Délmagyarország, 1915. április (4. évfolyam, 78-102. szám)

1915-04-13 / 87. szám

Szeged, J915. április ,13. DÉLMAGYARORSZÁG. 3 Oroszok a Szeged állomáson. (Saját tudósitónktól.) Bár hivatalosan nem volt publikálva, a hétfői délelőtti órák­ban mégis kiszivárgott a !hire, 'hogy a déli órák folyaímán vagy kétezer orosz foglyot fognak Szegeden keresztül a Délvidékre: To­rontál-, Telmes-, vagy talán Krassó-Szörény­megyébe szállítani. Ha csak két ember van együtt, az egyik bizonyosan mindent jobban tud mint a .másik s igy nem csoda, ha a ki­szivárgott hírre összecsődült két-háromszáz főnyi tömegben, amely a Szeged-állomás előtti téren helyezkedett el, nagyon sok okos ember volt. Az egyik egész biztosan tudta, hogy a deszki uradalomba viszik őket mezei munkára, a másik, bizonyára előkelőbb haj­lamánál fogva csak azért is a zsombolyai grófi birtokra dirigálta őket, a harmadik Te­mesvárnak szánta a fogoly-száliitimányt, Lú­gos mellett döntött egy negyedik. Csak a kí­váncsiságban voltak egyformák az embereik. Itt igazán jogosan mondhatjuk, hogy „fe­szült" várakozás előzte meg a vonat berobo­gását. A foglyok ugy látszik, már megszok­ták hosszú ntjukon. ezt a kíváncsiságot, mert meglehetősen közömbös tekintettel vizsonoz­ták a kíváncsi pillantásokat, amelyeknek a kereszttüzében menték le csajkáikkal az ebédjükért, amelyet a vasúti állomás vendég­lőse készíttetett nekik az állomási épület előtt riagy üstökben. A közönség, amint a foglyok kiszállottak a vasúti kocsikból, csalódottnak érezte ima­gát: — Hiszen ezek ép olyan emberek, mint mi, jegyezte meg az egyik-hivatalos szemé­lyiség a pályaudvaron. S ugyanezt, csaknem ugyanezekkel a szavakkal konstatálták az al­sóvárosi néném- és hugcmasszonyék is. Sem rokon-, sem ellenszenv nem nyilvánult meg egyébként az orosz foglyokkal szemben, min­den érzés a kíváncsiságban pontosuk össze. Talán nem tévedek, ha azt iram, hogy a han­gulat mégis inkább mellettük volt. — Szegényék! — sóhajtott fel az egyik asszony. — Mit sajnálkozik rajtuk? — pattant föl a másik, — ki tudja, 'hány testvérünket ölték meg éppen ezek! —Már én mégis csak sajnálom őket. Én csak azokra haragszom, akik ellenünk hajtot­ták őket. Ök szegények pem tehetnek róla. Ez a kijelentés felelt m'eg körülbelül a közhangulatnak. S ezeknek az orosz foglyoknak a láttá­ra önkénytelenül is Przeimysl jutott a legtöb­bünknek az eszé'be. Przemysl és az ott orosz fogságba esett fiaink, akiket ép ugy bámulnak most valahol az oroszok, mint mi itt az ö fiaikat. Hogy ezek milyenek? Olyanok, mint mi. Csak itt-ott tűnik fel egy-egy tipikus mongol arc a foglyok közt. Lapos, csontos fejük kiválik a sok egyforma arc közül. Ruhá­zatukról külön-külön irni nem érdemes, csak a fej- és lábbelijük tünt fel. Egyikük-másikuk valószínűleg fej nélkül adta meg imagát, .mért kalap, sőt egyiknek meg éppenséggel szalma­kalap van a fején.. Amott egy magyar vasutas sapka. Itt-ott csikóbőr-süveges kirgizeik is láthatók. Lábbelijük csaknem: kizárólag kitűnő minőségű csizmla és csak elvétve látható bak­kancs, egyiknek a lábán papucs. Mielőtt leszállottak, a fogoly-vonatot ki­sérő tiszt: Dallos Móric dr., szegedi ügyvéd ismerős alakja tünt fel és jelentést tett az áilomástisztnék. Dr. Léderer főorvos pedig átvette a jelentést arról, hogy a fogoly mind egészséges. Nem. egyszerre szálltak le valamennyien, hanem kocsiként állottak fel glédába. Az if­jabbak, bizonyára még sorkatonák, strammlul összeütik a bokájukat, almikor sorba állanak, kényelmesebbek azonban már az öregebbjei. Aztán megindulnak a csajkájukkal, néhány­nak még megvan hazulról hozott egészen bográcsformáü'u, vörösréz csajkája, a .legtöbb­je azonban sötétkék zománcos, a fogságban kapták már, mások nagy szard.iüás dobozok­ból készítettek maguknak evőedényt, néme­lyiknek bögréje van, sőt olyan is akadt, aki tányérral párédézik. Dávid vendéglős por­ciózza nekik az illatos gulyást. Egyik-másik megpróbálja, hátha dupla adagot kaphatna, de csakhamar észreveszik, hogy bizony a ven­déglős oda is lát, ahová neim néz. Beérik tehát annyival, amennyit az osztrák-magyar kato­nai kincstár bőkezűsége és a szemfüles ven­déglős bölcsesége kimér nekik. Az egyik, mint valami nyalakodó gyerek, neim tudja meg­várni, mig fölérnek a perronra, már útközben beledugja az ujját a csajkába, hogy aztán moh'ón a szájához vigye. Szomszédja, aki ezt a példát követni akarja, ugyancsak kikapja az ujját a forró ételből. Koruk a 20—35 évek között váltakozha­tott. Egy-kettővel sikerült szóba elegyedheim. Románul az egyikkel, aki besszarábiai román, németül a másikkal, aki orosz zsidó volt. A román már október elején került a ifogsá­guukba és nagyon meg van elégedve a sorsá- i val. — Jobb fogolynak lenni, mint háborús- i kodni, vélekedett jókedvűen. A ném'etül tudótól megkérdeztem, mikor vonult be katonának. — Július 18-án, adta válaszul. — Hány éves? — kérdeztem tovább. — Huszonnyolc! — tehát tartalékos, akit már julius közepén mozgósítottak. Nem uj megállapítás ez persze, de mindenesetre ré­gibb megáiiapitások ujabb megerősítése ez is. Mikor pedig a közönség szétoszlott, so­kan azon csodálkoztak, hogy igy néz ki az el­lenség és még többen azon, hogy tü.aidon­képpeo miért kell egymással verekednünk?... .Majd elfelejtettem! Mikor egyik-másik fogoly ujján aranygyűrűt láttáim, egyikén há­rom is pompázott, önkéntelenül is eszembe jutottak legújabb Vörös könyvünk azon aktái, amelyek fogságba jutott katonáinknak s tiszt­jeinknek az- oroszok által való kifosztásáról szólnak, nem is beszélve Qalicia polgári la­kosságának a sok szenvedéséről és arról a pusztításról, melyet kunyhókban és kasté­lyokban egyaránt elkövettek. Az összes harcterek legjobb és legát­--- - tekinthetőbb térképei legolcsóbb áron HVárnay L könyvkereskedésében (Kárász-utca 9.) A bibliás ember. — Babó Emil rendőri igazolást kért. — (Saját tudósitónktól.) Tizenkilenc eszten­deje már, hogy az Országos Kaszinóban, egy éjjeli kártya parti 'alkalmával Kosztka Emil dr. arcába vágta a barátjának: Babó Emil dr.-nak a lesújtó szavakat, amelyek azóta szállóigévé váltak: Emil, te csalsz! Az eset nagy feltűnést keltett, amelynek nyomában egy jelentősnek indult karrier ért véget. A szenzációs kártya história után pár nappal Babó Emil, a szegedi II. 'kerület óriási több­séggel meválasztott országgyűlési (képviselő­je mandátumáról lemondott és kevéssel utána az országot is elhagyta. A daliás voit szegedi követ eleinte Bécs­ben lakott, majd Amerikába vitorlázott, ahon­nan San Se'bastiánba költözött, az utolsó tiz év alatt pedig Olaszország különböző váro­s a-i ban t a r t ózkod o 11. Egyik munkatársunk hat év előtt San Relmioban, az olasz Riviérán találkozott Babó Emillel, aki a Villa Zirio előtt elhelyezett, Fri­gyes császár ott tartózkodását megörökitő emléktábla fölirását betűzgette. Munkatársunk megszólította a volt szegedi képviselőt, aki eleinte nem akart szóba ereszkedni, sőt az el­len is tiltakozott, mintha ő 'Babó Eimiil volna, de aztán mégis csak engedett, beszólt elmúlt időkről, szegedi emberekről, azokkal kapcso­latos eseményekről, amikről pontosan volt tá­jékoztatva. Abban az időben nagy beteg volt Babó Emiit. Amint emiitette, sulyos borda lé­kelési operáción esett keresztül és San Remet üdülés céljából kereste fel. A hajdani daliás, szép szál ember megtört, lesoványodott, egy kissé meghajlottan, botra támaszkodva járt s hibásan, idegen akcentussal ejtette a magyar szót. Olasz ember tett belőle, szokásban, moz­dulatokban, viselkedésben egyaránt. Említet­te, hogy Firenzében a „Giorna'le del Popolo" munkatársa és 700 líra havi fizetése van. Nap-nap után ott lehetett látni a Casino Municipale hangversenytermében, mindig az első sor száléin ült, lábát egymásra vetve, mint hajdan, amikor még mint a szegedi szinház székbérlője, a balközép első számú zsöllyéjlé­'ből nézte az előadásokát. A játék-teremben azonban neim fordult meg, kerülte, mint ör­dög a tömjént, a Casinoban csak a zenés kon­certeket hallgatta nagy fiigyelemimiel és elmé­lyedéssel. És járta a templomokat. Egy szép napon aztán eltűnt San-Remóból is. Azóta nem érkezett hir felöle, mig a na­pokban levél utján jelentkezett. Ügyvéd iro­dája voit szegedi társának: Koszó István dr.­nak irt levelet, amelyben arra kérte volt iro­da-társát, hogy járjon el a szegedi rendőr­ségnél, amellyel hivatalosan igazoltassa, hogy ő szegedi illetőségű, magyar állampol­gár. Erre a rendőrségi igazolásra pedig azért van szüksége, mert a „folyamatban levő há­ború .miatt föltétlenül és sürgősen kell neki az útlevél", amit a genuai konzullátusi hivatal a magyar állampolgárságot igazoló bizonyít­vány nélkül nem ad ki. A sürgősséget több­ször hangoztatta levélébein és még azt is kér­te, hogy Koszó István dr. sürgönyi'ieg értesít­se őt arról, hogy a rendőrség sürgöny utján megadta az igazolást, mert a konzulátusnál minden késedelem nélkül jelentkezni kiván az útlevél kiállítása miatt. Koszó István dr. eljárt Babó Emil ügyé­ben és a polgármesteri hivatal a következő

Next

/
Oldalképek
Tartalom