Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-24 / 120. szám

• 1 ' I... ­305. Ara M fiflér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egyhónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca S Telefonszám: 81, Egyes szám ára 19 Bllér. Szeged, 1914. ül. évfolyam 120. szám. Vasárnap, május 24. Kossuth Ferenc. Soha olyan izgalmas, rettentő csatáit Jem vívtak még a halállal, mint amilyent fossutfi Ferenc megvívott. Heteiken át les­,e.egy ország népe a nagyszerű erőmér­kimenetelét, mely egyáltalán nem ehetett kétséges, mégis sokaiknak a szivé­fo tót éH a csillogó reménysugár, hogy "tóiaik T-'egyszer lábra állania a Z5r' • olyan sokszor maga alá gyűrte á'iijanfos cs°ntu, nagy kaszást. Eveken át stth h°+rovalta v'0ítá a napiliapofcnak a Kos­riíve Sségiéről szóló híradás. Most 1 ete­ti d ,1 CSatát vesztve fekszik a nagy ember­K "agy fia. Peren ía é'rdiekes pályafutás a Kossuth siif a ° ' ^"tálos ágya körül elesendie­a2 eiTiPartsz!envedély és elfogultság, csak vei és ^ Jöttünk a maga puszta életé­CrC(WCnnek az életnek tiszteletremélitó bázt "főivel. Sokat gáncsolták, sokat hi­tólajcio ! sokszor táítélték és személyes Pa2ar ,nainak dicséretére kevés lielkesediést le"tösé ó azok' afldk Kossutlh életének je­"$zta m 'táérllegelték, pedig egyénisége getetteí!agyar típust képvisel és legdédel­bóiT^ l%tóríai jellemeink ugyanazok­jfoaásokból voltak összefőve, amik gy legény ifjú Parisban. Irta: Zola Emil. toke2Ve;ftóan és a győzelem ^Vél^^/Nantas biztosságával ít eule; Sokáig tartott, mig vágyainak ce ­n'< ' Most fog valami nagyot alkot­zseni Z tébizonvitsa a világnak, hogy benne J* téö lakozik! ez«k t?v?ZOr beszélt erről barátainak, de 'tok jfondlg kinevették, mert a vézna, nyu­Mt 3 ./kin az ócska ruha szűk és rövid 1 ahhffo u' nagvon nyomorúságosan nézett ne a idf', °Ky meg lőhetett volna látni ben­nvoifofotséget. De nem sokat törődött a gu­ík' akib/n Se, a v'íúg", mondta, „és az az tagot Pn akarat van, hogv meghódítsa a ah- A her e a.kar°m és sikerülni fog!" Sa SzeinVagyat anyjától örökölte iNantas, "ojtóas kőműves volt, szegény, szor­tóssal. -Az Iátni hát," meghozták" érte "a ünebezeKK aldozatot is, magukra vállalták a tiiiü xlezehK h, dlul 1S< maguKra vanaitaK a Wfo {anittafi? ''özéseket is, hogy egyetlen - belőle assak' bogy „nagy ur" lehes­Kossuthot alkották. Ki ne 'emlékeznék a Jókai hőseire? Valamennyien a legna­gyobb és legszebb célokért indulnák küz­delembe, valamennyien megválthatnák a világot, ha nemes nagyotakarással és áb­rándozással segíteni lehetne annak beren­dezésén. De a nagy munka közepén em­beri sorstik tragikus fogyatkozásai letom­pítják karrierjüket. Az erejüket meghaladó feladat teljesítésében megroppannak, el­halkulnak s elmúlásukban fájdalmasan és emberien közelebb jutnak az általános .tí­pusokhoz. Kossuth Ferenc élete és sorsa magyar sors és magyar éleit. Gondoljunk a mostanában sokat em­legetett Rákócziira, alki niagy küzdelmében megtörve, imádkozással és asztalosmun­kával tölti idejét. Gondoljunk a többi Rá­kóczira, Bethlenre, Apafy Mihályra, Wer­bőczyne, Szilágyi Dezsőre és végül magá­ra Jókaira: nem valamennyi megdönteni készült-e egy világot s feleúton mégis meg­állt mindenik? Magyar sors, hogy akarni csak a fantáziánkban merünk, de a cse­lekvésben kifáradunk és megalkuszunk a viszonyokkal. Hogy gyorsan hevülünk, de még gyorsabban kijózanodunk és elked­vetlenedünk. Soha annyi színes ábrándot, annyi nagyotakarást nem termelt közélet, mint amennyi nálunk irritálja a közvéle­mény képzeletét s mégis elmaradunk sok­szor, mélázva megállunk és fájdalmasan elhagyottnak érezzük magunkat a népek versenyében. Ilyen tipikusan magyar karrier volt a Kossuth Ferencé is. Külföldi iskolákban szerezte európai műveltségét és az oxfordi egyetemen vezették be a mérnöki tudo­mány titkaiba. Fiatalsága legszebb éveit a tanulásnak és a munkának szentelte. Má­sodik hazája, Olaszország, nyújtott teret vasútépítési ambícióinak s a fiatal Kos­suth, ugy látszott, teljesen érzéketlen ma­rad mindörökre leigázott első hazájának nemzeti ügye iránt. Mintha a bécsi udvar­ban nevelkedett iifju Rákóczi gerinctelen behódolásának és közömbösségeinek törté­nete ismétlődött volna meg. De nem igy történt. A Kossuth Lajos halála nyomán feltámadt fájdalmas érzésáradát hazaso­dorta a nagy ember fiát olyan időben, mi­kor a nagy név tisztelete a legmagasabb fokra hágott. Szeretet és becsülés, hallat­lan népszerűség és lelkesedés fogadta a hazatérőt. Egy csapásra benne volt a nem­zet szivében. És ebben a különösen egyé­ni és nagyszerű helyzetben érte utói az ő egyéni tragikuma. A működéséhez fűzött Az ifjú Nantas vasszorgalmu lett és olyan buzgón tanult, hogy rövid idő alatt le­tett minden vizsgát. Ám ekkor szerencsétlenség tört rá, any­ja meghalt és rövid időre rá atyja leesett az álván.yról és ettől az órától kezdve munka­képtelen volt. Most a fiúra hárult a föladat, Ihogy 'kenyeret keressen. Természetesen szó sem lehetett tanulmányainak folytatásáról és a fiatalember örülhetett, hogy valami állást kapott és keresetéből szűkösen megélhetett apjával. Azért nem adta föl nagyravágyó terveit, „eljön még az én időm", mondta magában; türelmesen dolgozott és várt. De semmi sem történt. Teljes tiz eszten­dő mult el és még mindig ugyanabban az irodában ült és csak Írnok volt és csak kedve nem hagyta cserben, az akarat hatalmában és az ő benne rejlő erőkben való hite megdönt­hetetlen volt. Egy este, amikor hazament, atyját ab­ban a karosszékben, amelyet évek óta nem hagyott el, szelíden örökre elszenderülve ta­lálta, még ki nem hűlt pipája ott feküdt mel­lette a földön. Most már mi sem tartotta vissza Nan­tast szülővárosában, eladta csekély ingósá­gát és kétszáz frankkal a zsebében, Páris felé indult. Szerény padlásszobát bérelt egy magas bérházban, amely olcsó ára és főleg szép ki­látása miatt felelt meg neki. Páris, a világváros, amelyet meghódíta­ni jött, amelyet zsenije magához akart ra­gadni, ott nyugodott elkábult szemei előtt: a Szajna ezüst szalaga, a Tuilleriák, a Louvre, tornyoknak és háztetőknek tengere, amely végtelenbe nyúlt egész a temetőig. Ha Nantas kihajolt ablakán, csodás kertbe lát­hatott, amely a szomszédházhoz, egy pompás palotához tartozott. Ez a kert és ez a ház, amelyben Nantas lakott, Dauville báró tulaj­dona volt. Jvíantas berendezte szobáját a legszüksé­gesebb bútorokkal: egy ágy, egy asztal, egy szék éppen elég volt; kevés pénzével jól kel­lett gazdálkodnia és ugy gondolta, hogy ugy sem marad itt sokáig; ha kinézett szegényes, piszkos padlásszobájából a Tuilleriák, a Louvre felé, akkor ahhoz a hadvezérhez ha­sonlította magát, aki mielőtt bevenné a büsz­ke, gazdag várat a holnapi ütközetben, előző este nyomorult csapszékben hál meg. Nantas azt hitte, hogy csak utána nyul és tehetségéhez méltó állást talál. élőben ^ÉHAZBAN S MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN 9 JB^liaiUllil!! ^Süjgi-cskedésben • • • + ÓVAKODJÉK • étben |f (j p | g íli alát 3 S 5 í* f. az UTÁNZATOKTÓL!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom