Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-06 / 314. szám

Szeged, 1914. december 5. DÉLMAG Y ARORSZAG 3 AZ ÚJJÁSZERVEZETT BELGA SEREG. Rotterdam, december 5. A húgai Nieuve Couikint állUólfig biztos forrásból vette azi oz értesülését, hogy a szövetségeseknek a belgákkal együtt megkezdett stratégiai defenzívája, amely felváltva, taktikai offenzívával van kapcsolatban, legközelebb általános offenzívába fog átmenni. Az újjászervezett belga hadsereget a Franciaországban kiképzőit újoncokkal együtt 100,000 emberre becsülik. Mit csinált Tisza a német főhadiszálláson? — Az angol sajtó hazudozásai. — Szeged, december 4. Az entente hatalmak kezdetben óvatosam hazudtak, azután szégyenkezés nélkül, majd ízléstelenül, most pedig lináv lvEjIó.-.;á®ga.l <-. butasággal határosaik á hazugságaik. A hazug hatalmak sajtója i.s bizonyos specializálódással hazudik. A hazugságok tágas birodalmát parcellákra ozt-ják föl és minden sajtóorgánum egy kiválasztott hazugság-, pareelában dúskál. A differenciálódás alapján a londoni íMorningpostnalc a Magyarországról szóló hazugságok jutottak ki. Nemrégiben már ágén szép dolgokat hozott a Morniiiigpost megszólaltatva egy állítólagos magyar újságírót huszárjainknak Oroszországban vívott harcairól. iMr-t azutáni újból megszólalt a Morningpcst titokzatos inug-ya.r zsurn-a,tisztája és olyasmiket mond, •hogy az ostoba hazugságaik tetőpontját is meghaladja. •Károlyi Mihály gróf és Yázsonyi Vilmos, a magyar ellenzék vezérei és a „nemzeti bizottság" tagjai — irja a londoni, lap magyar újságírója t- ismételten szemrehányással il,'ették Tisza- István grófot a magyar határ gyenge katonai megvédése miatt. Yázsonyi egyenesen azzal fenyeget© Tisza grófot, hogy heves kampányt indit emiatt a kormány és a vezérkar ellen. Az ellenzéki vezér a Morningspost híradása szerint igy fakadt ki a miniszterelnök előtt: — Végre is mi nem arra valók vagyunk, hogy a német határt védjük, hanem védjék meg katonáink a mi határainkat. Ilyen energikusan támadott a miniszterelnökre Yázsonyi és mit gondolnak: mit tett érre a szegény, aggodalomba ejtett Tisza? Nyílegyenesen Bécsbe robogott és audienciát kért a királytól. És képzeljük csak: Ferenc József mát válaszolt hü miniszterelnökének! Szigorúan utasította, hogy haladéktalanul menjen a német főhadiszállásra és mondja meg Vilmos császárnak röviden és egyszerűen, hogy Magyarország csapatainknak OroszLengyelországból roló visszarendelését kívánja, hogy ezek a csapatok megvédhessék az orosz invázió ellenében a magyar határt. Hogy Tisza ezután eleget tett-e a német főhadiszálláson Károlyi Mihály gróf kívánságának és Vázsonyi Vilmos rettenetes fenyegetésének, az ricm tűnik ki a Mcrnuigpost jelentéréből. Ehelyett azonban egyéb meglepő és pit tereszik részleteket talál föl a derék angol ha'zugsággyáros. Elmondja egyebek között, hogy Magyarország ©gyes vidékein szokáshoz hiven körülhordták a véres kardot, hogy a. magyar népet harcba hívják. Azt sem titkolja el a Morningpost, bogi" a véres kard megtette ezúttal is a hatását': a parasztok öregje, ifja ezrével sereglett össze és vonult /harcba az oroszok ellen, sajnos azonban csak kaszákkal felfegyverkezve. Nem is mulasztja el megjegyezni az angol újságíró, hogy ez a legtisztább őrület, mert •mit akarhatnak *a szegény buta parasztok a nyavalyás kaszáikkal olyan ellenségge szemben, minő a kezűik, a világ-legelső lovasa! Egyesek — hazudja tovább a tiszteletreméltó ánglius - ócska pisztollyal is .fölfegyverkeztek, azonban ez sem segit sokat, mert a kozákok kérlelhetetlenül eltipornak .minden ellentállást. — De ezzel még nincs vége a mesének. Egy pár öreg paraszt mégis esaik kikerülte a kozákok öszetipró rohamát, hanem ez nem segített rajtuk sokat, mert — ki hinné? — összefogdosták a szerencsétleneket és mint franktioröket felikötötték. Eddig tart a szép hazugság és nem tovább. Elég kár. Ilyen groteszk bohóckodásai a hazudozásoknak ínég sok vidámságot szerezhetnének idehaza. Conrad. A Breslauer Zeitung bécsi ' munkatársa érdekes cikket közöl báró Hötzendorfi Conrad Ferencről, az osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnökéről!: — Bécs város 111. kerületében van a Reisner-utca, — irja a német hírlapíró. — Itt lakik Hötzendorfi Conrad Barbara aszszony, egv ezredes özvegye, aki az osztrákmagyar monarchia egyik leghatalmasabb emberének: a vezérkar főnökének az édesanyja. Dicsekvés nélkül, szinte alázattal emlékezik meg ez az okos nő a fiáról és kiérzik a hangjából az a szent meggyőződés, hogy az óriási háború végleges győzelmét az tí fia fogja aratni. Es ekb'en a bitében megerősítik azok a tisztek és politikusok, akiknek az utolsó hetekben alkalmuk nyílt a líahadiszállűCsaixuhinkúik a KóMnirún át történt gyors előnyomulása lehetetlenné tette <t Szerbek eredeti tervét, hogy Belgrádot a szárazföld felöl is védjék. A Belgrád; északi részén félkör alakban készített erős védelmi állásokat, amelyeket az utolsó hetekben György herceg vezetése alatt létesítettek, bevonuló csapataink részben ismét elpusztítva talál-, ták. Csapataink bevonulása bizonyos elővigyázati intézkedések mellett történt. A város megszállásánál azonban, amely szárazföldön és vizén keresztül történt, incidens nem volt. A bevonulás után kiragasztották a főparancsnokság proklamációját. Valam'ennyi nyilvános épületet, köztük a konakot is megszállták csapataink. A Száva hídján helyreállítják a közlekedést és már a legközelebbi napokban megindulnák itt a voríatok. A Baroski negyedben, a Metropolitan Katheder falüregeifcen három, orgyilkos halállal kimúlt O'brenovics holtteste pihen, — de ma már nem boszulatlanul. A konakon az itt oly sokszor megsértett magyar zászló lobog, — de ma már nem megtorlatlanul. Az uralkodónak, ki véres kézzel tette fejére királyi koronáját, torkára forrott minden árulása, soha zordabb s egyben teljesebb igazságot nem tett a sors, mint midőn róla ítélt, ki ma elborult elmével szorul mind kijebb a maga országából. Minő kár, hogy a kegyes végzet igazságtételéről nem tudnak a holtak és. a bűneinek súlya alatt megroskadt elme már nem fogadhatja be annak a rettentő tanulságát, hogy Belgrád népe megnyugvással, sőt vidám örömmel, megszabaditóként üdvözölte az ellenségéi sereg bevönuldsát. Zimonybun a kétszeri szerb betörés emlékei az ut mindkét oldalán: szétturt lövőárkok és itt-ott ifélig lerombolt házak. Egy népfelkelő század dagasztja mellettünk állhatatosan a sarat. Hol mi hagyjuk el a századot, hol az kerül elénk, mikor mi félóraszámra álldogálásra vagyunk kárhoztatva. son az osztrák-magyar-orosz háború íőintézűjcvel érintkezniük. Válóban felemelő, milyen hatást tesz a vezérkari főnök mindazokra, akik beszélnek .vele!. Hötzendorfi Conrad — ő maga csak igy irja alá a nevét: Conrad — a Karinthiábart és Dél ti roiba-n több mint egy évtizeddel ezelőtt rendezett manőverek óta kijelölt vezére a közös hadseregnek. A taktika egykori tanárát mindenki a legjöbb k4tondn.uk ftírtikta és a tiáztikap egyhangú kivánSá.őa az volt, hogy u vezérkor élére Cőnrad kerüljön, ö azonban nem akart elmozduni Innsbruckból, ahol egy gyaloghadosztály parancsnoka volt. nem akarta a hadügyminisztérium sziik szobáival fölcserélni a remek tiroli hegyeket. Ferenc Ferdinánd trónörökös személyes felkérésére vált szükség, hogy Conrad elfoglalja gróf Beck helyét; a vezérkari főnök méltóságát. Az osztrák-magyar hadseregben ez idő óta uj szellem mutatkozik: az akkor még fiatal tábornok — 1854-ben született eltávolította az elavul! t vagy időszerűtlen eszközöket és intézkedéseivel, alkotásaival, figyelmeztetéseivel és nem ritkán: intelmeivel is ujjdalkatta a hadser éget. A bizalom, amelyet beléje helyeztek, a legméltóbb embert éri: báró Conrad rr.egrendithetetlen optimista éis e mellett nem rajongó, hanem józan számító, aki megfontoltan teszi minden lépését. Vasidegei a legnehezebb helyzetekben is helyt állanak; mindenki csodálkozik a változatlan nyugalmon, amellyel az óriási hadsereget vezeti. A háború nagy sakktábláján, a legmeglepőbb húzásokat eszközli, ihogy 'megzavarja velük az ellenséget: a taktika teoretikusit a gyakorlatban is tökéletes hadvezérnek bizőnyuU. A 'háborút persze Conrad nemcsak a könyvekből, a történelemből vagy a fegyvergyakorlatokból ismeri csupán: annak idején, mint. a vezérkar egyik fiatal tisztje, részt vett : a boszniai Fadjámtbun, ahol véres harcok I közepette állotta meg helyét. Belgrádban* Csupa éltes, szakállas ember, nehéz járású, hajlott hátu. — Harmincöt kilométert •jövünk már mondják nekünk. — Messze van még Zimony? A kegyetlen hidegben levett sapkával jönnek és egyre törlik verejtékező homlokukat. —' Nem baj — szól sunyi nevetéssel, egy nagybajusza népfölkelő. — Belgrád megéri. Holnap mi is ott leszünk, aztán szerb mén y ecs kéve 1 táncoliu nk. Egészen besötétedik és a köd. a tipikus Száva-menti köd egyre vastagabb, mind íojtogatóbb. Végigrobogtunk a zimonyi töltés megmaradt felén. A kocsi lámpájának éles fénye megmutatja, hegy a töltés másik felét valósággal leborotválták. Elhaladtunk az állomásépület előtt. Hiányoznak az ablakai és egy raktár romokban hever. A Duna partján haladunk, a ködben fekete tömegek, uszályhajók korvonalai rajzolódnak. Az ut mentén, egészén a hídig, apró rőzseldngáknál öreg népfelkelők melegszenek. Mellverdeső szakáidra és hihetetlenül sáros arcokra esik a tüzecske vörös fénye. Tisztek jönnek át a hídon, Belgrádból, — vidám'an hangos szóval. Aztán bakák. — Egy korty italra jövünk uram, mondják, — Rég nem volt részünk benne. Megérdemeljük. A hídnál vagyunk — és elfogyott a világ elölünk. A köd átláthatatlan, a lámpa nem világit tovább két tenyérnyinél. Az utóbbi napok története főbb vonásokban, amint az események résztvevőinek elbeszéléséből megállapítható, a következő: Belgrád őrsége utolsó erejét és egyben céltalan dühét a hétfőre virradó éjjelen adta ki Zimony ellen. Késő éjszaka megdördült a Kdtimegdán valamennyi ágyúja és olyan pokoli hangversenyt rendezett," mint azelőtt