Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-27 / 198. szám

c ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEM egén éwe . K 24*— Mtévn ..KI*neuiedém K S*— cgyMrapnK *— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN I c|iii-4)a • K Jfr— WÍvr • K1 MgyeéhFra K T- egrMnapraK 240 Telefon-szám: 905. Cgym náa ára IS Httc. Ecma ida in M Már. Ti MMMián i 905* Szöged, 1913. nr II. évfolyam 198. szám Szerda, augusztus 27. A sztrájkok sztrájkja. A sztrájkok történetében egyetlen lesz a maga nemében a német szociáldemokratáknak az a mozgalom, amely az örökös hadilétszámemelés ellen irányul. Bebel követői ugyanis azzal az ideával foglalkoznak, hogy a proletár asszonyok szülési sztrájkot rendezzenek és ezzel vessenek gátat a h a d s er egs za p őrit ás nak. És bár amilyen fantasztikus a terv, olyan kivihetetlen is, mégis nem zábkózhatik el senkisem, hogy gondolkodóba -ne essen ennek a fantazmagóriának a jövője iránt. Minden sérelem, mindenféle támadás után, a mely az emberi tömegek megélhetése, annak egzisztenciája, vagy erőinek a végletekig való kihasználása él len történik, felvetődik a védekezésnek mindennemű fajtája, akár kivihető, akár kivihetetlen. A szülési sztrájk kivihetetlen. Ellenkezik a természet törvényével, ellenkezik az ösztönnel, amelyet megtagadni nem -lehet. Nem is erről akarunk beszélni. Csak magáról az eszméről, annak tetszetős külsejéről és hogy mi történnék akkor, ha ez a lehetetlen terv megvalósulna. Nem szülnének gyermeket a német proletár asszonyok. Megtagadnák ösztönüket, harcolnának magával a természettel csupán azért, mivel nem akarnak az államnak több rabszolgát, kiuzsorázott proletárt, ágyutölteléket adni. Hát -nem badar idea ez, amely csak egy fanatikus., bő fantáziával, határtalan gyűlölettel és anarchisztikus -agygyal ellátott ember szörnyszülötte I-eihet? Franciaországban félig már megvalósították ezt az álomeszmét és a következményeit már látjuk, pedig ott az anyák csak hiúságból ,az egygyermekrendszert akarták megvalósítani és ennek a j következménye az, hogy lassan 'kihal Fran- oiaország, amelyet évről-évre -szomorubbná'1-szomoTubb statisztika bizonyít. Hirtelenül, váratlanul ébredt tudatára ennek a katasztrófának az állam és most kétségbeesetten tanácskoznak, hogy mikép lehetne gátat vetni a nemzeti szerencsétlenségnek. Mert nemzeti szerencsétlenség lett belőle, a pusztuló nemzet felett készül megkondulni a halálharang és a nagy nemzetnék csak múltja lesz. És amint pusztul Franciaország, emelkedik, erősödik és lesz nagygyá, hatalmassá Németország, a hatalmas germán nép, amely főleg szaporaságána'k köszönhet mindent. És ezt a hatálmát akarják megtörni m-a a -német szociáldemokraták. „Ne szüljétek anyák több gyermeket, inkább pusztuljon el a nemzet, minthogy az állam több munkáskezet kapjon!" Igy hangzik a jelszó és a tömeg, a melynek minden eszme tetszik, amely felvetődik az ő érdekében, helyesléssel veszi tudomásul. A kulturált nemzetek egyik sajátossága, hogy sok eszmét szül és ,az eszmék tengerében mindig csak azok kristályosodnak ki, amelyeknek van létjoguk. Az álmok sohasem valósulnak meg az életben, csak a regényékben élnek tovább. A bő fantáziák termékei bár mind a világpiacra kerülnek, kimustrálódva csak igen kevés kerül az élet asztalára. A német szociálisták ilyen eszméi is belékerülnek a lomtárba. Küzdeni fog ellene maga a nemzet, amely nem engedi meg, hogy boszuból, dacból vagy bármilyen nagy okból is Franciaország sorsára jusson. Már maga az egygyermekrendszer ellen is az egész világon minden nemzet küzd, kivéve nálunk Magyarországon. Pedig itt is divik ez a borzalmas járvány, különösen a parasztjaink között, akik gazdasági szempontból hivei ennék a rendszernek. Vannak falvak, amelyben minden családnak csak egy gyermeke van. Hát nálunk csak igazán nemzeti csapás lenne, ha ez a járvány még terjedne is. Nem elég, hogy a fiatal generáció egy része kivándorol hazájából, még ezzel is fogyasztjuk a nemzet létszámát. És nálunk még föl sem vetődött az eszme, hogy mit kell tenni ennek a meggátlására. Nálunk oda fenn az Nyári rege. Irta: Relle Pál. A nyár, a perzselő, kalandokkal te!e nyár féllábbal már a sirban volt; röpke szerelmek lassan beletemetődtek a kihűlő földbe, a szentimentális bucsusóhajokat rendre elszállitgatta a pesti gyors. A közeledő ősz előre/eregette szürkülő szakállát, amellyel „szeret, nem szeret"-et játszottak a pesti idegasszonyok. A bazsalikom, a rezeda és a muskátli — városi botanika szerint igy hívták ezeket a virágokat — a hervadás melankólikájával illatoztak a levegőben és lankadtar ölelkeztek össze a hűvös őszi szellőkke1. A kertben szótlanul ültek egymás mellett a pesti asszony és a szolgabíró. Mind a ketten sokat gondolkoztak és semmi sem jutott az eszükbe. Fölöttük csacsogva zizegtek a levelek, körülöttük a szerelem érthetetlen szimfóniáját csiripelték a tücskök, messziről fájdalmas vonítással kontráztak a falu kutyái. — A gyerekek ,lefeküdtek? — szakitoita meg később a csendet a szolgabíró és fölnézett a csillagokra. — Már alszanak is — sóhajtotta az aszszony és ő is fölnézett a csillagokra, melyek dideregve, sápadtan bújtak el a felhők mögött. — És holnap reggel mégis elutazik, mégis itíhagy mindent, a fürdőt, az illatot, a csillagokat . . . — Mégis? Mi az, hogy mégis? . . . — Mert ma már harmadszor kérem, hogy maradjon. A reggelinél, az ebédnél is erre kértem, erre kér'tem volna az uzsonnánál is, de nem akartam megsérteni a Herbóinét, a vacsoránál pedig csak azért nem kértem, mert meg akartam mutatni, hogy én js tudok nem kérni és mégis: Érti: mégis! — Értem, de elég rosszul tette. Éppen vacsoránál kellett volna, hogy még egyszer kérjen. Most már késő. — Könyörgöm . . . — Késő. Most már nem sürgönyözhetek a férjemnek. Nyolckor még lehetett volna, most már tiz felé jár. — Benyargalok a városba, ott lehet még. Egy óra alatt oda-vissza vagyok. — Nem lehet. Feltűnne a férjemnek. Miért oly későn? Miért a városból? Nem, az nem lehet ... Én ném tudok lovagolni, ebből nedig rögtön gyaníthatná, hogy egy lovag van a dologban és ki van itt más lovag, mint maga? ... — Drága, drága . . . galambom! — Nene, most már csak hagyja. Ezt Is megtehette volna előbb. Ezzel is elkésett. Ezt a mulasztását már lóháton sem lehet behozni. Meg aztán . . . már nem is érdemes. — Nem érdemes?... A szolgabíró fölállott, hatalmas alakja feketén olvadt bele az éjszakába. — Azt mondja, hogy nem érdemes?... Tudja ön, mi az egy éjszaka? Az egész élet! Több. Mert ezért az éjszakáért odaadnám az egész életem, de az életemért nem adnám ezt az éjszakát. Most háromnegyed tiz. reggel hétig még kilenc óránk van. Egy egész élet, egy egész gyönyörű éjszaka, addig, ha nem maga lenne, akár meg is unhatnám. Igy volt ez a mult évben Herbóinével. Csak egy óránk volt és meguntam. Az idén csak azért jött ide. de nem... Pedig ha maga tudná . . . Tudja, miért ..vagyok én itt? Azért, hogy újra jöjjenek, akik elmentek. És jönnek, mindig jönnek, feketék, szőkék, barnák, kicsik, nagyok, kövérek, soványok, mind, mind én miattam. Ezt még senkinek sem mondtam meg, de maga, fe3Slt<5k, cosiGmik fink ém ' ' NEUMANN M. Kérjen ál-jegyzéket. CSm és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5-