Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-29 / 150. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K12-negyedévre K 6-— egy hónapra K 21Egyes szám ára 19 HUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évrt. K 28*— tétévre . . K14negyedérre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 19 RIMr. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szára: 305. Szeged, 1913 (I. évfolyam 150. szám. Vasárnap, junius 29. vértanuk városának a miniszterelnök személyeért rajongó polgársága ünnepeli. Elsősorban, mint élvszilárdságának diadala az eredmény, de politikailag óriási jelentőségét ez az esemény elsősorban az ellenzéknek köszönheti, amely ugy vetette rá magát erre a választási aktusra, mint évtizedek óta soha és sehoi. Ezáltal előidézte azt, (hogy a miniszterelnök időközi választása, mely normális viszonyok mellett más országokban és 'azelőtt nálunk is rendszerint csak formális aktus volt, a miniszterelnök és a munkapárt nagyszerű sikere lett, az ellenzék pedig szinte megsemmisítő veresége. Ezt a vereséget a túloldalon persze igyekeznek mindenféle mesékké! és ferdítésekkel leplezni, erőszakoskodással és presszióval vádolván a munkapárti tábort, de most ezt a fegyvert is önmaga csavarta ki a saját kezéből az ellenzék, mert amit az egyesült függetlenségi és egyéb ellenzéki pártok vezérei és segédcsapatai Aradon a legdurvább megfélemlítés, erőszakoskodás és bárdolatlan gyalázkodás terén elkövettek, ugyancsak páratlanul áll a magyar választásoknak egyébként elég cifra történetében. Tisza és a munkapárt megint tul van egy állomáson, az éllenzék pedig megint egyszer lemaradt. Élet-halálharcát .vívta ma Aradon a munkapárt az egyesült függetlenségi és 48-as 1 (i 1 <!'•' ' .' -s párttal. Az ország miniszterelnöke, Tisza István gróf megküzdött a mandátumért egy intranzigens függetlenségivel, gróf Széchenyi Aladárral. A miniszterelnök ugyan nem voít Aradon, de ott van gárdája, a bihariak és a bácskaiak légiója. Szenvedélyes koríesharcok előzték meg a rtia'i választást. Az utolsó évtizednek legizgalmasabb és legelkeseredettebb választása volt ez. Ez a mozgalmas és kedves szép kis nagy-város szomorúnak látszik, az eső napok óta esik, minden csupa sár. Negyven-negyvenöt munkapárti, harminc-harmincöt ellenzéki képviselő van napok óta itt. Aki Aradra megérkezett, az láthatta, hogy Tisza győzelme előrelátható. Zászlók és tollak nem jelentenek ugyan hivatalos számarányt, de Arad két hatalmas terén végig csupa Tisza-zászló csapzik a napok óta zuhogó esőben, viszont a záporba merészkedő kalapok többnyire zöld állásfoglalást hordanak. Ami azt jelenti, hogy Tisza István gróf lesz az aradi képviselő, mert aki kitűzi a zászlót, annak háza is van, tehát valószinüleg szavazati joga is, aki pedig tollat lenget az utcán, annak többnyire csak kalapja van, mihez a mai rend szerint választójogosltság nem tartozik. Széchenyizászló pedig a Központi-szállóra sem jutott, pedig áz ellenzékiek ott tanyáznak, Tiszazászló leng bizony a házon. A város tehát meglepően csöndes. Honnan mégis a hirek borzalmas hévről és a Győzött a miniszterelnök. Arad város polgárai ma választottak a nehezen, de egy erős kéz irányítása mellett határozottan konszolidálódó politikai élet legkiválóbb embere és általában egyik legnagyobb államférfia, Tisza István gróf és Széchenyi Aladár gróf között, akiről Herczeg Ferenc nyilatkozott legelnézőbben, amikor azt mondta róla, hogy múltjánál fogva nincs róla több mindani való, mint a nulláról. Nem Tisza környezete, hanem az ellenzék állította be ugy, hogy Tisza István esetleges választási veresége korszakos jelentőségű diadala lenne az ellenzéki pártok politikájának. Önmaguk- , ra vessenek most, hogy — két vége lévén a botnak — viszont Tisza István gróf választási győzelmében az ellenzéki politika ujabb, lesújtó kudarcát ismeri föl a közvélemény. ' Ismervén a mai választás előjeleit, előre megállapíthattuk, hogy ez a győzelem nemcsak bizonyos, hanem előreláthatólag olyan fényes lesz, hogy az ellenzéki urak annak hatása alatt gyászuk jeléül meg fogják tépni ruházatukat és hamut fognak szórni homlokukra. És ő rájuk nézve annál súlyosabb a munkapártnak ez a diadala, mert ők nemcsak a meggyőzésnek, hanem a meggyurásnak minden eszközét igénybe vették jelöltjük érdekében. Tisza István gróf fényes győzelmét a Emma asszony leveleiből. Irta: Ignotus. Sokszor irtaim arról, hogy a mi rabszolgaságunkban az a legszomorúbb, hogy magunkat is rabszolgákká tett s idegeinkbe saját érzésünk szerint is helyes világrend gyanánt véste be azt a rabszolgaá'llapotot, melybe testi gyengeségünknél fogva kerültünk. Hány okos, elmés és müveit nő akad, aki szintén „nőiességet" követel a nőktől! Vagyis azt, ugyebár, hogy csicseregjünk, mint a madár és tekintet nélkül egyéni 'hajlandóságainkra vagy állapotunkra, ugráljunk ágról-ágra. Hogy Itesikáljuk!, levasaljuk vagy lemaszirozzuk a radőt most már nemcsak a férfiak, de az egymás homlokáról is. Hogy bármiről, amivel .gondolkozó lény létünkre épp oly tisztában lehetünk, mint ákármelyik matbematikai tanár vagy villamos kocsis, olyan bájos bárgyusággaí beszéljünk, mintha nem tanultunk volna irni-olvasni. Hogy virágok legyünk, amiknek kélyhük és 'szirmuk van — és igy tovább, — köztünk legyen mondva: én napokig rosszul szoktam lenni ezektől a virág-hasonlatoktól s még célozni sem merek rá, micsoda boshaft gondolatok és képzetek támadnak bennem olvastukra. De hát végre is: a férfiak részint csacsik, részint rabszolgatartók és szeretnek bennünket olyanokká stilizálni, amilyenek szeretnék, ha volnánk. De maguk a nők isf Maguk ők is, akik önmagukról tudhatják, hogy a nő se nem madár, se nem virág, se nem tündér, hanem ember. Ma már a parasztról s a munkásról is elismerjük, hogy ember. Ma már a gyermekek emberi jogaiért is küzdünk és izgatunk. Ma már Hanzinak, az okos lónak is megengedjük, hogy esze és értelme legyen, talán kevesebb, mint a mienk, de olyan, mint a mienk. Csak a nőknek nem engedjük meg. Nem, még mi magunk nők sem. Küzdünk nemünk felszabadulásáért, emberi jogáért és méltóságáért, — de valósággal megrettenünk, ha e fölszabadulásnak nyomait is látjuk, ha mint a hogy a rabszolgaság élvezeti tárgygyá alakította, a szabadság élvező emberré szabadítja föl a nőt, s ha a maga emberi természetének visszaadott nő képmutatás nélkül élni is kezd egyéniségével vagy hajlandóságainak. Érteni azért értem ezt a jelenséget. Meglátom másutt is, nemcsak a nő-kérdésben nálunk nőknél. Látom publicistáknál, akik himnuszokat irnak a sztrájk jogáról, de elkékülnek mérgükben, ha az ő 'szedőik is sztrájkolnak. Látom filantrópokon, akik küzdenek az egyenlőségért, de elborulva hajtanak át agrár-szociálista falvakon, ahol a paraszt már nem süvegeli meg őket ugy, mint a szomszéd faluban. Látom színésznőkön, akik nem tűrhetik, hogy a szolgálónak szeretője legyen: és nagyságos radikálisokon, akik elcsapatják a kalauzt, ha nem segíti le az iszákjukat. Az uj állapotok mindig kényelmetlenek számunkra, akár magunk küzdöttük is ki ezeket az újságokat. Hogy a magunk dolgánál maradjak: csak azt kell nézni, hogy mióta leánygimnázisták is vannak: az iskolázatlan nagynéniknek mily kellemetlenek ezek a lyányok, akikkel szemben ők végre is nem édes virágok, hanem egyszerűen tudatlan libák, — de mily kellemetlenek a fiatál urak számára is, akik dühösen siratják velük szemben azt az egyetlen praejüket, hogy eddig csak ők tudtak latinul deklinálni, most a lyányok is tudnak. Ez azonban rendjén van — sem a nénik, sem az úrfiak nem küzdöttek a nőemancipációért. De sohase felejtem él, mikor most néhány hónapja Amerikáiban egypár helyütt egy társaságba kerültem egy honfitársunkkal, aki itthon rettentően adja a feministát. Amerikában a nők: emberek; akárkivel egyérő és egyenjogú embernek tekintik magukat, ennek vannak el is ismerve, sokban alkotmányosan is és ehhez 'képest viselkednek is. Látták volna az én feministámat, mikor az ő budapesti szultánallürjeit sehogysem tudta applikálni itt, ahol az asszonyok nem odaliszkok. Látták volna elhalaványodni, mikor kérdő és rendreutasító pillantást kapott ott, ahova hóditói biztossággal ereszkedett le, s még inkább — s ez a nevezetes! — elpirulni, sőt kedvét veszitenr ott, ahol ő — elég csuda, de tetszett s ezt szemérmeteskedés nélkül megmondták néki. Lesujtottan kisért haza, éjnek idején, holdvilágos nyáron, a csodaszép Central-Park fasorain végig, kis, kétüléses cab-ben — s látszott rajta, hogy gyávának, egész természetéből kivetkezettnek, lefokozottnak s elíérfiatlanitottnak érzi