Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)
1913-09-04 / 205. szám
1913. szeptember 6. DCCMAQYARORSZXQ ' 7. lentéfe érkezett a vármegyei alispánihoz: Szombaton nyolcan betegedtek meg, a betegek közül egy meghalt. Vasárnaip ujaibb négy megbetegedés fordult elő és egy halál. Hétfőn már buszra szökött föl a betegek száma, közülök négyen meghaltak. A hatóság eleinte nem a'karta a közönséget megriasztani, de imikor az első halálozás megtörtént és a bakteriológiai vizsgálat megállapította az ázsiai kolerát, teljes mértékben láttak hozzá az lóvóintézkedések megtételéhez és a közönséget a legnagyobb óvatosságra -hívták föl. A Latorca folyó, mély a két község mellett folyik el, teljesen meg van fertőzve. A kassai hadtest parancsnoka a belügyminiszter intézkedésére katonaságot rendelt ki a folyó mindkét partjára, hogy a népet távol tartsa a víztől. Munkácson igen nagy a nyugtalanság, mert a város közel fekszik a kolerás községekhez. A városban rosszak a közegészségügyi állapotok, az -utcák piszkosak és gondozatlanok. A fekete himlő eddig is pusztított Munkácson és imég ezzel a járvánnyal sem- tudtak megbirkózni, amikor a kolera is föllépett. Tegnap este Munkácson is előfordult -egy koleragyanus megbetegedés. Egy napszá-mosasszouy lett rosszul, a kit rögtön bevittek a járványkórházba. A közegészségügyi bizottsájg járványbizottsággá alakult át. — A veszedelem tehát hozzánk is átharapódzott a Balkánról s különösen a folyómenti helységeket fenyegeti. Szeged környékén az utóbbi napokban több koleragyanus eset fordult elő, ami fokozott intézkedésekre , kényíszeriti a hatóságot. A szegedi városi tanács falragaszökon fogja a koleraellenes intézkedésekről a lakosságot kioktatni, a folyóvízi jármüvek ellenőrzésére pedig állandó orvosi szolgálatot létesítettek. Faragó Ödön dr. főorvos a koleramegiigyelő orvosok részére motorcsónakot béreltet, hogy az ellenőrzés gyorsabb és akadálytalanabb legyei.1 j — Közgyűlés. A Szegedi Katolikus Nő védő-Egyesület szeptember 7-én délelőtt 11 órakor, Napközi-Otthona termében, fővédöje, Glattfelder Gyula dr. megyéspüspök részvételével, Raskó Istvánné elnökasszonynak a pápa által történt kitüntetése alkalmából díszközgyűlést tart. A díszközgyűlés előtt délelőtt 10 órakor a megyéspüspök a Székház oltáráhál az első szent misét mondja. — Csanád vármegye virilistái. Hervay István alispán a törvény rendelkezésének megfelelően összeállította a 'legtöbb adót fizetők névsorát és a makói -alispáni hivatalban azt közszemlére tétette. A virilisták névsorában a következőik vannak felvéve: Bagii Imre, Biró Albert, Pu-rgly János, -gróf Desewffy (Miklós, Rátlh János, Pu-rgly Ernő, /Montáiglh Sándor, Vaj-da Zsigmond, báró U-rbán Péter, -Hász Amtál, Újhelyi -Kálmán, N-ávay Tamás, Návay Laj-os, Ja-kalbffy István, Steíner Jakab, Mielozer László, iN-ágel Hen-riik, Rátíh József, -Martens Gázár, Talbisz lOttmár, Vértan -Adorján, Montágh Henrik, Vagyon István, Justh -Gyula, Mcintág Adolf, Montéig -Lipót, Montéig József, Glatz Antal, Telíbisz /A'laj'os, id. Návay Géza, László László, Vásárhelyi László, dr. Mesbó Sándor, Nágel Vilmos, Zelen-ák István, Juhász Antal, dr. Székely Jniiigó, Vertán Etele, Kuirt Szilárd, Návay Kornél, Návay Lásizló, W-ittman Antal, Spiilka Antal, iLudaj Mojsza, Kicsin Miklós, Szabó Zalay Mihály, B-aibó Zoltán, dr. Lakatos Árpád, Balíku Gyula, Kayse-r Lajos-, Marjamucz Traján, Mágori iSámuel, Eábri András, Lukács Gyula, Guikor László, Gruncsity 'M-l-aden, Man-dl Zsigmond, Lau.rovics János, iP-olitzer. Jón-áő, Návay Irérii, Franyó Anidr-ás, Leipmiik Ignác, Baiuer Józself, Maniheim -Jcjzseif, iS-ztrója ,Pállj. -N.ávay Andc)r, Frank Mátyás, Gera Fere-nc, Jancsik István, Kovács Antal, Kra-nsz A. Hennán, Könyv-es Sáimiuel, dr. Dózsa -Ferenc, Ambrus György, j iMorár Uras, -Nagy György József, Szvidrán j iMátyá®, idr. Bwck Ad-dlf, iDdbea Péter, Sztrój-a ; Péter, Marzsinyá-n Miklós, Bánó Mihály, Vaj| da Pál, Filperger iGyörgy, Tőkiey -Jenő, Hraj nowszky Pál, Ortutay Gy-ula, Jankováich Lőrinc, Jaka-bffy Zoltán, Hei-mann- Illés, Sármez-ey Antal, Tomanicska Péter, Jakabffy Andor, Beimann Miiksa. — A szabadkai panama. Szabadkáról jelentik: Bejárta az ország sajtóját -azok-n-alk a. n-agysizabásn visszaéléseknek a hiire, meily-ek a nemrég Szabadkán szervezett üzletrvezetőség több tisztviselőjét -annyira kompromittálták, hogy ellenük a fegyelmi vizsgálatot elrendelték, A -fegyelmi vádakat hosszas vizsgálat előzte -meg, melyet iSzilvásy Ferenc d,r„ a magyar királyi államvasutak igazgatóságának főtitkára tartott négy hónapon keresztül. Kezdődött ez a vizsgálat a szabadkai üz-letvezetőség fennállásának harmadik hónapjában s befejeződött tegnap. A vasutas -panama már egész fogalom ilett a szabadkaiak gondolatvilágában. Értik -alatta azt a kijáráslámcolatot, melynek segítségével egyeseik anyagi előnyökért juttattak be embereket a mávhoz. A panama ügyében, amely széles körre terjed k'i, Budapesten a magyar királyi államvasutak -igazgatóságának középponti fegyelmi bírósága -fog a vasutasokat illetően Ítélkezni. A szabadkai rendőrfőkapitány, Szalay Mátyás volt segítségére a vizsgálatnak és érdekes adatokhoz juttatta a -vizsgálatot. A panamaügyieket egyébként azért sem lehet .Szabadkán tárgyalni, mert a szabadkai üzletvezetőség fegyelmi bíróságának három tagja, Fejes En-d-re helyettes állomásfőnök, Törzs Gyula ellenőr és Vass István ffogailmazó fegyelmi vád alá került. A budapesti Ítélkezés, amely bíróság a jövő héten kezdi tárgyalni az ügyet, van hivatva a vasúti tisztviselők visszaéléseit megtorolni. — Elfogták a gyöngynyakék tolvajait. Hetek óta foglalkoztatja az egész világ rendőrségét az a négymilliós gyöngynyakék, a mely olyan rejtelmes módon eltűnt a pár is— londoni postán. Most azután a londoni rendőrségnek sikerült földeríteni a gyöngysor m EDISON MOZI SZÍNHÁZ. Csütörtök, péntek Ragadózó madarak. Látványos Három nagy néni. Humoros. Kis nyomorék. Életkép. Bandika mint biró. Humoros. A bohócz. Nagyhatású társadalmi dráma3 felvonásban. Helyárak: Páholy 5 K, •áholszók 1 K,l. hely 80 f., II. hely 60 f., II. hely 30 f., katonák és gyermekek 20 fillért fizetnek. •••••••••••••• Hétköznapokon d. u. 5, vasár- és ünnepnapokon 3 órátólfolytatólag FEKETESAS- ÉS CSEKONICS-UTCA SARKÁN. Csütörtök, péntek Ragadózó madarak. Látványos Három nagy néni. Humoros. Kis nyomorék. Életkép. Bandika mint biró. Humoros. A bohócz. Nagyhatású társadalmi dráma3 felvonásban. Helyárak: Páholy 5 K, •áholszók 1 K,l. hely 80 f., II. hely 60 f., II. hely 30 f., katonák és gyermekek 20 fillért fizetnek. •••••••••••••• Hétköznapokon d. u. 5, vasár- és ünnepnapokon 3 órátólfolytatólag titkát. Tegnap este a British Muzeum előtt ,a földalatti vasút pályaudvarán letartóztattak négy embert, akiket London gyémántnegyedében nagyon jól ismernek; a nevü'k Silbermann, Grissard, Lockett és Guttworth. Guttwortihot csak hosszas küzdelem után sikerült letartóztatni, a többi három megadta magát sorsának. Mind a négyüket a Bowe-Straetre vitték. Valamivel később letartóztatták