Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-19 / 269. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egyhónapra K 2•— Egyes száj* ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapra K 240 Egyes szám ára IS fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 269. szám Szerda november 19. Városi vigadó. Megjelent egy rövidke hir .a sajtóban arról, hogy a tekintetes városi tanács 'föltette az okulárét éLs megvizsgálta a közgyűlési terem padjait, vájjon elég épek-e még ama harminc év elmultával, melyet megszületésük óta eddig, átéltek? Megvizsgálták és mivel állítólag faragásokat találtak rajtuk, amely .faragásokat némi költői túlzással közvagyon rongálásának minősíthetne valamely szőrszálhasogató jogtanár, határozatképen kimondották, hogy a faragásokat a fölolvasások közönsége végzi, miért is ezentúl semmiféle tudományos és egyéb bogaras fölolvasáshoz vagy előadáshoz a közgyűlési termet odaadni nem fogják. i A gyanútlan olvasó, mikor idáig ér, kiejti a lapot kezéből, mintha főbe koppantották volna. Hol is vagyunk tulaj donképen? A százesztendős kalendáriumban olvasunk-e viccet a nagylétaiakról, akik a torony gombjára kötötték a tehenet, avagy a prócieuse Gobineau gróf könyvét forgatjuk, melyben furcsa kis renaissanoe-ötletek vannak a művészi formákat bolondul szerető toszkániaiakról? Mindenképen ugy érezzük magunkat, mintha egy kicsinyég megbolondultunk volna, vagy — tisztességgel mondván — a nemes magisztrátus körül lenne hasonló kalamitás. Jó ég! Micsoda határtalan mélysége a belátás szűkös fogyatékosságának és a közéleti föladatok jneg nem értésének! Hamarjában nem találunk szavakat, melyeikkel ezt a brutális és kulturálatlan gondolatot eléggé kifejezően megbélyegezzük és nem találunk formát, mélybe a meglepetés, harag és komikum elegyes érzéseit kellően pregnáns módon kiifejezzük. A középületékben szegény városnak nincsen a közöniség kiszolgálására alkalmas helyisége egynél több. Ez az egy a városházán van. Az elmúlt vasárnap is ebben a helyiségben volt két gyönyörű előadás, délelőtt a gyermektanulmányi társaságé igen komöly szakpedagógusok részére, délután pedig a társadalomtudományokát kedvelő társaságé az általános szellemi életet élő, progresszív tudományos képzettségű közönség részére. Mind a kettőn égő lelki sóvársággal csüngöttdk az előadóik ajkán, annyira ritka Szegeden az igazán nagy stílusú, nyugateurópai látókörű, magáért a tudományért rajongó ember, akinek odaadása és hevülése mindenkor a legragyogóbb példákat nyújtja. Az ember ldllke miegmámorosodik laz örömtől, mikor látja, hogy hosszú és fanyar izü fcüzködés után sikerült végre itt is közönséget nevelni a társadalmi és tudományos kérdések iránt való, belső forrásokból fakadó érdeklődésnek. És ezt a gyönyörű föllendülést, mely még mindig csak kezdete egy elkövetkezhető gazdag eredményű közéleti reneszánsznak, akarja Véka alá rejteni Szeged város hatósága egy érvekkel igen siralmasan megtámasztott, szégyenletesnek mondható határozattal, a melyről kétségtelenül hiányzik a város művészi érzékű, első tudományos fejének, a ,polgármesternek (mint Ágoston Péijer mondotta) a pátense. A városi hatóság kétségtelenül ugy gondolkozik, hogy ha már valakiben nem fér meg az előadó kedv, menjen el közönségével 'együtt a régi gimnáziumiba, ahol patkányok és póttartalékosok társaságában igen kedélyesen és zavartalanul szórakozhatilk. Eltekintve minden szatirikus vonatkozástól, meg kell jegyezni, hogy a legtöbb nagyváros gondoskodásának tárgyát képezi jó előadói terem létesítése. Példa rá Arad, melynek uj közművelődési palotájában hangversenyterem, _ előadói, bizottsági és mindenféle egyéb célokra szolgáló terem bőségesen akad. Ilyen épületnek a létesítése közérdek, mely elől elzárkózni nem lehet. A városnak előbb, vagy utóbb, föl kell épitenie a városi Vigadót, egy arányaiban és kiállításában impozáns épületet, mely minden komoly és közérdekű mozgalomnak otthona legyen s a nép házának nyilvános jellegét viselje magán. Sürgősebb szükséglet ez, mint a második városháza, mert a nép maga és a nép érdeke mindig előbb való a hivatailnoksereg érdekeinél! Addig pedig, amig a városi redout fölépül, ki kell tárni a városháza kapuját minden .előadás és minden közönség előtt. Hamelni mese. Száz éve múlt, hogy elszunnyadt a város És monda lett már, hogy nagyrégen élt, S a kékszemű hercegnők ablakán át Eokka-dal pörgött és spinét zenélt. Száz éve múlt, hogy nem nyitnak a menták, Csak a csontkertek mély illata nő, S a fehér pávák márványkútja helyén Fehéredik a márvány temető. Száz éve múlt, hogy itt járt a varázsló, S egy este zengő ezüst sípba fújt, Kilencszáz kis hercegnőt vitt el innen, Azóta álmot flótázik a mult. Száz éve múlt, hogy elszunnyadt a város És úgy hangzik már, mint egy nagy mese: Kilencszáz kis hercegnőt vitt el innen A monda koldus, bús énekese. EMÖD TAMÁS. Megértés. Irta: Kutas! Ödön. A helyiérdekű vasut mozdonya élesset füttyentett s azután erős pöfékeléssel méltóságosan megállt. Bagi Ede fürgén lépett ki egyik másodosztályú kocsiból. Odabent fülledt, nyomasztó volt a levegő s azontúl is leverőleg hatott rá az éjjeli utazás. De amint arcát megcsapta a szabad táj felől jövő 'hűvös levegő, egyszerre fölfrissült. Arcán pir futott át s megállott a kis vasúti ház előtt, hogy szétnézzen: vájjon várják-e? Pillanatig átfutott agyán a gondolat, hátha nem is jöttek elébe. De nem ért rá a hosszú gondolkozásra, mert egy barátságos ur megszólította: — Isten hozott Ede! . . . Mégis szép. hogy eljöttél. Ba.gi megnézte az idegen urat és amint arcán egy ismerős vonást fedezett föl, megdobbant a szive. — Horváth úrhoz van szerencsém? — Ahhoz bizony Ede. csak menjünk a kocsira . . . Ugv is türelmetlenül vár már Idus!... Ilyen nehezen lehet téged elcsalni? — A kötelesség teljesítése sok kedves perctől fosztja meg az embert!... — Kötelesség ide, kötelesség oda, a szívnek is van joga!... Szegény Idus, mennyit szomorkodik. Fáli neki a távolmaradásod! Bagi Edének átsuhant a bensején egy édes, merengésre késztő érzés. Ez a szó: Idus, valami zengzetesen hangzott ki a falusi ur szavaiból. Mindjárt megértette, hogy j szívesen látott vendég lesz. A gyorsjárásu falusi lövak majdnem röpítették a kocsit, mégis ugy tetszett Baginak, hogy egy csöppet sem haladnak. A gondolat sebes szárnyán szeretett volna most már Idushoz Jutni, hogy láthassa ragyogó szemeit, hallhassa csengő szavát és majd azután, amikor már mindent elrendeztek, a keblére ölelhesse, mint édes, kicsi feleségét. Mert hát Bagi Ede látogatóba jött Horváth Idusokhoz, akit egv felejthetetlen napon: a tisztviselők bálján ismert meg. Azóta nem tudott nyugodni, napról-napra a szolid lelkű, csöndes mosolyú Idusra gondolt. Még attól siem riadt Vissza, hogv levélben kérje meg Idus kezét. És irne, ugy látszik, nem hiába irta meg a levelet, mert már meg is érkezett Idusnak, a drága kis angyalnak hivő szavára: jöjjön, szeretettel várom... — No Ede, itthon vagyunk! — szakitotfca félbe Horváth ur Bagi mélázó gondolatait. — Sok szépet hallottunk rólad, hát nyitva is az ajtónk, lépi be rajta. Bagi remegő kézzel nyomta meg a kilincset s egyszeribe kedves falusi ház udvarán találta magát. Az ámbitus deszkáján cserepekben a magvar ház dísze, a ragyogó színű, diszpompás muskátlik állottak. De a virágok között a legbájosabb, a legédesebb jelenség .mégis csak Iduska volt. Bagit szinte megbűvölte a bájossága. Most még szebb, angyalibb volt az arca, mint a bálon. Bagi szerény udvariassággal hajolt a lányka keze fölé. A pici, puha kezecske ott