Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-06 / 207. szám

2. DÉLMAQYARORSZAG 1913. szeptember 6. hatalmat minden addig hirdetett követelésének elejtésével, minden .addig vallott elvének föladásával fizette meg. Hogy ez a többségre és hatalomra jutott ellenzék elvállalt és jórészt meg is csinált mindent, ami ellen népszerűséget hajhászó másfél évtizeden át harcokat folytatott. Elmondaná, hogy ez a többségre jutott ellenzék megterhelte az országot olyan szolgáltatásokkal is, amelyeket a nemzettől senki nem is követelt, ,söt amelyekre nézve, mint például a kvótaemelés dolgában, kész megállapodás volt a státuszkvó fentartása iránt. í , . Elmondaná továbbá, hogy ez a többségre s hatalomra jutott ellenzék négy év alatt teljesen megőrölte magát. És elmondaná, hogy ennelk folytán ez a többségre jutott ellenzék az ország akaratából ismét elvesztette hatalmát és ezzel a többségét, visszaesvén megtépázott nimbuszszal, elárult elvekkel, régi ellenzéki állapotába. Azután elmondaná a megbukott rendszernek legújabb ellenzéki működését. Hogy újra fölvette a parlamentárizmus ellen irányuló romboló munkáját. Hogy megobstruált egy véderőreformot, melyet az ország nevében ő vállalt el. mikor kormányon volt és amelynél nagyobb terheket ajánlott föl az alkotmányos tényezők háta mögött ugyanakikor, amikor a kisebb terheket megobstruálta. Elmondaná, hogy ez az ellenzéki követelt az uj többségtől egy olyan választójogot, amilyent ő imaga mig kormányon volt, a világért sem volt hajlandó megcsinálni és amelyet, még amikor újra ellenzékre kerül, maga Apponyi is nem egyszer hazaárulás gyanánt tüntetett föl. Hogy mindent, ami a mai magyar politikai viszonyokban káros, rossz vagy sajnálatos, részint ők csinálták, részint ők okozták. Vásárolják a bankokat. — A pénzpiac rosszabbodása.— (Saját tudósítónktól.) A nemzetközi pénzügyi depresszió nagyon érzékenyen sújtotta az összes iparágak konjunktúráit. A vaspiacról terjesztett nagyszerű bécsi és berlini híreket csakhamar reakció követte. A textilipar, építőipar jóformán teljesen szüneteli, sőt még a biztosítási üzlet egyik legjövedelmezőbb ága, az értékfbiztositási üzlet is erősen érzi az emissziók elmaradását. Nem csoda, iha ilyen körülmények között rövidesen a bankpapírok lettek a börze favoritjai és napról-napra emelkednék. A válságos időben mindenkinek kára volt, csak a bankoknak nem, minden vállalat veszteséget érez, csa'k a bankok mutatnak fényes mérleget. Ez nem is csoda, hiszen a mult esztendei 3 és féltől 4 százalékos kamatnyereséggel szemben a bankok most 7 és féltől 8 százalékkal kamatoztatják a pénzeiket, tehát ,a kamatnyereségből ép még egyszer oly nagy a részesedés, mint tavaly. Ez meg is látszik a félévi mérlegeikben, ahol minden veszteség leirása után a Magyar Általános Hitelbank több mint 400 ezer korona, az Osztrák hitelintézet közel egy millió korona, a Magyar (bank 800 ezer korona, a Kereskedelmi bank félmillió koronával nagyobb nyereséget tüntet föl a mult évivel szemben. Természetes, hogy ilyen válságos időben, ilyen hatalmas nyereséget a vállalkozó szellemű spekuláns csakis a bankpapírok vásárlásával honorálhat, amit — mint látjuk — szivesen is tesz már hetek óta. De a bankszakma általában igen kedvező stádiumban van s a börze minden értéket vásárol, csak bankpapír legyen. A pénzpiac némi .enyhülése után, amiből sokan gyökeres javulást reméltek, ismét rosszabbodott a helyzet. Berlinben, Bécsben, Párisban drágult a pénz, természetes, hogy ennek a drágulásnak hatását megérezzük mi is. Nálunk azonban nem a drágaság, hanem a pénz hiánya okozza a legnagyobb gondot és gazdasági életünk nagy területein a pénz árihullámzását nem is érezzük. Nagyon sokan szeretnék, ha érezlhetnék a pénz drágaságát, legalább bele lennének kapcsolva az eleven hitelforgalomlba. Fásulva olvassák tehát nálunk, hogy a pénz negyed vagy fél százalékkal ismét drágább, .mert nem hallanak egyebet, mint hogy pénz nincs s <ha volna is, nagyon jó fedezetre, nem negyed százalékkal, hanem 5—6 százalékkal drágább. Nagyon jő volna, ha a magyar gazdasági élet ott tartana már, hogy izgalommal leslhesse a pénznek nyolcad százalékos árhullámzását, mert az ő javára vagy bőrére megy a legcsekélyebb megmozdulás. Aki figyelemmel kiséri a következetesen jelentkező pénztelenségi sirámokat, nagy csodálkozással tapasztalhatja, hogy a Rothschild-csoport ugyanilyen őszinteséggel azt is világgá tudja kürtölni, hogy a pénzviszonyok rózsásak és sehol semmi borús felleg a pénzvilág egén. Ha a csoport igy beszél, akkor politikai érdekek hajtják, mikor pedig — mint a jelen esetben — a pénzviszonyok rosszaságát hangoztatja, el lehetünk készülve rá, hogy uj államhitel igénybevételének küszöbén állunk. A Rothschild-csoport ilyenkor nagyon jól tudja, hogy e vigasztalan hireíkkel nemcsak a saját tőkéjének elérhető kamatját gyarapitj.a, hanem tényleg tartózkodásra késztet olyan tőkéket is, melyek esetleg h'ajlandók volnának megmozdulni. A föntebb emiitett siránkozás matemati kai pontossággal bejósolható volt már akkor, amikor az első hirek megjelentek a tegnap szén az ember nem1 is tudna keresztül utazni a sivatagon, ha nem volnának oázisok is. Ennek kellene lennie — oázisnak kellene, hogy legyen. Szükséges lenne, hogy minden embernek legyen valakije, aki nam idegen. Brosz (ámulya néz reá): Tessék? Kyll (hirtelen): Bizonyára csodálkozott azon, hogy asztalához ültem és .megszólítottam. Hiszen mi sdhogysem illünk egymáshoz. Én (fölkacagva), a hóbortos poéta — és maga, a kaltmár. Brosz (sértődve): Engedje meg . . . Kyll (tűnődve): Le tudom olvasni az arcáról, hogy semmi sem jár az eszében, mint: üzleteket kötni — pénzt keresni! Brosz (fölpattan): Uram, meg akar sérteni? Kyll (reá sem hallgat): Amint bejöttem, mindjárt feltűnt nekem ezáltal. íme, ez talán egy ember, aki nem más, mint amilyennek látszik. Brosz (ismét szánakozó fölénnyel): Oly lontosnak tartja ezt? Kyll (nem is figyel szavára): Amidőn még fiatal voltam, ugy gondoltam: majd találok egy embert, aki egy sziv, egy lélek lesz velem — egész életre , . . Aztán szerényebb lettem. Csupán évekre kívántam volna egyet, csak hónapokra, hetekre, órákra. Most erről >s lemondtam. Keresek egy embert, aki nem Kétarcú, sokszemii, száznyelvű. Fs keresem — keresem. Brosz (triviálisan): Bizonyára rossz tapasztatokat tett asszonyokkal, hogy ily gyanakodóvá váll Kyll (hevesen): Ne beszéljen .nekem aszszonyokróL, e fantáziánk alkotta csalóka képről! Brosz (durva nevetéssel): Ebben igaza van. Aminek asszony .a neve: hazudik és csal. Kyll (nem figyel a szavára, ábrándos, könnytelt szemékkel): Két ember: aki nem idegen egymásnak. Ez vollt a paradicsom. A kígyó volt az idegen. Az első szó, melyet Éva hozzá intézett: ez volt a bűnbeesés. Azóta hazugságra és színlelésre vagyunk kárhoztatva. Brosz: .No, de hallja: micsoda ötletei vannak magának. Kyll (izgatottan): Minden uj ember születésekor újra kezdődik e paradicsomi állapot. Anya és gyenmek eleinte teljesen egyek. És még sokáig kristálytiszta mindegyikük lelke a másik előtt, arnig közéjük nem férkőzik az az irtózatos érzés: hogy egy másik, egy idegen élettel áll. szemben mindegyikük. Brosz (ásítozva): Hja, ez a világ rendje. Kyll (öklével ráüt az asztalra): Ez az átka. És természetellenes. Honnan eredne különben ez a rémület, ez a fájdalom, amelynél iszonyúbb el sem képzelhető: ha teljesen benső bizalommal hittünk egy barátunkban és azután egyszer csak idegendk között látjuk és ugy tetszik nekünk, mintha kivetkőzött volna a valójából — idegennel állunk szemben. (Kétségbeesetten): Istenem! egy embert találni, akit becsülhetek! Lelket, melyet teljes meztelenségében láthatnék anélkül, hogy csalódást lepleztem volna le. Brosz (fölkel és a fe'lsőkaibátja után nyul): Nagyon is tragikusan fogja föl ezt uram. Az emberek nem angyalok, ez az egész. Kyll (fölkel, elébe lép izgatottan): Nem bánom én: legyenek ördögök — legyenek állatok. — De legyenek önmaguk! A jellemük : ime a végzetük. Nem menekülnek előle. Miért rejtegetik hát? Brosz (aki csak arra gondol, hogy félbeszakítsa a beszélgetést): A legkevesebb ember gondolkodik ugy, mint ön. Kyll (egyre dühösebben): Miért? Miért? Minden korhadt bennünk, minden meg van mérgezve. Önmagukkal sem egyék többé. Azt beszélik, amire nem gondolnak. Azt teszik, ami nem érdekli őket. önmaguknak hazudnak. (Megmarkolja a Brosz karját, kábáivá): De én ezt nem tűröm tovább. Nem élhetek többé álarcok között. (Villogó szemékkel néz Broszra.) Az agyvelejükeí akarnám széjjeltépni, a szivüket akarnám széjjelimarcangolni, hogy tudjam, mit gondolnak és mit éreznek. Brosz (ijedten tesz egy lépést az asztal felé, melyen a pincér alszik.) Kyll (megmarkolja a karját): Hová akar menni? Brosz (palástolni akarja félelmét): Csak — csak a pincért — csak egy konyakot akartam. Kyll (vad tekintet teli): Hazudik — fél tőlem. Brosz (erőltetett nevetéssel): De, kedves uram . . . Míiképem hiheti. Hisz ön oly mulattató — még virradatig is ülhetnék önnel. (Truck belép egy leánnyal.) Truck (Broszhoz): Ejha! Téged iii lehet találni sötét éjnek idején. Brosz (mélyen fölllélekzlk, megragadja Truck kezét, halkan): Téged az Isten küldött, örült mellé kerültem itt . . . Kyll (aki éles figyelemmel hallgatódzott): Mit mondott ennek az embernek rólalm? (Truekhoz): Ép most jelentette ki nekem, hogy oly mu/lattató vagyok — egész éjszakán át itt ülne velem. (Revolvert huz elö a zsebéből.) Miért hazudtál — fickó! Brosz, Truck, a leány: Segítség! Segítség! Kyll (izgalomtól remegő hangon): Ti ' gyávák! Ti csőcselék! Ti idegenek! (Főbe j lövi magát.)