaros, foltos kép. És mert nem ismeri nem is sze­reti, nem is kiméli a virágot s fölébrednek pusztító, romboló hajlamai a közkertek köz­ldncseivel szemben, amelyeket fegyveres őrökkel kell őrzenünk a nyers hajlamok rom­boló vágyától. Nem látja a tavasz szépségét, aki nem ismerős arcot köszönt minden bokorban, virágban, fűszálban. Folyondárt lát csupán nem repkényt és iszalagot, hajnalkát és szu­lákot. Szines szirmot lát csupán, nem kenka­lint s kökörcsint, nem galambóeot és gyuj­toyányt, peremért és csészekürtöt. Füvet lát csupán és herét, nem baltacímet és bükkönyt, csibehurt és csillagfürtöt, komócsint és led­neket. Szegényes a tudása és szegényes e nyomon tavaszkeltctte is.. Virágot öltött, friss zöldbe öltözött a Szinai . kopár puszta sziklája, amikor az Ur hirdette övéinek a tiz örök igét, e mai ün­nep békességes tanítását. Békének Ígérete legyen nékünk ma is az oltár virág díszében beköszöntő virágos ünnep. És békét szerzek az országban és fe­kiisztök s nincs aki felriasztana s kipusztí­tom a fenevadat az országból és fegyver sem vonul országotokon át. És üldözitek el­lenségeiteket és kard élére hányjátok őket. (Mózes III. 26, 6. 7.) Visszaverjük, hátraüzzük immár az ellen­séget, távol űzzük a haza határaitól, elüzzük a birodalom teréről. Űzőbe vettük töménte­len seregeit. Körülzárjuk elesett várunkban, zavarásszuk eltévedt, elszakadt csoportjait s az orosziizőben tömegesen fogjuk el hadait, ejtjük zsákmányul készségeit. Hajtjuk, „ker­getjük őket. Szinte látjuk szemeinkkel a futó, hatal­mas oroszt, mintha lezgő kép volna a vász­non s mégis, mintha álom volna e látomást hogy megtörik maholnap a cári gőg, a cári felfuvalkodás, a cári őrület. Nem tudott a messze keleten a sárgák Szigetországa ellen védekezni, nem tud itt nyugaton rajtunk győzelmet aratni. — Nem tud már egyebet csak saját védetlen népét Retrográdon halomra lövetni. Gurult a henger Galícián át, gurult föl a Kárpát lankáira, hegy oldalára, hágóira. — Gurul most vissza hatalmas lökésétől sere­geinknek. Görg visszafelé a hires hengerelő hen­ger, tapossa, maga alá temeti a szláv világ­uralom kerge ábrándjait. Elemi erő robbantó hatalmával támad­tunk Gorlicénél; torlasz nincs, amely ellen­állani tudna. Most mi taposunk s a cár pribékjei ez­rével hullanak. Oroszország leigázolt törzseinek katonáivá kényszeritett fiai eldobják a dicstelen fegy­vert. Mi pedig éledő reménnyel, büszke bol­dogsággal köszöntjük a szövetséges haderő győzelmes merészségét. Babér, borostyán a vezéreknek, tölgylevél a vitéz küzdőknek! Most értjük a prófétai igét: „És elmulám te mellőled és látálak té­ged eltapodva a te véredben és mondék né­ked ; a te véredben élt, mondám mondok te néked: a te véredben élj. (Ezekiei 16,6). Gázoltak vérünkben, hullottak vitézeink — de a bősz harag feszité izmainkat, látókká tette vezéreinket és immár teljesül a hazán — véredben élj ! Minden a hazáé, verítékünk békén, vé­rünk háborún. És jutalmul ígéri az Ur : kipusztítom a fene­vadat az országból és idegen fegyveres nem tapossa a haza rögét. Véredben élj! A nemzet ezek csak vére árán él­het békén, ele a hazát a határon belül nem lehet megvédeni. A határon tul védjük im­már, támadunk. A honvéd ugy védi hónát, hogy a határon tul vágja az ellent. Nincs sikeres védelem, csak a támadó roham; a honvédelem az ellen megtámadása. Táma­dunk s azért feltámadunk! Ne beszéljelek minduntalan általános védőkötelességről, no véderőről és véderőtörvényről: haderő kell, hadverő erő, amely támadja, megrohanja, n egtöri, legyűri, zavarja, kergeti, üzi az ellent: Mózes a hadvezér-próféta igéje szerint. „Az ur azt miveli, hogy a te ellenségeid, akik ellened támadnak, te előtted elhulljanak: egy uton indulnak ellened és hét uton futnak előled. (Mózes V. 28, 7.) Futnak előttünk. Nyomukban lionvédeink : leszámolunk Vilá­gosért 1 Rendíthetetlenül meg vagyunk győződve igazunkról. Ezt a háborút meg kellett izen­nünk, ezt végig kell izzadnunk. Igazim ért, létünkért küzdünk. Veszteség óráin nincs mint megbánnunk, sikereinknek nyugodt lé­lekösmereltel ujjongunk. Igazaink sugára át­járja lelkünket megnyugtató erővel, idegcsil: lapitó hatással. Uralkodónk vértje folt nélkül való és fényes. Szent aggastyán, aki Isten és ember előtt igazolta, amikor hosszú töprengés után fegyverbe szólította népeit. És a király szavára ez az elöregedettnek hiresztelt kettős álladalom megifjodott. A vén fa tavaszi ébredéssel megifjulva hajtott ki. Nem korhadt, párhás, odvas, nem reves aminek az egyetértő cinkosok remélték. Ott állott hónapokig a vén fa törzse egyedül és megállította az orosz hógörgeleget. Össze­fogtunk és megtanultuk a közösségáldasát. Ujrakelt az állami öntudat aluvó csirája. Ez öreg álladalom életerős voltának ludatából született a háború üzenete. Mi kezdettük s e kezdés volt erőpróbánk. Erőpróba, hogy van félelmes haderőnk, vannak áldozatkész né­peink, hogy van miből adni és van bátor­ságunk adni. A vagyonbeli fegyverzet teher bírónak bizonyult. Meglepődve látjuk, minő eredményes volt kereskedés és ipar mun­kája, meglepődve, minő hatalmas nemzeti küldetése van a gyanús szemmel nézett nagy pénzkezelőszervezeteknek. A vagyon­beli vértezettsóg az ő gyűjtő, ipar teremtő, kereskedésélesztő munkájuk eredménye. A békében tömérdek értéket teremtett az üzlet, és az ipar, mozgóbb értékeket a mezőgazdaságnál: mozgóbb értékeket, ame­lyek könnyebben gördülnek az állam bivó szavára, s mi bárdokká gyűlve fegyverré válnak a haza sorsát eldöntő küzdelemben. Újból hivja a haza a vagyoni vért ve­réséhez való pikkelyeket. Hivja a fillérek ujabb korosztályát a tartalékot, amelyet fóR retettünk. Hi a haza, gördüljön a vert arany, gyűljön az értékjelző papir, az elrejtett ezüst hagyja el búvóhelyét. A nagy hadikölcsön a lét kérdése. Adjunk igenlő választ. A nagy hadiköle.-ön az élet kérdése: adjunk, adjunk lelkesen, adjunk sokat, adjunk biza­lommal. A rejlő ezüstből értéktelen fémkeve­rék lesz, ha a haza hitele megrendül/ Garasoskodó nép hiába áldozza fiainak vérét, ha nem küld utánuk kenyeret s lő­szert, hadikészség milliókat nyelő tömegeit, sokaságát. Volt a közelmúltban rajtunk gondok nyomasztó terhe, megrettenés, aggódás ret­tentő súlya, fojtó hirek. pirító veszteség, a gon­dok láncolatos sorozatának szorongása. Akkor is hun volt a szükkebblüsóg, kétség, bizalmat­lanság. Most, amikor a komoly kitartás, a békességes tűrés, a hívó bizalom jutalma közéig a csatatérnek dicső győzelmeiben, most szégyen és árulás a szűkkeblűség, a szűkmarkúság a fillérleső zsugoriság. Adjunk hazánknak. Nem ajándékot kér, csak ép bizalmat és a bizalomért busás jutalmat ad a számitó lelkeknek. Hi a haza: itt az idő, most vagy soha ! Vert aranyat a csillogó vérthez ! Siessen a vagyon, mert a hazát ha megmenti önmagát menti meg. Siessen a vagyon, mert a haza romlása a vagyon enyé­szete. Takarított érték, felesleges ezüst, nélkü­lözhető vagyon — a haza oltárán van most egyedüli méltó helye. Keljünk versenyre egy­mással és megmentjük a hazát. Teljesül rajtunk az írás igéje : .Eltöröm jármotok járomszögeit és föle­melt fővel, győzelmes büszkeséggel járhattok! (Mózes III. 26, 13.) Teljesül a mai ünnepi est imája is: Békén nyugasztja nagyoknak Alkotója. Békesség sátra száll minden lakóra. Amen. UBBBBBBsaBBSBBSBSBBBaBiBBBBBBBBBBaaBiiBBiBBBBaBBBBaa A szövetségesek folytonos kudarca a Dardanelláknál. Konstantinápoly, május 22. A főhadiszállás jelenti: A durdancllai fronton e lió 19-ről 20­ára virradó éjjel az ellenség jobbszárnyunk ellen támadást intézett, amely ellentámadá­sunk következtében meghiusult. Ép igy \visz­szavértük az ellenség súlyos veszteségei mel­lett centrumunk és balszárnyunk ellen intézett támadásait. Ellenség hanyatt-homlok mene­külve, nyolcvan halottat hagyott \vissza a lö­vészárkokban. A nap folyamán ezen a sza­kaszon nem került támadásra sor, csupán egy repülőnk dobott bombákat az ellenségre. Egyik bomba egy csapatszállító hajóra zu­hant, Szed-it-Bahrnál a szövetségesek hajóik védelme utalt 'megkísérelték a balSzárnyun­kat megrohanni, a kísérlet azonban meghiu­sult. A szövetséges csapatokat szwonytáma­dással űztük el. ' A Dardanellák bejáratánál levő ellensé­ges hadihajók heves tüzeléssel kisérették meg balszárnyunk ellen intézett offenzíva fedezé­sét. Anatóliai ütegeink azonban sikerrel in­dítottak tüzelést az ellenséges hadihajók el­len, melyek közül kettőt ismételten eltalál­tunk, A többi hadszínterekről nincs jelenteni való. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom