Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-07 / 208. szám

Szerkesztőség Kárázz-etca«9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 — tttévre . . K 12-negyedévre K 6'— egyhéeepniK t— Egyes tún ára W Bttftc. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 2fr- Wévre . . KKaegyedévre K 7— egyMoapraK 240 Egret stám éra M IWér. Ki. il Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I9!3. II. évfolyam 208. szám Vasárnap, szeptember 7 Kerestetik . .. Nincstelen szegény emberek igen gyakran álmodoznak arról, hogy hogy volna, mint volna, h!a gazdagok, nagyon gazdagok lennének? Ilyenkor minden szegény embernek jótékonysági hajlamai vannak: a maga szegénységében nagyon elevenen s . a maga bőrén, érzi azt, hogy mit jelent a pénztelenség, mit jelent az, ha nem tudja valaki kellő időben kifizetni a házbérét, a szabóját, a mészárost, az adóssága törlesztését és kamatját. És ez az eleven érzés jóvá teszi minden gazdaságról álmodozó szegény ember szivét. A gazdagságot mindegyik szegény ember ugy áhitja, hogy másoknak is szeretne használni vele és gyönyörű álmok születnek meg ezerfajta jóiszivü segítségről, szociális intézményekről, amelyek rendszeres és okos harcot folytatnának az éhség, hajléktalanság, betegség s más egyéb sokfajta nyomorúság ellen. Megesik néha, hogy szegény emberekből gazdag emberek lesznek: | egy jó ötlet, nyerő számú sorsjegy, tervszerű, lankadatlan munka, szívós akarat, gyakran aranyhalmot teremt sivár nyomor pusztaságában. Nem különös, hogy a meggazdagodott szegény emberek között mégis olyan ikevesen vannak, akik visszaemlékeznek a szegénységben szőtt ragyogó, jótékony álmokra? Ugy (látszik, az aranyak tulaj doriága az, hogy magához hidegiti és magához keményíti a szivet. A szegény ember altruista 'álmodozása okosan számvető önzéssé lesz, mihelyst a sors alkalmat ad neki arra, hogy ezt az altruizmust a gyakorlatban is érvényesítse. Itt természetesen különösen hangsúlyozva kell kiemelni, hogy tiszteletet kell adni a kivételeknek, amelyek megerősítik a szabályt. Meg keld állapítani azt is, hogy a jótékonykodó vagyonnak is adva vannak a határai: amikor annyi kéz nyiíl azért, hogy alamizsnát kapjon, senki sem elég gazdag ahho'z, hogy mindenhova adjon. De mégis vannak esetek, amikor ugy érezzük, hogy a nagy vagyonnak kutyakötelessége volna, hogy adjon s mi, a nincstelen szegények, kik csak álmodozni tudunk a nagy vagyon hatalmáról, elszomorodva és kissé keserűen kérdezzük: hol van egy gazdag ember, aki fölismerje ezt a kötelességet? Ebben a pillanatban Magyarország legkoldusabb koldusára: a magyar avatikára gondolunk, abból az alkalomból, hogy a Magyar Aero-Szövetség a budai Vigadóban kiállítást rendezett, melyet ma nyitottak meg a nagyközönség számára és ezen a kiállításon repülőgép modelleket mutatnak be. Az Aero-Szövetség a szentistvánnapi repülőverseny után ezzel a kiállítással is az aviatika iránt való érdeklődést akarja terjeszteni s erősíteni. A szentistvánnapi versenyen megelégedéssel látták, hogy a ml pilótáink a maguk szegényes eszközeikkel, végtelen elhagyatottságukban és magukra maradottságukban is milyen szépen haladtak, mennyit tanultak, mennyit fejlődték. Hozzáértők, szakemberek, külföldi aviati'kusok sokszor és ujraujra nyilatkoztak arról, hogy ezek a magyar aviatiíkusok mennyire rátermettek arra, hogy vakmerő bátorságukkal és ösztönös ügyességükkel elsőrangú pilóták legyenek. Hogyan van az mégis, hogy dacára a rendelkezésünkre állló kitűnő anyagnak, mindezideig nem tudták megteremteni a magyar aviatikát? Közhellyé lett erre a kérdésre a válasz: azért, mert szegények vagyunk, azért, mert elavult, negyvenöt lóerős motorok nem vehetik föl a kilencven és száz lóerős motorokkal a versenyt. Azért, mert közönséges vasdrótböl és durva, faragatlan lécdarabokhói összetákolt gépmadarak nem repülhetnek utána a felhőkbe a pompás acélvázu, erős testű, modern aeroplánoknak. Azért, mert a mi pilótáink, ha rozoga alkotmányán mégis neki tör a felhőknek, vagy leesik és kitöri a nyakát, vagy összetöri a gépét s akkor nincsen pénze arra, hogy hamaHollubór. Irta: Ignotus. Hatszáz éve, hogy Petrarca született, ötszázharminc, hogy meghalt, s az ő szonettjei mégis ... hadd állok itt meg egy percre. Az öreg Spencer hátrahagyott önéletrajzában .feltűnést keltett vagv busz sor, melyben a vén angolszász az ő szokott száraz őszinteségével megírja, hogv nem ismer unalmasabb és nevetségesebb olvasmányt a régi jó Homérosznál. Semmi sem tetszik neki benne. Még a világról való gyermeteg 'felfogás sem, melyet inkább barominak itél, mint gyermetegnek. Még az események sem tetszenék neki, melyek, úgymond, utálatosak s egyhangúak. Még az emberek sem, akik egyszínű árnyéikok. Még az előadás bája sem kapja meg, még a hires állandó jelzők sem gyönyörködtetik, sőt ezek azok, amik különösen kétségbeejtik, őszi eső módjára kopogó egyíormaságU'kkal. Az olvasó megdöbben, de aztán elgondolkozik, mint mindenen, amit Spencer ír. Lehetséges ez? Ennyire tévedték volna évezredek, vagy legalább is évszázadok, melyek műveltség s ^^^^^^ Iskola öltönyök, felöltők, coslfimbk fiuk és leánykák izlés dolgában a mi ágyunk megvetői voltak, s amiken végig, mind e mai napig, a müveit európai emberiség gyönyörűséggel olvasta, iskoláiban örök mintának tanitotta Homéroszt? Vagy Spencer tévedt volna ennyire, az a Spencer, ki nemcsak hogy Arisztotelész és Spinoza óta a legtöbbre gondoló elme volt, de, különösen kisebb tanulmányaiban, a íeglégiesebb, a legművészibb művészetnek: a stílusnak oly finom megértője? Hiszen igaz: mi, mai emberek a homéroszi verseket bizonyára nem élvezzük ugyanazzal az élvezettel, mint a régi görögök. Világuknak ismeretével, célzásaikról való tájékozottsággal, sajátosságaik iránt való türelemmel kell nekikülnünk, — csupa megszerzettséggel s eltökéléssel, amire a régi görög csak ugy nem szorult rá, mint mi nem, ha nekiülünk olvasni Miltont. De végre is a mai müveit japán vagv indus emiber, ki más vallás- és más világnézet 'hagyományaiban nevelkedett, ugyanúgy állhat szemben Daniéval és Miltonnal, mint mi állunk szemben Homérosszal vagy Kalidászával — s lehetetlen, hogy a Dante borongó 'fönsége, a Milton fülledt szertelensége meg ne kapja még akkor is, ha minden sorához lexikonból s szótárból kell kikeresnie az értesültséget. Hiszen épen Daniéval magunk sem állunk sokkal jobban, sőt sokszor azzal az örökkévaló költővei sem, ki nálánál ötszáz évvel áll (hozzánk közelebb: Goethével. Ki olvassa, még fajtájabeli ember is, Dantét, Shaksperet, Goethét azzal a meg nem akadással, azzal a tökéletes vele egy utón járással, mint ahogy mi olvassuk Arany Jánost, s általában a mai minden nemzetbeli müveit ember olvassa például Gustave Elaubert-t? Minődazonáltal1 ki ne érezne olvastukra szinte testi gyönyörűséget, s kinek ne fokozná e gyönyörűségét, ne tenné izesebbé s változatosabbá, hogy hol itt, hol ott olyasmire akad (bennük, ami magáiban véve, ami mai Ízlésünk szerint, már szárazság, izetlenség vagv értéktelenség, de az egészet épugy megizesiti, mint az ételt a fűszerszám, ami magában szintén élvezhetetlen. Nem, Spencernek bizonyára nincs igaza, Homéroszról szólván. Nemcsak a jó Homérosz: a jó Spencer is aludt néha; ő is olyan volt, hogy ami ereje volt, az volt fogyatkozása is, s ez a csupa tudatosság és csupa értelem ember nem tudta átérezni az együgyűség s az ártatlanság biMját. Nem, Homéroszról való Ítéletében nincs igaza, de igaza volt abban, igazi spenceri cselekedetet mivelt azzal, hogy ez Ítéletét le merte irni. Mert ahogy ő volt NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs- és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5,