Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1914-06-10 / 133. szám

4. DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1914. junius tok foganatosítását és az ezze'l összefüggő kérdéseket. Felkérem Nagyságodat, szíveskedjék ezen javaslatomra vonatkozólag nagybecsü. észre­vételeid; velem mielőbb közölni s értesíteni, hogy az idő és a hely megválasztása nem esik-e valamely okból kifogás alá. Nagyrabecsülésem (kifejezésével vagyok kartársi tisztelettel: dr. Nagy Ferenc, pol­gármester. A tanács Bokor Pál helyettes polgármes­tert, Turóczy Mihály dr. tiszti főügyészt és Tóth Mihály főmérnököt küldi Miskolcra a teendők megbeszélésére, csakhogy nem ju­nius 27-én, amikorra a miskolci polgármes­ter kívánja, hanem julius első napjaiban. Ju­nius végén ugyanis a közgyűlés miatt nein utazhatnak el a tanács tagjai. A tiők pályaválasztása. — Értekezlet a Feministák Egyesületében. — (Saját tudósítónktól.) A „Feministák Sze­gedi Egyesülete" az iskolai óv végeztével el­határozta, hogy életre váló eszrhót valósit meg: és pedig szülői értekezleteket hiv ösz­sze, melyeken sorozatosan ismertetni fogja hivatásos szakemberekkel és pedagógusokkal az egyes .női pályák fontosságát és előnyeit. Ezzel két célt igyekszik szolgálni a feminista egyesület. Egyrészt a szülőket akarja helye­sen tájékoztatni arról, hogy milyen pályák a legalkalmasabbak nők számára, másrészt megakarja győzni .a szülőket és gyermekei­ket is arról, hogy manapság már ia nőnék épen olyan szükséges kenyeret keresni és életfeladatot tűzni ki, mint ia férfinek. Kedden délután félhatkor volt az eláő ilyen értekezlet a (belvárosi óvóiskola tan­termében. Az értekezleten kis számú, intelli­gens hölgyközönség jelent meg, bár az egye­sület vezetősége a tárgy fontosságára való tekintettel nagyabb érdeklődésre számított. Leányok alig voltak az értekezleten, pedig elsősorban őket érinti a nők pályaválasztási kérdésének megvilágítása. A hallgatók sorá­ban megjelent Jánossy Gyula tanfelügyelő is; Gallért Kristóf, a tanítóképző igazgatója és Becsey Károly idr. Az értekezletet Vass Flóra polgári isko­lai tanárnő nyitotta meg. Beszámolt arról, hogy f szülői értekezletek miért váltak fon­tossá. Minden szempontból meg akarják vilá­gítani a női pályaválasztás ügyét és a szil­lök jelenlétéiben szakemberek teljesitik ezt a feladatot. Ö a rnaga részéről azt ajánlja, bogy a pályaválasztásnál erkölcsi és anyagi szempontokat egyaránt tekintetbe kell venrii. A munka nemesit; a nő hivatása pedig az, hogy a munkából is kivegye a részét. A riő most már majdnem minden pályára méhét és ne vezesse a nőket semmiféle előítélet. Ezután Szabó Gyula kamarai titkár tar­tott előadást a nőknek való ipari pályákról. Először is az ipari pálya jelentőségéről be­szélt általánosságban. Az ipari pályák iránt még a legutóbbi időkben is nagy idegenke­déssel viseltetett az uri közönség, pedig az ország jóléte, ereje az ipari fejlődóstői függ. A nők már eddig is szép számban vették ki részüket az ipari munkálkodás terén. 1904­ben félmillió volt Magyarországon az ipari munkásnők száma, akik leginkább fonással, szövéssel, varrással, háziiparral foglalkoztak. Most már az ipari munkásság 30 százaléka női munkás. Nagyon ajánlja tehát a nőknek, hogy ipari pályára menjenek; biztos egzisz­tenciához jutnak és nagy feladatokra vállal­kozhatnak, mert nálunk ipari téren még so­kat lehet alkotni. A közönség éljenzéssel honorálta Szabó Gyula előadását, aztán Gulácsy József ké­pezdei itanár szavait hallgatták figyelemmel, aki a nők gazdasági működéséről' mondott megszívlelendő tanácsokat. A hasznos érte­kezletet Jakab Dezső előadása fejezte be, á ki ismertette, hogy a nyelvmésternői pályát hogyan lehet elvégezni és a nők mennyibe hivatottak idegen nyelvek tanítására. Ujabb harc a moziszkeccs körül. (Saját tuáósitónWtó.) A mozi-szkeccs is­meretes ügyében, amelyről ma már jogerős szabályrendelet intézkedik, Almássy Endre | színigazgató terjedelmes beadvánnyal (fordult I a tanács utján a belügyminiszterhez. Ezt az irást egész terjedelmében 'közöljük, vélemé­nyünket legközelebb mondjuk el róla. Tekintetes Városi Tanács! A nyilvános vigalmak, mutatványok és •előadások rendezéséről szóló .szabályrendelet 6. paragrafusát a város tekintetes közgyűlése 1910. február 23-án hozott 93. számú határo­zatával a következő szöveggel állapította meg: ,A színi idény kezdete előtt 14 nappal ós annak tartama alatt jóté'kouycélu műked­velő előadások kivételével más rendes szín­társulat előadásai nem engedélyezhetők. A nagyméltóságú m. kir. 'belügyminisz­ter iur eltérőleg 1910. január 31-én 15580—909. számú leiratából, a tekintetes közgyűlés által szövegezett fent nevezett 6. paragrafusra néz­ve 1914. április 80-án 18770—19.12. XIII. Sz. alatt hozott magas rendeletében észrevételt nem tett, utasitotta a város hatóságát, hogy az ezen végleg szövegezett 6. paragrafust tartalmazó szabályrendeletet megerősítés vé­gett terjessze föl. A tekintetes közgyűlés 1914. évi május havi rendes közgyűlésén 415. számú határo­zatával a szabályrendelet 6. paragrafusának fenti szövegéit ismét és véglegesen megálla­pítván, elrendelte, hogy a szabályrendelet megerősítés végett a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter urlhoz felterjesztessék. A városi színházra vonatkozó, közöttem és Szeged város nagyérdemű közönsége kö­zött 1913. szeptember 3-án létrejött szerző­dés értelméiben jogom lenne ugyan a sza­bályrendelet vonatkozó paragrafusának a régebbi szabályrendelettől eltérő és érdekei­met lényegesen érintő meglállapitása ellen kifogásokat emelni, ezt azonban érdekeim háttérbe szorításával nem teszem, mert mél­tányolni akarom azokat a szempontokat, .a melyek a tekintetes 'törvényhatóság elhatá­rozását .irányították a szabályrendelet módo­sításánál. Bizonyos határon tál azonban érdekeim kockáztatását nem engedhetem meg magam­nak és pedig annál kevésbé, mert saját egyé­ni érdekeimen felül meg kell védelmeznem a szegedi színház egész müvósztestiiletének és a színház rendeltetésének érdekeit is olyan jogosulatlan törekvések ellen, amelyek a magyar vidéki színészet létalapjait támad­ják meg. A szabályrendelet 6. paragrafusának rendelkezése szerint ezután tűrni 'tartozom, hogy a színi idény kezdete előtt 14 nappal és ,annak tartama alatt is más rendes szín­társulat előadásainak kivételével a rendőr­hatóság bármiféle más .mutatványoknak: mozgáféftykép-szinházaknak, orfenmolknak, cirkuszoknak stb. előadási engedélyt ad­jon. Ez a rendelkezés közelebbi és határozott korlátozás nélkül alkalmas lelhet olyan ér­telmezésre is, hogy a rendőrhatóság a „ki­nemaszkeocs" előadások tartására is adhat engedélyt a szini idény megkezdése előtt 14 nappal, sőt a. szini idény tartama alatt is. Erre a féltevésre nekem annál alapo­sabb okom van, mert Szeged .szab. kir. vá­ros érdemes főkapitánya: Somogyi Szilvesz­ter dr. ur azt a kijelentést tette nekem, hogy ő a megerősítendő szabályrendelet 6. parag­rafusa értelmében engedélyezni fogja a ki-, neinaszkeccs előadásokat is. A szegedi Korzó-mozi tulajdonosa által kincmaszkeocs előadások tartásának engedé­lyezése iránt beadott kérvényét a tekintetes Tanács 52962—913. számú határozatával el­utasította tnég pedig azzal az indokolással, hogy „a kinemaszkeees rendes színdarabnak, előadása rendes sziniielőadásn'ak minősitent dő s ezért annak előadása a szini u tama álatt nem engedélyezhető, a renff"1} tóság pedig, mint rendes szinielőaű™ 64573—901. számú rendélet értelmében f tásikör hiányában nem ás engedélye2^' A 'nagyméltóságú m. kir. ibelügy®1"^. ber ur 211918—913. XIII. szarnia maga/L deletével a város tanácsának ezen 913. szám alatt hozott véghatározat® i!1 kainál ifogva helybenhagyta. ^ DÖNTÉSSÉ Ezzel a legmagasabb ifoku - _ leg ós félreértést nem tűrő szabatosság? el® döntöbbiek kell tekintenem azit az d® ^ dóst, Ihogy a kinemaszkoccs színdarab^ adása rendes szín társulati előadás # ezért ép ugy a hatályon kívül helye28" gebbi, mint a most szövegezett uj Par3hjni értelmében a szini idény tartania alatt maszkeocs előadások nem engedélyed Minthogy azonban a nagy'méltés®^ ügyminiszter urnák a szabályrendelet , sitása tárgyában hozott és az 1914. jus havi közgyűlés 415. számú határod' ^lapjául szolgáló 18776—1912. XIR magas rendelete későbbi keletű, mirí . zó-niozi kinemaszkeocs előadása ^ „I-Me 3-ad fokiulag hozott elvi jelentősó# 3 i 913. XIII. szám alatt kelt magas minthogy a nagyméltóságú ui. km .-.jj miniszter ur ezen utóbbi elvi jelento^^ jelentésére a szabályrendeletnek végett leendő felterjesztéséről idé^^i iratban hivatkozás nem történik, 311 •«' következtetést óhajtják levonni, Somogyi Szilveszter dr. főkapití leütéseiből megértettem, hogy a na? ^ ságu m. ikir. belügyminiszter ur kora ^ álláspontjától eltért volna és a kűm®3^: előadások engedélyezésére nézve 3 hatóságnak korlátlan (rendlelkezef1 óhajtana adni, ennélfogva mély *lS ^ kérem a tekintetes Tanácsot, méltód 415—.1914. számú közgyűlési 'határom csán ezen előterjesztésemet ^ kérelmeim mellett a nagyméltósága belügyminiszter ur ifölterjeszteni: kegyeskedjék a nagyméltóságú ' belügyminiszter ur a 415—914. «zan ^ gyűlési határozattal felferjesztendő> rendeletében kimondani, hogy « sZ, fl V delet 6. paragrafusának hatálya 4 ma szkeccs előadásának mgedélje^ ^ nr Károly (Saját A cár ron SL'^ODTAN dac BARI eddi 3l>i'mán %ÁBAN ^AMUI V; R01 *Zén t > túrái Szlih S. TU F" «YÍIVÍ !Zorosabb ?WAN R k Wo 'a.'ósi vonható, nnertt a kinemaszikeccs ® i nak, előadása rendes szinielőadásn3 - ^ adók működése rendes szín társuk"'!. désnek lévén tekintendő, az ilyn«m sok engedélyezése ellentétben óll»na $ W ragrafus ama rendélkezésével, j^1 idény tartama alatt más rendes ^ lat szinielőadásai nem engedélye® . Mély Almássy Szeged városi s®0 Előttünk: Künstler Jakab, Dr. Kertész Béla. ,,>< Az uj francia kabinet. Párísb^0 Hir szerint az uj kabinetben León .0, a külügyi tárcát és Noulens a VéníTa\ J Be íogna'k lépni & P ja elvállalni. — ,.„sll[lxv w­uj kormányba Delcassé, Jean Dl,pl'~ £ u" auiuuuiyua ueuusse, jeau . mentei A lapok a legbarátságosa^.^ ;rnak Ribot szenátor készülő t Altalános az a fölfogás, hogy f<$. •egyetlen politikus, akinek sik«fu mostani súlyos belpolitikai hely2 > dani. León Bourgeois Ígéretet ^ »J nátornak, liogy kabinetjében el^!'.^ ügyi tárcát. A miniszterelnöki ta ^ js elj, Ribot az igazságügyi tárca ngye' 'alja. Noulens megmarad ha nek, Delcassé tengerészeti eS pénzügyminiszter lesz. % 01 | Ál PIDD w Mt Hi m % A? '% I s s Ű, s I A Sf O'k:

Next

/
Oldalképek
Tartalom