Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-08 / 226. szám

Szeged, 1914. szeptember 8. Ez olyan mély benyomást tett Tisza Kálmánra, 'hogy ajánlatomat rögtön elfogad­ta. Meg voltam győződve róla, hogy javas­latom a helyzet és a nagy gazdasági és pénz­ügyi 'kiegyezési kérdés helyes megoldására fog vezetni. Kidolgoztam az angol szakem­berekhez intézendő kérdéseket, Tisza Lajos lelkiismeretesen, .taktikailag, egészen helye­sen és teljes eredménnyel tett eleget külde­tésének. Oly feleleteket hozott, amelyek mind megfeleltek az én felfogásomnak. Tisza Kálmán meg volt győzve és a bankkérdést teljes egyetértéssel és Ausztria­Magyarország érdékeinek megfelelően, a kö­zösség alapján oldottuk meg. .ükbabasbbbaebbbababbbbbbbasaaaabbbbbaasbdbobhiaaaaaa Természetes oddOuoiialainff. A legutóbbi hivatalos vezérkari jelentést szem előtt tartva, ter­mészetes és mesterséges védő­vonalainkat avatott helyen a következőkben világítják meg: — A vezérkar hivatalos jelentéséből végre megtudtuk, hogy az osztrák-magyar hadak eddig ötvenegy orosz divízióval áll­tak szemben. Egy divízió, magyarul hadosz­tály, mint mindenféle fegyvernemmel ellátott legmagasabb taktikai egység hadiállapotban harmincezer embert számlál, .s igy a hivata­los jelentés szerint épen másfél millió orosz­szal állunk szemben. Hogy az orosznak mennyi a tartaléka: azt nem tudjuk. A vezérkar jelentéséből megállapítható, hogy a mi balszárnyunk győzelmeinek sok­kal nagyobb a sztratégiai jelentősége, mint a túlerővel 'küzdő centrumunk és jobbszár­nyunk visszavonulása. Galíciában ugyanis van nekünk egy olyan védelmi vonalunk, a melynél, ha mi defenzívában megvetjük a lá­bunkat: ott kétszer annyi muszka sereg se | Csataképek — R tannenbergi ütközet után. — A „Berliner Tageblatt" tudósítója, Paul Kinderberg a következőket írja a keleti harctérről: „Holnap délelőtt látogatást teszünk a hohensteini csatamezőn. Indulás hat óra­kor, az ordonáncok fegyverben és a hadi­tudósító urak is. Ezer és ezer orosz rejtő­zik még az erdőben és igen nagy azoknak a száma is, akiket szétszórtunk, de a me­nekülés útját még nem találták meg." Így hangzott a parancs, amelyet a győ­zelem örömére kivilágított városban ttegnap este kaptunk. Vezérőrnagyunk szives veze­tésével tettük meg az utat Hohensteinba. Velünk együtt számos repülőgép is elindult, mert bár az ellenséget ezen a területen tel­jességgel megvertük, még számos nagy fel­adat áll előttünk. Amint a régi tölgyek és nyárfák között előbbrehaladtunk az ország­úton, mindinkább borzalmasabb képek tá­rultak elénk. Száz és száz család menekült és táboro­zott a mezőkön. Azok a szerenpsétlenek vol­tuk, kiknek házait Neidenburgban és Hohen­steinban az ellenség földúlt. Szalmakötege­ken feküsznek nagyrészt, de vannak olya. rok is, akik a puszta földön hálnak. Pezsgő élet népesiti be az utat. A patrouillok zász­lócskái vigan lobognak a szélben, hírvivők száguldanak motorkerékpárokon, szekerek hosszú sora között a nehézkes kórházi auto­mobilok dübörögnek, majd a municiós és élelmiszeres kocsik nyomulnak előre a tá­bori konyhákkal és egyéb felszerelésekkel. Minden arra mutat, hogy erőteljes és nagy­szerű előrenyomulásról van szó. Távolabb elhagyott táborhelyek szalma és