Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-20 / 117. szám

LWf kor. jyiil! Leíl* torer* 'I Szerkesztőség Ki/ász-atca Tddeasxáa: 305. - ára 1® BBér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24*— félévre . . K 12-— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca t Telefonszám: 81. Egyes szám ára 10 Bllér. Szeged, 1914. ül. évfolyam 117. szám. Szerda, május 20. Keresztjárás. Sokszínű, tiosszu, hullámzó tömegű meneteik haladnak az utcán: egyházi processz'iók, fehérruhás lányokkal és díszruhás papokkal1 az élükön. A munka lázától hevülő modern ember, amint üzletei, csatái baj,ai és egyéb terhes mulatságai után szaladgál, egy kicsit megdöbbenve éli tóeg a különös menet láttára és azt kiérhezi magától: hogyan, hát vannak még a v'lágon emberek, kiknek ráérő idejük rneg,engedi a templomok sorbajárását, lakiknek nem elveszett idő -a munkátaianul elüap, akik többet remélnék -az inna , - d, -mint két dolgos -kezük megfeszilCllt fáradozásától? . Igenis, vannalk. Az egyház most tiarta heresztjáró napokat s az egyik temtoambóil ki, ,a -másikba bevonuló, énekes kg!*®* aZt jelenítik, hogy -megtisztul a e annak, -alkli a bucsu jellegével felru^azbtt -e keresztjárásdkban részt vesz. mlndenkmek a hite szerint. Az {a Y az 'mindenesetre jól- tudja, hogy miért fenn ezeket az időszerűtlen vallási Nézettségeket, a népnek pedig, mély nia rooessziiókbian részt vesz, nem kell tudsebh mi-ért kell néki épp a legsürgős^Jfofoavaszi munkák idején hároim dolgos hétköznapot az isteni autokráciának áldozatul hoznia. A kereszt járó napok eredete Igen régi eredetű. A történelem tanus-ága szerint Mámertus viennei püspök hozta őket diivait-ba, a Krisztus után váló 449-iík esztendőben riendezvén -az első -ilyen proceszsziót. Azóta kivételes esetekben, h-áboru, vagy döghalál idejében mindig keresztj-áró napdkalt tartották, mig végre harmadik B'on-ifáci'usz pápa a hetedik században .az egész római kutholilkus -egházra kötelezővé tette a szokást, elrendelvén, hogy a Krisztus mennybemenetelét megelőző és a papság által előre meghatározott napokon minden évben sorozatos körmeneteket kél-1 tartani. A háborúk időközben már-már kimennek -divatból, -a tömeges, pestisjárványok, hála az orvosi tudomány és -a hyigiene terjedésének, 'sziintén ,a történelmű em'lékék közé tartoznak immár, csak az •egyház, az elavult hagyományok e buzgó 'konzerváló intézménye őrzi még mindig rendületlenül hajdani emlékeit. E konzervativizmuson annál inkább lehet csodálkozni, mert hiszen épen az egyház 'tett két év előtt bizonyságot a -modern idők szeleméhez való simülásáről a felesleges ünnepnapok eltörlésével és ugyanakkor kifejezésre juttatta azt a tendenciát is, mely elhatározásában vezette, hogy tudniillik ,a (megjelölt ünnepnapokon -mindenkinek jogában áll rendes köznapi teendőit végeznie anlélkül, hogy vallásos kötelezettségeivel összeütközésbe kerülne. És ugyanez az egyház eltűri, sőt előmozdítja, hogy 'három egymásután kő vétkező .munkanapon, melyek különben egy munfcaszünetes vasárnaphoz kapcsolódnak, fanatikus aszszonyók reggeltől estig járkáljanak az élői hordozott viasz-Mária után és- otthoni felügyelet nélkül hagyják gyermekeiket, hogy munkakerülő, meglett férfiak egyházi zsolo-zsmával az ajkukon dicsérjék azt az istent, aki előtt a verejtékes munkában eltöltött nap vallöszinüleg nemesebb és •nagyobb áldozatnak tűnik fel. Hiagyján, hogy analfabéta alsóvárost vénasszonyok seregestül totyognak a menetben; végre is a tiszteletreméltó korok meggyőződéseinek ki kell élmiök magukat. De túlságosan visszatetsző az, hogy a processzi-ókban résztvenni kényszerítik az iskolák fiatalságát ás. Elemi és középisko(lák ifjúsága zárt négyes sorokban dtt andalog a máriás lobogó után, unatkozva, nevetgélve, játékot keresve, mialatt bőven nyilik álkallma azon elméílikedrti, 'hogy hittitanból kaphat-e egyest, vagy átKéső. (Kép az odesszai kikötői életből.) Irta: Karmen. r-éSzfo szénhordó Szalmiák kétségbeesetten szalfo-fo?,eRy teremtés. A pálinkát -mindig dlI{liakkal keverve issza, a pairy ki volt azelőtt Szalmiák, azt csak '/}asa — Hajóseprő tudja, gabona °!eprö hajófenék-munkás volt; a és a e'ren-dezésével kereste meg a bérét barát;reszegeskedés dolgában nem .maradt m. "Szalmiák" mögött. szüiw an m'e«kezdődött az esti munkatóásznk'folndiíí a »Szokolühá"-ba („Soiytek • • vaev a . S;nnnvn1nrs7.ái?"-ha menvagy a „Spanyolországéba mentóind a ketten, ahol azután együtt rido ífí- Amikor alaposan bcrugott „Sza Sfok", szakadozott mondatokban elbeszélte ^fosának a múltját. Ezen az utón azután fotófoeprö megtudta, hogy barátja Sztárn ak W volt' "pemes nő"-t vett eleség ü és tófov ebből a házasságból egy leány szar fofotót, név szerint „Nyuta". Hazassaga oto esztendejében a felesége hűtlen lett hoz afo .azért elvált tőle és attól fogva egeszen lvasra adta miagát. , . a Ezek az emlékek könnyeket csalna* Szalmiák szemébe, aki ilyenkor hangos zokogásban szokott kitörni és közben sóváran issza a borzasztó szalmiák-pálinka keveréket. Hajóseprő ilyen alkalmakkor sohasem hagyta magára pajtását, hanem elkísérte a menedékházba. — Levél érkezett az ön számára, — tartóztatta föl egy napon a men-edékházi fölügyelő Szatimiákot. — Az én számomra?! Milyen furcsa! — kiáltott csodálkozva a széníhordő. — Kilenc év óta egy sort sem kaptam senkitől és most . . . Na, mit szólsz hozzá, Hajóseprő? A pajtások elbújtak az alvóterem legtávolabbi sarkába és Szalmiák, miután leült egy szalmazsákra, remegő kezével bontogatni kezdte a levelet. A föltépett boritékból a levélkével együtt egy fénykép hullott ki. — Nyuta, leánykáim, gyermekem! — kiáltott Szalmiák és a képet sok-sok őrült csókkal Jhalmozta el. Valósággal ugy viselkedett, mintha elment volna az esze. Nevetett, sírt és örvendezett egyszerre. — Hadd lássam .már, no! — szólt Hajóseprő türelmetlenül és csaknem kitépte a képet a barátja kezéből. — Tyii, be szép! Nyuta tényleg nagyon szép volt. Karcsú, álmodozó szemű leány volt, a haja az övéig lelógott. — Óh, istenem, hogy megnőtt azóta! — — Várj csak! Fölirás is van rajta: Drága és felejthetetlen apámnak szívélyes emlékül, kis Nyutája, — olvasta iföl remegő hangon. A szénhordó rátekintett Hajóseprőre. — Hallod?! Fe-;lejt-hetetlen! ... Ép ugy mint egy sirkövön! Mintha már 'meghaltam volna! .— Ép ugy, ép ugy! — hagyta hely-ben Hajóseprő. — És te tán azt hiszed, ihogy nesmi vagyok halott? — .folytatta Szalmiák. — Mi vagyok hát a te nézeted szerint? . . . Tán ember?! . . . Halott vagyok biz én, kedvesem halott! Te is halott vagy és -mi „vad"-nak valamennyien halottak vagyunk és a kikötő a mi sirunk! . . . — Már megint elkezded ezt a régi nótát? . . . Ismerjük már jól! Itt van, olvasd el inkább, hogy mit irtak! Szalmláknak csak most jutott eszébe a levél — parfümös, rózsaszínű papírra volt írva és kétszeresen összehajtva — és sietve .fölnyitotta. m MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN Sóházban J^zerkereskedésben ZT. ISTVÁN 7 óvakodjék * S^gegeüzictbcn d U P I a IT) D I á t a S Ö I* t. az UTÁNZATOKTÓLII