Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-17 / 115. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1914. május 17. A Daily Telegraph jelenti Newyorkból tegnapi kelettel: Veracruzból érkezett jelentések szerint Huerta csapatai csütörtökön föllázadtak. Több tisztet, akik nem aíkartak velük tartani, agyonlőttek. Ezután átmentek Zapattíhoz, aiki a várostól tiz mértföldnyire harcban áll a mexikói előőrsökkel. A hangulat a mexikói fővárosban oly izgatott, hogy a lázadás kitörésétől tartanak. Huerta folytonos életvszedelemben van. A kereskedelmi hitel és jóhiszeműség. (A francia csődtörvény hatása a francia kereskedelem konszolidációjára.) (II.1) Gervais francia szenátor, tekintettel azon körülményre, hogy joggyakorlatban oly gyakran tapasztalta, hogy a pénzzavarba jutott kereskedőnek nem riadnak vissza attól a veszélytől, ihogy drága kamattal, vagy olcsó kiárusítással pillanatnyilag kisegiísék magukat, már 1900-ban terjesztett a francia parlament elé olyan indítványt, amely a csőd következményeit polgárjogilag csökkentené, de még a mai napig sem történt semmi ebben az irányban és még mindig megtörténik, hogy egyébként becsületes emberek anynyira elvesztik a szabad elhatározásukat, iiogy a csőd kikerülése érdekében biintó nyeltre ragadtatják magukat. Igy történik azután, Ihogy a legbecsületesebb kereskedő öntudatlanul is, csalást, hamisítást, sőt még lopást is elkövet, nehogy csődbe jusson. Szoros összefüggésben áll természetesen ezen körülményekkel az az előnyös helyzete a hitelezőknek, hogy a tömeggondnoki tisztet nem ügyvédre, hanem az ilyen célból a kereskedelmi tőrvényszék kebelében megválasztott szakemberekre (syndic) bizzák, akik a csődtömeget előnyösebben tudják értékesíteni. E mellett nem emésztik föl a befolyt értékeket a gondnak költségei, amelyeket egyébként a kereskedelmi törvényszék állapit meg. Az a körülmény, hogy a tömeggondnoki tisztség fölött némileg a kereskedők és illetve a hitelezők maguk rendelkeznek, azt involválja, hogy a tömeggondnok különös hiúsággal arra törekszik, hogy a felszámolás lehetőleg jó anyagi eredménnyel járjon. Általában véve a francia csődök elő vannak készítve, tehát nem igen marad náluk sem valami felosztásra, de mindazonáltal előfordulnak mégis olyan csődök, melyeknél 30—(0 százalékos kvóta kerül meg a hitelezőknek. Az elmondottakból egészen tisztán látjuk, hogy mi eredményezte a .francia kereskedelem konszolidációját. Ha tehát a francia kereskedelemben olyan nagy megerősítést tudtak elérni a szigorú csődtörvénnyel1, akkor menten fölvillan bennünk az a tudat, hogy a mi megerősödésünk érdekében is helyes volna valamelyes szigorítás. Tudom, hogy sok ellenkezőre fogok akadni, de az nem gátolhat meg annak megállapításában, hogy csődtörvényünk megszigorítása nemcsak a hitelezőknek az előnye, hanem még fokozottabb szükséglete a hitelt igénybevevő kereskedőnek. Nem szabad megfeledkezni egyik kereskedőnek sem arról, hogy a mi humánusnak vélt fizetésképtelenségi törvényen kivül való intézményünknek, feLsorolhatatlanul sok a fattyuhajtása és tulsok esetben csak az adós megtollasodását szolgálja. Hány ismerünk, amikor a kiegyezettből — készpénzvásárló lett. És nem elég gyakori eset az, amikor a kiegyezett feladja az üzletét és tőkepénzes lesz! És ki fizeti vissza a hitelezőknek, bármilyen alakban is, a fizetésképtelen kereskedőnél elveszett kiegyezési kvótát? Csak a becsületes kereskedő! Ugye hogy csak a becsületes kereskedőnek érdeke, ha a csődtörvény szigorú. De nemcsak az a bizonyos intézmény helytelen, amelyet a Hitelezői Védegyletek, helyes premiszákiból kiindulva, akartak meghonosítani és amely intézmény az idők viszontagságai következtében nemcsak hogy nem szolgálja a. hitelezők érdekeit, dianem egyenesen árt nekik. A csődtörvényünk egyéb részét nem érintve, ezen törvény ama intézkedése is káros hatású, amely szerint ügyvédet neveznek tömeggondnokul ki. Több tapasztalatból csak egyet akarok kiemelni: Egy izben valamelyik cégtől választás céljából kétféle árut rendeltem — lakásomra; mire az egyik félét másnap visszaküldtem, az üzlet — csődbe jutván — be volt zárva. A tömeggondnoknak bejelentettem az esetet. De az üzleti könyvekben nem találta a vonatkozó feljegyzést. Kérésére megtartottam a két tárgyat, de ő (a tömeggondnok) annak dacára, hogy az árát illetőleg az üzlettulajdonos Írásbeli bizonyságát mutattam fel neki, pörösködött, többet követelt, mint amennyivel tartoztam. Az ilyen ügyvéd nem tartja szem előtt a tömeg előnyét, hanem kizárólag a saját érdekét szolgálja. Ilyesmiben nem szabadna, se törvénynek, se törvényszéknek segítségére lenni. Szerintem esak kereskedőkből vagy kereskedelmi alkalmazót' akból választott megfelelő egyéneket szabadna a csődtömeg liquidálásának élére helyezni s nem ellenezném, ha valamely jogvégzett személy — bíróságilag előre megállapított napi átalány ellenében — tartozni naponta egy bizonyos időben és bizonyos ideig a töineggondnoknak tanácsadással rendelkezésre állni, amellett, hogy a tömeggondndk működését egy bírósági funkcionárius is ellenőrizné. Mennyire csodálkozna a francia ügyvéd, ha hozzánk vetődne és megtudná, hogy amig a francia ügyvédnek lényegtelenebb reklámozástól is tartózkodni kell és még csak kapuja vagy lakása ajtaja e.lé sem szabad olyan névjegyet tenni, amelyből az ő ügyvédi minősége kitűnik, addig egy üzletnek, esődnek felszámolását bizzák az itteni ügyvédre és ebből néha olyan jövedelme származik, aminőt esak ő maga akar. Ha az elmondottak után ismét kérdezné valaki, hogyan is lehet olyan nagy áruházakat létesiteni, mint a párisiak és hogyan tudta magát egyik, másik üzlet a Louvre vagy a Bon Marché arányaiba, ahol átlag egy millió frank a napi détail-eladás, felküzdeni, akkor ismét csak azt felelhetném, hogy: a francia kereskedők puritán kereskedelmi politikát követnek. Nálunk is lesznek nagyáruházak. Nagyok, talán olyan nagyok, mint a párisiak, ba talán nem is Bon Maché-k vagy Louvre-k. Sőt ugy érzem: idővel csak a nagyáruházak tudnak majd létezni. A jelenség eléggé szembeötlő és mennél jobban haladunk előre, annál jobban tapasztaljuk, hogy a közönség mindinkább favorizálja a nagy üzleteket, szinte vak bizalommal keresi fel a nagyobb ááruházakat. Azt hiszem, "bátran állithatom: nincs olyan magyar (elenyészően csekély a külföldi) kereskedő, aki az üzletét kizárólag a saját tőkéjével kezdette volna meg. Rendes körülmények között és általában nem tönténik egyéb, mint .hogy a hitelezők az üzlettulajdonos szakértelme és az üzletébe fektetett tőkéje arányában eszkomptálják az üzlet sikerét és a tulajdonos becsületességét. Vagyis a legerősebb tőke: a bizalom és az ilyen tőkeerős tulajdonos tudja a nagy boltot is vezetni. Az összes kereskedők szempontját vélem tolmácsolni, mikor azt mondom, hogy az ő fölfogásuk szerint nem is jogos a készpénz fizetés teljesítése (az áru átvételékor), mert hiszen az árut el is kell adni és 'tulajdonképen annyit jelentene az eladásra szánt áru átvételekor eszközölt kifizetése, Ihogy az áruért előre kell a pénzt kitenni. Ebből a quasi kialakult nézetből eredt azután a pénztári engedmény, illetve ennek a 'felcsavarása, mert hát méltóztatik tudni, ma már olyan cégek is léteznek akik 5 százalékot engedélyeznek készpénz fizetés esetére vagy johbanmendva vannak olyan kereskedők is, akik a jelzett feltétel mellett inkább eltekintenek az 5 százalékos engedménytől ós kihasználják a hitelt, amely a legjobb esetben is csalk öt hónapra szól és amely ily körülmények között 12 százalékos uzsorakamatot jelent. Annak pedig, Ihogy a kasszaskontó többet tesz ki, mint az uzsorakamat, a magyarázata abban rejlik, hogy akármennyire ügyes, becsületes és elővigyázatos a kereskedő, mindig érheti baleset. Arról nem is beszélek, hogy olyan kereskedők is lelietnek, a kik visszaélnek a beléjük helyezett bizalommal, elügyetlenkedik üzleti összeköttetéseiket vagy pedig bizonytalan és merész spekulációkkal veszélyeztetik hitelezőik érd: keit. Mondom tisztán '1 valóséti esélyekre kell, hogy számítson a hitelező. Más kockázatának nem szabadna létezni és még is vannak egyéb veszteségi esélyek. Azt a kockázatot, amely a veszteségi esélyekkel (jár, belekalku,á1ják a haszonba és esetleg visszaadják kasszaskontó alakjában. Amint az ipanfelügyelőmegfigyeli azon hiányokat, amelyek megszüntetése csökkenti az üzemi és balesetek esélyeit, ugy kellene a hitel igénybevétele alkalmával kifürkészni, vájjon miként lehetne a hitelezéssel járó kockázatot a legkisebbre szorítani. Erre kellene a kereskedelmi felügyelő. A kereskedők maguk is készíthetnének értékes feljegyzéseket, még csak tudósító irodát sem kellene igénybe venni. Ha a csődtörvényt megszorítanák (ami már maga is alkalmas a kereskedelmi hitel megerősítésére), ha a csődifelszámolásokból megtérül valami és iha a hitelezési kockázat az emiitett megfigyelésiek alapján megjavul, akkor a mi kereskedelmünk is egészségesebb lesz, kereskedőink tőkeerősek és a bizalom teljes. Akkor azután minden kereskedő haladhat előre; minden kis kereskedőből, ha nem is egy nap alatt, azonban lassan, do biztosan nagyárulliáz tulajdonos válhat. Az előzőleg megemlített körülményekből azt kellene megállapítanunk, hogy a nemzetek közgazdasági főtényezőjének nevezett kereskedelmi hitehvelc ai .legfőbb kelléke a bizalom. Körülbelül ugy áll a dolog, hogy ennek a házalómnak a letéteményese tartozik a gondjára bizott értékeket, árukat bfjasületesen és körültekintéssel kezelni. ÍEzek az áruk ugyanis jogilag az ő tulajdonát képezik, tényleg azonban ugy áll a dolog, bogy a gyáros vagy nagykereskedő inkább csak megbízza az áru értékesítésével, gyümölesöztetésével. Ezért mondom, hogy fő a bizalom! Ezért mondom, bogy minden kereskedőnek egyedüli helyes törekvése csak az lehet, hogy Lentről-föntről egyaránt nyerje meg üzletfeleinek bizalmát. Csökkentem kell annak a lehetőségét, hogy egyes kereskedők ne fizessenek, mert amit az egyik neim fizet meg, azt a kereskedők összessége — ha nem is közvetlenül — ugy is megtéríti. Brüller Gyula. Mii a PÉElfl BITEREM KÖZKEDUELT KERIREEIIISÉEE MINDEN VASÁRNAP HONVÉD ZENE HANGVERSENY.