Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-29 / 252. szám

m m. Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egyhónapraK 2*— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapraK 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 252. szám Szerda, október 29. Világosság. A politikai élet elvadultsága és a társadalmi élet sivársága közepette valósággal felemelő iaz a levélváltási, amely a kievi vérvád ügyében Rothschild báró, a londoni Röthschild-ház feje és Merry del Val, a vatikáni államtitkár között lefolyt. A fejedelmek levélváltása mindig érdekes és. mindig fontos. De különösen éredekes és kiválóan fontos ennek a két fejedelemnek a levélváltása. Mert mind a ikettöfe jedelem, Az egyik: azeuró pai pénzarisztokrácia fejedelme, a másiik; egyházfejedelem. Az egyik: az európai pénzarisztokrácia fejedelme, a másik: egyházfej edevilágrészre kiterjedő katbolikus egyháznak ia pápa után legfőbb méltósága, a pápának a (helyettese, mert államtitkárja. A földrajzi távolság Róma és London között még a mai modern közlekedési eszközök mellett is elég számottevő, de még nagyobb az a távolság, amely Rotliscbildot és Merry del Valt egymástól vallási tekintetben elválasztja. És íme a távolság közelséggé lesz, az ellentét összhanggá olvad e két annyira különböző világfelfogás dacára a kievi vérvád kérdésében. A köznapi eseményekből magasan kiemelkedő cselekedetet vitt véghez Rothschild, amikor a vérvád ügyében kérdést intézett a pápa államtitkárjához és ugyancsak ilyen magasain kiemelkedő a válasz, amit Merry del Val adott. Adta pedig ezt a választ a pápa államtitkárja, hogy az ő saját szavaival éljünk: „abban a reményben, hogy ez a nyilatkozatom az ön céljára hasznos lesz." Hála illeti a kérdés feltevéseért Rothschildot és 'hála illeti ezért a feleletért Merry del Valt. Mit is kérdezett Rothschild Merry del Váltói? Authentikus-e egyrészt IV. Innocent pápa azon encyklikája, melyben a zsidóság ellen emelt rituális gyilkossági vádat alaptalan és gonosz koholmánynak mondja és authentikusok-e Camganelli Laurentius bíborosnak, a későbbi XIV. Kelemen pápának a jelentései, amelyek szintén gonosz koholmánynak mondják a rituális! gyilkosságot? És ia válasz? Az, hogy ugy az egyik, mint a másik kétséget kizáróan authentikus. Ami különösen megkapó ebben a válaszban, az az, hogy a pápa államtitkárja kifejezetten a kievi vérvád megdöntésére bizonyítja a kérdéses iratok hitelességét. íme a világosság, a legtisztább világosság, amely mellett csak az nem lát, aki nem akar. Világosság, amely a legélesebben rávilágit arra a gonosz, rosszakaratú aknamunkára, amelyet az úgynevezett „igazi oroszok" a kievi vérvád ügyében kifejtettek. Világosság, amelytől a sötétségnek el kell múlnia. De vájjon elhatnak-e ennek a világosságnak a fénysugarai a kievi vérvádat koholok sötét lelkébe? Vájjon behatol-e ez a világosság a kievi törvényszék sötét termébe? Vájjon elbujnak-e ez elől a világos; ság elől a kievi sötét vérvád baglyai? Vájjon? .. j Reméljük, hogy igen. Ámbár nem szabad elfelejtenünk, bogy Oroszországban még nagy, nagyon nagy a sötétség. A szellemi és erkölcsi sötétség egyaránt. Bármekkora legyen azonban ez a sötétség, biztató, hogy minden éjszakának van hajnala, még a legsötétebb novemberi éjszakának is. Bármilyen sötét felhők takarják is el a fényt árasztó napot, azért csak megvirrad. A felbők mögül is átszűrődik annyi fény, bogy lássunk, amikor bekövetkeznek a világosság órái. Az oroszországi sötétségnek is el kell valaha oszolnia. A kievi vérvádra is teljes világosságot áraszt a londoni és római levélváltás. A gyilkosságot rituális jellegétől teljesen megfosztja ez a levélváltás, melyet Kilónak fel kell jegyeznie az emberiség történetének a lapjaira. Igy váiiík egy egyszerű levélváltás történelmi eseménnyé. London és Róma egyértelmüleg Kiev ellen nyilatkozik. Kiev — amit ugyan nem Bánya mélyén eltemetve. — Bernhardt Kellermann Der Tunell (Az Alagút) eiimü regénye második könyvének első fejezetéből. — Mac már majdnem három év óta dolgozott a nyolcadik1 szinten és az Uncle Tom bánya tárnáiban már annyit járt, hogy útja a föld féil kerületével is felért, amikor a bányaszerencsétlenség történt, amelyre ima is sokan, emlékeznék. Kétszázhetvenkét ember vesztette életét, de Mac szerencséjének ez a szerencsétlenség vetette meg alapját. A pünkösd előtti harmadik éjszakán hajnali három órakor, az Uncle Tom 'legalsóbb szintjében, felrobbant a bányalég. Mac ép azzal foglalatoskodott, ihogy néhány megüresedett bányacsilét az akna feljárójától lovával a munkahelyre vomtattasson vissza s közben valami1 divatos kupiét fütyült, méllyel akkoriban! Joihnson; „sailoon"jáhan a fonográf estéinkint recsegve-bőgve előadott. 'Hirtelen a vasból való csillék zörgésén keresztül távoli menydörgést hallott és még mindig fütyülve, önkénytelenül hátranézett: akkor látta, hogy a bányafák és gerendák, akár gyufaszálak, megroppantak és a hegy összeomlott. Lovát, a hűséges Boneyt, minden erejével a gyeplőnél fogva előre kezdte húzni és füllébe 'ordította: — Hej, hej! Olt up, gitt up! Boney, mely hallotta iháta mögött a bányaiak ropogását, megijedt és galoppozni próbált. Old Bonaparte, ahogyan Mac néha tréfásan nevezte, .a kétségbeesett fioisihben szinte egyenesre huz;ta ki sovány testét, a lábait gyorsan dobálta előre — aztán egyszerre csak eltűnt a leomló kövek alatt. Mac, mint az őrült rohant előre, mert a 'hegyomlás nyomában volt. Rettenetes volt! Rémülve látta, hogy a bányafák .és gerendák előtte is kezdtek már összeroppanni é's a padmaly hajladozott. Megállt, majd' néhányszor gyorsan megfordult saját tengelye körül, akár egy pergettyü, tenyereit halántékaihoz szorította és egy •meílékutra fordult. A tárna toenydörögve összeomlott, a deszkaoldalfal .ropogott és a görgő szikláktól üldöztetve, fürgén, őrjöngve futott Ma'c. Végül aztán már csak körben szaladt, kezeit fejére szorította és kiabált. Macnak valiamennyi tagja reszketett és teljesen elerőtlenedett, Észrevette, ihogy a lóistállóba jutott, ahová Boney is elfutott volna, ha él nem temette volna az összedűlő hegy. Le kellett üilniie, Imert térdei már nem hir ták eil. Ült, ült, szinte elkábultan az ijedtségtől és vagy egy óra hosszat semmire sem gondolt. Később lámpájával kezdett foglalkozni, -mely alilg egy kicsit pislogott és megvilágította vele környezetét. Teljesen körül volt zárva omladékfcail és szénnel. Megkísérlette, hogy gondolkozzék arról, hogyan történt az egész, de semmi sem jutott eszébe. Igy ült hosszú órákon keresztül. Kétségbeesésében és elhagyatottságában sirt, de aztán összeszedte magát. Egy darab rágógu.mimít vett a szájába és életösztöne visszatért. Vagy a bányalég, vagy a szénpor robbant fel — az az egy bizonyos volt előtte. Boneyt agyonütötte a hegy és őt — nos öt majd csak kiássák. Majd csak kimentik! Mac kicsiny lámpája mellett a földön kuporgott és várakozott. Várt néhány óráig, akkor aztán fagyos, hideg félelem szállta meg és ijedten felugrott. Fölvette a lámpát, jobbra-balra nézett a tárnában, megvilágította -az omladékot, hogy nincsen-e valamerre szabad ut? Semmi! Nem maradd tehát más hátra, mint várakozni. Megvizsgálta az abrakos ládát, leült a földre és gondolatait szabadjára bocsátotta. Bonevre gondolt, majd atyjára és Fredre, a bátyjára, akik vele együtt szálltak le az aknába, aztán meg Johnson barjára. A fonográf nótájára. A pockerjátszó-gépre Johnson baridban. És gondolatban egész sor játszmát játszott végig: bedobott öt centet, megforgatta és 'eleresztette a kereket — és csodálatos, mindig nyert, Ml band, royal flus'h ... A képzeletbeli1 játékból valami sajátságos hang ébresztette föl. Valami ugy zúgott és pattogott, mint a telefon zivatarkor. Mac idegeit .megfeszülve hallgatózott. Akkor hallotta, hogv tulajdonképen semmit sem hallott. Csend volt. Az előbb csak a füle zúgott. De ez a rettenetes csend' .elviselhetetlen volt. Mutató ujjait füleibe dugta és felét rázta. Köhögött és hangosan kiköpött. Mindezt csak azért, hogy valami hangot halljon a nagv csöndességben. Fejét a fainak támasztva ült és maga elé bámult a szalmára, mely Boney 'számára volt odakészítve. Végül lefeküdt a szalmára és a reménytelenség kínos érzetével elaludt. Pár óra .mullva, — ugy tetszet* neki.