Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-26 / 250. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12­negyedévre K 6-— egy hónapra K 2­Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám éra 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. II. évfolyam 250. szám Vasárnap, október 26 A pénzügyi helyzet és az ellenzék. A teljesem csüggedt, kedvtelen és te­hetetlen ellenzékben már csak a remény­ség tartja a lelket. Bíznak valami vélet­lenben, valami csodában, amely -megvált­ja őket siralmas helyzetűikből. Avval ugyanis tisztában vannak, bogy ők miind-en akcióra képtelenek, de abban reményked­nek, hátha magától történik valami, ma­gától akad valami nehézség, -mely a kor­mányt megbuktatja és őket hatalomra s-egiti. Az a pár elkeseredett honatya, aki ezékben a szomorú időkben is fönt van a fővárosban és délben a Kossuth Lajos­utca aszfaltján csinálja az ellenzéki han­gulatot, este pedig az ürességtől tátongó ellenzéki pártklubbokban markírozza az eleven pártértekezletet, legújabban avval bátorítja és vigasztalja egymást, hogy rossz a pénzügyi helyzet. A kormány nem tud elég pénzt szerezni, tehát- rövidesen megbukik — és jövünk -mi. Kérem ez nem tréfa, -ezt egész komo­lyan igy beszélik ellenzéki körökben. Hát ne akadjunk fenn ezen a kétségbeesett ci­nizmuson, mely az ország súlyos gazda­sági -és pénzügyi helyzetéből merít magá­nak vigasztalást, ide vizsgáljuk meg egy kissé közelebbről, hogy micsoda van az ellenzéki reménykedéseknek. Mind-en-ekelőtt nincs mit titkolni rajta, hisz köztudomásu dolog, hogy a nemzet­közi pénz és hitelválság, a nagy gazdasá­gi depresszió Magyarországon nehéz vi­szonyokat idézett elő és ezek a viszonyok éreztették hatásukat az állaim pénzügyeire is. Az összes gazdasági ágakban, a mező­gazdaságban, iparban, kereskedelemben mutatkozó jövedelemcsökkenés nem ma­radhat hatás nélkül az állami bevételekre. Az elemi csa-pások, melyek az ország nagy területeit sújtották, szintén nagyon hátrá­nyosan befolyásolják az adózási viszonyo­kat. Ezt a helyzetet érzik az állam összes bevételi forrásai, ugy az egyenes, mint a közvetett adók és az üzemi bevételeik is. Hozzájárulnak mindéhez a külügyi bonyo­dalmaik által okozott rendkivüli kiadások, továbbá -az a körülmény, h-ogy a beruhá­zásokra szükséges kölcsönöket a nemzet­közi pénzviszoinyok következtében nehe­zebben és kedvezőtlenebb feltételek mel­lett lehet beszerezni. Kétségtelen ezdk után, hogy a kor­mánynak nagy gondjába, nagy munkájába kerül az államháztartás egyensúlyát fen­tartani. Ezt a munkát -azonban — e felől nyugodtak lehetnek az ellenzék pénzügyi kapacitásai, — el is végzi lelkiismeretes gondd-a-1 'és felelősség érzettel. A kor­mány ezen a téren is a karaván munkáját teljesiti. Hogy az ellenzék gúnyos lelkiismeret­len kárörömmel nézi az ország pénzügyi és gazdasági bajait, ezt még valahogy megértjük. Elég cinikusak, elég lelkiisme­retlenek, elég kétségbeesettek hozzá. De, hogy miből meríti azt a reményt, hogy a pénzügyi bajok szanálása az ő munkáju­kat teszi okvetlen szükségessé, ez rejtély előttünk. Mert a dolog ép ellenkezőleg ugy áll, h-ogy épen ezek a nehézségek teljesen íkizárj-álk reményeik megvalósulását. Mire alapítják ezt a reménységet? Az ő négy-esztendei kormányzásuk valóságos elriasztó példája volt az esztelen pazar költekezésnek és a rossz gazdálkodásnak. Az ő szénszállit-ási és talpfa szerződéseik, balatoni vasutjuk és egyéb dolgaik jogo­sítják talán őket arra a hitre, hogy ők van­nak hivatva az ország pénzügyeit rendben tartani? ök hasonlithatatlanul kedvezőbb, szinte rózsás gazdasági viszonyok kö­zött kormányoztak és mégis deficit­be hozták az állam háztartását és üre­sen hagyták az állami pénztárakat, ök most lapjaikban erősen támadják a kor­mányt, amiért az állam hitelszükségletét függő kölcsön utján szerzi be. De hát nem ők