Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-10 / 57. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefonszám: 305. Egyes szám ára 10 íiilér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24"— félévre . . K 12-— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egyhónapraK 2-40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1914. KII. évfolyam 57. szám. Kedd, március 10. Városok. A magyar városok kiküldöttei szombaton Budapesten kongresszusoztak. A városok hiányairól is szó akadt. Mert a városok jórésziben tulhalimozották a hiáhyolkkal, ami természetes . . . Az elmúlt válságos évek a magyar városokat megakasztották fejlődésük utján s a hitelforrások majdnem teljes elapadása nehéz föladatok elé állította őket. Mig kedvező pénzviszonyok között a legnagyobb készséggel bocsátották rendelkezésükre a sok milliós hiteleket s a községi kötvényeket a legkönnyebben sikerült elhelyezni, addig 1912-ben és 1913"an a külföldi tőke teljesen visszavonult, a belföldi tőkének pedig tartózkodnia keliett az ily immobil befektetésektől. Enneík következtében azután kénytelenek voltak a városok beruházásaikat beszüntetni, "agyarányu terveik végrehajtását jobb '/ökre halasztani, miután egy-két kétes külföldi ajánlaton ikivül mindenütt a legtaerevébb visszautasításban részesültek. Ez arra indította azután a magyar párosokat, hogy ez egyik legfontosabb fordésüket rendezzék és vagy a maguk réSz"re kérjék az államtól a kötvény kiborulás jogát, vagy pedig ők maguk alapitSQnak egy oly közös intézetet, mely a közSegi kötvények külföldi elhelyezésével fogózzék. Azonban azt hisszük, hogy alapos viták után a városok már teljesen meggyőződtek arról, hogy sem az első, sem pedig a második mód inem alkalmas arra, hogy e kérdés teljes megoldást nyerjen. Egyrészt azért, mert a jó idők (közepette a nagy intézetek is teljes mértékben és a lehető legelőzékenyebben igyekeztek a városok igényeit kielégíteni, — másrészt pedig a közös intézet sem tudna olcsóbb pénzt adni, sem pedig válságos időkben a kötvényeket zavartalanul elhelyezni. Sőt talán azt mernénk állítani, Ihogy a régi bevezetett intézetek utján mindig könnyebb a kötvényeket külföldön elhelyezni, mint a kezdetben sok nehézséggel, akadállyal és bajjal küzdő városi intézet révén. A nehéz anyagi gondokkal küzdő magyar városok ügyeit több oldalról megvilágíthatjuk s vizsgálódásaink közepette pénzügyi politikájuknak nagyon sok ferdesége ötlik szemünkbe. A városok közül nagyon kevés törekedett arra, hogy folytonosan fokozódó anyagi terheit lehetőleg a saját állandó jövedelmi forrásai szaporításával fedezze, ugy azonban, hogy a jövedelmi források szaporítása alatt ne a pótadó vé^nélküli emelését, vagy az adózóknak más eimen való megnyomoritását értse. Ezer módjuk és alkalmuk lett volna arra, hogy lehetőleg könnyítsenek pénzügyi terheiken s ügyes politikával, bár hosszabb idő alatt, de tömeges adósságcsinálás nélkül valósítsanak meg sok olyan tervüket, melynek végrehajtásától sokszor a ferde politika, sokszor a hozzá nem értés, sokszor pedig a könnyelmű gazdálkodás elütötte őket. Ép ugy, mint az államnak, a városnak is törekednie 'kell arra, hogy célszerű eszmék megvalósításával emelje bevételét, de tartózkodnia attól, hogy a városok között fönnálló versengés, erejét messze túlhaladó kötelezettségek vállalására indítsa. A város, mint vállalkozó, gyártulajdonos, a vízvezetéki és világítási müvek tulajdonosa, nagy bevételekre tehet szert s anélkül, hogy adózóit túlterhelné, minden célszerű tervét megvalósíthatja. Azonban ... És ez azonbanról nagyon sokat léhetne beszélni, köteteket irni s a végén keserűn megállapítani, hogy kevés van a városok között olyan, amelyik a többinek például szolgálhatna, de sok, a melyik megfúlt saját zsírjában és most halmozódó bajai közepette balkezével kapkod lehetetlen ideák után. Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy a magyar városok vállalatai kevés esetben prosperálnak, ugy, hogy annak a tulajdonos város kellő anyagi hasznát is látná. Igaz, hogy a városok nem is tartják illő dolognak, hogy ugy nyerészkedjenek s akkora hasznot szedjenek maguknak, mint más privát vállalkozó, azonban e szép takaró mögött sokszor más bajok is rejtőzA fehérkutyás dáma. Irta: Krúdy Gyula. a ,,Wei, futár a déli hadseregnél, jóval 0ru utían vasárnaponkint egy asszonyba] 'art ebédelni, akinek meglehetősen ka( nias foglalkozása volt, széplábu leányol]^.nevelt táncosnőnek és a jó női tulajdonolj. szemet, szájat, hajlat értékesítette, a Solt' rendőrség már az időtájt sem pártfogás,3 nö' kultura továbbfejlesztését és 01'WtfW vakran szereztek kellemetlen megtóy ;?,..St.-Hermandad sbirrjei, amikor egyViia F tlmt leányzó után fölkutatták ,az ujtár a fe.a! lakást. Remzei — hajdanában futó fi/1, hadseregnél — mindig talpraállott több ] fiatalkorában vándorszínész volt, tártett VSSebb sikerrel játszotta' Olga megtátár nasybátyját. Ösz-öreg ember volt a Sette 3 rá^ rendőrség előtt bőven emle% a nafWfontosságu leveleket és egyéb \rt j'1,/veket, amelyeket gyakran álruhá,v'telt at°tt a cimzetthez. Bizonyos érmet Stta kabátja alatt és öcsémuramnak szóssthe,?,, - r'endörkapitányt. Vasárnaponként tálfőn ?110 tekete kabátban üldögélt az asz°fea hangulata megengedte, iinnea mondta el az asztali imádságot, táíiaj h nnyast is felszeletelhette, miközben fotátkpj]ajd°sásairól mondhatott egyet-mást, ri„!r!'feg nyitotta föl évfordulókon a franét'kezés után elmondhatta, hogyan készül' a 'törökkávé, de mindez csak olyankor szerepelt a programon, ha Olga kegyes hangulatban volt, egyébként szótlanul, komoran és gyorsan folyt az ebédelés, mint egy hivatalos aktus, amelyen túlesni üdvös, az asszony még a kezét sem engedte megcsókolni rendes körülmények között és mint egy dühös farkas nézegette, ha Remzei finomkodó kézmozdulatokkal állította össze a salátát. — Te, — te bankóhamisitó, — mondta hideg gyűlölettel, mert Olga asszony többnyire olyan rosszkedvű volt, mint a barát a hajnali misén. Mindent utált, megvetett, a férfiakat ugy ismerte, hogy már tudomásul sem vette őket, a nők, — ezt a szót tudta a legnagyobb gyűlölettel kiejteni és az élet, a halál, a végzet szinte elviselhetetlenül kellemetlennek tűnt fel előtte. Halálos dühhel gondolt születése napjára, olykori nevetéseiért, önfeledt derűs perceiről, egy régen elmúlt szép délutánról, midőn a zöld budai hegyek közt papirosról uzsonnázott a fűben Rernzeivel, egy éjjeli kocsizásról, holdfénynél, a városerdőben, májusi utazásról a Dunán a bécsi gőzhajóval, midőn zenekar mulattatta az utasokat és a kapitány fehér kabátja fénylett, egy fiatal hajóstiszt megcsókolta a kezét és keringőzni vitte, egy karácsonyi este, midőn a tűz előtt ült és Remzei Romeöt szavalta, egy szerenád (Remzei fiatalkorából), midőn a korhely barátoknak káposztalevest főzött és egy séta elhagyott kis vidéki temetőben, ahol szülei sir ját kereste és Remzei órák hosszáig vitte karján a koszorút: mindez rendes körülmények között ostoba, komolytalan és utálatos dolognak tünt föl előtte. És ha szerelemről hallott, ah, a városon! Akkor szinte megrutult egyébkor nyugodalmas, szinte apácásan redőtlen, hervatag arca, amelyen néha az élettől való közöny finom, ábrándos vonalacskákat is felfestegetett, mint komor őszi tájra egy furcsa kis hidat a sötét folyócska fölött, vagy egy messzi falu fehér tornyát, amelyen megnyugszik a szentimentális utazó szeme. A szerelem, mintegy maga a szó is, vörösposztó volt Olga asszony előtt, dühösitette, ingerelte, lassan olyan dühbe borította, Ihogy a déli hadtest' futárját a két vállánál fogva 'hatalmasan megrázta: — Reiser, te kötnivaló vén huncut, te talán hiszel abban, hogy szerelem is van? Az egykori színész, aki egész életét romantikus alapokra rendezte be, több évtized óta vendégeskedvén Olga asztalánál, próbálta védelmezni állását: — Kérlek, gyöngyvirágszál, már ismét a sötétebbik szemüveget telted föl. Szerelem van. Például magam is . . . — Magáról ne beszéljen, Remzei ur, mert mi ismerjük egymást! — vágott közbe Olga. — Arról va.n szó, hogy férfiak megbolondulnak nőkért, perzselő szenvedélyek ébrednek s mindenféle hóbortos dolgok elkövettetnek. I