ötödik bűntársukat, Macarthyt Hali-borúban. A földalatti vasútállomásnál letartóztatott embereknél -megtalálták az eltűnt gyöngynyakék egy részét. Érdekes, hogy a -tolvajok közül 'kettő osztrák állampolgár. — Tröszt és monopólium. Washingtonból jelentik: Norris szövetségi szenátor pótjavaslatot akart -benyújtani a tarifatörvényhez, amelyben (kimondani kívánja, hogy az oly államok produktumait, amely államok favorizálják az árak {felhajtására irányuló monopóliumokat, 25 százalékos v-áimmai sújtsa az Unió. — A kormány az illetékes bíróságoknál bepanaszolta a filadelfiai Reading-társaságot, ain-nak -elnökét és igazgatóit a trösztellenes törvény aniatt. A kormány azt állit Ja beadványában, hogy a Readimig-vasut a gerince az úgynevezett antracit-uioniopóliiuimj) naik és követeli a társaság hir-tokában lévő olyan vállalatok részvényeinek eladását, -melyek az antracit-tröszthöz tartoznak. A kormány továbbá a New-Joirsey Central-vasut és -a Lelhigh V-alley-ivasiut között létrejött béribe vételi szerződést -is kifogásolja. — Ausztriában megszünikamur.kakör.yv Az osztrák parlamentben felmerült legutóbb a munkakönyv eltörlésének eszméje. A szociálpolitikai -bizottságiban Notoja osztályfőnők kijelentette, hogy a kormány hajlandó törvényjavaslatot készíteni a munkakönyv eltörléséről, ha erre a parlament utasitja. Az utasítást most kapta meg a kormány s a parlament nagy többséggel imár e'1 is togadta a határozati javaslatot, -melynek alapján a kormány valószínűleg még az ősz folyamán be fogja terjeszteni a törvényjavaslatot. A munkakönyvet igazolvánnyal fogják pótolni, melyet a munkás csak fölmutatni tartozik a munkaadónak, de nála hagyni nem köteles. — Németországban már hosszabb idő óta szintén az igazolványos rendszer van gyakorlatban s az úgynevezett „Inwalidensdhein" pótolja a munkakönyvet. — Uj szinliázi lap Budapesten. Uj színházi hetilap indul meg a fővárosban, a mely az egyetlen irodalmai nívóm álló színházi lap lesz. A lap főszerkesztője: Lux Terka, a kiváló irónő, akinek pompás regényével kezdődik az első szám. A Szinliázi Uj&ág felelős szerkesztője Rév Béla, társszerkesztő Doby Andor. Mellettük ós velük az újságírás és az irodalom legkiválóbb -művelői árják a lapot. A 'Színházi Újság szórakoztatój-a és mulattatója akar lenni minden családnak és háznak. Hétről-hétre képben és Írásiban hozza az uj darabok bemutatását, a főszereplőket, egyes jeleneiteket, szóval mindazt, ami a közönséget érdekli. Behatol a kulisszák mögé és annak kedves és bájos titkait fölfedi olvasóinak. Nagy tért szán a lap a vidéki sziuházaknak és annak eseményeit mindig soron tartja. Elő fizetőinek rendkivül sok kedvezményt ny-ujt. Ingyen kottamelléklet ós -gyönyörű színnyomású műmelléklet lesz csatolva már az első számhoz is. Előfizetési ára egy évre 8 K., félévre 4 K., negyedévre 2.40 fillér. -Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, Király-u. 106. — Elkészítette a ravatalát. Szegény öreg asszonyok szoktak igy meghalni: évekkel előbb rakják élire a garasokat, hogy díszes lehessen a temetésük. Szép koporsóról ábrándoznak ezek a nénikék, pompás ravatalról, vastag és szálas gyertyákról s szinte előre látják magukat a fekete bakacsinon, a hogy némi irigységgel adják le hasonszőrű nénik az utolsó vizitet. Szegény Jóna László nem volt vénasszony, még csak öreg sem volt, mint fiatal tüzérlegény szolgált a nagyváradi kaszárnyában, azért a valóságban adatott látnia a saját díszes ravatalát. A tüzér egy gazdag debreceni hentesanester fia,