Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-22 / 144. szám

t. retes tanulóknak, értjük alatta az olyant, aki napról-napra pontosan teljesiti a kötelességét, aki tehát nem 'a vak véletlenre bizza sorsát, aki nem számit és neim svihákoskodik, az olyan tanulónak szabad ideje alig van. Lelkiismeretes szellemi munkát csak testi fejlődése rovására végezhet. Mit ér pedig az eget ostromló tudomány csenevész, törékeny testben?! Aki tehát a jövő nemzedék sorsát, a nemzet boldogulását szivén viseli, annak tekintettel kell lennie arra, 'hogy a jövendő nemzedék testileg is ép, erős, egészséges, fejlett legyen. Ezt a tendenciát olvassuk ki ^ közoktatásügyi miniszter nagy körvonalakban kifejtett reformtervéből. Ezért csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk e tervről, mely hivatva lesz a mi testileg kimerült, lelkileg megkínzott és szellemileg meggyötört társadalmunkat meggyógyítani és egy uj, egészségesebb Magyarországnak lerakni az alapjait. * Nem mint pártpolitikust, hanem mint egy minden izében egészséges terv fölvetőjét és remélhető megvalósítóját üdvözöljük Jankovich Béla kultuszminisztert. tnaabbasabsbaiabiibbaabaaaabbbbbsuaabbbbanaoflbababaaa Bezárták a bécsi egyetemet. Bécsből jelentik: A német nemzeti diákság vezető bizottságának tegnapi ülése elhatározta az egyetem teljes bezárásának kikényszerítését, ha a rektorátus nem vonja vissza a kivételes rendelkezéseket, amelyek szerint az egyetemre belépés csak a kiskapukon az igazolvány élőmutatása mellett lehetséges. A német nemzeti diákok ma reggel megszállták az egyetem bejáratait. A rektorátus erre elrendelte az előadások szüneteltetését és az egyetemet további intézkedésig bezárták. Beaumarchais még lakája volt az uraknak — s ha szemtelen lakájuk volt, ha igazat mondott is nekik, és, amiben különben kevés volt a tudatosság, kikezdte is hatalmukat: ez nem változtat a valóságon, hogy belőlük élt, az ő segítségükkel vagy az ő Jóvátételükkel. Az ur ,meg a pap, meg a király, m'ig -csak övé volt az ország, a hatalom s a dicsőség, ugy ahogy mindig Maecenás volt, aki a vargával, borbéllyal, szabóval és inassal együtt az írót is eltartotta. Néha, igaz, inkább cseppent, mint csurrant, de mig az mrak voltak az urak, a mesterember valahogy mindig megélhetettnáluk. Lön azonban, hogy az urak uraságának befellegzett s a varga meg a szabó maga ura lett. Az uj urnák .pedig nem kellett énekes madár s az irók ugy jártak, mint a kanári, akit kieresztettek kaiickájából, hogy él: jen meg ezentúl a maga emberségéből. A bourgeois nem indult Maecenásnaik s ezzel az irók számára uj korszak kezdődött. * Egészen a XIX. század elejéig a művészek kitartott emberek voltak. Ez a kitartottság benne volt a vérükben s eszük ágában sem volt szégyelleni. S hogy nem szégyelték: e szemérmetlenségiik egy mély gazdasági igazság ösztönszerű sejtelme volt. Kiki amilyen javakat termel, annyi joga és módja van az életben. Ha én cipővel látom el embertársamat, ő kenyeret -ad érte, de nem több árát, mint amennyi cipőt én adtam, mert ha én drága árat szabok, elmehet a szomszéd vargához, akitől ugyanily cipőt vehet. A verssel, muzsikával, képpel, meg szoborral nérmkép másképen áll a dolog. Olyan verset, amilyet én irok, kerek ezen a világon senki más nem tud irni. Viszont az én versem nem szól az embernek, nem vásik el egy esztendő alatt, hanem minden embernek egyformán tulajdona s minden időkre ép marad. Én teDfiLMAGYARORSZÁG liliMi».i.>—BlDKgyiOTrii^B•» IMI >1 IIIBIBIIBIIII IIIMI I—BUI I •.•ii.in.iuaHBi i • w.ni»nm«» A város jövedelmi forrásai. » (Saját tudósítónktól.) Hire jár, hogy Szeged város jövedelmi forrásai épen most, amiíkor annyi nagy föladat vár megoldásra, jelentékenyen megapadtak. Ezek a hirek természetesen az orátori szinben tündöklő pénzügyi tanácsnok előadása nyomán kerekednek. Nem akarjuk kétségbe vonni, hogy a város pénzügyeinek gondozóját jóhiszemű szándék vezeti, miikor folytonos ijesztgetéssel akarja elriasztani a város közönségét attól, hogy a mindenképen igazságtalan és idejét mult hidvámot végkép eltörölje. Az az egy azonban kétségtelen, hogy az ilyenféle hiradások nagyon megtévesztőek lehetnek, mint ahogyan tényleg azok is, ha nem tüntetik föl a más ágazatoknál mutatkozó, igen jelentékeny jövedelem többleteiket. A Délmagyar ország több izben megírta ,már, hogy ,az egyébként is terhes állami házbéradó az idén három százalékkal emelkedett, ami természetszerűleg maga után vonta a városi pótadóból folyó jövedelem aránylagos emelkedését is. .Ez már a most folyó évben is megközeliti a kétszázezer koronát. Ilyen rendkívüli emelkedés mellett, mely minden következő esztendőben fokozatosan növekedni fog, tehát a legbiztosabb jövedelemforrást képezi, igazán nevetséges arról beszélni, hogy a javadalmi bevételek időszakonként visszaesést mutatnak, ami különben a feszült gazdasági helyzetnek természetes következménye. És hol van még Balogh tanácsnok nagyszerű találmánya, a kiváló házbérfillér, mely körülbelül másfélszázezer koronával fogja növelni a város jövedelmeit? Ez a jeles határozat, melyet tavaly nyáron egy kánikulai j hangulatban izzadó, néptelen közgyűléstől j hát olyan jószágot tudok termelni, amit csak én tudok megcsinálni s csakis akkor, ha az élet aprólékosságaival nem kell vesződnöm, ha a kenyerem biztos és lelkem minden képességét e munkámra fordíthatom. Minthogy az én jószágom az egész világ kincse, ennek a világnak kötelessége megadni a módot, hogy ezt a jószágot meg is csinálhassam. Egyszóval: jogom van arra, hogy kitartsanak, mint ahogy a földnek joga van arra, hogy táplálják és megmunkálják, ha búzát akarnak tőle s a gyémánt megkövetelheti, hogy áldozzanak rá, ha gyönyörködnek benne. Akinek nem kell az én kincsem, ám hagyjon elvesznem éhen, de akkor azt a jogomat sem veheti el, hogy megvessem az ő baromiságát, mely a kérődzők közömbösségével halad el ,az én gyémántbányáim mellett. Ez a megismerés lappang a művészek lelkében; ezért nem láttak szégyent az ő kitartottságukban; ezért hajlongtak szolgamód a Maecenás előtt s emelték ugyanekkor sértetlen önérzettel csillagokig az ő magasztos iistöküket. S ezért nincs ma sem az a művész, legyen bár <a gőgösök leggőgösebbje, aki átallaná elfogadni a sine curát s nincs az a költő, legyen bár a leghajlék'talanabb, aki becsületre s -méltóságra egy sorban ne tudná magát a paloták uraival. A bugris, ki maga megdolgozik minden garasért s becsülete aszerint nő, amint a pénzeszsákja meggyarapszik: ám vesse meg az éhenkórászt, kinek bár betevő falatja nincsen, még sem akar dolgozni s ha tisztes keresetet adnaik neki, neveti kötelességét s gúnyolja kenyéradóját. Az éhenkórász meg őt veti meg, a barbárt, aki bele tudta magát dolgozni a hatalomba, de ur lenni nem tud. Mert az ur Maecenás. Balzac művész volt és bugris. A művész tudta, hogy a teremtéshez gondtalanság kell, de a bugris az ő uj világnézetéve! már 1913. junius 22. csikartak ki, jelenleg felebbe zés alatt áll és a belügyminiszter döntését várja. Add-ig persze szünetel a behajtás, nem szedték be a régi lakrészadókat sem, melyeknek helyébe lép az uj házbérfillér. Egészen bizonyos, hogy a belügyminiszter ezt a határozatot, mely más városokban már évek óta jövedelmez, jóvá fogja hagyni s akkor egyszerre esedékessé fog válni az egész összeg; a város közönségének lesz mit kiizzadni a végrehajtók buzgó foglalkoztatása után. Nem áll tehát, hogy a város jövedelmei megcsappantak volna. Épen ezért semmi szükség arra sem, hogy rendkívüli bevételi forrásokról kelljen gondoskodni; a város jövedelmei épen olyan arápyban emelkednek, amint nőnek szükségletei. A folytonos panaszkodás és a bevételekkel való telhetetlenség bizonyos alapvető fontosságú tényeknek teljes félreismeréséből származik. A fokozott bevételekre ugyanis azért lenne szükség, hogy a város uj tervezései megvalósíthatók legyenek. Ezek a' tervezett alkotások azonban nemcsak a jelen generációnak, hanem sakkal inkább a jövőnek szólnak. A zenepalota, fogadalmi templom, vásárcsarnok és tanyai vasút olyan alkotások lesznek, (ha valaha létesülnek), melyek az titánunk jövő korok szükségleteit lesznek 'hivatva kielégíteni. Tőlünk elég szép az is, hogy ezeknek a nagy alkotásoknak a kivitelére vállalkozunk. Teljesen elhibázott dolog tehát arra törekedni, hogy a jövőre szóló alkotások pénzügyi terheit a most élő generáció viselje, hogy ez teremtse elő ,a szükséges alapot és ez hordja a súlyát évszázadokra szóló beruházásoknak. / — Ilyen alkotásokat csakis hitelfedezet utján lehet megvalósítani, nagy városi köli csönökből, melyek törlesztésének terhe átszáll a következő generációra, mely az alkoszégyelte volna, hogy e gondatlanságot másnak köszönhesse. A bugris nem igen maecenáskodik, de maga sem szorul Maecenásra. S ha ez a bugris véletlenül művész, belepusztul abba, hogy maga akar a maga Maecenása lenni. * Sokat szidták Quizot-t az ő 'híres enrichissezvous-jáért, mint ahogy mindig szidjuk azokat, akik Igazat mondanak. Valójában ő csak a szinigazságot mondta — a bourgeois hatalomra akart jutni, a hatalom a világ javaival való rendelkezés, a világ javai egyelőre még a régi urak kezén voltak s a bourbeois csak ugy tudott hozzájuk férni, ha utalványt tudott rájuk kimutatni, vagyis pénzt. Guizot nem mondott egyebet, mint azt az egyszerű igazságot, hogy a bourgeoisnak, ha meg akarja tartani a hatalmat, gazdagnak 'kell lennie s a régi urak elől a hatalmat ugy zárhatja él legbiztosabban, ha elszedi tőlük a hatalom kulcsát: a ,pénzt. A bourgeois-história ezért pénz'h'istória; a bourgeois regénye ezért finánckönyv; Balzac, aki a bourgeoist megirja, ezért vesződik folyton pénzproblémákkal — S hogy épen ő vált a bourgeois megirójává, annak — a művészet szubjektív dolog! — megvan az a szubjektív kulcsa, hogy maga is bourgeois volt, aki megértette, mert a maga bőrén tapasztalta ki a bourgeois hányattatásait, kínjait és sóvárgásait. A régi regényírók hősöket irtak le, isteneket és istennőket, akik sohasem esznek, sohasem dolgoznak s egyéb gondjuk sincs a szerelemnél. Mert a régi urak valóban ily istenek és istennők voltak, akiknek semmi gondjuk nem volt és mindenre ráértek — s a művésznek, aki kegyükön élt, szintén rnegenyhitették az élete gondjait. Az uj regény már az uj embert irja lé, kinek szerelmeit megzavarja a kenyér gondja, kinek az éle-