Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-12 / 238. szám

ifr-rtát. Hí Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. SiegöG, i8?3. . évfolyam 238. szál Vasárnap október 12. Sötétség. Nem vagyok zsidó. Amint nem vagyok antiszemita sem. De nem vagyok sem anti-, sem filokatholikus, ,sem ,anti-, sem filolutheránus és nem vagyok filoszemi­ta sem. Én egy egyszerű lateiner-ember vagyok, aki saját lelkiismerete szerint él és cselekszik, aki bárkitől rossz néven ven­né, a papoktól ép ugy, mint a laikusoktól, ha ebben a lelkiismereti szabadságában megzavarnák. Nem törődöm tehát mások­nak a hitbeli dolgával sem. Boldoguljon kiki a maga hite szerint, ha valami lelki bánata ,van valakinek, menjen el vele a papjához, ha azt hiszi, hogy az ímeg tudja gyógyítani, vagy kenegesse önmaga lelké­nek a sebeit, mint én szoktam. De a vilá­gért se avatkozzék bele embertársai hitbe­li dolgaiba. Aki azt teszi, az nem érdemli meg a modern ember elnevezését és nem méltó arra, hogy a telefon és repülőgép korszakában ,éljen. Aki azt teszi, az nem a mai világba való, mert késői utószülötte a homousion és homoiusion siralmasan ne­vetséges korszakának. Az embert külső életében ,úgyis ezer meg ezer szabálynak, rendeletnek, tör­vénynek nevezett korlát feszélyezi és aka­dályozza a szabad mozgásban, legalább Parasztgyerekek. Irta: Révész Béla. Ágnes racogott, esiklandósan nevetgélt, a mikor öltöztették. A gyerekek is körülug­rálták és vidámkodva rángatták a szoknyá­ját. — Most már te pesti lány leszel — szólt a nagysága; — de jól viseld magad. A kis erdélyi parasztlány csak állt türel­mesen a gyerekraj köriében és hagyta, hogy a szobaleány ráadja a batisztprusziiköt, a fe­hér köténykét, dé egyre nevetgélt, erős, .szep­lős arca kipirult és apró, fekete szemei paj­kosan hunyorogtak. Kezébe nyomták a bőr­cipőket is és Ágnes nyögve erőlködött, hogy félrántsa őket. A gyerekek a hátára másztak, babrálgattak fakószőke hajában, a kis paraszt lány alig győzte hessegetni pajtásait: ^ —• No ne, Gyurika! . . Mit csinálsz, Pistike! . . . ' , Ágnes l'ábraúiilt és elfintorította az arcát, topogott, emelgette a lábait, görbítgette a borcipőket, hol jobbra, hol bálra és titokban rugdalódzott, mint a hámba vetett csikó. Most aztán menjetek ile a parikba sé­Ágnes két gyereknek odaadta a szok­belső világát, ezt a külön kis világot, ne zavarja emberi önkény, emberi erőszak, emberi zsarnokság. Legyünk .legalább be­felé szabadok, ha már kifelé nem lehetünk azok. Legalább ne vegyék el emberek em- j bertársaiktól ezt a belső, lelkiismereti sza- ) badságot és a vallás szabad gyakorlásá­nak a lehetőségét. De ime mit látunk Európának terjede­lemre és népességre nézve legnagyobb bi­rodalmában, Oroszországban. Hatósági asszisztenciával, sőt hatósági bujtogatás­ra pörbe fognak egy szegény, Beilis nevü zsidót a rituális gyilkosság nevetséges és százszorosan megcáfolt bűnéért. Nem hi­szem, hogy egy nagy hivatalos apparátus oly dőre, hogy hisz a rituális gyilkosság lehetőségében. Hihet benne az állatiasan buta orosz köznép, de hogy egyetemi kép­zettségű emberek — még ha orosz egyete­mi képzettségüekről is van szó — higyje­nek benne, annak még a lehetőségét is ki­zártnak tartom. Ma, amikor az emberi tu­dás oly tereken jnozog immár, hogy a reá­lis valóságnak minden dimenzióját átöleli. Az az orosz intelligencia, mely az általa elbutított néptömeg aljas indulatainak a talajában most meg akarja gyökereztetni a rituális gyilkosság méregfáját, maga sem hisz, nem hihet a vérvádban. Nem is annak a szegény zsidónak, Bellisnek az élete, a vére kell nekik. Vagy nem jól mondtam, kell nekik az is, ,mert a Beilis élete és vére által akarnak hozzájutni egy egész fajnak az életéhez és véréhez. A gonoszságnak és sötétségnek nem egy em­ber, hanem ,az egész faj ellen irányuló küz­delme ez. Nem vagyok zsidó, de fellázit az em­beri aljasság ilyetén megnyilatkozása. Fel­lázit az a szent meggyőződésem, hogy az orosz hatóságok, akik ebben a vérvádban cselekvő részt vesznek, jnaguk sem hisz­nek a vádban. De vádat emeltek, mert pogrom kell nekik. Pogrom, egy intelli­gens, munkabíró és munkaszerető, tehet­séges faj ellen. Mert mint mindenütt, szé­les e világon, az orosz cár szent birodal­mában is ép a zsidóság kebeléhői kerülnek ki a felvilágosodott kultura munkásai. Azért ellenségei és üldözői ők ennek a fajnak, mert üldözői és ellenségei a felvi­lágosodottságnak, mely fel és ki akarja emelni a köznépet az állati sorból. Az orosz hatalom jelenlegi bitorlóinak min­den kell, csak a felvilágosultság nem, jól tudva azt, hogy ha az orosz köznép ki­emelkedik mai állati sorából, legelső dol­ga az lesz, hogy lerázza magáról vérszo­pó zsarnokait és ostorral kergeti őket —• nyája két csücskét, kettőnek a kezét fogta meg és a legidősebb fiúval, a Gyurival az élén, a társaság .elindult a sétára. A ház előtt volt a park, ahová Ágnes mindennap lement a gyerekekkel. A mai napja ünnep volt és va­lami furcsa öröm ütögette a szivét, amikor ráadták a per'kálszoknyácskát, a finom fogá­su prusz'likot, a .máslis kötényét, csak a bőr­cipő rontotta meg a kedvét. Lesántikált a lép­csőkön, az utcán pedig meghökkent és csak mikor a villamosok elrobogtak előtte, .mert átmenni a parkba vezető útra. A gyerekek körülfogták iés becézték: — Ágnes most olyan, mint mi . . . — Milyen szép aiz Ágnes » . . A kis parasztlány .maga köré gyűjtötte az apróságókat. mint a tyulk a csibéit és le­ült velük a padra. Nevetgélt, pajkoskodott pajtásaival, de a forró napsütésben felszisz­szent. V Meg-megrugdosta .maga ©lőtt a kiszik­kadt földet, apró ,por-felhők szakadtak föl a rögből, a gyerekek szólítgatták, de nem vá­laszolt, haragos vörös lett az arca. Gyuri rá­fonódott a kis parasztlányra, belenevetett Ágnes arcába, de az mérgesen válaszolt: — Rossz cipő . . . Minek a .cipő, sokkal jobb mezítláb. És lehajolt a lábaihoz, lerántotta róluk fe!ií!'fó*k, costümik a bőrcipőket, lerúgta a harisnyákat és mez­telen barna lábaival megállt a földön. Suga­ras volt az arca, rikoltott, kacagott, szőke fejiét befúrta a gyerekek közé és összeborul­va velük, táncos ugrándozással mondogatta: — Jaj de jó, milyen jó . . . vessétek le ti is . . . , Egy-két izgalmas perc után meztelen­lábú volt az egész társaság. Finnyás, fehér lábacskákat megcsiklandozott a meleg föld, viháncoló emberkék mohó gyünyörüséggel rugdosták a port, tiporták a füvet. Ágnes azonban egyszer csak .megijedt és nehéz, ijesztő jelenet következett. A nagysága le­jött sétálni a parkba. Ágnes rémülve össze­kuporodott, a csipkeruhás dáma hebegett, bokrosodott és pülykapiros arccal rárontott Ágnesre: — Te kis lotyó, mit csináltál, hát ezért vettem neked cipőket? Ágnes sirva fakadt és zakogott a szava is: — Nekem nem kell, nem kell ... í A mérges asszony elkapta Ágnes karját, nagyot csípett raj'ta és egyre kiabált: — Még ma hazaküldtek, imég ma kidob­lak, te mákvirág, te cudar . . . Ez azonban nem történt meg, nem is ment volna olyan könnyen. Ágnes a rövid MSUM.tWW M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál fink leilliykitk részére kaphatók SlS@fjed| KárásZ-lllca 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom