Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-06 / 156. szám

1913 julius 6. DÉLMAGYARORSZÁG 18. a, kis gyilkos. A koponyatető széles és ferde (hajlású, az arca keskeny, csontos. Az Árpád­Otthon kék-fehér csikós vászonruháját visel­te, amikor bekísérték. Holnap reggel átkísé­rik az ügyészség fogházába, a meggyilkolt fiu holttestét pedig szintén holnap boncolják föl a közkórházbau. — Lányi hadnagy repülése. Lányi An­tal hadnagy ma reggel hat óra negyven perc­kor Nagyváradon .felszállt biplánjával és hét óra tizenegy perckor Nagyszalontán leeresz­kedett. A negyvenkét kilométeres utat teliát harmincegy perc alatt repülte végig. Lányi hadnagy holnap felszállást rendez Nagysza­lontán. — 23 korona. Furtán, ebben az isten­hátamögötti biharmegyei községben szintén vannak szükségletek: a kisbíró t kell fizetni, a jegyzőt, a tanítót, a három petroleumlám­pást kell jóltartani naftával s a falu biká­ját is gondozni muszáj. Sőt talán a bika min­denekelőtt, Igen ám, csakhogy a jó fúrtalak egy nap arra ébredtek, hogy a község kas­szájában nincs több huszonhárom koronánál. Több is volt, de a nótárius, Bem Péter elsik­kasztotta, aki bizony .nagy családjával a ki­csiny fizetésből megélni nem tudott, A bűnöst azonnal felfüggesztették s a bűnvádi eljárás is megindult ellene. Csákhogy ez nem segi­tett a bajon, mitöbh, a huszonhárom korona csak apadt a költséges bűnvádi mián. A köz­séget pedig innen is, onnan is pörrel fenye­gették, ha nem fizet. Most kétezer koronás kölcsönt akar fölvenni a község és csak ^ a vármegye jóváhagyását várja. 'Ezzel a lépés­sel meg is indul a magyar falucska a fejlődés utján . . . — Szegedi cigányok a Dunántul. Székesfehérvárról jelentik: Két hónapon ke­resztül üldözték a Dunántul csendőrei a hír­hedt Kolompár cigányfamiliát, amely a Sze­ged környékén elkövetett rablások és betö­rések után menekült a Duna túlsó Oldalára. A veszedelmes banda május első napjaiban Mór község határában ütött tanyát és amikor az arra haladó csendőrök igazolásra szólították föl őket, a férfiak lóra kaptak és elmenekül­tek. Az asszonyok és gyermekek azóta a móri csendőrség foglyai. Az elmenekült ci­gányok ezóta öt vármegye községének la­kosait tartották rettegésben. Fehér, Komá­rom, Győr, Esztergom és Veszprém várme­gyékben körülbelül harminc betörést és rab­lást követtek el. Tatán lovaik hátráhagyá­sával, kellett a csendőrök elől menekülniük. Süttőn másnap revolverrel kényszeritettek egy gazdát arra, hogy adja át nekik lovait és kocsiját. Juniüs 17-én a vakmerő cigá­nyok megjelentek Mórott, hogy az ottani községházában fogva tartott asszonyaikat kiszabadítsák a csendőröktől. Ez alkalommal közülök kettőt, Kolompár Jánost és Kolom­pár Andrást elfogták, mig Kolompár József és Lakatos János elmenekültek. A két ci­gány azután számos betörést és rablást kö­vetett még el. Tegnap Bicskén egy vendég­lőben mulattak, itt ütöttek rajtuk a csend­őrök. Kolompár Józsefet nyomban elfogták, Lakatos János azonban menekülni próbált. Futás közben egy nyitott kútba bukott és ki­ficamította a lábát. A vakmerő rabló még ezután is lövöldözött az utána siető csend­őrökre. Végre őt is sikerült ártalmatlanná tenni és most valamennyit Székesfehérvárra szállították. — A fiumei olasz konzul távozása. Fiúméból jelentik: Az egyik reggel megjele­nő olasz nyelvű lap hire szerint Caccia Do­minioni Károly gróf fiumei olasz főkonzul le­mondott állásáról. A híresztelésből csak any­nyit lehet megállapítani, hogy a főkonzul még julius elsején eltávozott Fiúméból, értesülé­sünk szerint azért, hogy a két fiát Udine mellett levő nyaralójukba kísérje. Innen Ro­mába ment és az olasz külügyminiszternél akart látogatást tenni, aki azonban jelenleg nincs Rómában. Való az, hogy a főkonzul arra törekszik, hogy Baccich Icilio dr. ügy­véd kitiltását visszavonassa. Amennyiben a kitiltást nem vonnák vissza, a főkonzul Tu­niszba való áthelyezését kérelmezi. — Fordulat a zentai pártelnök ügyében. Érdekes fordulat előtt áll Bmun Izsó, a zen­tai munkapárt és a zsidó hitközség elnökének ügye. Mint ismeretes, Braun Izsó termény üz­letét in,a;gyobb veszteségek érték s az érzékeny ember itthagyva vagyonát, Amerikába mene­kült a bukás szégyene elől. Közben esődkér­vényt adtak be ellene hitelezői s útközben elfogták, most Londonban tartják őrizet alatt A szabadkai törvényszék kiküldöttei seré­nyen folytatják most Braun ügyében a vizs­gálatot. iZen tán történik ,a tanuk és sértettek kihallgatása. Biró Károly dr., Braun védője és családjának képviselőije most. azon fára­dozik, liogy az elrendelt csőd megszüntetése végett egyezséget kössön a hitelezőkkel. Braun Izsó családja és rokonai százötvenezer koronát hajlandók rendelkezésre bocsátani a kiegyezés lehetővé tételére. Ez az összeg, mi­után Braun tartozásai megközelitőleg négy­százezer koronára rúgnak, negyven százalék­nak felel meg. A család törekvését több kö­rülmény is segíti. A bíróság ugyanis a kihall­gatott tanuk és panaszosok vallomására esküt vesz, mert a londoni bíróság más vallomást nem vesz figyelembe. Az eskü alatt tett vallo­másokat pedig nem lehet visszavonni és ezért már a kihallgatások előtt köt egyezséget a család a panaszosokkal külön-külön,. Már ed­dig huszonkilenc panaszos visszavonta pana­szát. Az, egyik zentai birtokos pedig, aki. a harmadik 'aláíró volt a csődkérvényen, kije­lentette, hogy az aláírás nem tőle származik, a csődkérvény hamis. Érdekes epizódja a Braun Izsó ügyének, hogy a szabadkai tör­vényszék Ludaics Vitonis dr.-t nevezte kii csődtömeggondnokká s ebben a zentai és sza­badkai ügyvédek sérelmet látnak, mert Lu­daics ép a Braun ügyeinek intézője volt s csak nemrég kapott nagyobb csődtömeget. Az ügyvédek szerint munkapárti befolyás követ­keztében lett Ludaics dr. a Braun csődtömeg­gondnoka. 'Emiatt az ügyvédek panasszal for­dultak Balogh Jenő dr. igazságügyminiszter­hez. — Öngyilkos hadnagy. Miskolcról jelen­tik: A tegnap későn este Szerenles felől érkező személyvonat egyik másodosztályú fülkéjé­ben halva találtak egy közös hadseregbeli hadnagyot. Kezében revolvert szorongatott és homlokából szivárgott a vér. A felfedezés nagy konsternációt keltett a miskolci állo­máson, a vonatkísérő személyzet semmi gya­núsat nem vett észre útközben és csak a vég­állomásion,, ;a kocsik átvizsgálásánál akad­tak rá a halott katonatisztre. A rendőrség.ér­tesítésére egy százados jelent meg az állomá­son és kétségtelenül megállapitották, hogy öngyilkosság történt. A halottnál talált ira­tokból kiderült, hogy Zofal Lászlónak hív­ják és huszonnyolc napi fegyvergyakorlatra kellett volna Egerbe bevonulnia. Hogy mi késztette a tartalékos hadnagyot az öngyil­kosságra, arra nézve eddig még tájékozatlan a hatóság. Az életunt .katonatiszt holttestét 'beszállították a gyalogsági laktanya kór­házába. — Aki szöget evett. Szabadkán ma éjszaka tragikus es»et: történt. Burkowszky Géza ügyészségi írnok, aki már hosszabb idő óta nagyfokú idegbajban, szenvedett, idegnöhamában egy tányér különféle ételhul­ladékot szögekkel kevert össze. Azután meg­ette, majd konyhakéssel fehnetszette a ha­sát. Életveszélyes sérüléssel a kórházba szál­lították. — Wámoscher Béía-cég. Wámoscher Béla, a'ki eddig az előnyösen ismert Vadas és Wámosciher diVatáru céghez Vadassal volt társas viszonyban, utóbbinak békés ki­válása után — Wámoscher Béla cég alatt egyedüli tulajdonosa lett a régi jóhirnevü di­vatüzletnek. Az uj tulajdonosnak fő törek­vése, hogy csakis a legújabb, legjobb és leg­izlésesebb divatcikkeket hozza forgalomba és számolván a mai viszonyokkal, olyan ára­kat állapit még, amelyek lehetővé teszik, hogy az eddigi vevőkön tu'l azok is vásárol­janak nála, akik eddig nem voltak vevői. Wámoscher Béla, akit Szegeden nagyon so­kan szimpatikus embernek ismernek, minden tekintetben méltó a közönség pártolására. — Megveszett ökörcsorda. Tegnapelőtt nagy riadalom támadt a vasmegyei Koltán a Sebeibe,r-féle birtokon. A délutáni órákban egy csordás jelentette, hogy az ökrök között különös nyugtalanságot tapasztalt, ugy ug­rabugrálnak, bőgnek, rakoncátlankodnak, a milyenre még sose látott példát Egy-kettőre állatorvost hivattak, de mikorra visszamen­tek a csordáihoz, már szerte széjjel szórva ta­lálták a toporzékoló, megdühödött állatokat. Az orvos megállapította, hogy az egész csor­da megveszett. Azt hiszik, ebmarásnak esett áldozatul a tömérdek idrága jószág. A koltai gazdaság kára ezrekre rug. — A telefon szerencseszámai. Nem­csak Kis nagynak, Törökországénak vannak szerencseszámai. Van a telefonnak is. Meg­történt, hogy egy fiatalember, erősen tagolva a számokat, a központtól kérte, hogy kös­sék össze 6—10—13—17-val. „Ilyen telefon­szám nincs!" — hangzott a válasz. A fiatal­ember még kezében tartotta a kagylót és ime, nemsokára jelentkezett Moskovitz cipő­gyárának szegedi képviselete. A telefonos­kisasszony megértette, hogy a 6 gyermek­cipő, a 10 és 13 egy elegáns női cipőnek, a 17 pedig a legfinomabb sevrócipőnek jelenti az árát a kitűnő keresett cipőüzletben. — Egy nagyszabású szikratávíró ügye zátonyon. A norvég táviró főigazgatója, Ileftye, még a mult évben azzal a szenzáció­val lepte meg a norvég közönséget, hogy az amerikai Marconi-té.rsasággal megállapodást létesített egy hatalmas szikratávíró berende­zés fölállítása céljából, amely közvetlen ösz­szeköttetést létesítene Norvégia és Amerika között. A hir annál nagyobb meglepetést kel­tett a legszélesebb körökben, mivel csakha­mar köztudomásra került, hogy a megálla­podást anélkül hozták létre, hogy más tár­saságoknak alkalmat nyújtottak volna arra, hogy ajánlataikkal részt vegyenek a nagy­szabású mü megoldásán. Természetes, hogy e miatt heves támadások érték a táviró főigaz­gatóját, aki védekezését egy fölolvasás ke­retében tartotta meg és kijelentette, hogy légjobb meggyőződése szerint a „Marconi­iársaság az egyetlen vállalat, amely ezt az állomást megépíteni képes", másrészt pedig tájékoztatta a nyilvánosságot arról1 is, hogy a német szikratáviró-vállalat előtte kijelen­tette, hogy az állomást képtelen olcsóbban fölállítani, mint a Marconi. A szikratávíróra vonatkozó törvényjavaslat, amelyet egyéb­iránt még az előző minisztérium nyújtott be, a storthing bizottsága előtt fekszik, de már legközelebb a plénum elé kerül. A kormány a napokban közölte a bizottsággal, hogy nem Telefon 5t Kizárólag helybeli, hírne­ves asztalosmesterek által készített, elismert jóminő­ségü és bámulatos olcsó első kézből csakis az Egyesült Műasztalosok Butorraktárában (Szeged, Tisza Lajos-kőrút 19. szám alatt, Kertész pékkel szemben) kap­hatók; esetleg részletfizetésre is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom