Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-13 / 162. szám

126. DELMAGYARORSZÁG 1913. julius 6. és bizalmukat a függetlenségi zászlóban elvesztették.. % " ­A koalíciós korszak négyéves kor­mányzata kezdte megérlelte az Alföld színmagyar résziében a politikai kijózano­dásnak azokat a nemes és értékes gyümöl­cseit, amelyeket -most Tisza István gon­dos kézzel összegyűjtött. ők, akik harminc év óta, szakadat­lan sorban függetlenségi jelöltre adták le szavazatukat, — a legjobban tudták, mi mindent igért nekik egy emberöltőn keresz­tül a függetlenségi politika s abból, ami­kor hatalmon voltak, mily keveset tartott meg. i Ellenségei voltak <a kiegyezésnek — és tiz évre megkötötték. Hirdették, hogy Ausztria tributáriu­sai vagyunk — és két percenttel felemel­ték a kvótát. Évtizedekig izgattak Bosznia és Her­cegovina katonai megszállása ellen —­és annektálták a két tartományt, a mo­narchiához örök időkre hozzáláncolták. Üldözték a „császári himnuszt" — és főispánjaik levett kalpaggal hallgatták vé­gig az általuk ,,gyűlölt"jnek hirdetett me­lódiát. Tüzeltek a cimek és rendjelek ellen — s belső titkos tanácsos, nagy rendjelek boldog tulajdonosa lett közülök még a csecsszopó is, ha végzete valami állami tisztségbe belésodorta. Izgattak az adók ellen, — és adó­emelő törvényt hoztak. Mindezt a nagy magyar alföldi kerü­letek függetlenségi népe átélte, a keserves csalódásokat átszenvedte. Nyílt, egyenes, reális gondolkozásuk nem tudta fölérni ésszel, miért van kettős arca a független­ségi politikának? Miért hirdet forradalmat lefelé és miért hunyászkodik meg fölfelé. Ha megvan még a 48, — miért kor­mányoztak négy esztendeig hatvanhetes alapon?! Ha pedig hatvanhetes alapon kormá­nyozva, nem dőlt össze az ország, — mi­ért hirdetik még most is a 48-at, amelytől valójában szabadulni szeretnének? És most észre tért az Alföld népe. A nagy alföldi kerületek felszabadulása a népbolonditó jelszavak járma alól [megkez­dődött. Ezen a téren a tisztelt független­ségi pártra még nagy és keserves megle­petések várnak. Négyszázezer koronába kerül az idei városrendezés. — Aszfaltozás, kövezés és világítás. — (Saját tudósít ónktól.) A mérnökség most készült el az idei városrendezési program megvalósításáról szóló féléves jelentésével. Ebben 'föltünteti a rendezés alatt álló, majd a mostani féléviben rendezés alá kerülő utcákat, végül kimutatást közöl .azokról az utcákról is. ahova a gázvilágitást ebben az évben ré­szint már bevezették, részint ezután vezetik be. A jelentés, amit a mérnökség a tanács­nak is bemutat, tehát arról számol be, hogy az idei városrendezési programból mit va­lósítottak meg a?, első félévben és mi van még hátra ci második félesztendőre. A legérdekesebb az idei városrendezési nrogram financiális része, amelyből kitűnik, hogy az erre az évre tervbe vett utcák ren­dezése és világítása 400,000 koronába kerül. Ha összehasonlítást teszünk az idei és a mult évi Városrendezési program költségvetésével feltűnő differenciára bukkanunk, amennyiben a mult évi városrendezés egymillió százezer koronába került, mig az idei csak négyszáz­ezerbe. Ennek az oka korántsem az, mintha az idén kevesebb utcája lenne már a városnak, amelyeket kövezni vagy aszfaltozni és vilá­gítani kellene. Rendezésre szoruló utca ép­pen elég van Szegeden most is. Csakhogy a tavalyi programba sokkal nagyolbbszabásu utcarendezéseket vettek föl, mint az ideibe. Ott van például a Kossuth Lajos-sugárut, a melynek a rendezése egymagában három­százezer koronát emészt föl és a Kossuth j Lajos-sugáruttal most sem készültek még el egészen. Az idén is vannak ugyan nagyobb utcarendezések, mint például a Szenthárom­ság-utca, a felsőipariskola környéke, stb., de ezek korántsem hasonlíthatók össze a tava­lyi nagyobb arányú munkákkal. Az idei pro­gram szerint ebben az évben összesen tiz utcát köveznek ki és négyet aszfaltoznak. Hét pedig azoknak az utcáknak a száma, ahova az idén vezették be a gázvilágitást. Folyamatban van a következő utcák rendezése: aszfaltozzák a Szentháromság­utcát az egész vonalon, aszfaltozzák továbbá a felsőkereskedelmi iskola környékiét, köve-, zik az Alföldi-utcát és ugyancsak kőburko­lattal látják el a Sajka-utcát. Az ezután ren­dezés alá kerülő utcák pedig a program sze­rint a következők: aszfaltozzák a második félévben a felsőipariskola környékét és a re­formátus templom környékét; kőburkolattal látják el: a Füzes-, Dáni-, Teréz-, Damja­nich-, Fertő- és Kecskeméti-utcákat, a Do­rozsmai-sort és a Temesvári-körutat. A mult évi programból folyamatban van még a Kál­vária-utca, a Kálvária-sor és a Back maiom előtt vezető ut rendezése. A világítási program nagyon szegényes az idén. Nem ihiába, egy-két fő utvonalat ki­véve sok a panasz a város 'közvilágítása miatt. Ebben a tekintetben csaknem minden városrésznek van kívánni valója, még a bei városnak is. Tessék csaK megtekinteni az idei világítási programot: tizennyolc gázlám­pát állítottak föl a Csongiádi-sugáruton, he­tet a Sándor-utcában, hatot a Liliom-utcá­ban, négyet a Sajka-utcában, ötöt a Dáni­utcában, egyet a Kálvária-téren és végül egyet a Szikra-utcában. Ha tekintetbe vesz­szük a város legutóbbi gyors fejlődését, hát bizony nagyon hátra vagyunk a közvilágítás terén. Éppen a multkorában tettük szóvá az esetet, hogy a Kárász-utca intenzivebb vilá­gítására a Stefánia-sétány ivlámpáit akar­ják elvenni. Ez aztán a modern városrende­zési politika! De lesz talán valaki a torony alatt, aki vétót mond majd ennek a szándék­nak. maguk felé. Néha ugy érezte magát, hogy egy-egy ilyen nyargalászó lény lehajlik érte ás magával ragadja, mint a lovas kozák a zsákmányát. Kétségbeesett erővel kapaszko­dott a koporsó bronzcirádái'be. Olyan libegve tapadt hozzájuk, mint a cigarettafüst a ká­vésfindzsához, amelybe belefújták. Most ál­dotta csak igazán a barokkstilt, amelyet min­dig többre becsült a modern stílusoknál. Ijedten gondolt rá, hogy esetleg modernstilii koporsót is kaphatott volna, amelynek sima felületeiről lesiklottak volna le görbül ten ka­paszkodó tagjai. Már-már megnyugodott ebben az ide­gen, rettenetes zűrzavarban, amikor épen nem gúnyos és épen nem derűs, hanem vég­telenül szelíd nevetés hangzott föl közelé­ben: — Hahaha! ön nagyon fél! A pólai győző haragosan akarta kirán­tani a kardját, hogy a vakmerő gúnyolódó felé vágjon, de észrevette, hogy a kardja sokkal erősebb nála. Nem ő tartotta a kard­ját, hanem a kardja tartotta őt. Harcias kedvéről lemondott hát és tehe­tetlen dühvel fordult arra, ahonnan a neve­tés hangzott. III. FEJEZET. Buzaszem tövében ült ott valaki és nyugodt lassúsággal fejtegette le annak háncsk'öpenyegét. Piszmogó munkáját abba se hagyva, megszólalt újra: — ön nagyon fél! — Nem igaz! Hazudik! A furcsa valaki rendithetetlenül vála­szolta: — Nem. ön nagyon fél... De ez nem baj. Ez csak addig tart, amig szabaddá nem lesz. — Szabaddá? És mikor lesz az? — Amikor majd megszabadul attól a sok haszontalan lim-lomtól, amit magával hozott a sirba. Az admirális gúnyosan válaszolta: — Haszontalan lim-lom? Itt vannak az érdemrendjeim, a kardom és a koporsóm csiszolt bronzból. Mutasson egy katonát eb­ben az évszázadban, akinek ennyi érdem­rendje lett volna! Mindez azonban fémből van és a fém tart ki legmakacsabbui. Az embereknek, ami­kor ide lejönnek a földbe, tartózkodniok kel­lene az ékszerektől, az érdemrendektől, acél­íegyverektől és bronzkoporsóktól. Vannak itt szegény császárok, akik már évezredek óta raboskodnak s még mindig nem tudtak meg­szabadulni magukkal hozott holmijaiktól . . . Higyje el, hegy legajánlatosabb a puhafa­koporsó és a gyolcstakaró. Amig beszélt, egy pillanatra sem hagyta abba a munkáját. Egymásután hajtogatta félre a buzaszem finom hártyaburkát, amely mögül ugy lüktetett ki az életre készülődő csira, mint egy beteg embersziv. Minden érintésére sejteknek rengeteg sokasága raj­zott föl, finom .erecskék'ben megindult a mun­ka, apró gyökerecskiék remegve, tapogatóz­va nyúltak ki, mint fájós tagok, .amelyek most szabadultak meg kötésüktől. Mindez nagyon izgalmas látvány volt. Izgalmasabb, mint egy drámai előadás, sőt izgalmasabb, mint a pólai tengeri ütközet. A pólai győző elnézte egy darabig, de tán nem állotta meg szó nélkül: — Mit csinál ön, mondja? A Valaki nyugodtan válaszolta: — Operálok. Megoperálom ezt a buza­szemet, szegény, nagyon beteg. Ott van benne, szegényben, az élet csirája. Ez okoz­za a lázát, ezért nem bir megnyugodni . . . Lemutatott a mérhetetlen mélységbe, a hol kavargott a tűz, vonaglottak a lángok. — Ott . . . ott lenn . . . ott van a be­tegség fészke. Fű, fa, ember, aki a felszínen megszületik, mindennek egy darabkáját vi­sza magával. Mind egy-egy hólyag, amely­! bői ez a betegség: az élet bugyborékol bele | a semmibe. Segítsük megszületni azt, ami meg akar születni, mert mind egy szemer­nyivel apasztja ezt # tüzet. Nézze, hogy nyar­gal körülöttünk milliárd és milliárd szikrája annak az égő betegségnek: ,az mind .rést, alkalmat keres, hogy a felszínre kerülhes­sen, hogy megszünlhessék. Ott künn kitom­bolva beteg energiáját és a pernye, ami a rettentő égésből ilde visszahull: az egy vég­képp lezajlott életnek nyugodt, mozdulat­lan, tehát örökké boldog elve . . . Csak egy baj van. IV. FEJEZET. — És mi ez a baj? — kérdezte a pólai győző. — Az, hogy az emberi butaság mindig megakadályozza, hogy ami élet odakünn ki­buggyan, zavartalanul kifejlődhessék és ez­által elmuihassék. Útját állják mindenféle os­toba intézményekkel az energiának, sőt egye­nest legyilkolják már a virágzás idején az emberéletet mindenféle ravasz fegyverekkel és amikor a piros vér belecsurog a földbe és a test utolsót vonaglik, azt hiszik, hogy min­dennek vége és hogy ezzel az élettel örökre Végeztek. Oh az ostobák! Nem tudják, hogy az az élet, ami odakünn be nem fejeződhetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom