Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-10 / 133. szám
ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12- egész évre . K 28- félévre . . K 14.negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 üllér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. Katonás nevelés. Serdülő fiukat láttam, középiskolák tanulóit, amint katonaságtól kimustrált, de gyilkolásra teljesen alkalmas fegyverekkel céllövési gyakorlatokat végeztek. Kérdem, hogy mi isten csodája légyen ez? Hozzáértő emberek megmagyarázták azután, 'hogy ez „a nagyméltóságú kultuszkormány rendelete". Hát biz' ez nagyon szép. Utánanézek a dolognak és kiderül, hogy már évek óta céllövöldöznek a diákok, még pedig a honvédelmi miniszter által kirendelt tényleges csapattiszt vezetése mellett. Az intézkedésnek pedig célja az, hogy az ifjúság már idejekorán (megtanulja a fegyverforgatás fortélyait, megszokja a katonás fegyelmet és vezényszavakat, azaz: hogy ilyen módon mintegy játék közben fölébresszék benne a hadsereg iránti érdeklődés s a katonai pálya felé vezető vágyakozást. Ez a cél és ez a nevelési metódus .talán lehet előnyös a hadsereg fentartóinak szempontjából, de semmi esetre sem az a társadalom szempontjából. A polgári közéletnek egészen más vezető elvei, más erkölcsi szabályai vannak s hogy ez a kettő: a polgári és katonai szellem .egy ma élő gyerekember lelki világában miféle kontroverziákat idézhet elő, arra nézve nagyon szép példa áll rendelkezésünkre. Az eset Szegeden .történt, ahol az egyik Az aranykezű leány. Irta : E. V. H. Baldwin. — Gratulálok! — szólt Mr. Harris, amikor berobogott Tyler John ügyvédi irodájába. — Köszönöm, — felelte barátja, vigyázva, hogy nagyon , elbizakodotfcnak ne lássék. — Sohasem hittem volna, hogy megteszed, John! — szólt Mr. Harris. — Már mindenki föladott téged, mint reménynélküli agglegényt ... Ez azonban ép kapóra jön az éh kérésemnek, mert imost talán gyöngébb érzelmekkel vagy a másik nem iránt . . . Egy kis leányt szeretnék bejuttatni az irodába ... / — Nem tehetem, — vágott szavába hir> " telén izgatottsággal Tyler — nagyon sajnálom, de lehetetlen! — Ha látnád, milyen csiinos teremtés, .— Harris — az öreg Parkernek a leánya. Pénzre van szüksége. A feleségemnek unokahuga is és . . . — Nem tehetem! — vágott közbe idegesen Tyler. — Asszonyt ebbe a hivatalba? ,Soha, soha többé! , — Miért nem? — kérdezte aggódon Mr. Harris. — Nagyon hos&zu 'történet .volna az egészet elmesélnem, hanem majd rövid vázlatát adom . . . Mr. Harris egy kényelmes karosszékbe II. évfolyam 133. szám. középiskolában azt a föladatot adták 15—18 éves fiuk elé, 'hogy irják le a balkáni háborúról alkotott véleményüket. Szeretnének-e ők is .részt venni a vérengzésben s általában kedvükre van-e a népek harca, vagy nincs? A diákok hatvan százaléka — virtuskodásból, vagy a gyávaság látszatától való félelemből — szívesen .részt venne a háborúban, tizenöt százaléka akkor venne részt, ha „muszáj volna", huszonöt százaléka' pedig megmondta kereken, hogy ő bizony nem menne el a csatába semmi kincsért, mert nem akar még meghalni fiatalon. Csak természetes, hogy az a tanár, aki a kísérletet végezte, ezt a legutolsó csoportot erőteljes szavakkal rótta meg gyávaságáért. Kritikájában ezt írja az érdemes pedagógiai kapacitás: ,, . . . Ez a sülyedés jele. Férfiak, vagy ifjak bármely csoportjában van egynéhány nyúl. De mindegyikük szégyent lát ebben s ugy tesz, hogy oroszlánnak tartsák. S a képmutatóktól várhatunk áldozatot. Mit várhatunk azonban oly férfiaktól, akik a bátorságot már tizenöt éves korukban nem tartották kötelezőnek? . . ." . Ki kell jelentenem, hogy ezek a fiuk, akik ködös gyermeki ésszel ennyire tisztán meg tudták ragadni annak a gondolatnak a .nyitját, mellyel foglalkozniok kellett, a lehető legnagyobb mértékben impovetette magát és elkészült a történet meghallgatására. — Egyszer volt egy leányunk — kezdte Mr. Tyler olyan hangon, mely legalább valami gyilkosságot vagy hirtelen halált sejtetett. — Egyszer! — ismételte Tyler és egy pillanatra sötéten elmerengett. A barátja türelmetlen lett és végre idegesen suttogta: — öngyilkos lett? — öngyilkos? — kiáltott ,föl Tyler a váratlan kérdéstől megdöbbenten. Remélem, nem! De elmondom, mit csinált. Előrehajolt, egészen a barátja füléig és ugy dörögte: , — Gyilkosságot követett el! Meggyilkolta az idegeinket, az üzleti frissességünket, az érzékeinket, megölte a mi régi jó, kitűnő iratkezelési rendszerünket! . — Rendszereteket? — szólt Harris. — Ne mondd ki1 ezt a szót! Gyűlölöm! Mr. Harris ijedten elhallgatott. — Oh igen' — folytatta az ügyvéd néhány perc múlva. — Volt egy női bojtárom. Az újságban egy .hirdetést tettünk közzé: .„Kerestetik egy hölgy .levelezésre ügyvédi irodába. Szépség még nem ajánlólevél." Valahogy igy szólt. — Vagy egy tucat yáflasz jött. Majdnem mind egyforma volt. Nem tudtam vá. lasztani. Becsuktam hát a szememet, azután kinyújtottam a mutatóujjamat. Rá esett a váKiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Kedd, junius 10. nálnak nekem. Imponál az őszinteségük, az önállóságuk, a bátorságuk. Igen: bátorság és erő kell ahhoz, .hogy az élet bármely helyzetében és pillanatában ki merjük mondani annak a véleménynek az ellenkezőjét, melyet az átlagos ítélet, a hagyományos fölfogás ránk kényszerit. És az összes válaszokból az ;a néhány, megkapóan természetes megokolás ragadott meg leginkább, melyekben a háború felől gondolkozó gyermekek kifejtették, hogy nem kívánnak háborúba menni, mert a legnagyobb dicsőség sem kárpótolná őket az elvesztett életért. A megfigyeltek nagy tömege, ,az iskolákban beléjük nevelt hazafias páthosz hatása alatt, frázissal oldotta meg a problémát; ezek azok, akik az életben is jelszavak után indulnak, képmutatók és alkalmazkodók, cselekvéseiknek rugója a személyes hiúság; de ha sor kerül bátorságuk kimutatására, legtöbbször cserben hagyják az eszmét. Azok a gyermekek ellenben, akik már a serdülő kor homályos éleísejtelmében föl tudják ismerni a maguk külön egyéni igazságát és előítéleteikkel szemben ki merik azt mondani, ezekből harcos, bátor, önálló egyének lesznek, amilyenekre a társadalomnak igen is nagy szüksége van. És ilyen generációt kell nevelni ,és erősíteni a jövő küzdelmeire. A huszadik század elején, mikor az egész világot áthatja a nyugati államokból lasztás. Blake volt a neve. Blake Susie. Soha, soha ne ajánlj — szólt méla fenyegetéssel Harrishoz — Blaket vagy — Susiet! — Nem volt csúnya lány. Aranyszőke volt a 'haja és te, tudom, nagyon csinosnak mondtad volna. Hanem a nyelve és a beszélőképessége! ... — szólt szomorúan Tyler. — Az első (napokban nem .csinált sokat. Tett-vett, a papirosokat szellem módjára zörgette. Gondoltam, szereti a hangos elfoglaltságot. Azt is észrevettem, hogy a haja, mint az arany, csillogott az asztalán álló vilamoslámpa fényében. — Igazat szólva, akkor nagyon el voltam foglalva, mert nem sok figyelmet vetettem rá. — Egyik reggelen, körülbelül egy hét múlva, amikor bizonyos iratokkal hivattam, igy szólt: — Mr. Tyler, szabad kérdeznem valamit? — Tessék! — szóltam, nem tudván elgondolni, mit akar. — Mikor nyitják ki reggel az irodát? .... — Rendszerint reggel kilenc órakor, Miss Blake. De természetesen, tettem hozzá, nem akarván nagyon kegyetlen lenni, ha ön véletlenül nem jölhet meg ebben az időben, ne aggódjék miatta, mi sem fogunk. — Oh, — felelte Miss Blake csodálkozó hangon — mindig itt vagyok már félkilenckor és azt akarom kérni, hogy a szolga pon-