Délmagyarország, 1913. december (2. évfolyam, 280-303. szám)
1913-12-31 / 303. szám
1913. december 31. t)ÉÍ,M A ÓY A ROBááÁG sárhelyi borbélyokhoz és elég szépen keresett, de a vére ismét csak bti-nre vitte. A megtartott házkutatás alkalmával -a detektivek semmi- gyanúsat sem találtak Körösi lakásán és igy lehetséges, hogy a többi betörésben nem volt részes. A társát még nem találták meg és ő tagadja is, hogy társa lett volna. Ma beszállították a Csillagbörtönbe,. a/hol kénytelen-kelletlen január elseje előtt kezdi meg büntetését. Szóval ő is, meg családja is szép sánszokkal néz a buék. elé. •••••••ikavaasa* hirek. Szegedi kalendárium. Az esztendő utolsó napjához is elérkeztünk íme. ElW I dobjuk a régi, ócska kaJ I lendárhimot és elővesszük ^^ A I a szépet, az ujat, amelyben megbán tatián so rren dben következnek a számok és a mellettük lévő üres hely nincsen befirkálva holmi' váltóié járatokkal. Uj naptár, uj esztendő! Végre elmegy a régi, az átkos 1913. amely annyi bajt, szenvedést és nyomort hozott erre a sanyarú világra. A néphit biztosan a babonás 13-nak tulajdonit ja az egészet és annál nagyobb reménységgel, annál több szeretettel veszi az uj kalendáriumot, amelyről,eltűnt már az ominozus szám. AZ IDŐJÁRÁS: A meteorológiai intézet jelentése szerint: Változékony, szeles idő várható, h&sülyedéssel és sok helyütt havazással. — Sürgönyprognózis: Változékony, szeles, hidegebb, sok helyütt csapadékkal. — Déli hőmérséklet: *f 1.8. A VÁROSHÁZÁN valamennyi hivatal ban délelőtt 8 órától délután 2 óráig van hivatal, A polgármester betegsége miatt nem fogad. A főkapitány fogad 11—2 áráig, A TÖRVÉNYSZÉKEN, táblán, a máv. üzletvezetőségnél és a munkásbiztositó-pénztárnál délelőtt 8—2 óráig van hivatal, AZ ÁLLAMI GYERMEKMENHELYEN délelőtt 8 órától, délután 2 óráig van hivatalos óra. Állandó ügyeletes szolgálat. Betegek látogatása délután 2 órától 3 óráig. KÉPKIÁLLÍTÁS a régi csongrádi palotában. Nyitva délelőtt 9 órától, délután 6 óráig. JOACHIM FERENC festőművész kiállítása a Kárász-utcai Palettoban megtekinthető délelőtt 11 órától este 7 óráig. Belépődíj nincs. A KÖZKÓRHAZBAN: a beteglátogatási idő délután 1—3 óráig tart, VÁROSI SZÍNHÁZ: este hét órakor A cigányprímás, operett, URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: Az orleánsi szűz, színmű. Történeti dráma 6 részben. VASS-MOZI: Délután 5 órától kezdve este 11 óráig: Az elátkozott gyémánt, dráma. KÖRZŐ MOZI: Az előadások tartanak délután 5 órától kezdve este 11 ómig: Hiavatha vagy a halál fia, detektivdráma 5 felvonásban, — Az újévi üzletzérás. Már öt év óta zárva tartják a szegedi kereskedők is az iiz- j leteket. A Szegedi Kereskedő Ifjak Egyesülete különbéin fel is kéri most a kereskedőket, hogy az eddigi megállapodáshoz híven, újév napján üzleteiket, zárta tartani szíveskedjenek. Bizonyára igy is történik. — A cárevics egészsége. Londonból jelentik: A Times jelenti Pétervárról, hogy a cárevics egészségéről: elterjedt©, kedvezőtlen hir alaptalan. A cári család karácsonyra Pétervárra utazik és ha a trónörökös javulásában visszaesett volna, az orvosok bizonyára nem engedték volria meg neki ilyen kemény télen az utazást. Azt mondják, hogy a cárevics néhány héttel ezelőtt fölmászott egy fára, de leesett 'és a térdét fölhorzsolta. talán ez a kis baleset adott okot ilyen aggasztó híresztelésre. Az esésnek azonban nem volt komolyabb következése. A trónörökös hosszú betegsége alatt nem vesztette el vidámságát. — Hámory állapota súlyos. Az aradmegyei Kürtösön a községháza folyosóján tegnap délelőtt Mladin Miklós vendéglői megleste Hámory László országgyűlési képviselőt és közvetlen közelböl háromszor rálőtt. Két lövés talált, a harmadik a falba fúródott. A megsebesült képviselőt az első gyorsvonattal Budapestre vitték. Hámory tegnap este érkezett Budapestre. A vásu'ti állomásnál a mentők automobilja várta a sebesültet. Ezzel az autóval vitték a Vas-utcai Pajor-szanatóriumba. A szanatórium sebészeti főorvosa, Hültl Hiirnér egyetemi magántanár még az este megvizsgálta a beteget. A képviselőt két lövés találta. Az egyik golyó a mellén hatolt be és elég mély sebet furt. A másik golyó könnyebb természetű sebet ütött az egyik lapocka alatt. A sebeket gondosan kimosták és bekötözték. Operációra egyelőre nem volt szükség. Az éjszakát a sebesült képviselő elég nyugodtan töltötte. Hámory a következőképen mondotta el a merénylet történetét: — A 'dolog- megértéséihez tudni kell, hoigy nekem a kerület emben hízomyos nemzetiségi politikai missziót kell teljesítenem. Ennek (tnlh'jjdonAtihatói, hogy a mietmizebi&ógi vidéken a nép minden, rétegével a legjobb barátságban élteim. Közeli ismerőseim közül való volt ez a Mimim Miklós korcsmáros is. Mladin a választáskor igen jó szolgálatot tett nekem, maga is kitűnő kortes volt, de a, felesége rendkívül ügyes asszony, akinek igen sok hasznát láttam. Fáradozásukért nem is maradtam adósaik. Bármire szükségnik volt, én mindig készen állottam az anyagi és erkölcsi támogatás-sall. Igen sürün segitettem őket nemcsak jó tanáccsal, ügyes-bajos dolgaikban, hanem pézzel is. Történt később, hogy Mladinóktól megvontam. a bizalmamat, amelyre érdemetleneknek ibizonyailtak. -Ettől fogva aztán az anyagi gyarapodás helyett a romlás mtjára -léptek. Néhány héttél ezelőtt be is teljesedett a Mladiin anyagi romlása. Megtörtént az árverés. Ezt azoniban nem én kértem ellene. A csődöt sem én kértem, sőt elmondhatom, hogy azelőtt ép én mentettem -m-eg a csődtől. Mladinék ezek után bennem látták anyagi romlásuk okát. Egymásután kaptam tőlük fenyegető leveleket, nemcsak a férjtől, hanem az asszonytól is. A fenyege tésekért föl is jelentettem őket az aradi ügyészségen. Engem valta/képen Mladin felesége akart lelőni. Én legalább ugy tudom, hogy az asszonynak már kezében is volt a revolver. A leánya azonban térdre vetette magát előtte és ugy kérte, hogy ne csináljon ilyesmit. Ekkor Mladin kicsavarta a felesé ge kezéből a fegyvert és elhatározta, (hogy ő maga végez velem. Lesbe állt a közsógháaa előtt, mert tudta, hogy a képv iselötas tÜJet gyűlésén 'részt fogok venni. Mikor a kocsiból kiszálltam a községháza előtt, ő előreszaladt és megvárt a folyosón. A többi egy pillanat alatt történt, -Mladin elém pattant és én gyors egymásutánban három revolverdörrenést hallottam. Ma délben Hültl és Rácz doktpr proíeszszorok megröntgenezték Hámoryt. A golyó a tüdő jobbszárnyán át fúródott és a lapockán akadt meg. Operációra nincs sürgősen szükség. A beteg állapotát súlyosítja, hogy a hasüregbe vér került és hogy a bundájából a golyó magával szakított s igy elgenynyesedést okozhat. Hámory állapota, — mint éjjel telefonálják, — igen súlyos. Hőfoka 37.7. Senkit se bocsátanak be hozzá, mivel nyugalomra van szüksége. — A DMKE. A DMKE tudvalevőleg január 4-én rendkivüli közgyűlést tart, amelynek tárgysorozataiban több fontos ügy és érdekes felöbhezés szerepel. Most az elnökség január 3-án délután órára az igazgatóságot hívta egybe. — A primadonna ruhatára. Megírtuk, Logy Albert Erzsinek, a szabadkai szinház kedvelt primadonnájának ruhatára tegnap este leégett. A szabadkaiak élelmes és okos színigazgatója, Nádasy József ma levelet intézett a sziniigyi bizottsághoz, amelyben azt kéri, hogy január 9-én, amikor délután 5 órai kezdettel klasszikus előadás van, este fél 9 órai kezdettel a város több előkelőségének és a Filharmonikus Társaság közreműködésével rendes helyárakkal monstre hangversenyt tarthasson, mely hangversenynek öszszes jövedelme a több ezer korona kárt szenvedett művésznő javára szolgálna. A sziniigyi bizottság a kérést már teljesítette is, sőt többet tett, mint amennyit az igazgató kért: a színésznő segítése érdekében átirt a tanácshoz és olyan elvi kijelentést tett, hogy a primadonna segítésének más módjait is fogja keresni. Ez történik, ha egy primadonnának, — aki egyébként is mindén érdeklődés, támogatás "homlokterében áll — leég néhány ruhája. De ha a falvak pusztulnak éhínségben, vidékeket sujt az árviz, alig adnak életjelt a magyar városok és hatóságok. Igy szembeállítva érdemes ezt a két dolgot, mint kortörténeti adatot följegyezni. — Szász léggömb orosz golyózáporban. Lipcséből jelentik: A Limbach szász léggömb, amely Drezdában szállt- föl, az oroszországi Dobrában szállt le. A léghajósok- távirati jelentése szerint a határon levő katonaság rájuk lőtt és a léggömb valóságos golyózáporba jutott, amelyből csak ugy tudtak megszabadulni, hogy a gondolából túlsúlyt dobtak ki és olyan magasra emelkedtek, hogy az orosz katonák golyói nem érték utói őket. Dobránál azután leszállottak. Itt mind a két léghajóst azonnal letartóztatták és karácsony első napját fogságban kellett töfteniök. Csak ismételt tiltakozásukra bocsátották őket szabadon, karácsony másik napján. - A léghajósok egyike, a lipcsei Appel, az esetről jelentést tett a német léghajósszövetségnek és a diplomácia közbelépését kérte. — A mess/inai katasztrófa évfordulója. öt esztendőivel ezelőtt, éjjel, megmozdult Európa minden obszervatóriumában a. földrengésjelző készülék is az érzékeny tűik bomlott rezgése -nagy katasztrófát sejtetett. Reggel aztán az Olaszországból érkező táviratok beigazolták azt, amit a tudományos apparátus leafabban ds leaoiisőtitian az újonnan megnyílt V bdtopáputiásában! szepeshetttnft be. és mindennemű lakásberendezési cikkeket == Telefonszám: 1303. Kírí5z-n.7. szeged.