Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-07 / 183. szám

Szerkesztőség Kárász-atca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 - téiévre . . K 12— negyedévre K 6 — egy hónapra K 2— Etyes sséai éra M Bttér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 26r— iéiévre . . K 14.negyedévre K 7 — egy hónapra K 240 Ecru uáa ára 19 BHér. Kiadóhivatal Kárász-utca 3, Trisfon-szím: 305. Szeged, I9!3. II. évfolyam 183. szám. Csütörtök, augusztus 7 Az üzleti záróra. Holnap, augusztus hetedikén, rövid késlekedés után, életbe lép az üzleti záróóráról szóló törvény: julius harmincegyedikén megtörtént a törvény szentesítése és a magyar törvénykönyv ezzel gazdagabb lett egy törvénnyel, mely ennek a törvénykönyvnek egyik legszebb és legértékesebb, szociális érzékről és humanizmusról tanúskodó törvénye. Hosszú évekre lehet visszaemlékezni, a kereskedelmi alkalmazottaknak régi óhajtása teljesedik (ezzel. Emlékszünk még a tüntetéseikre, sztrájkokra és alkudozásokra, amelyek mind azt akarták elérni, amit most ez a törvény hoz. Emlékszünk még a röpcédulákra, amelyekben a kereskedő segédek arra kérték a közönséget, hogy bevásárlásait végezze el este nyolc óra előtt. Mind ez az agitáció csak félig érte el a (Célját, a kereskedők rossz szemmel nézték a záróórát, a közönség pedig nem igen engedte magát uri kényelmében zavarni; ha épen az jutott eszébe, hogy közvetlenül zárás előtt "menjen be egy üzletbe félóráig tartós bevásárlás céljából, akkor megtette, anélkül, hogy sokat törődött volna a kereskedősegédek mérgével és udvarias mosoly alá rejtett elkeseredett haragjával. A közönséget még meg lehet érteni, mert mindig vannak indolens s kíméletlenül önző emberek, vannak feledékenyek, akiknek szombat este pontosan nyolc órakor jut eszükbe az, hogy mire van szükségük vasárnap. A közönség csak a maga érdekét és a maga kényelmét nézte és magas fejlettségű szociális érzék lett volna szükséges ahhoz, hogy érezzék és értékeljék annak a kötelességnek a szépségét és fontosságát is, hogy nyolc óra után ne menjenek bevásárolni egy boltba, amelyiknek az ajtaja nyitva van. A kereskedőket már kevésbé lehet érteni. Tegyük föl, hogy minden szegedi kereskedő megegyezik abban, hogy pontosan nyolc órakor zár. Milyen előnyei vannak ennek. A 'kereskedő emberséges, szép dolgot müvei, nem egyszer száz és száz alkalmazottjának szerez emberi sorshoz tartozó pihenést. E mellett neki is kellemes, mert minden nap egy órával kevesebb időre köti le az üzlete.És milyen hátrányai vannaik ennek? A közönségre nincsen semmiféle hátránnyal, mert a közönség nyolc óra előtt is megveheti mindazt, aminek a vásárlása eddig csak nyolc óra után jutott eszébe. És ia kereskedőre sem lehet semmi hátránya: akkor, amikor minden üzlet pontosan nyolc órakor zár, egyetlen egy üzletnek sem lehet kára abból, hogy valaki nyolc óra után szeretett volna vásárolni, hiszen azért az a vevő nem mehet el Bécsbe, az a vevő ugy is itt, Szegeden, a szegedi üzletekben fogja megvenni a maga szükségletét, de nem ma este, csak holnap reggel. A vasárnapi munkaszünetröl szóló törvényre kell gondolni, amikor ennek a hatásairól gondolkozunk, ez a vasárnapi munkaszünet sem ártott semmivel, de semmivel sem az üzletek forgalmának, csak legfeljebb áthelyezte az üzleti forgalom egyik részét egyi'k napról a másik napra. Ez lesz hatása a,nna:k is, amikor törvényes erő lépteti életbe azt a szabályt, aminek eddig a kereskedelmi alkalmazottak minden agitáciőja és a kereskedők egy részének minden jószándéka nem tudott teljesen érvényt szerezni. Eddig a kereskedőknek ilyen irányú megállapodását megakadályozta és lehetetlenné tette az, hogy az üzlettulajdonosok kölcsönösen nem biztak egymásban é's mindegyik attól félt, hogy a másik néhány perccel mégis tovább tartja nyitva az üzletét és ezzel elhódítja tőle azt a vevőt, aki az ö boltját már zárva találta. A törvény most mindenkire imperativ módon szabta meg a szabályt, ez alól most már nem lehet kibújni, ez nem olyan megállapodás, amit ki lehet játszani. Maga az államhatalom zárja be este nyolc órakor sorra az üzletek ajtóit, maga az államhatalom küldi aludni, a ligetbe, friss levegőn sétálni a boltban kimerült és a raktárak rossz levegőjében elcsigázott alkalmazottakat és tulajdonosokat. Minden ilyen szociális irányú törvénynek fölemelő és az esztétikai gyönyörűségre emlékeztető, kellemes és megnyugAz adjutáns. Irta: Marcel Prévost. Vittoria Lancini asszony levele Georges Brianchot úrhoz: „Uram, ön tizenegyszer irt nekem, a mióta itt e város színpadán föllépek. Az első levélben körülbelül ez állt: „A ma esti előadáson jobboldalt, a harmadik sorban fogok ülni. ön meg fog ismerni, asszonyom, az adjutánsi egyenruhámról és a piros rózsabimbóról, amelyet a dolmányom zsinórjába fogok tűzni . . . Egy hódolója . . ." Valóban láttam önt, de nem néztem meg ,valami figyelmesen. Előadás közben nagyon veszélyes, ha intenziven foglalkozunk mással. Dacára ainnak, láttam, hogy , a jelzett helyen egy nagyon kedves, nagyon fiatal hadnagy ült, akinek a dolmányán ugy virított a piros rózsa, mint egy érdemrend . . . Másnap délelőtt, mikor próbára mentem a színházhoz, megint átadtak nekem egy levelet, amelyet ön irt. Sűrűn, gyöngyszemü betűvel teleirt négy oldal. Azt irta benne, hogy nagyon szenved, mert csak távolból szerethet, hogy látni akar engem, beszélni velem és néhanéha egy pár percet eltölteni a társaságomban. Semmi egyebet . . . Tiszti becsületszavát adta, hogy nem lkiván semmit többet és hogy ez magát a legboldogabb francia adui tánssá teszi kerek e világon. Meg vagyok győződve farról," uram, ' bögy ön nagyon rossznak, vagy nagyon neveletlennek tartott azért, amiért én a négyoldalas levélre nem válaszoltam egy betűvel sem . . . De, látja, én már életemben annyi, de annyi ilyen levelet kaptam, amelyek mind azt jelentik: „Ugy hallom, ez a színésznő nem köszivii... Én fiatal vagyok, sok pénzem nincs... Mit kockáztatok a dologgal? Megpróbálkozom!" Én nem felleltem. Akkor maga irt mindennap. Azokban a levelekben alighanem volt valami, ami megkapott engem, mert ahelyett, hogy a 'sütővasamat próbáltam volna ki rajtuk, végigolvastam őket. Napról-napra kevésbé tiszteletteljes és egyre szenvedélyesebb lett a hangjuk . . . Kezdte értésemre adni, hogy tudja, hogy miért nem akarom fogadni . . . „Persze, egy fiatal katona, az nem sok ... az szegény ..." De hozzátette azt is, hogy dacára annak, nem olyan megvetendő. Hogy jó családból való fiu, a szüleinek van kis birtoka és hogy zsebpénz dolgában sem áll ollyan egészen rosszul . . . Mit felelhettem volna minderre? Csak egy felelet létezett: „Ma este várom!..." De ezt nem tudtam, nem akartam felelni. Rögtön meg fogom magyarázni, hogy miért. Ekkor ugy látszik, maga arra az ideára jött, hogy egy magamfajta nővel szemben nem helyénvaló az ilyen őszinte szenvedély. És betett egy boritékba öt darab ezerfrankost... (Oh, 'az az öt darab nagy pénz!... Higyje el nekem, hogy a verejték kiütött a halántékomon, amikor megláttam azt a pénzt és tudtam, hogy maga küldtél) Az ötezer frank mellett csak egy kis papírlap volt a következő szavakkal: „Brianchot hadnagy a holnapi éjszakát Lanciani asszonynál kivánja tölteni... Választ kérek!..." A válasz egyszerűen az ötezer frank azonnali visszaküldése volt. Maga jószívű fiu és belátta, hogy csúnya dolgot követett el, mert megsértett egy nőt, aki, ha talán nem i's tisztességes, de egy nő, akit megsérteni magának semmi néven nevezendő joga nem volt... És akkor küldte a legmeghatóbb levelét, az utolsót, amelyben alázatosan bocsánatot kért. De miért fejezi be fenyegetéssel? „Jól van", — ezt irja benne — „látom, hogy nem fog engem szeretni soha, sőt most, miután megsértettem, gyűlölni fog. Tudom, hogy mit kell tennem. Holnap estig várok. Ha holnap estig meg nem irja nekem, hogy hajlandó az enyém lenni, akkor holnapután reggelre halott leszek. Isten önnel asszonyom, felejtse el Brianéhot hadnagyot és legyen boldog!" Édes Istenem, hiszen én tudom, hogy ilyesmit gyakran szoktak írni, anélkül, hogy csak távolról is szándékoznának megcselekedni azt, amivel fenyegetőznek. És mégis, néha . . . Oh, rettenetes!... És maga ideges. izgatott, olyan sápadt minden este, a mikor ott látom a nézőtéren!... És az ötezer. frank! Az a nagy, nagy összeg, amelyet, az ég tudja, hogyan sikerült megszereznie! Mindez megzavart. Félek. A fenyegetésének megvan az eredménye. Válaszolok levelére. Maga azt kivánja, hogy a „magáé legyek" és ebez jobban ragaszkodik, mint az