Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-04 / 256. szám

1913, november 4. DÉLMAGYARORSZÁG i'ítti^airfi'iiiAnÍOf -tó* v* kölcsön ára is magasabbra szökkenit, s ami­kor a kövezési 'program megvial'ósitására megint kölcsönt Ikeresnek, belemegy ilyen áldozatba, amely mégis jelentékeny annyi­ban, 'hegy az, adósságok összegét a városnak előlegeznie kellene. sasaaB.aiieBBBBaa.eiaMBaBBa.asBSBaasiaaEBsaaBsaBaaEaa Olaszország és a monarchia Görögország ellen. — Hírek a Balkánról. — (Saját tudósítónktól.) Szerbia ntán már meg Görögország okvetetlenkedik, annyira, hegy a váratlan albániai hódításait, illetve betörését nem lehet tétlenül nézni. Bécsből és Athénből érkezett jelentések azt mondják, hogy Ausztria-Magyarország és Olaszor­szág végre komoly lépést jett Athénben és a hatalmaknál, hogy Albánia határainak ki­jelölését megsürgesse. A két hatalom egybe­hangzó jegyzéket intézett a többi hatalom kormányaihoz, melyben felhívja azok figyel­mét arra, hogy Görögország nem respektálja a londoni konferencia határozatait és meg­zavarja a nemzetközi hatámmegállapitó bi­zottság munkáját. Bejelenti a (kiét jegyzék, hogy a nemzetközi bizottság mindazokat a területeket, melyek a görög hatóságok ellen­állása miatt nem vizsgálhatók át, egyszerűen Albániához csatolja és ily módon munkálatait legkésőbb november 30-ig befejezi. A görög csapatoknak január elsejéig teljesen el kell hagyniok az albán területeiket. E jegyzék másolatát Ausztria-Magyar­ország és Olaszország követei átnyújtották Athénben a görög kormánynak és egyúttal barátságosan, de nyomatékosan arra kérték a kormányt, (hogy ilyen érteleimben adjon utasítást csapatainak és a határszéli görög lakosságoknak. Berlini jelentés szerint Né­metország szintén barátságosan figyelmez­tette Görögországot, hogy a londoni határo­zatot respektálja. , Belgrádból jelentik, hogy a szerb és a montenegrói határt végre sikerült teljesen megállapítani, ugy hogy e kérdés miatt nem várhatók bonyodalmak. * A mai napon még a következő jelentések érkeztek: UJ JEGYZÉK GÖRÖGORSZÁGNAK. Bécsből jelentik: Az osztrák-magyar monarchia és Olaszország ujabb jegyzéket is Jognak intézni a görög kormányhoz. Eb­ben a jegyzékben három követelést állíta­nak fÖl. ' : 1 ' j ~ ' 1- bel,szólítják Görögországot, hogv gon­doskodjék az albán nemzetközi határfbizott­ság munkáiáinak zavartalanságáról. 3. Hívja vissza Bél albán iából 'az úgyne­vezett szent zászlóaljakat, görög önkéntese­ket. amelyeik megtámadták a hatáirbizotteág tagjait és 3. a görög csapatok haladéktalanul ürít­sék ki Argirowasztrót. Goricát és Santi Oüarantát. A FRANCIA ÉS ANGOL SAJTÓ Páris, november 3. Az osztrák-magyar monarchia és Olaszország jegyzéke a fran­cia sajtót egészen fölkavarta. A mai reggeli lapok izgatott hangon kommentálják ezt az eljárást. A félhivatalos Matin agy ,ir, hogy Ausztria-Magyarország és Olaszország eljá­rása sérelem a hármas entente-ra nézve. Kétség-felen ül azt bizonyltja az athéni diplo­máciai lépés, hogy a monarchia és Olaszor­szág semmibe se veszi a hármas entente-ot. A bécsi és a római külügyminisztériu­mok nem tartották szükségesnek előzetesen érte.sitemi a hármas estente kormányait ké­szülődő lépésükről. Csupán az történt, liogy az osztrák-magyar monarchia és Olaszor­szág nagykövetei Párásban, Pétervárott és Londonban szükségesnek jelezték a nagyha­talmak részéről, hogy fölszólítsák Görögor­szágot a londoni nagykövetségi konferencia határozata érteiméiben azoknak a területek­nek kiürítésére, amelyeket a reunió Albániá­nak itélt, de azt óvatosan elhallgatták, hogy a monarchia és Olaszország ilyen irányban ultimátumhoz hasonló jegyzéket fognak át­nyújtani Athénben. Nem vették tekintetbe a hármas entente-nak azt a hivatalos nyilat­kozatát, hogy ők is európai kérdésnek tekin­tik az albán határok megjelölését. Egyes lapok azt hangoztatják, hogy ha Franciaország és vele Anglia és Oroszország béketűréssel néznék a két ellenlábas állam törekvéseit, akkor a legrövidebb idő múlva hozzálátna Olaszország és az osztrák-magyar monarchia, hogy egymás között felosszák Al­bániát. Az angol sajtó mérges hangon tárgyal­ja az athéni diplomáciai lépést, amely alkal­mas arra, hogy ismét elmérgesitse a külpoli­tikai helyzetet. ÚJJÁSZERVEZIK A TÖRÖK HAD­SEREGET. Konstantinápoly, november 3. Tegnap császári irád'é jelent meg a német 'katonai nevelő misszió szerződtetése ügyében. 'Ez, a misszió hivatva van a török hadsereg teljes reorganizálására, a fegyelem helyreállításá­ra és a politizáló tisztek eltávolítására. A misszió élén álló német tábornoknak messze­menő jogköre lesz. AZ ALBÁN TRÓN JELÖLT. Róma, november 3. Bécs és Róma között befejeződtek a tárgyalások Wied herceg je­löltsége ügyében és a herceg hajlandónak nyilatkozott arra, hogy alávati magát az al­bán törzsek választásának. Nemsokára hiva­talosan közlik a hatalmakkal a herceg jelölt­ségét. ..BOBSBB Asqulthet megakarták verni. Vad hév­vel támadnak, gyújtogatnak, rombolnak, in­zultálnak megint ujabban az angol szüfra­zsettek. Szombaton Asquith miniszterelnökre került a sor, akik ellen Sterlin közelében, Skóciában, vakmerő merényletet követtek el. A miniszterelnök automobil-kiránduláson volt, a szüfrazsettek meglesték az ország­úton a gépkocsiját, törött borsot szórtak a bel sejébe s a zűrzavarban egyszerűen meg akarták verni Asquithet. 'Csakhogy .a kor­mányelnök tudja, hogy lesnek rá szoknyás ellenségei s fedezettel utazik. Automobilját egy másik követte, azon egy csomó rendőr fészkelt, azok aztán a kellő pillanatban elő­ugrottak és szétkergették az elszánt nőket. Mi lesz a Ház keddi ülésén? — Az Igazságügyi javaslatok. — (Saját tudósitónktól.) A Ház holnap, kedden ülést tart. Napirend: az igazságügyi javaslatok. Azok, melyeikkel az igazságügyi bizottság már elkészült, a konzuli bíráskodás reformja, az egységes ügyvédi és bírói vizs­gáról szóló törvényjavaslat és az esküdtszék! reform. A munkapárt teljes erővel felkészül a holnapi ülésre. A Délmagyarország munka­társa ma beszélt Szász Károlyilyal, a képvi­selőház alelnökével, aki a keddi ülésről a következőket mondta: — Bőséges anyag van együtt és várja a plenáris elintézést. Az igazságügyi bizott­ság elkészült a törvényjavaslatok nagy ré­szével. A Házban az ©gyes javaslatok tár­gyalása kapcsán számos felszólalás várható és azt hiszem, november 18-ig, arnig a de­legációk megkezdik tanácskozásaikat, a Ház állandóan ülésezhetik. A delegációk ülése alatt a parlament szünetel, tehát raem lesz­nek párhuzamos ülések. Az elnökség a hol­napi napra semmiféle rendkívüli intézkedést nem tett. Az ellenzék ma is azon az állásponton van, mint a legutolsó alkalommal: nem 'haj­landó elárulni a taktikáját. Az ellenzéki pár­tok állandó kontaktusban vannak; ma este és holnap reggel tanácskoznak arról a kér­désről, hogy résztvesznék-e a parlament hol­napi ülésén és ha igen, milyen lesz a harc­modoruk? Az ellenzék túlnyomó részének az a fölfogása és hangulata, ihogy az esküdt­széki reformnak és sajtóreformnak törvény­nyé válását minden eszközzel meg kell aka­dályozni. Az egyesült függetlenségi pártok ma este ülést tartottak. Az ülés előtt még elnöki tanácskozást is tartottak, délután hat órától kezdve. Tárgy volt vájjon az egyesült füg­getlenségi pártok bemenjenek-© a keddi ülésre? Károlyi Mihály gróf volt az előadó. Be­szédében: utalt arra, hogy az ellenzék nem lehet továbbra tétlen szemlélője az esemé­nyeknek, hiszen a parlamentben olyan javas­latokra kerül a sor, melyek az ország jövő­jére vonatkoznak. Amikor Károlyi Mihály gróf, úgyis, mint szcinolk és úgyis, mint elnök, befejezte a be­szédét, abból hiányzott egy fontos kérdés, ami miatt volta'képen összehívták a mai ülést, tudniillik, az ellenzék bemegy-e holnap a parlamentbe? Végül is ugy határoztak, hogy a kérdést függőben tartják a holnapi háaülés kezdetéig, amikor tanácskozni fog­nak Andrássy Gyula gróffal s az ő vélemé­nye dönti el, bemenuek-e az ülésre. Akiik Andrássy Gyula grófot valameny­nyire ismerik, azok tudják, hogy Andrássy Gyula gróf bár támadja Tiszát és pártját, viszont nem 'kiván mereven elzárkózni . a parlamenti tárgyalásoktól és hogy a múlt héten is bement az ellenzék a Házba, az fő­ként Andrássynák köszönhető. legjobban és legolcsóbban :: az újonnan megnyílt :: bútor és szönyegházában és mindennemű lakásberendezési cikkeket szerezhetők be. Xírí;z-tt.7 SZEGED.

Next

/
Oldalképek
Tartalom