Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-13 / 264. szám

— Szerkesztőség Kár&sz-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24— félévre . . K 12negyedévre K 6-— egyhónapraK 2*Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapraK 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Káráaz-atca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 264. szám Csütörtök, november 13 Harminchárom nap után. Mintha valami nagy lidércnyomástól szabadult vofaa meg a világ, minden igazi kulturember fölillélegzeitt a kievi vérvád tegnapi befejezósén. Ez az epilógus talán örökkétartó erővel fdküdt rá a vérvád középkori, bornirt meséjére és betemeti, mint ahogy a mérgezett kutakat beltemeti földdel a nép. Mi a Vérvád? Gennyes váladéka az immár ezredévek óta tartó fajgyűlöletnek, amely ember és ember között még ma is lényeges különbségiét ismer. Megcsúfolása az emberi törvényeknek, a melyek mindig és mindenkor érvényesülni tudtak, mert nincs az a mérhetetlen fanatizmus és nincs az a két ellentétes világnézet, amelyet át ne hidalnának az ősi ösztönökből fakadó érzések. Ma, a huszadik században', amikor ai fajok keveredése szinte rohamosan 'frissíti föl a /kulturált népeik vérét, az emberi butaságnak utolsó, csúf föllöbbanásalként hatott a vérvád, amely immár nem a zsidóság ügye, hanem minden felekezeté, kivétel nélkül. Október 8-tól bairmjindhárom napon keresztül úgyszólván megszakítás nélkül tartott ez a rettenetes bünpör, amely sokáig szégyene fog maradni nem Oroszországnak, hanem az orosz igazságszolgáltatásnak. Akadt ügyész, aki szinte becsüI letbeli kérdésnek tekintette, hogy /a zsidőI ra rásüssék, amitől a vallási törvények és i faji jelleme egyaránt eltiltják, hogy vért, még hozzá emberi vért vegyen a húsvéti kovászos kenyér előállításához. A rosszindulatú tudatlanságnak ez a szörnyszülleménye sehol sem talált olyan hálás talajra, mint 'éppen Oroszországban, ahol alig múlik el év, hogy piros zsidó-Vér ne öntözné a házak küszöbét, az országutak hosszú, fehér csilkjáit, a zsinagógák mórstilusban faragott, barna köveit. Ha áll, hogy az igazságnak mindig vannak mártírjai, akkor ez a nép, a zsidóság még mindig vérrel fizet azért a nagy igazságért, amellyel először ajándékozta meg a világot: a monotheizmusért. Oroszországban, ahol még ma is legfőbb kormányzati érdeknek tekintik a nép sötétségben tartását, a hatóságok legfőképpen az örökké nyughatatlan zsidó néptől fél, amely minden más kulturnépnek rengeteg értéket, sok ragyogó tehetséget nyujit. Akár nálunk, akár a külföldön nézünk körül, mindenütt azt találjuk, hogy az emancipáció óta a zsidóság rohamosan foglalt tért a társadalom minden rétegében és ha e térfoglalásnak voltak kárai, ezek a károk elenyészően csekély méretűek a haszonhoz, amellyel a népek haladásához hozi záj árultak. E vitázhatatlan tények ösztönszerű megérzése szította az orosz nép zsidógyülöletét, amely azonban nem emelkedett volna sohasem a kitörés stádiumáig, ha az orosz hatóságok leplezetlen munkája nem ad tápot, merészséget a pogromnak. A pogrom nem népmulatság és nem a fajgyűlölet spontán kitörése, hanem a hatóságok által támogatott véres fosztogatás. És a vérvád, a mai orosz formájában, nem az évezredek óta lappangó és időnkint testet öltő szörnyű gyainu, hanem előjátéka, megalapozója az elkövetkező pogromnak. Soha fényesebben nem igazolódott ez az állitásunk, mint most, amikor a fölmentéssel kapcsolatban már tornyosulnak a fekete felhők az orosz zsidóság feje fölött. És mégis, Uesz valami, ami útját állja az ujabb vérzuhatagnak. Az orosz fölviilágosultak halálos szégyenkezése, amdty nem fogja tűrni, hogy Oroszország nevének hallatára a civilizált /emberek undorral gondoljanak mindenre, ami orosz. Ma az orosz felvilágosultak mindegyre hatalmasabb tábora 'talán meg tudja állítani a fölizgatott néptömegek 'gyilkosságra