voltak az elsők, akik a pénztári utal­ványokkal való hitelmüveletekkel meg­kezdték? A munkapárti kormány e köl­csön prolongálásán, és az általuk kiürített pénztári k-észleték kifundálásán volt kény­telen a pénzpiac sokkal -nehezebb helyzeté­ben e művelethez nyúlni. Az igazság az, hogy a mai pénzügyi helyzet nehézségeit részben a rendkívül súlyos viszonyok, de A földrengés. Irta: Lengyel Géza. I. asszisztens: És nem lehet semmi té­vedés? Nem zavarhatta meg valami észre nem vett dolog az elektromos hullámokat? Vagy a hely-jelzés nem csúszhatott el? Hi­szen egy milliméter eltérés már megdönti az egész következtetést. A tudós: Kedves barátom, a szkepticiz­must engedje át nekünk, idősebb emberek­nek. Ot esztendeig kételkedtem én, mig a sa­ját találmányomban bizni mertem. Az asszony: öt évig alig volt számomra néhány órád és egy csóknak nevezhető csó­kod. A tudós: Kérlek, Margit, ne zavarj. Ez­rek, százezrek életéről van szó. (Az asszisz­tenshez) : Az utolsó két év munkájában ön is részt vett. Tudja, hogy százszámra végez­tünk kisérleteket. A két utolsó olaszországi földrengésen pedig gyakorlatilag is csalha­tatlannak mutatkozott a készülék. Az asszisztens: Ez igaz. A tudós: Pontosan megmutatja az első lökések idejét, körülhatárolja a helyet és biz­tos következtetést enged a földrengés ere­jére is. Az asszisztens: E szerint pontosan há­rom óra ötven perckor kezdődik. A tudós: Feltétlenül. Ahogy két nappal ezelőtt kijelentettem. i Az asszony: De hiszen ez borzasztó! A tudós: Ez már megint oktalan, asszo­nyi beszéd. Az volna borzasztó, ha nem tud­tam volna megállapítani előre az időt és he­lyet. Igy nem történhet semmi baj. A terület elég messze van a fővárostól és bizonyos, hogy a hullámok idáig nem érhetnek. Az asszony: Hát ott nem laknak embe­rek? A tudós: Tegnap automobilon bejártuk az egész vidéket. Két téglagyár és három nagyobb majorság van rajta. Az embereket mind kiköltöztettük. Képzeld, nem akartak menni. Azt mondották, svindli az egész. Az asszony (nevet): No, ez mulatságos! A tudós: Mulatságos! Én szerencsétlen­ségnek tartom. Azonnal telefonáltam rend­őrökért. Karhatalommal kellett kikergetni őket. Az asszisztens: A nép nem tiszteli még eléggé a tudományt. A tudós: Különösen az asszonyok nem. Az egyik majorosgazda felesége ugy visított, mikor a rendőrök jöttek, mintha akasztani vitték volna. Az asszony: Szegény teremtés. A tudós: Ha sajnálod, hát talán vissza­vitethetem. Elpusztulhat a romok között, ha annyira ragaszkodik hozzájuk. Az asszony: Hátha nem pusztul el? A tudós (megvetően): Ti asszonyok mind egyformák vagytok. A női elfogultsá­gon semmit se segit a kultura. Az asszisztens: No, no. Vannak kivéte­lek. Például Curie-né. Az igazi tudós. A tudós: Curie-né az ura nélkül meg se tudott volna mozdulni. Az asszony: Curie-né egy csúf és szög­letes, öreg nő. A tudós: Ez is igaz. Pedig, ha már nő: fiatal és gömbölyű legyen. Mint te vagy. Az asszony: Öt év óta az első bók, amit tőled hallok. És ez is kicsinylés. A tudós: Még egy napig várjál, szivem. Az én munkám — egyelőre — ma véget ér. Holnap enyém a dicsőség és én tiéd vagyok. Majd elmegyünk valahová. Ez lesz a máso­dik nászutunk. Az asszony: Mióta igéred! A tudós: Csak türelem, türelem. (Az asszisztenshez): Együtt vannak a műszerek? Az asszisztens: Minden lenn van már az automobilban. A tudós: Akkor menni fogok. Az asszony: Nem szabadna odamenned. Én félek. A tudós: Gyerekség. Az a domb, ahol a hordozható sátrat felállítottuk, öt kilométerre van a veszélyeztetett területtől. Mindent ki­tűnően lehet megfigyelni és ha a villamos vezetékek elég hosszú darabon épen marad­nak, nagyszerű megfigyeléseim lesznek. Ve­szély azonban nincs. Az asszony: Mégis... én félek. A tudós: Kedves barátom, magyarázza meg neki, hogy nincs semmi veszedelem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom