Délmagyarország, 1914. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1914-02-14 / 37. szám

SscrheeztAség Kárász-atca 9. Teíefoo-firáias: 305, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . K 12-negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"Ezf« (Tin !> SOfar, ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - iélévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapraK 2-48 E*y*s saása ira l« Bílér. Szeged, I9!4 Kiadóhivatal Telef&a-széaa j 905. III. évfolyam 37. szám. Szombat, február 14. A békebontók. Igazi politikai perverzitás két olyan különböző nemzetnek, mint a franciának és az orosznak a szövetsége. A franciák mindenha a civilizáció élén haladtak, úgyszólván tulfinomodtak, a monarchikus eszmének ellenségei, szintazonképen az egyházéi. Mindezekben ellentétük az orosz. Műveletlen, zsarnok és papi uralom alatt nyögő, babonás. Ennek dacára sziklaszilárd, állandóan agilis, sőt nyugtalanitó ©nnek a két különböző természetű nemzetnek a szövetsége. Ez a szövetség tehát nem a népfajok lelki rokonságán alapuló, hanem legerősebb kapcsa ennek a szövetségnek az a gyűlölség, mellyel Franciaország Németországgal és Oroszország a mi monarchiánkkal szemben viseltetik. Ámde nemcsak a revans gondolata az, ami a franciákat állandóan a németek ellen tüzeli, nemcsak Elszász-Lotharingia az állandóan fájó seb, hanem itt tulajdonképen a vezető szerepért is folyik az egyelőre vértelen küzdelem. A politika, irodalom, tudomány és művészet terén való vezetés mindinkább Németország kezeibe jut és ez az, ami a franciáknak fáj. Ugyancsak Németországban látja versenytársát Oroszország is, amely pánszláv világuralomról ábrándozik és melynek nagy kő az útjában a vagyonilag és katonailag erős germán birodalom. A pánLetört nagyság. Irta: Hermán Bang. Hideg, udvarias tapsokkal törték le, még Pedig a legnyomorultabb imódon . . . Taiz Josef ledobta magáról a bundát, a •mely gabonával telt zsákként esett a földre. — Gyújtson világot! — szólt azután az inashoz. — Parancsára, uram! — válaszolt a leKény, mialatt elhelyezte a hegedűtokot. A villamos lámpák kigyúltak. Taiz Josef ekkor az inas felé fordult és átható tekintettel fürkészte arcát, mely semmit sem árult el, bár mindent tudott. — Elmehet . . . — Igenis, mester! — Tehát leverték és földig sújtották a Trocaderóban, Páris kellő közepén! A játszma elveszett! Taiz Josef lehunyta szemeit. Arca olyan élettelennek látszott, mintha saját halotti álarcát viselte volna magán. szláv ábrándok megvalósulásának az útjában természetesen és elsősorban Ausztria-Magyarország is áll s igy a látszólag természetellenes orosz-francia szövetkezés érthetővé válik. Franciaország adja a pénzt, Oroszország pedig majd az emberanyagot szállítja a germán uralom tönkretételére. Franciaország a saját haderejében nem bizhatik egyrészt a gyermektelenség és egyke, másrészt az antimilitarizmus miatt, azért kereste szövetségét a nagy néptömegekkel rendelkező és szapora : oroszságnak, melynél fontos, hogy elég gyorsan legyen a német és az osztrák határra vethető. Tizenhét milliárddal tarto| zik eddig is Oroszország Franciaországnak, mely ujabban is hatszáz milliót kölcsönzött szövetségesének az osztrák és német határ felé vezető vasúti vonalak épitésére. Nagy a bizalmuk azonban a franciáknak aviatikusaikban. A levegőnek — s ez a jövő háborúiban fölötte fontos — ők akarnak urai lenni. Most is folyik egy nemzeti gyűjtés repülőgépekre, melyeknek a számát kétezerre akarják kiegészíteni. Megemlékezett a Délmagyar ország is R . . . francia alezredes könyvéről, melyben megjósolja, hogy a francia légi flotta el fogja pusztítani a német sereget és aztán jön a nagy osztozkodás. Nekünk, magyaroknak — hálás köszönet! — megkegyelmez az alezredes ur és köztársaságot csinál belőlünk. Mig azonban egyes költői fantazmagóriákat termelő francia agyvelők ilyen terveken törik magukat, addig az oroszok a tettek mezejére lépnek és azon erőlködnek, hogy újból összeabroncsolják a Balkán-szövetséget, melyre déli politikájuk miatt volna szükségük. Oroszország terjeszkedési vágya azonban nemcsák délre irányul. Északon szeretne Svédországon és Norvégián keresztül az oceán'hoz jutni. Oroszország keleti-tengeri kikötői télen sokszor befagynak, de meg a Svédország és Dánia közti tengerszoros háború esetén könnyen elzárható az orosz flottára nézve. Érthető tehát az izgalom, mely ez idő szerint Svédországban uralkodik. Igy Oroszország és Franciaország tulajdon'képen egész Európának a nyugtalanítói. ök a békerontók. Gyors tettekre csak azért nem szánják el magukat, mert a francia és orosz vezetőkörök tisztában vannak egy világháború óriási kockázatával. Győzelmes háború esetén évszázadokra megalapozhatják nemzeteik boldogulását, de . . . De a háborúnak a természetrajzához tartozik, hogy vereséget is lehet szenvedni és ha nem is éppen mindent, de sokat veszíteni. Ebben az egész alakulásban döntő szerep jut Angliának, mely Németországgal szemben való rivalitása folytán még Igen, egyszer (be kellett annak következnie, ami ma megtörtént. Többé nem ő a legnagyobb! Valaki feltűnt a látóhatáron, aki nagyobb, -mint ő! . Hány éven keresztül uralkodhat a művész? A hírnév meddig övezheti homlokát dicsfénnyel? Talán tiz, husz, vagy néha több évig is! A király meghalt . . . éljen a király!... Taiz Josef felnyitotta szemeit. — Hogy ott történt meg és épen Ivan de Lonja, ez a jött-nnent kölyök buktatott el! Hallani vélte a viharos tetszésnyilvánitást, mely neki majdnem testi fájdalmat okozott. Az ujjongó rivalgás mint a jégzápor, ugy tombolt Lonja körül . . . Forrongó tengerhez hasonlított a nagy terem, melyben ezrek és ezrek kiáltozták lelkesen: — Vivát, vivát de Lonja! . . . — Le roi est mort! Vive le roi! . . . Taiz Josef második számában azzal a ! reménnyel öntötte a tömör hangokba egész lelkét, hogy a tetszés tomboló vihara az ő számára is föl fog ébredni. Neve, művészete, tudása egyesült a vágyban, hogy legalább még egyszer halljon lelkesült tapsot. Vágya teljesült. Csakugyan fölhangzott valaani nyájas, egyhangú taps, de az melegség, tüz és lélekné'lküli kezektől eredt. Ah, milyen más volt azelőtt a tomboló ujjongás, mellyel a hallgatóság visszahívta öt! A tömeg szinte kötelességének tartotta a lelkesülést, melyet ö már jóformán meg sem köszönt. És midőn imprezáriója másnap reggél átolvasta a hírlapokat az ilyen hangversenyek után, röviden csak ennyit kérdezett: — Nos, mit irnak rólam? — Amit irniok kell! — válaszolt minden alkalommal az imprezárió. Már eleget hallott az ő kiváló, nagy tehetségéről. Szinte mosolygott a hírlapok riporterein, akik az ő nyájas udvariasságát — mellyel legkényelmesebb módon leplezte a közömbösségét — igénytelenségnek és szivjóságnak minősítették. Igen, szerény volt, mert mindent :meglA/aldbauer-Kerpely legyen nap HaptiatCh 7,5.4.3 es2BoMPtüllRHfiV fc. nyuepunMa^ mmi uM-uíco«