készülő kezét és a vérváddal együtt elmúlik a pogrom veszedelme is. A világosságnak és a sötétségnek ez lesz az igazi erőpróbája Oroszországban. Reggeli csönd. ZiMlt. halamban fáradt csipkefodrok Tükörben űznek elmúlt éjeket, Kacagó asszony tépte le őket Mint csodaszirmú szines könnyeket. Reggeli csönd. Hajtűk és diadém, Ezüst zárójú csattos imakönyv . . . Suhanó sóhaj, fáradt pillanat . . . Minden vágy egy arcképre tapad. Párás teremben úsztak a kéjek. A zene szólt ... a férje zokogott. A púderes váll csábított a fényben. S a szüpé zajban csókokat lopott. Minden pihen, a férj is, csöndesen S az asszony sir egy bársony fotelen. IVJNKOVITS IMRE. Farkas-rét. Irta: Krúdy Gyula. A farkasréti temetőben volt egy régi sir, amelyből esténkint Sfulvola-szó hangzott. /Kamill, szent szerelmes férfiú módjára a régi sir tájékán /kiért találkozót a hölgytől, akit szive mélyéből igazán s őszintén szeretett. A sírban egy olyan ember lakott, akire •már a legvénebb isirásók sdm emlékeztek. Csupán annyit tudtak róla, hogy az elmúlt század közepe tájén gyakran látogatta meg a sir lakóját egy hölgy, akinek ibolyakék szeme és csipkenapernyője volt. A szoknyáján koszorú alakjában apró virágok voltak és a félcipő szalagocskái mindig ffelhér harisnyára tapadtak. Olyan arca volt, mint a hóvirágnak. 'Méláziva üldögélt 'a kis padon a sir mellett és látszólag arra figyelt, amit a sirból mondogattak neki . . . De hát régi temetőkben sok behorpadt sírhalom van, kis padok és a kispadok látogatói majdnem mindig komolyan és figyelmesen (üldögélnek, öreg isirásók szerint hajdanában jobb szivüek voltak az embereik, a nők és azért tudták szólásra birni a másvilágra költözötteket. Igazság szerint egy színházi zenész feküdt a sírban, a színtársulat még Budán játszott és az aktorok csónakon kelték át a Dunán, jégzajlásban, esőben, viharban és a zenész a fuvolát kezelte a zenekarban. Egykor fehér-pap volt és csupán magányos szobájában szólaltatta meg hangszerét. A társulat Zircen színházat játszott ... A magányos szobácskát elhagyta a páter az ibolyaszemű hölgy kedvéért. Finom volt, gyöngéd volt, éjjel hangosan mondogatta a nő nevét, mielőtt elaludt volna, hajnalban fuvolával üdvözölte a kelő napot, az ibolyaszémünek valami nem tetszett, a fuvolás inni kezdett és mámoros .fővel bandukolt a budai hegyoldalakban, a'lul bort mérték bujdosó gyilkosoknak, (hamis pénzverőknek és tolvajoknak. A flóta hangjai nem egy orvgyilkost ríkattak meg és a cinpohárba könnyek folytak a bor sárga (habjaiba. Nagyon természetes, hogy ilyen körülmények között megváltás volt a fuvolás részére a tavaszi szél, amely az .ispotályokat szellőzteti. És később az 'ibolyaszemü Imegbánta tettét és üres, unalmas vasárnap délutánokon meglátogatta Frigyest a Farkasréten, — magyarázta Kamill az imádott hölgynek, midőn <a kis padon helyet foglaltak, hol egykor bő és apró virágú szoknyában üldögélt egy színésznő, akiből tán árvalányhaj lett azóta a budai hegyek oldalán. — A nők nagyon szeretnek megbánni! — fűzte Kamill1 az előadást. — Rokonom egy öreg pap mesélte, miután harminc esztendeig gyóntatott egy hires búcsújáró helyen, hogy a nők élete nem egyéb csupa megbánás. Asszonyom, ha gyónni megy, ne felejtse ki mai találkozásunkat. — Húsvétkor, — felelt a hölgy, aki olyan finom, megsárgult csipkéből volt, amilyent apácasorban levő királyleányok hímeztek az oltárok számára. Barna volt, mint az ópium /füstje, amint sötét gomolyagban a menyezetre száll és a tekintete olykor-olykor mámorossá válott, mint a nyári délutáni álom. — Húsvétkor, asszonyom, — ismételte Kamill. — A legjobb hely a gvónásra Mária-Besnyő. Ott szent barátok laknak, nagy szakállt hordanak és a rossz gondolatokat kertészkedéssel kerti munkával űzik ki vérükből. Egykor majd megyek én is szent embernek a hegyek közé vagy éjszakára a zöldkapus házakba, hol a zongorát vak ember