Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-23 / 298. szám

•ff"" Sstrketztfiség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— Egy** srsan ira 16 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Fcyes *tán ára t» Hifér. Kiadóhivatal Káráaz-aica «. Telefon-szám: 905. Szeged, 1913. II. évfolyam 298. szám Kedd, december 23 A nyilvánosság és a fizetésképtelenségek. Igen gyakori az az eset, hogy egyikmásik kereskedő akár hitelezőjének felületessége, akár pedig rosszakarata folytán, tehát ártatlanul kerül a fizetésképtelenek listájába és ennek folyományaként aztán a napilapoknak ebbe a rovatába is. A tapasztalat szerint ez rendszerint abból az alkalomból történik, hogy az adós hitelezőjétől némi haladékot kér, megfelelően is indokolva kérelmét azzal, hogy rossz volt a termés, árviz lepte el a vidéket stb., amiért is az inkasszó fölötte rossz. Kénytelen pedig az adós ilyen szívességet olykor igénybevenni, jóllehet nem is fizetésképtelen. Humánus hitelező nem is zárkózik el ilyen méltányos kérelem teljesitése elöl. Akad azonban gyakran olyan hitelező, aki erre rögtön azt jelenti be védegyletének, hogy X. adós fizetésképtelen. És csodálatos, hogy az osztrák védegyleteknél elegendő ilyen egyszerű bejelentés, hogy ennek alapján bárki az összes napilapokban megihurcoltassék. Hiába teszi közzé azután a szerencsétlen áldozat az összes napilapokban rektifikáló nyilatkozatát, ez rendszerint mit sem használ, mert az ijedős hitelező mindig ugy gondolkozik, hogy nem hiába zörög a haraszt. A kipellengérezett adóst már most annyi oldalról támadják meg, hogy ennék eredményeként tényleg inzolvens lesz. Joggal fölvethetjük tehát azt a kérdést, hogy miért teszik közzé a védegyletek azoknak a nevét is a fizetésképtelenek rovatában, akik méltányos okokból csak moratóriumot kérnek, sőt olykor ezt is csak egy-egy hitelezővel szemben akarják igénybe venni és amidőn az illetők a tőkéből semmiféle leengedést nem kérnek? Egyébként maguknak a hitelezőknek sem áll mindig érdekükben az, hogy a fizetésképtelenségek a napilapok utján publikáltassanak. Tudjuk ugyanis, hogy a bejelentett fizetésképtelenségek aránytalan túlnyomó része egyezséggel végződik. Bizonyos már most, hogy a hitelezőknek is fontos érdekük, hogy adósuk boldoguljon és ennek folytán az egyezségnek eleget tehessen. Minthogy azonban az ilyen kipellengérezett kereskedő sem uj hitelre, sem pedig uj összeköttetésre szert tenni nem képes és minthogy a napilapokban való közzététel még a vásárló közönségnél is bizalmatlanságot kelt, nyilvánvaló, hogy ennek a ferde rendszernek igen gyakran az is a következménye, hogy az adós előbb-utóbb újra megakad. Tartozunk az igazságnak annak a megállapításával, hogy ezeket a visszásságokat főként a bécsi védegyletek részéről tapasztaltuk. De azért sem kívánatos a hitelezők szempontjából a közzététel, mert tudjuk, hogy a főkép nálunk meghonosodott szokás folytán ily adósoknak a bankoknál elhelyezett elfogadványait a közzététel után nyomban, tehát még a lejárat előtt kénytelen a hitelező visszaváltani. A most lezajlott végtelen szomorú gazdasági viszonyok közepette ugy a nagykereskedők, mint a gyárosok is hihetetlen nagymennyiségű és tekintélyes összegekre rugó váltókat voltak kénytelenek idő előtt visszaváltani, ami pedig őket az általános pénzhiány mellett bizony igen kellemetlenül érintette, sőt egyi'k-másik nagykereskedőt formaliter válságba is sodort. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete a budapesti hitelezői védegylettel már érintkezésbe is lépett abból a célból, hogy ezt a kérdést elfogadható módon ugy rendezzük, hogy egyfelől a hitelezők érdeke csorbát ne szenvedjen, másfelől az adós is lehetőleg megkíméltessék attól, hogy különleges ok és cél nélkül neve a napilapokban kipellengéreztessék. Mari apja. Irta : Krúdy Gyula. A hercegnő egy napon elszökött a háztól s erre olyan egyedül maradtunk, hogy reggeltől estig a hercegnő után búslakodtunk. Akkoriban Budán laktunk egy kis házikóban, ahol a kőkockákon még látszott a török papucsok nyoma és a szegletkövön a mélyedés, ahol az öreg török üldögélt esténkint, mig fenn az emeleten az asszonyok citeráztak. Valamely véletlen folytán minden ugy maradt-meg a kis házikóban és környékén, mint abban az időben volt, amikor Ali Mustaía pasa parancsolt Budán. Az emelet ablakain siirii rostélyok és lenn, a völgyi utcácskában öregasszonyok pöröltek naphosszant. A tűzhelyen egy kormos vaskondér és mellette egy öreg, fehérbajuszú fekete macska üldögélt. A szél pompásan zúgott a háztető felett és az ajtók, ablakok ilyenkor olyan hangokat adtak, Ihogy akár beszélgetni lehetett volna velük. És a hercegnő mégis elszökött a vasrostélyos ablakok mögül, ahol még a régi citera is a falon függött. Búslakodtunk, mert a hercegnőt hálátlannak ítéltük. A hercegnőt ugyanis a Gellért-hegyen szedtük föl, mikor a virágos fiiben egy bokor alatt hevert és hosszú fűszálakat rágicsált. Rózsaszínű rokolyája volt és kék-fehér pettyes kendője. Boglyas volt, kicsit rongyos is volt, de fiatal volt és a kék szeme ugy mosolygott, mint az angol hercegkisasszonyoké szokott a metszeteken. — Barátom, — szólalt meg a festő, akivel akkor együtt laktunk Budán, — hiába mondanád nekem, hogy az a hölgy a bokor alatt hélynélküli szobaleány, ö valami elvarázsolt hercegkisasszony. Próbáljunk vele megismerkedni. Megismerkedtünk vele és házunkhoz vettük, 'miután Ia regényekben a bohémek is mindig nővel laknak együtt. (Abban az időben még bohémek laktak Budán.) A hercegnőnek, ahogyan közönségesen neveztük, tetszett az állapot, „Ugy sem akartam már helybe menni többé!" — mondta. Mindiárt az első estén kiderült, hogy egri származású, anyja-apja meghalt, a szive vágyakozása Pestre hozta egy legény után, de a legény akkor már mást szeretett. Szolgált itt, szolgált amott . . . Sehol sem maradt -tovább két-három napnál. Mert tavasz volt és a Gellért-hegyen kellemesen lehetett heverészni. A hegy oldalából olyannak látta a lenn elterülő várost, mintha Egert látná. Olvasgatta a tornvokat és elbujt, ha lépéseket hallott. — Helyes, — mondta a festő, — itt megmaradhatsz nálunk örökre. Reggel takarítasz, aztán egész nap hercegnő leszel. Itt kell ülnöd a karosszékben . . . Az egri leány nevetett pompás szemével . . . Nos, aztán kezdtünk ugy élni, ahogyan a regényekben szokás. Manapság már nem élnek ugy a fiatalemberek: én fordítottam. a festő festett ... De ez nem is nagyon tartozik ide. Azért dolgoztunk, hogy az egri leánynak hercegnőhöz illő ruházatot vásároljunk. A hercegnő is jól járt, mert mezítláb járhatott volna, mint otthon Egerben, fésülködni sem kelleít mindennap, az udvar fenekén régi kut volt, onnan fölváltva hordtuk a vizet a festővel. Esténkint, mikor a szegletkőről a teliholdat bámultuk a hegyek felett, a hercegnő az ablakba könyökölt: — Mégis jó volt, hogy magukkal találkoztam, mert azóta cifra-lány lettem volna . . . Maguk tán nem is tudták, hogy cifra-lány akartam lenni, mikor a Gellérten a fűben hevertem? — Bolondokat beszél, — mormogott a festő, — rnár sokszor mondtam kegyednek, hogy ön hercegnő és mi csak addig tartjuk magunknál, mig érte .ión az apia, a herceg. — A herceg! — és hangosan nevetett az egri leány. — Nekem tán nem is volt apám. A festő (csöppet sem volt pedig komoly ember) szigorúan szivta a pipáját és a távolba meresztette a szemét: — A maga apja egy nagyon gazdag herceg valahol külső országokban . . . Most még nem eléggé öreg ahhoz, hogy a gyermeke után vágyakozzék. De nem sokára megöregszik és akkor eljön Egerbe, hogy magát fölkeresse. A szive fájni fog, amint iiyomról-nyomra követi a leányai lépé-