Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-14 / 40. szám

Szeged, 1915. február 14. DÉLMAGYA-RORSZÁG. 3 küszöbön áll. Katonáink fáradtak, elcsigá­zottak és éhesek, nem tudják elég erővel fo­gadni a folytonosan előnyomuló, meglehető­sen jó kondícióban levő ellenséget. A szibé­riai ezredek sem féleltek meg a hozzájuk fű­zött reménykedéseknek. -Fegyelmezetlen, vad katonák ezek, akik a saját ostoba fejük után mennek. — Miért lázadozik a civil lakosság? — Mert millió oka van erre. Nem volt semmi szüksége Oroszországnak, hogy ilyen bonyodalomba keveredjék. Katonáink azt sem tudják, miért viszik vágó-hidra testü­ket. A hatóságok még sokkal brutálisabbak, mint eddig voltak. Minden elvihetőt -elkoboz­nak a privát emberektől azzal a megokolá-s­(Saját tudósítónktól.) Közöltük szombati számunkban Bokor Pál polgármester-helyet­tesnek azt a táviratát, amelyben hivatkozás­sal a 'lisztkészlet egyre való -csökkenésére, kormányhatósági felhatalmazást kért a ga­bonanemüek rekvirálásánaik m-e-gkezdésére. Ismertettük Aczél Gézának, a Back--malomi igazgatójának a közönséget tájékoztató ós megnyugtató nyilatkozatát, amely szerint a rendelkezésre á'lló készletből Szegedet még két hónapig zavartalanul lehet liszttel ellátni, a rekvirálás folytán összejön az a gabona­mennyiség, amely aztán föltétlenül elég ju­iius végéig, amikor már -uj termés van. A helyzetnek ezt a megnyugtató és reá­lis képét a szombati nap eseményei a követ­kezők-kel egészítik ki. Ghillány Imre báró föld­mivélésügyi miniszter már ma délelőtt a kö­vetkező sürgönnyel válaszolt a polgármes­ter-helyettesnek : — Lória Henrik, mint a magyar -királyi kormány megbizottja, a buza, rozs, árpa és zab készleteik átvétele (rekvirálása) 'végett a városba érkezik. -Fölhivom, hogy idevonat­kozó rendeletemnek megíelelőleg a -kormány megbízottját működés közben a legmesszebb­menő támogatásiban részesítsék. Ghillány, íöldmivelésügyi miniszter. Lória már Szegedre is érkezett, a rek­virálást a jövő hét elején megkezd-i. Az össze­írás kerületenként történik, a részletekről fal­ragaszokon tájékoztatja a tanács a közönsé­get. A lefoglalt mennyiséget mindenki köte­les a gyűjtéssel megbízott tisztviselőnek be­szolgáltatni. A rekviráló bizottság -elnöke -a polgármester-helyettes, az összeírást és le­foglalást a -kormány megbizottja végzi, a le­foglalt gabonamennyiséget pedig Simkó Ele­mér dr. alügyész fizeti ki. Az alüggyész egyébként beadvánnyal fordult -a tanácshoz, amelyben elmondja, hogy a miniszter rende­lete értelmében -mindenki, köteles a nála kész­letben levő gabonanemüek mennyiségét be­jelenteni, illetőleg azt a kijelölt helyen áten­gedni. Szegeden -elérkezett az ideje -annak, hogy a gabonakészleteket -összeírják. Az ösz­szeirás módjára nézve javasolja, hogy batá­roztassék meg, ihogy a gabonanemüek ösz­szeirás-a kerületenkin t -mély napokon vegye kezdetét, ho-gy plakátokon hirdess-e a tanács a miniszteri intézkedéseket, a jogorvoslatokat és a büntető rendelkezéseket. Az egyes napo­kon lefoglalt -anyagot napról-napra be kell szolgáltatni a gyűjtéssel megbízott .tisztvise­lőknek, -hogy a fölösleges készlet gyorsan el­szállítható legyen. sal, hogy a haza érdeke kivánj-a. Ez a „haza érdeke" -egész -csomó közhivatalnokot tett •már gazdag úrrá. Egy hétig beszélhetnék zül­lött állapotainkról s akkor sem tudnám azok­nak teljes képét lefesteni. A keserű arckifejezésü hadnagy elhall­gatott, mélán -nézte sáros csizmája orrát és idegesen verte -csizmaszárát. Néhány perc el­teltével újból rám emelte tekintetét és zavar­tan mondta: — Ne tartson hazaárulónak az-ér-t, mert igy beszéltem. Ep hon-szereteteim adta nyel­vemre az igazságot, a keserűség szólalt meg bennem' . . . Némán -szorítottunk ikezet. A tiszt ci­garettára gyújtott és belebámult annak kékes füstjébe. D. H. Mint látható, nemcsak a kormány, -ha­nem -a helyi hatóságok is lehető sürgősen, megtesznek mindent annak érdekében, hogy -a rekvirálás most már haladéktalanul meg­kezdődjék. Minthogy a gabonanemüek össze­irásának eredményéhez kétség nem férhet, nyugodtan várhatj-a mindenki, a további fej-, lemény-eket. A m. kir. iföldmive-lés,ügyi miniszter el­rendelte az egész ország területén a buza, rozs, árpa és zabnak az Országos -Gazda­sági Bizottság részére eszközlend-ő zár alá -helyezését. A zár alá helyezést a hatóságok eszközlik a miniszter meghatalmazottjának közreműködése mellett. A íöld-rn-ivelésügyi miniszter, 'hogy a rekvirálásokat az egész or­szág területén -egyöntetűen és célszerűen esz­közölhesse és a hatóságok munkáját meg­könnyitse, megállapodott több nagyobb bank­ház áruosztályával és 'gabonanagykereske­dőkkel, kik tisztviselőiket ezen célra a kor­mány rendelkezésére bo-csátják. A rekvirálás adminisztratív részét a Magyar Általános Hitelbank végzi és részt vesznek még a Pes­ti Magyar Kereskedelmi Bank, a Leszórni,toló Bank a cégek közül Strasser és Kőnig,Fleischl Samu és még -egynéhányan. Nevezett válla­latok főtisztviselői közül meghatalmazotta­kat nevezett ki a föl-d-mivelésügyi miniszter, kik a rekvirálásokat a hatóságok közremű­ködésével már az egész ország területén meg­kezdették. Városokban a polgár-mester, nagy és -kis községekben a főszolgabirák és helyetteseik elnöklete alatt működnek a bizottságok. Elő­ször -összeírják a készleteket és az összeírá­sok befejezése után a mini-szter utasítása sze­rint a meghatalmazottak eszközlik az átvéte­leket és az elszállitásokat a megállapított he­lyekre, A kifizetéseket az egész ország terü­letén a Hitelbank eszközli az átvétel alkal­mával a miniszteri meghatalmazott utján. A gabonanemüek árát a kormányrendelet által megállapított maximális árak képezik. A kor­mány -ezen bölcs rendelete álapján az or­szág -minden része egyformán lett ellátva ele­séggel és természetesen egyszersmind meg­szünteti. a gabonanemüek maximális árai túl­lépése körüli -visszaélés-eket is. — Szegedről Lória Henriken, Strasser és König-cég kép­viselőjén kívül miniszteri meghatalmazottnak Csaná-dmegye területére Kardos Mihályt, a Hitelbank sz-egedi, kirendeltségének vezetőjét nevezte ki a íöldmivelésügyi mini-szter. A polgármesterválasztás. ii. Azok között, akiket a polgármesteri ál­lásra az első időkben emlegettek, -első völt Taschler Endre főjegyző, ki azonban időköz­ben kijelentette, hogy nem pályázik. A fő­jegyző közismert tehetségei, európai látkör-e, pártatlan igazságszeretete hivatottá tették őt, hogy a polgármes-eri állásra első sorban pá­lyázzék. Azonban nem pályázik. A pályázók között -van Somogyi Szilvesz­ter dr. rendőrfőkapitány. A rendőrfőkapi­tány közel egy évtizede tölti te ez állást. Nagyarányú koncepciója, igazi közigazgatási tehetsége, becsületes pártatlansága ez idő alatt őt a leghivatottabb tisztviselők közé emelte. Van helyes gazdasági érzéke, melyet könnyű megépíteni gyakorlati ismeretekkel. Somogyi Szilvesztertől Szeged város még igen sokat vár -s osztatlan nézet az, hogy ő a jövő embere. Ez a jövő, ha még mostan nincs is itt, hamarosan itt lesz; nem nehéz azt ki­várni. A -pályázók között van a város igen ér­demes, oszlopos tisztviselője, Pálfy József dr. Az ő személye körül -egyesek oly áldatlan harcot kezdtek, ami-be még méltatásával s-em aka-rok beleavatkozni. N-em is szükséges. Is­meri őt a k-öz. A többi pályázati kombináció mind el­esett. Összegezve az elmondottakat csak örül­hetünk, ihogy ily erős kvalitású tiszt-viselők vetélkednek a város, vezetői állásáért. És ép­pen ezért -nemi szabad semmiféle pártszenve­déllyel az objektív gondolkozást és az igaz­ságérzetet elhomályosítani 'hagyni. Minden egyes szavazatra jogosult bizottsági tag most egyúttal bírája a tisztviselői karnak. Cs-a-k igazságos biróna-k szabad lenni. Az igazság pedig -az, hogy aki három évtizeden keresz­tül fiatalságát, munkaerejét, tehetségét, párat­lan becsületességét a köznek áldozta, az sem­miféle érdekből ne -mellőztessék akkor, -mikor megérdemelt -előléptetése előtt áll és a mel­lőzésre mivel sem adott okot. Tasohl-er En­dre főjegyző a tisztviselői, kar nevében meleg és megható szavakkal mondta ezt el. Pedig egy tisztviselő működésének méltatására leg­hivatottabb maga a tisztviselői kar. És a he­lyettes-polgármesternek polgármesterré vá­lasztása. esetén, nem- fog sérelem esni a többi hivatott pályázón sem. Mert nem mellőzés­ben részesülnek, csak jogos aspirációjuk ké­sőbb, talán a közel jövőben nyer kielégítést. Egy választás eredménye csak akkor kelthet közmegnyugvást, ha belőle nem árad senkire sérelem és jogtalan mellőzés. Gerle Imre dr. A polgármesteri állásra hirdetett pályá­zat határideje szombaton délben lejárt. Pálfy József dr. és Bokor -Pál pályázata mellé szombaton -délelőtt beérkezett.a hajmadik pá­lyázati kér-vény, Somogyi Szilveszter dr. fő­kapitányé, a-mely a következőkép szól: Méltóságos Főispán Ur! Szeged szab. kir. város megüresedett polgármesteri állásá­ra pályázatot méltóztatott hirdetni. Érzek magamban annyi tettvágyat és erőt, -hogy ebben !a díszes, felelősségteljes ál­lásban a törvényhatóság jogos igényeinek megfelelhessek, polgárainak jólétét előmoz­diíihassam. Tiszteletteljesen kérem Méltóságodat, -hogy pályázatomat az 1886;XXI. t.-c. 79. Megkezdődik a gabonanemüek rekvirá lása Szegeden és az országban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom