Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-18 / 40. szám

17. Sterkcsztőség Kárász-utca 9. TeSefaia-széia: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 — negyedévre K fr— egy hónapra K 2-— Eeysa ííim fcra 18 KSSAr. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K ML— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Estim txAa in 18 Sllár. l 1 Szeged, 19(4 ESI. évfo yam 40 szám Szerda február 18. Uj rendszer, uj emberek. Közeleg a nagy leszámolás évadja, a mikor a közvélemény mérleget -készít hat esztendő munkásságáról és egyúttal olyan bírálatot gyakorol a közigazgatás szolgá­latában álló tisztviselők személye és hiva­tali működése fölött, amely bírálatnak esetleg igen érezhető kifejezése lehet: a tóennyiben egyes -tisztviselőket szűkebb hatáskörre szoríthat, vagy esetleg teljesen el 'is ejthet. -Minél közelebb jutunk la nagy szá­tóonkéréshez, annál idegesebb nyugtalan­ig lepi el azt a kört, mely egzisztenciá­ival, gondolatkörével, családi összekötte­téseivel és hagyományaival a torony alatt élő külön kis világhoz fűződik. A törvény­hatósági élet sajátságos típusát teremtette a köztisztviselőnek: a mindenkitől %gő helyzetben levő, saját sorsának leg­itelebbi esélyei felől bizonytalanságban hivatalnak típusát, aki elsősorban ke­tyérkeresetnek nézi a foglalkozását. A ré­$ világban nem igy volt ez. Akkor a sze­tepvivő emberek önálló pályát választot­tak és annak előnyeiről csak a közérdek hi­vásár,a mondottak le, mikor hivatalt vál­laltak. Ezek a régi fáju emberek önérzettel és a lehetőséghez képest függetlenül töl­tötték be hivatásukat, ha pedig -meghason­lottak :a rendszerrel, vagy nem találtak Téli tetőn. Irta: Krúdy Gyula. A téli tetőn magányosan álldogált az °teg szélkakas és naphosszat egyéb gondja volt, mint a szeretőit várba. A kémény­a füstöt és a lágyan oiriló hópelyheket. A szeretők körülcirógattálk az öreg aggle­®fötft, megsimogatták, dédelgették, tán meg ra is borultak, hogy az öreg csontok, vén Szákállak megfeledkeztek a korunk hitvány, szerelemtélen szokásairól, a szélkakas hmm kezdett a nőkben, az érzelmek tisztaságában fs, a szivek nemességében, örömében estére '^tta -magát, régi nótákat dúdolt ,a háztető ?Jtéá,n, megbocsátotta az éji felhők vandor­asát, a csillagok hideg és lelketlen ragyogá­st, a hold kacérság® i-t, — tán már az embe­r«k álmainak valódiságában is bizni kezdett, akik a tető alatt szépéket aludtaik, a par­megértő közvéleményre, emelt fővel vo­nultak vissza a magánéletbe. Sajnos, ma a legtöbb közigazgatási tisztviselő mit sem kezdhetne kissé fogya­tékos összeállítású diplomáival. Ezért a törvényhatóság keze meg van kötve ve­lük szemben, mert a könyörület szava ép ugy kegyelmet kér mindenki számára, mint a város jól fölfogott érdeke, mely a munkabíró tisztviselők nyugdíjazását nem birja el. Ezért rendkívül sok mellékkörül­mény közrejátszik a tisztújítás esélyeinek irányitásában. A Délmagyarország nem iiz személyi politikát és épen ezért soha sem fog egyes tisztviselők érdemeiről ha­sábokat zengeni, valamint mások hivatali ballépésének következményeiről is csak annyiban számol be, amennyiben azok a közérdeket érintik. És igy talán nem tűn­hetik föl különösnek az a radikális állás­pontunk, melynek különben már más al­kalommal is kifejezést adtunk, hogy a leg­közelebbi lusztrum tisztikarának összeál­lításában semmiféle személyi tekinteteket nem szabad figyelembe venni akkor, ha azok a város és a köz érdekeivel ellenté­tesek. Ez alkalommal csak általánosságban kívánunk ezekkel az elvi kérdésekkel fog­lalkozni. Mégis nem hallgathatjuk el azt a meggyőződésünket, hogy a város vezeté­sében föltétlenül gyökeres rendszerválto­zásra van szükség. Nem kell mindjárt sze­mélyváltozásra gondolni, habár, ugy lát­szik, ez a két dolog igen szorosan össze­függ egymással. A város arányai az utób­bi években rohamosan kiszélesedtek és ugyanilyen mértékben nőtt a vezetés fele­lőssége is. Azt látjuk azonban, hogy a vá­rosi hatóság mai összeállításában nem tud lépést tartani a fejlődés m-éreteivel. Ez a hatóság a nagy koncepciók elgondolására ép annyira nem alkalmas, mint azoknak kivitelére. Lázár Qyörgy dr. a nagy város­építő álmodozásával mérte ki a legköze­lebbi feilődés határait, de egyrészről a közigazgatás reszortügyeiben magához hasonló kvalitású alkotó egyéniségek hiá­nyát érzi, másrészről hosszadalmas beteg­séggel -kell küzdenie, mely a folytonos agi­tálásban és kisürgetésekben igen nagy mértékben akadályozza. Pótolhatatlan vesztesége ez Szeged közéletének, annál pótolhatatlanabb, mert a városi törvény nem teszi lehetővé, hogy a második polgármesteri állás szervezé­sével Lázár György teendői a szükséghez képest megosztassanak. De ha -már ez a kényszerhelyzet állott elő, legalább a re­szortügyek vezetésére kellene alapos kép­zettségű, széles látókörű, modern gondol­kozású egyéniségeket megnyerni. A taná­csi ügyosztályok élén álló tisztviselők egynémelyikének eddigi működése — ta­gadhatatlan tény ez — nem nyújt elég ga­ranciát a jövőre nézve. És ha ezt igy rn-eg­•Muvua susogtak vagy °sondb^ v Wtak vagy olvastak: midőn * füst ?számosának és -észrevette, ^ e,l- i 'leányzói, valamint az vfi-u \ 6 men>' ^ •hinnék mel-löl-e a háztetőről s tn-egim gyedül van, mint azelőtt volt. ^^akas, . - Le a nőkkel! - -mondta a ^ ^servesen- megfordult a saTkan,-^' senki -sem fogadta meg tanácsát a va WVv y. í'WÍÍSSÍ árosban dy csöndesség volt, nogy hangzott, az őszh-aju kakas alattomosan hu­nyorított szemével a- nyugati égboltozat ko­porsószegei fölé: — Én -már öreg ur vagyok, hagyjatok nekem -bók-ét. Sziv és szerelem! Nevetek -ma­gamban e dolgok felett, mint a katona, aki­nek ilálbát ellőtték a csatában, mulat az ép­lébu embereik felett. Igy szólt a szélkakas, de aztán nyom­ban -lehajtotta a fejét és az álmoskönyv mar­gójára mindenféle betűket és -rajzokat firkált, míg a szem-e megtelt vízzel, a szive fájó ér­zelemmel mint a magányos emberek szok­ták elf-emetgetni a irégi -em'.ék-ekelt. Képze­letben. a múltnak besötétedett útjait kis mé­csesekkel világítják ki. Egv erdőszél kép-e ereszkedik l-e az -emlékezetben-, -mint hátulsó függöny a színpadon, — -itt volt,boldog egy­koron, -a hegyoldalban, -lenn az elhagyott or­szágúton a vén kocsis egykedvűen, vetette hátát a hintó oldalának, a szürke ló trüsz­szentett és málnaszedő gyerekek éneke hal­latszott az erdő mélyéből. Majd uj képet mu­tat a -multak színpada: ikis halászcsárdát a viz partján, este van, az udvaron szürkés árnyként tám-olyog az öreg házőrző éb, fa­lusi cigányok -muzsikálnak, az eperfa alatt és egy iférfi és egy nő arról beszélget a lu­gasban, hogyan is -lesz -majd akkor, ha egy­másé lesznek, — falun laknak, nagy eteket és jó lovakat tartanak, a cselédség kipróbált és öreg, a szomszéd -faluiból estönkint átlo­vagol egy nyugalmazott, öreg katonatiszt, aki teleköpködi a szőnyegeket, a pesti újsá­gokat behavazottan -hozza a gyaf.ogpos-tás és -tavaszra uj házikót építenek az útszéli kő­szentnek. János, az őszbecsavarodott v-én ke­rülő éjfélikor serét-puskával körüljárja az ud­varházat. Az álmoskönyv -lapjaira uj figurát vet a nyugtalan kéz, hosszai vonalakat, a mélyeiknek -nincs végük: a vonat hosszú bar­na fiisitje kúszik alkonyati- -dombok alatt, mintha a nyarat temették volna él arrafelé, 'földmives leányok és öreg parasztok vinnék a -faggyú/gyertyákat a koporsó körül és egy gömbölyű fejű akácok alatt egy fehérruhás asszony üldögél, aki a várakozás allatc te­mérdek karikát -rajzolt a -napernyője hegyé­vel a homokra, de -most boldogan föláll és egy férfi felé siet: — Te édes! — -mondja és -az ajkát csók­ra -nyújtja. Hajózás a Dunán, utazás -messzi orszá­gokba, ahol a ki viliág itot-t városok, -mint álomképek -maradozuak el az expresszvonat merített, -a fürdőhelyen zöld lombok alatt kot­tából játszik a polgári zenekar egy régi val­cert s éjjelente végigsétál a holdvilág a zsa­lugáterek résein át a szobán- és egy női név, egy női hang muzsikál- a néma sétához. A szélkakas eldobta az álmoskönyvet és büszkén fölemelte fejét a háztetőn: — Férfi vagyo-k, vagy m-i! Nem si-rán köziratok hűtlen asszonyszemélyek után! És ilyehikor volt legbcldcgtalanabb a szélkakas, mikor megelégedetten simogatta w

Next

/
Oldalképek
Tartalom