Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)

1913-12-23 / 298. szám

Szózat Szeged város közönségéhez. É hó folyamán alakult meg városunkban a Szabadoktatási Bizottság, mely a közművelődési föladatok egész sorát iktatta munkarendjébe. Ennek a bizottságnak a nevében és megbízásából azzal a kéréssel fordulunk városunk müveit közönségéhez, mely a magyar közművelődés érdemes ügyét, munkásainak lelkes törekvéseit mindig nemes buzgalommal, meleg szeretettel istápolta, ihogy eszméink harcosaként álljon kibontott zászlónk alá, igyekvésünk támogatója, erőink acélozója legyen abban a munkában, mellyel a kultura kincseit terjeszteni, a legszélesebb néptömegek birtokába juttatni óhajtjuk. Ez a nagyfontosságú nemzeti munka széles e világon mindenütt a müveit közönség magasabbrendii lelki tartalmából származó joga, de ugyanabból a forrásból fakadó hazafias kötelessége is. Már az a nagy magyar államférfiú, aki nemcsak időrendre, hanem működésének korszakalkotó voltára is első közoktatásügyi minisztere volt az országnak: Eötvös József báró fennen hangoztatta azt a kétségbevonhatatlan igazságot, hogv az iskolánkiviili oktatás, ez az igazi népművelés is voltaképen nem az államnak, hanem elsősorban a társadalomnak a föladata. És városunk művelt társadalma e nagy ember és nagy államférfin születésének százados évfordulóját mint ő hozzá, mint pedig saját magához méltóbban aligha ünnepelheti, mint akkor, (ha az ő elveit megszívlelve, azokat valóra váltani igyekszik, illetőleg, ha ezt célzó munkánkban hathatósan segítségünkre lesz. S ihogy milyen az a munka, amelyhez az ország második városa közönségének szives támogatását kérjük, az irövidre fogva hadd álljon itt a következőkben: A Szabadoktatási Bizottság íőtörckvése az arról való gondoskodás, hogy a nép széles rétegei olyan erkölcsi és értelmi szinmiüMLAGYAEOftSZAa vonalra emelkedjenek, amelyen szerzett ismereteikkel helyesen tudnak majd élni ugy a maguk, mint a neinzti és állami érdekek javára. Hogy ezt a magas célt elérje, ismeretterjesztő előadásokat rendez, mnnkásgimnáziumot Jétesit, szervezi és irányítja a patronázs-ügyet, ifjúsági egyesületeket, dalosköröket, népkönyvtárakat alakit, a meglevőket fejleszti, analfabéta tanfolyamokat rendez, küzd a tüdővész és az alkoholizmus ellen s hogy népművelői tevékenységének állandó otthont teremtsen: népházakat állit föl. Tevékenységét kiterjeszti a tanyákra is az ottani tanítóság és a gazdakörök bevonásával. Szóval arra törekszik, hogy mindenki helyzetéhez és értelmi képességéihez mérten részese legyen azoknak az erkölcsi javaknak, amelyek együttesen a nemzeti közműveltséget alkotják. Jól tudjuk, hogy ennek a nagyarányú programnak a végrehajtása fáradságos munkával jár s akkor is csak abban az esetben kecsegtet sikerrel, ha ott lesz táborunkban Szeged városnak minden hatósága, hivatala, pénzintézete, vállalata és minden intelligens embere. Ép azért bizalommal kérünk mindenkit, aki szerető gonddal viseltetik a közművelődés fontos ügye, megoldandó nehéz föladatai iránt, fogadja szivesen taggyűjtő iveinket, alapító, rendes avagy csak pártoló tagul lépjen közénk, hogy vállt vállhoz vetve, egyesült erővel segitse megvalósítani azt, amire hazánk kultúrája irányában táplált lángoló szeretetből vállalkoztunk. Vállalkozásunk sikere elsősorban attól függ, liogy milyen mértékben fogja pártolni törekvéseinket Szeged város nagyérdemű közönsége. Ha fölhívásunknak olyan eerdménye lesz, amilyen eredményt várunk és remélünk, akkor a Szegedi Szabadoktatási Bizottság működése gazdag kulturális gyümölcsöket fog teremni. Jánossy Gyula, kir. tanfelügyelő, ügyvivő elnök. Lázár György dr., polgármester, elnök. 1Ö13. december 23. A tanyai orvosokért. — A szervező'bizottság ülése. — (Saját tudósítónktól.) Három izben hirdetett a város pályázatot a csöngőiéi és csorvai tanyáikon megüresedett két orvosi állásra és a pályázat mind a háromszor eredménytelen maradt. Nem akadt egy fia jelentkező sem és hónapok teltek el már azóta, amióta a két kerületben a nép orvos nélkül van. A két állás betöltését most már erélyesen sürgetik, hiszen éppen a legutóbb egyszerre kétféle járványos betegség is fölütötte a fejét a tanyák között. Ezidőszerint hét kerületi orvos áll a negyvenezer főnyi tanyai lakosság rendelkezésére, ami bizony igen kevés és már csak ezért is elodázihatatlanul orvosokat kellett volna állítani — bármilyen föltételekkel — a két üres tanyai kerületbe. A városházán, annak ellenére, hogy két izben egyetlen jelentkező sem akadt, még harmadszor is kiírták a pályázatot ugyanazokkal a föltételekkel. Természetesen harmadszor se jelentkezett senki s csak most jött rá a tanács, hogy nagyobb fizetést kell adni a csöngőiéi és csorvai orvosoknak, akkor majd kap a város pályázókat. Az ügyet tehát a szervezői bizottság elé utalták, mely hétfőn délután négy órakor tartott illésében foglalkozott a tanyai orvoskérdéssel. Bokor Pál helyettes-polgármester elnökölt az ülésen, résztvettek még Taschler Endre főjegyző, Gaál Endre dr. tanácsos, Faragó Ödön dr. tiszti főorvos. Palócz László, Papp Róbert dr. és Végman Ferenc dr. bizottsági tagok. Az ügy előadója Faragó Ödön dr. volt, aki béhatóan informálta a bizottságot a tanyai orvoskérdésrői. Azzal kezdte, hogy az utóbbi esztendőkben a külterületi orvosi intézmény visszafejlődött, a minek az oka részint az, hogy a tanyai orvosokat nem ugy dotálja a város, mint ahogy kellene, részint pedig az, hogy az uj orvosok nagyrészét az állam veszi szolgálatába, ahol az orvosok sokkal inkább biztositva látják az seit ... A könnyei csorognak és mindent megígér, hogy feltalálhassa a gyermekét. Elérkezik a Gellért-hegyre, a Gellért-hegyről hozzánk. Aztán mi gazdag jutalom ellenében átadjuk magát. Igy mindnyájan jól járunk. — A herceg! — mondta az egri leány és még mosolygott, de félszemmel már a holdba bámult. Éjszaka, mikor a hercegnő nem hallotta, a festő még ezt mondta nékem: — Egyszerű kísérletről van szó, barátom. Megpróbálok szuggeszció révén angol hercegnőt faragni egy egri parasztleányból. Még egy-két nap és már nem fog a kezével enni, hanem evőeszköz után vágyakozik, anélkül, hogy erre bárki figyelmeztetné. Másnap és harmadnap többször rajtakaptuk a hercegnőt, 'hogy elmélázva nézeget maga elé. Egyszer a homlokára tette a kezét (eddig ez nem volt szokása) és elgondolkozva kérdezte: — Ha az apám olyan nagy ur. mint maguk mondják, miért hagyott szolgálni? — Már mondtam, hogy a maga apja, a herceg, eddig nem gondolt gyermekére, csak most fog gondolni rá, amikor naponkint hatvanhat szál fehéredik meg a hajában és szakállában . . . Mire egészen megfehéredett, utrakel, hogv magát megtalálja. — Vájjon meg fog-e találni? — mormogta a hercegnő és bizonyos keserves vonás rajzolódott az arcára. — Hisz maguk az Isten háta mögött laknak. Nem is értem, hogy lehet ilyen ócska, girbe-görbe házban lakni! A festő rámvillantotta a pipája tüzét: — Várjunk csak, hercegnői, még nem tartunk ott, hogy palotában lakjunk. Estére a festő egy nagyon hosszú, csaknem éjfélig tartó mesét mondott el az ezeregyéjszakából, Liarez hercegnő elveszéséről és föltalálásáról. A hercegnő a két könyökére dőlve hallgatta a mesét, aztán a hold felé forditotta az arcát: — Azt mondta, hogy Liareznak pókíonálíinom selyemíátyola volt, amelyen a börtönből leereszkedett? És amelyről fölismerték? No lássa, nekem semmiféle fátyolom nincs, amiről megismernek. És a nevem is olyan, amilyen minden egri leányé: Mari. A festő legyintett: — Mindez nem baj. De van egy lencse a bal füle alatt. . . . — Mire jó az? — kérdezte nagy érdeklődéssel a hercegnő. — A többit majd holnap! — felelte a festő és ásitott. Ismét elmúlt egy pár nap, — végre elkészült az uj ruha. Kék ruha volt, kék, mint lent, a Gellérten tul a Duna és egy gnóm-arcu, sánta öregasszony varrta. Az egri leány fölpróbálta a ruhát és a kis kerek tükörben sokáig nézegette magát. A haját simogatta kifelé a homlokából (az utolsó időben gyakran fésülködött) és becsmérlőleg mondta: — Nem selyem . . . Kár, hogy még csak nem is selyem. — A herceg, az apja, majd bársonyból varrat, — dörmögött a festő. — Még batezerfhatszáz fekete szál van a hajában . . . — Még! — kiáltott föl a hercegnő. Többet nem szólt, de láttuk rajta, hogy meg van rendülve a messzi idő miatt. Valószinüleg sokallotta az időt ahoz, hogy a hajak megfehéredjenek. Hogy addig az uj ruhában, az ócska régi házban kell maradnia .. . Mert a következő reggel volt az, a mikor elszökött. * Elszaladt egy pár esztendő. Ostendében ültünk és Carusot hallgattuk. A hátunk mögött selymek és bársonyok suhogása hallatszott, egy nagy-kokott lépdel be páva módjára a hangversenyterembe. Egyszerre mondjuk a festővel: — Nini, a mi egri leányunk! A szomszédság hamarosan fölvilágosit, hogy a kokott neve Mary hercegnő . . Nevetünk és erősen nézegetjük Mary hercegnőt. És este, mikor együtt megebédeltünk, a festő igy szólt Mary hercegnőhöz: — Mondd csak, Mari, Ihát hogy és miképen történt ez a dolog? Mary hercegnő parasztlányos szégyenkezéssel vette a szájálhoz a kendőjét: — Hát ... hát megtaláltam az apámat. első kézből, nagy választékban csakis az íHItálián (tannnrlnn Tisza-Lajos körút 19. szám alatt y kaphatók, esetleg részletfizetésre fs,