Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-12 / 320. szám

4 Manliahert a hátunkon keresztbe vetettük és ügy baladtunk előre sokáig. —- 'Másfél órai .menetelés után egy kis erdőhöz értünk. Rövid tanácskozást tar tol­tunk, aztán elhatároztuk, ihogy az erdő köze­pén a káplár meg az egyik társam fog be­hatolni; a másik az erdő jobb szélén, én pe­dig a bal szélén megyek végig. Ha ellenség­re nem találunk, akkor az erdő végén levő tisztáson bevárjuk egymást, ha pedig vala­hol ellenségre .bukanunk, akkor harcba szál­lunk addig, amig a lövések zajára megérke­zik a segítség. (A másik három ember!) — Igy is történt. Elváltam társaimtól és az erdő szélén kopár szilfák között másztam előre. A bokrok mögött csúsztam négykézláb a földön. Közbe egészen sötét lett. Az erdő­ben borzalmas hideg volt és én meggyorsi­tottam mászkálásomat. Egyszerre csak erős recsegést .hallottam, a talaj kiszaladt lábom alól és éreztem, hogy mélységbe zuhanok. Majd a fejemet erős csapás érte és elvesztet­tem eszméletemet. — Nem tudom, mennyi idő múlva tértem magamhoz, de még mindig éjszaka volt, se­tét, hideg éj és fejem fölött hideg levegő csa­pott meg. Előkotorásztam a gyufámat, 'meg­gyújtottam, hogy szétnézzek, mi van velem, hát akikor láttam, hogy egy nagyon mély -— három-négy méter lehetett — verembe estem, amelynek teteje faággal és száraz le­velekkel volt betakarva. A verem olyan kes­keny volt, hogy alig hirtam mozogni benne, mégis megpróbáltam, hátha sikerül kijut­nom. — Már vagy negyed óráig kísérleteztem, de sehogy se bírtam elérni a verem száját. Ekkor elővettem a bajonettemet, hogy majd lépcsőt ások magamnak a verem oldalába. Alig szúrtam bele a kést a kemény földbe, mikor egy rettenetes, süvítő üvöltést hallot­tam és a magasból egy meleg hajlékony test zuhant rám. Vad félelem fogott el ebben a pillanatban és a bizonytalanság olyan két­ségbeeséssé tett, hogy ismét majdnem el­ájultam. — De az üvöltésből rögtön megtudtam, hogy a verem uj vendége egy vad ordas, vagyis a békeidőben várt vendége. Sokat nőin tanakodhattam, mert a farkas mindjárt felugrott és rám támadt. Először belehara­pott a iabomba, aztán a fejem alkarta elkapni. A fegyverem nem hirtam használni, mert a verem olyan szük volt, hogy a Manlicher hosszában nem fért el benne. Hát torkon ra­gadtam a farkast ás meg akartam fojtani. Az meg karmait belém vágta és összemarcangolta az arcomat, a mellemet, ugy hogy egyszerre elöntött a vér. Azt hittem, hogy már elbánik velem, amikor a dulakodás hevében egyszer­re csak megláttam jó öreg hajonettomat a földbe szúrva csillogni Egy hirtelen mozdu­lattal kirántottam és már a másik pillanat­ban a farkas szivébe döftem, — Később sikerült a veremből kijutni és véresen vánszorogtam el az erdő végébe, ahol társaim hűen vártak rám. Elvittek vissza a csapathoz, onnan a kötöző helyre kerültem és Galíciából hoztak Szegedre két héttel ez­előtt. ' kitbsoisaiaaaiaaobiiiaaiaiaiiabbbaabbiinaaisvqaiiiideaixiea ^dakozznnk az ingyentejre! DÉLMAGYARORSZÁG HIREK oooo Hösök itthon. Nem azokra a. hősökre gondolok, akik irtózatos fájdalmak és szenvedések közepette hulló piros vérükkel áztatták lengyel vagy •szerb földön a harcmezőt ás sebesülten ke­rültek haza. Azokra sem gondolok, akik a ká­véházi szivarfüstbe burkoltan csinálják a haditerveket és aratják a győzelmeket — pik­koló mellett. És nem gondolok azokra sem, akik hadvezetőségünk bölcs rendelkezése folytán és nem egészen véletlenül, tiszti egyenruhájukban még itthon vannak. Másokra gondolok. Járom az utcákat és sétatereket, .megfor­dulok a színházban, mozikban, vendéglőkben és kávéházakban és látok mindenütt sok-sok embert, akikről tudóan, hogy az egyiknek az egyetlen, a másiknak mind a három, négy, öt... fia, a harmadiknak az öccse vagy a bátyja, a negyediknek, a viruló szép asszony­nak, a férje ott küzd a harcmezőn. Mikor ilyenekkel találkozom, - > me­hetünk-e bárhová is, hogy ilyenekkel ne ta­lálkozzunk! — valami őszinte csodálat fog el. Valami mélységes tiszteletet érzek az ő néma, diskrét fájdalmuk iránt. Nem a testi szememmel látom ezt az ő fájdalmukat, ha­nem a lelki szememmel. Mert csak ezekkel látható az, annyira diskrét. Ép ez a diák rét­ség az, amit annyira meg tudok csodálna, amit annyira meg tudok bámulni. Így elvi­selni a fájdalmat, ahhoz hősiesség kell. Ók a hösök itthon. Ha valaki kedves betegünk van, akit Fe­nyeget, a hatói veszedelme, aggódó szeretet­tel és az utolsó percig is reménykedve körül­állják az ágyát, csillapítjuk fájdalmát, adunk gyógyító irt, törüljük homlokáról a halál verejtékét, vagy lefogjuk szemét és zokogó sir ássál borulunk sírhantjára. Akik a harc­mezőn küzdenek, azokra nem egy, de száz meg száz halál veszedelme: ellenséges ágyuk torka, ellenséges fegyver csöve, ellenséges' szurony hegye leselkedik. Minden lépésük, minden mozdulatuk, minden nappaluk, min­den éjjelük, minden pillanatuk halálos vesze­delmekkel teljes. Ellenségük az ember, ellen­ségük a fegyver, ellenségük hegy és völgy, az erdő, a mező, a zuhogó eső, a zúgó szélvész, a velőt is megfagyasztó hideg. Mindezt pedig tudják ezek az itthoni hö­sök, akiket nem kevésbbé tisztelek és csodá­lok, mint a harcmezőn küzdőket. S bár tud­ják mindazt a borzalmat, tehetetlenül itt kell vergődniük. Szomjazó szeretteiknek nem nyújthatnak üdítő italt, az éhezőknek nem adhatnak egy falat kenyeret, a hidegtől di­dergőket nem melengethetik forrón szerető kehlüikön, a halálra elcsigázottat nem fek­tethetik meleg, puha ágyukba, mely ott áll a jól fűtött szobában, csak meg kellene vetni. Bizony, bizony mondom nektek: hősök ők, akik hangos jajszó, zúgolódó panaszkodás nélkül tűrik el ezt a kinos és kínzó tehetet­lenséget. • Aztán lesik, várják a postát a táborból. Csak a keze vonását lássák a harctéren küz­dőnek, már az is vigasz. Sőt öröm, mert an­nak a jele, hogy él a kedves. És megérkezik a pósta, de nem hoz hirt róla, tőle, ma sem, amint nem hozott sem tegnap, sem tegnapelőtt, sem a múlt, sem az Szeged, 191.4. • december 12. azelőtti héten. Bizakodó remény és aggódó féleleme közt- remegő szívvel és reszkető vá­gyakozással nap-nap után lesni, várni a pósta érkezését és sokszor oly hiába, ahhoz idegek, erős idegek, ahhoz hősiesség kell! Jön a magános, csöndes éjszaka. Békés dőhen nyugalmat, uj erőt, testet és lelket felfrissítő, most gyötrelmekkel teli, álmatlan, sivár éjszaka. A 'magánosság szomorú éjsza­kái, amikor emberektől nem látva, könnybe olvad a fájdalom. Álmukban levélről álmodnak. - Levélről, mely a. harctéren kelt és melyet hozni fog a pósta; holnap... esetleg .holnapután... eset­leg — sohasem.... Ök, a titokban sírók, a bízva és félve re­ménykedők, ők, akik mindezt végigszenvedik némán és méltóságteljesen, ők a — bőtök itthon. Striegl F. József. — Szegedi bírók a meghódított szerb területen. Az elfoglalt Szabácsban tudvalevő­leg magyar közigazgatás, van és most ma­gyar igazságszolgáltatást is léptetnek élet­be. Érdekes, hogy ezt a fontos .poziciót épen egy szegedi bíróval tölti be az igazságügyi kormány. Márton József dr. -szegedi törvény­széki bírót nevezték ki a szakácsi, törvény­szék vezetőjévé. Ez a kitüntetés arra méltó, hivatott embert ért. Márton bíró már ma Szabácsra utazott, ahol megkezdi az igazság­szolgáltatás szervezését. — Buy Be Latom, a kitűnő képzettségű szegedi járásbirő, aki az általános, mozgósítás óta katonai szolgá­latot teljesít, Belgrádba kinevezték hadbíró­századosnak. — Értesítés. Közbejött akadályok miatt a központi, bizottság vasárnapi (december 13.) rendes ülése elmarad, A legközelebbi ülést •» jövő vasárnap, december 20-án délelőtt 11 órakor tartjuk meg a széképület bázottoá.g'i termében. Tisztelettel Bokor Pál polgármes­ter-helyettes, a központi bizottság h. elnöke. — Közel félmilliót jegyeztek a szegedi vasutasok. A szegedi iizletvezetöség központ­jában és vonal hálózatán ma zárulltak le 'a hadikölesön-jegyzések. összesen 431.950 ko­ronát jegyeztek a szegedi vasutasok. — Jázon, a karácsonyi hajó. írtunk már többször az amerikaiak ajándékot hozó hajójáról, amely december 8-án érkezett Ge­novába. Jázon a hajó antik csengésű neve s szinte költői érdekesség, kedvesség sugároz­za be a nagv amerikai gőzöst, ameflynék ha­talmas, szürke teste egy novembervégi kö­dös. napon távozott el Észak-Amerikából. A hajót egy kisebb torpedó-romboló flottba kí­sérte útjában s bizony, akik -a tengeren talál­koztak vele, aligha gondolták, hogy a har­cias szinti 'hajósor a legideálisabb cél szol­gálatában. úszik az Óceánon. Emlékezetes, hogy a Jázon az amerikai gyermekek aján­dékát högza az európai gyermekeknek, vá­logatás nélkül a tekintetben, hogy az paró­ságok melyik ország, melyik harcoló hata­lom kötelékébe tartoznak. A ha.ió első állo­mása az egyik angol kikötő vodt. onnan Mar­seilhe-be ment, majd pedig Genovába, Itt aZ olasz kormány megbízottai fogadták a gő­zöst és kijelentették, hogy a német, osztrák és magyar gyermekek ajándékainak továb­bításáról az olasz állam gondoskodik. Ge­novai hirünk szerint a hajó kirakodása teg­nap, szerdán megtörtént, még pedig a geno­vai kikötő-vállalkozók jóvoltából ingyen. A harminc vaggonra való holmit az áilamvas­iithk szintén díjtalanul szállítják. Az olasZ kikötőből Szulonikibe megv a hajó s ott rak/ ja ki a szerb és montenegrói gyermekeknek szánt ajándékokat. Az orosz harcosok gyer­mekeinek Szibérián át szállítják a karácso­nyi holmit. A Jázon rakománya rend-kivi"

Next

/
Oldalképek
Tartalom