szénaréte­gekke! a tűzhelyek fekete nyomaival. Majd MLM AÖY A RORSZÁÜ bírhat áttörni. Ez a védelmi vonal a Visztu­lába ömlő Szan folyó és az ezzel tompaszög­ben találkozó Dnyeszter. A két folyó talál­kozásánál van egy nyitott kapu, de itt fek­szik a kettős monarchia, sőt a világ legerő­sebb szárazföldi vára: Przemysl. Már most nincs eset arra, hogy ezt a természetes és mesterséges védelmi vonalat bármely orosz had is áttörhetné. Nem szólva arról, hogy a Szan folyó környékén áll a mi diadalmas balszárnyunk, ott tehát hire sincs az orosz­nak, — a Dnyeszter védelmi vonalát pedig még nem vettük igénybe. Nem vettük, mert még nem volt rá szükség. Nos és ha minden kötél szakadna, a kis­hitűek kedvéért ideigtatjuk, hogy a galíciai védelmi vonalakon kivül végső sorban ott vannak a Kárpátok, ahol tiz millió muszkát tiz esztendeig föl lehet tartani. Ez más szó­val azt jelenti, hogy a Kárpátok egy áttörhe­tetlen természetes védelmi vonalat alkotnak. Nem kell tartani Bukovina felől se, mert na még Bukovinába be is törhetnének a musz­kák: arra nincs eset, hogy a Magyarorszá­got védő Radnai havasokon keresztül egyet­lenegy muszka is átjöhetne. Ott ezerötszáz, kétezer méter magas, sőt még ennél is ma­gasabb hegyek védik a határt. Az erdélyi Borgói havasokat pedig már csak Románián keresztül lehet elérni, de a borgói kétezer mé­ter magas hegyeken kivül ott áll Románia is, védve a maga semlegességét félmillió ember­rel. Avvai, hogy az orosz esetleg harminc­negyven kilométerre idább jön a galicial vé­delmi vonalok felé: avval még semmit sem ér el, de hozzátesszük: ha ugyan idább jön, mert még nem jött. Két dolog véd meg ben­nünket: legyőzhetetlen hadseregünk és le­győzhetetlen természetes védővonalaink. menekülők közelednek, akik visszatérőben vannak otthonukba. Lovaikat és marháikat hajtják maguk előtt. Vájjon milyen állapot­ban találták elhagyott házaikat? A feleletet mi, akik automobilon haladunk, nagyon gyorsan megkapjuk. Szétdúlt és védelemre átalakított házak sorakoznak az ut két oldalán egymás mellé végtelen sorban. A házak előtt vérrel átita­tott szalmarakások, amelyeken először ve­tettek ágyat a sebesülteknek. Az erdő szé­lén az árok mellett az első orosz halott, mö­götte pedig porig leégett ház. A tulajdonosnő sirva áll a romokra. Néhány lépéssel arrébb fakereszt áll egy orosz lándzsára tűzve az­zal a felírással: Huszonöt orosz 1914. au­gusztus 28. És a harcnak mindinkább elszomorító, szivekbe markolóbb nyomaira találunk. Előbb csak egy pár halott, azután tucaton­ként találjuk az élettelen embereket és bal­oldalt az árok száz és százméter hosszúság­ban orosz gyalogosok holttestével van tele. Együtt nyugosznak az emberek, a döglött lovak, tehenek, disznók, szárnyasok, szét­lőtt kocsik és fegyverek. Gyalogosaink sor­tüze borzasztó hatást tehettek. A távolból porfelhő gomolyog felénk. Kozáklovakon gyalogos katonák közelednek és nagy csa­pat kiséri a különös karavánt. Kétezer fogoly halad középen. Elbutult arccal, sorsuknak megadva magukat, lehor­gasztott fővel lépegetnek és a legijesztőbb benvomást teszik. Valóban igaza volt a hi­vatalos jelentésnek, hogy gazfickók, gyújto­gatok és gyilkosok ezek, nem katonák. A ki­sérő tiszt mdndja nekünk: — Borzalmas kegyetlenségeket követ­tek el mindenfelé, a házakat kirabolták, az értéktárgyakat magukhoz vették és azután mindent fölgyújtottak. A golyót valóban nem érdemlik meg, akasztófa való nekik. HÍREK oooo A hideg bomba. A galíciai harctérről ismét hozott sebe­sült katonákat a vonat. A csatatér hősei többnyire könnyű sérülést szenvedtek. Egy hadnagy is van köztük, akit puskagolyó tett harcképtelenné. Ez a fiatal tiszt beszélte el ezeket a kis történeteket: — Egy lengyel község körül feküdt a mi rajvonalunk. Onnan nyomultunk előre. A fiuk csodálatos kedvvel verekedtek. Istenem, hogy mosolyogtam én a háborús története­ken s mennyire érzem, hogy egy igazi hős­költemény közepében éltünk. A legények a Száva partjáról még a nevezetes csatadallal jöttek: Megállj, megállj kutya Szerbia! Még igy dalolták a nótát egész uton Galiciáig. Nevettünk rajta s a kapitányunk egy állomá­son a vaggonok elé lépett, ahol a virágos sipkájú bakák a menázsihoz készülődtek: — Fiaim — mondotta — itt már más nóta dukál mint a rácdknál. Hol van mái­Szerbia! Valami mást daloljatok. És egy perc alatt megszületett a régi nóta uj kadenciája: Megállj, megállj kutya Szerbia! Ugy jársz, mint a muszka bestia! Aztán maradt ez a nóta és átvették uj szöveggel a többi ezredek. A mi gyerekeink percre se vesztették el jókedvüket. A golyók már ott süvitgettek a fejünk felett s a dek­kungból megszólalt egy legény: — Ne kapkodd a fejed testvir, mert bele­ütöd a fejed egy varrótűbe! — Hun jobb koma, itt-e, vagy a bálba? — Könnyű kendnek a vén csontjával, mikor már negyvennyolcban is próbálta. Végre megérkeztünk Hohensteinba, a mely napokkal ezefőtt még barátságos vá­roska lehetett, de most a háború rányomta minden borzalmát. A szétrombolt házfalakon át a lakások belsejébe lehet látni. Semmi sem maradt épen. A város egyik részében ínég siirü felhők gomolyognak, amott pedig lo­bognak a lángok és kiállhatatlan szag ter­jeng az utcák fölött. Halott oroszok feküsz­nek az utcán és döglött marhák. Az oroszok három napon át táboroztak itt és csak az­után űzték el őket csapataink. Nehéz tüzér­ségünk borzalmas pusztítást végzett soraik között. Egy csűrt, amelyben száz kozák sán­colta el magát, felgyújtották és valamennyi bennégett. A pincékben még itt-ott ma is ta­láltak elbarrikádozott oroszokat, akik közül egyesek orgyilkos módjára lelőttek néhá­nyat derék katonáink közül. A gyilkosok már nem élnek. Gyönyörű küzdelmet folytatott itt egy kombinált gyalogos brigád. Föltartóztatta az oroszok erős támadását, amely északnyugat felé irányult. Mikor ez sikerült, közbelépett a nehéz tüzérség. Az utat, amelyen előreha­ladunk, ugyancsak gyalogságunk lepte meg egy oldal diviziótól támogatva, amelyet egy Allensteinből közeledő hadtest egészített ki. Dél felé Hohenstein városon át vonultak egves csapataink. A katonák frissen és jó­kedvűen masíroztak és mikor megdicsértük őket, hogv milyen gyönyörű eredményeket értek el. az egyik őrmester visszakiáltott: — Meg akarjuk rakni a többieket is. meg akarjuk mutatni, hogy kikkel kezdtek ki. A tannenbergi csata, inert ezt a hatal­mas harcot igy nevezi a hadvezetőség, egyike lesz a német hadsereg legdicsősége­sebb fegyvertényeinek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom