Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1914-06-10 / 133. szám
'Wtl, 1914. junius 10. DÉLMAGYARORSZÁG '"fezkedett a képviselőház összehívásáról. A faközelebbi ülést pénteken tartjuk, de csak az első érdemi ülés idejének és napirend jó "ek megállapítása céljából. (Minden bizonyjfeü ekkor kerülnek a képviselőház elé a uottságok jelentései és nem lehetetlen, bogy /tó bb törvény javaslatok benyújtására is sor • Hogy a közigazgatás reformja is közksz-e, azt ma még nem tudom. Mindeneire valószínű, hogy a belügyminiszter ezt 2 a kahnat ragadja meg a reform nyilvágar'a hozására. -Az érdemi ülés idejének ^határozása későbbi diszpozíció dolga, tobaton és hétfőn azonban alig lesz ülés, n<an szívesen változtatunk a jól bevált k P'ncderL s' 'gy valószínűleg csak kedden luk az érdemi tárgyalást. Valószínű ez a ^ 18 inkább, mert a szabályok szerint e]» lzohsági jelentések csak három nappal Vesztésük után tárgyalhatók. Jászai Géza halála. kr(Jfa{dt tudósítónktól.) Radnai ibucsunyok ',sm©retes öreg, töpörödött asszo/vasóval a kezükben csendesen morirap^,|,m4iukat egy ravatal körül, fekete %j jvai bevont, gyász-zászlós Gizellaitnad! a'0|ában, hol állandóan egy káplán Mispűk í a ravatalon levő Jászai Géza e. ^'szes r ste mellett. Imazsámoly körül nia :c|f> |Sz°ruk, rengeteg sorozata a plébáidöröj'• r es helyiségének ebédlőjében, hol tiszteS0^ váltják fel egymást hivők és Szál v: ,.kegyelettel rakják le egy-egy fek '[ügiukat, s halkan susogják egyuiásVöl;y.'j.aj be kár érte, de áldott jó pap is iXed ?ok'so'k koszorú között legelöl van XinPra,ros koszorúja „Főpapjának és közvail lelkes bajnokának" felirattal, ott eRyesuiP°5aJmester' a Katholikus Kör, Oltárr%>san i Katholikus Nővédő Egyesület vi/ta, A /rótt kegyeletes részvét nyilatkozatni1, ániára egyre érkeznek részvétig hp. ' köztük a legelsők Csernoch Já,JVma 'y?Primás, bíboros és Glattfelder oai nan gyéspaspök kegyeletes sorai. A rtörgy folyamán megérkezett Lázár P0sZorUi Polgármester, udvari tanácsos Uölkv - 'Igaz barátunknak — Lázár fi/íek tnS cstóádja" felirattal. Koszorút S2kei t g a Leelvárosi tanítótestület, a F'lósásr^^eplplom-egyesület, a Móra-iskolai /'hán ú1 app István és neje, Mészáros Farkas Ferenc takaréktár-utcai viKath 'nrben kiállított koszorúk ezek: a sület°ufe»s Növédő-Egyesület, az Oltáregyetiok 'na Katholikus Kör, a Belvárosi káplaSferuja ay Qvula dr- és Danner Mihály koHenrik altábornagy kerületi paUK a következő részvéttáviratot kül'"Méltnc' DLisSgos és főtisztelendő Jászai Géhi n°s eíh Ur szeyed' belvárosi érdemdús a \J upyta alkalmával ugy a magam, helyőrség tisztikara nevében f szSPmJezcm ki- Daempf. 0kban t- • ' zsi'dó hitközség, a következei ito ?nZte ki részvétét: Cs lelki ybsztelendő ur őméltósága keit 3V-ta fölön fSZt0r hirtelen gyászos elX. UTt legmélyebb részvétünket íoV«TV^c-rer r , RÓSU LZSÓ' fú, Jyula, csókái földbirtokos a köX,lratpt küldte: V^eket JeglHetődéssel kérem főtisztelenV-1"'6®! kennKfdjálk ugv a magunk, mint az fészv'u,-í papsága nevében szívből faDFPLÍBIRTOKOZÉSÜNKET' Léderer Gyula fejezték ki még részvétüket (yjr. Jfe Pápai kamarás, Simkó Ele/Uüoiv,/- ügyész, Jesuleüm-intézet " számn "^ker-csaíád (Cegléd) és 0san. Személyesen kondoleáltak Baranyai Gyula tanfelügyelő, a Dugonicsutcai áll. polgári leányiskola és a Móra-utcai nép-iskola tanítótestülete. Ma délelőtt a tanács elhatározta, hogy Jászai Géza püspök nevére 10.000 koronás alapítvány létesítésére tesznek javaslatot a közgyűlésnek. Kedden este érkezett meg Glattfelder (Gyula megyéspüspök, aki a temetési szertartást fényes segédlettel végzi. Az állomáson Várhelyi József esperes-plébános kanonok és Gaál Endre dr. tanácsos fogadták a püspököt. A koporsót szerdán reggel félhat órakor átszállítják a Szent-Demcter-ternplomba, 9 órakor bezárják a templomot s amig a mise tart, a papságon kivül a hatóság, törvényhatósági bizottság, katholikus kör tagjai, katonaság, katholikus nővédő egyesület és az oltár egyesület tagjai maradhatnak benn. A közönség számára nincs hely a templomban, -mialatt Glattfelder Gyula megyéspüspök misézik. A gyászszertartást is ő végzi négy pap segédletével. A rendőrség a temetés rendjéről a következő jelentést adta ki: A címzetes püspök koporsóját, szierdán reggel félhat órakor a belvárosi templomban fölállítandó ravatalra helyezik. Ettől kezdve a közönség egészen -délelőtt kilenc óráig szabadon mehet a templomiba. Bemenet a főbejáratnál, a kijövet a sekrestye ajtón. Délelőtt kilenc órakor a templom kiüríttetik, a Templom-térnek a belső nagy szögén kordon állíttatik föl. A közlekedés a Templom-téren beszüntettetik. Azok, akik a templomba az alábbiak szerint ez idő után bemehetnek, a Templom-téren csak a Tisza Lajos-körut felől vezető kocsiúton jöhetnek. A többi oldal ós ut a közönségnek van föntartva. A templomba bemegy: 1. papság, 2, a város hatósága, 3. a katonaság, 4. a városi törvényhatósági bizottság, 5. a hatholikus kör, 6. a nővédő egyesület, 7. az Oltáregyesiilet, 8. a 'munkapárt küldöttsége. A templomiban tiz órakor kezdődik a gyászszertartás, amely körülbelül egy óra hosszat eltart és a megyéspüspök gyásZbeszédével végződik. Ezután a koporsót kihozzák a templom bejárata előtt fölállítandó ravatalra s a szertartás itt tovább folyik. Ahszoiució után a tanítóképző énekkara gyászénekeket énekel s ezután következik a két gyászbeszéd. A többi gyászbeszédet a temetőben tartják. Ezután a halotti menet megindul a Templomtéren, Tisza Lajos-köruton, Kálvária-utcán át a belvárosi temetőbe. A Templom-téren a Szent báromság-szobortól a Tisza Lajos-körut felé két oldalt a tanuló ifjúsága foglal helyet ós képez sorfalat, érkezésük sorrendjében helyezkednek itten el a menetvonal irányában. Mária-társulatok, egyesületek elhelyezéséről a rend föntartásával. meghizotti Ferenczy Mátyás th. rendőrkapitány gondoskodik. A (kocsik az Iskola-utcában a régi gimnázium előtt várakoznak. A halottas kocsi a Szentháromság-szobor irányában, a Templom-tér kocsiutiján áll, előtte .a koszorús kocsi. A temetőbe való gyászmenet élén halad: 1. Szakasz lovasrendőr. 2. Utánuk a tanuló ifjúság a fölállítás sorrendjében. 3. Egyházi lobogók alatt Mária-társulatok. 4. Alább nem emiitett ikörök és egyesületek. 5. Koszorús kocsik. 6. Tanítóképző énekkara. 7. Papság. 8. Halottas kocsi. 9. Család. 10. Városi tanács és hatóságok. II. Katonaság. 12. Katholikus Kör. 13. Nővédő-Egyesület. 14. Oltáregyesület. 15. Munkapárt küldöttsége. 16. A város közönsége. 17. Fogatok és kecsiik. A mexikói háború. A Dail Telegraph mexikói jelentése szerint a mexikói japán követ és a japán katonai attasé a fölkelők kezébe került. A két diplomata junius 1-én táviratot küldött a fővárosba a japán konzulnak, hogy Guadal aj árába menték, de a vasút csak San-Yuláig vitte őket, mert onnan kezdve a sinek fel vannak tépve. A 4000 lakosú városban terjed az anarchia. Attól félnek, hogy a két diplomatát San-Yulában fog va tartják. A sam-yulai fölkelés teljesen független az általános forradalmi mozgalomtól és tisztán lokális jellege van. A mexikói japán konzul kérésére Huerta csapatokat küldött San-Yulába, ezek azonban bizonyára ellentállásra találtak, mert az expedíció elakadt. Az amerikai! kormány táviratot küldött Carranza tábornaknak, akit arra kért, hogy vegye pártfogásába a két diplomatát; a táviratnak azonban eddig nincs eredménye. Szeged bányatulajdonos lesz. — Három város akciója. — (Saját tudósítónktól.) Hírül adtuk már, hogy Miskolc városa akciót indított avégből, hogy a vidéki városok bazaltbányát vásároljanak és onnan szerezzék be az utcák burkolásához szükséges kőanyagot. Az akcióhoz két város: Szeged és Debrecen csatlakozott eddig, de valószín Li, hogy Nagyvárad is 'belép majd a bányatulajdonos városok közé. Kedden Nagy 'Ferenc dr.-tók IMiskolc polgármesterétől levél érkezett Bokor Pál helyettes polgármesterhez, amelyben beszámol az eddig végzett előmunkálatokról. Minthogy ezalatt több részvénytársaság és magántulajdonos tett ajánlatot bazaltbánya eladására, a miskolci polgármester most a bányák megtekintése és a további teendők •megbeszélése céljából Miskolcra hivja találkozóra Szeged és Debrecen kiküldötteit. A levél igy szól: Hivatkozással Szeged szab. kir. város tekintetes tanácsának átiratára, 'hivatalos tisztelettel közlöm, hogy Debrecen, Szeged és Miskolc polgármesterei, illetve tanácsai jelentették ki eddig hajlandóságukat egy közös kőbánya létesítésére. A lapok híradása következtében számos ügynök és tulajdonos fordult hozzám levélben s különböző helyeken kisebb-nagyabb terjedelmű bazalt-területeket ajánlanak; ezeken kivül megvételre ajánlotta bazalt bányáját a Korláti bazaltbánya részvénytársaság, továbbá a kissebesi gránitbányák r.-t. a Fülek mellett levő bazaltbányáját. Levélben jelentkezett Gedeon és Kont műszaki vállalati iroda budapesti cég, mely a terv kiviteléne múlhatatlanul szükséges elől munkálatok teljesítésére ajánlkozik, a fiuanszirozás körül ajánlja szolgálatait, sőt részvénytársaság létesítése esetére abban szerény hányaddal részt venni kész. Az előmunkálatokat díjtalanul hajlandó végezni s a vállalat létesítése esetére kér elsőbbségiét egyenlő áraik és feltételek mellett. Ezekben van szerencsém az eddig történtekről beszámolni. A továbbiakra vonatkozólag bátorkodom inditványozni, hogy a három város képviselői, illetve megbízottai folyó hó 27-én, szombaton jöjjenek össze Miskolcon a, teendők megbeszélése végett s ezután tekintsék meg általános tájékozódás végett te megvételre, fölajánlott bazaltterületeket, illetve a korláti és füleki bányákat; e célból célszerű volna egy-egy műszaki tisztviselőt is kijelölni. Már most szükséges volna szerény nézetem szerint egybeállítani kimutatást arról, hogy mennyi lesz 10 éven belül előreláthatólag és hozzávetőlegesen a bazalt-kookafejkő-, illetve kiskő-burkolat szükséglete; továbbá mennyi zúzott kőre szükséglete; toévente szükség és mi a jelenlegi beszerzési ár köbméterenként. Ezen értekezletünkön beszélnénk meg a szövetkezés módját és formaiságait, akciónk terjedelmét, továbbá a műszaki előmunkála-