Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-18 / 140. szám

6. 1913. junius 18. tábla se találja védencét a 20 rendbeli sik taszításban bűnösnek és a törvényszék erre vonatkozó fölmenfését hagyja helybe. A vád- és védőbeszédek elhangzása -után délután 1 óraikor hirdette iki a tábla ítéletét az elnök. A tábla a törvényszéknek Wechsler Ödönre vonatkozó fölmentő Ítéletét helyben­hagyta; Moizes Gézára vonatkozólag azon­ban megváltoztatta ,a törvényszék Ítéletét óly­k,ép, hogy a ikét rendbeli csalásiban is -bűnös­nek találta és a -két évi fegyház -büntetését még két hónappal súlyosbította, ebből azon­ban egy évet a vizsgálati fogsággal kitöltött­nek vett. A 20 rendbeli sikkasztásra vonat­kozólag helybenhagyta .a törvényszék ítéle­tét. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, Moizes azonban semmiségi panaszt jelentett be. A tábla fentártotta Moizes vizsgálati fog­ságát. Vizsgálat a sztambuli merénylet ügyében Konstantinápolyból jelentik: Mahmud Sefket basa gyilkosa, Zia, nemcsak azt vallotta meg, hogy az összeesküvők valamennyi uj­török minisztert meg akarták gyilkolni, ha nem azt is, hogy Vahid Eddin herceg prokla­mációt is készített elő, amellyel trónralépését akarta bejelenteni. A letartóztatott Chaizim volt századosnál igen súlyos terhelő adatokat találtak Resid pasa, a Kiaimil-kabinet volt belügymlinisztere ellen. — Szabbah Eddin herceg, aki Mahmud Sefket basa meggyilko­lása óta az egyik követségen tartózkodott külföldre menekült. — Az ujabban letartózta­tott emberek között van Szulejman basa, a haditörvényszék volt elnöke is. Musztafapasa városrészben a rendőrség egy hivatalnok la­kásán sok bombát, robbantó anyagot és fegy­vert talált. A hivatalnok azt mondta, hogy a bombákat és fegyvereket sógora hozta, aki mint hadnagy szolgál a hadseregben. A főrendiház ülése. Jósika Samu báró elnökletével ma délután ülést tartott a fő­rendiház. Az elnök II. Vilmos német -császár­ról beszélt, huszonöt-éves uralkodási jubileu­ma alkalmából. A főrendek sűrűn szakítot­ták meg beszédét él-jenzéssel. Ezután a napi­rendet tárgyalták és szavazták minden vita (nélkül. FOGAK •zájpadiás nélkül. Az általam készített rágásra kitűnően használható a valódi fogaktól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesen pótolják. Készitek tová'oóá arany koronákat és levehető arany hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve. Bár­milyen javitást 4 óra alatt készitek. BARTA ÁGOSTON fogtechnikus. Kigyó-utca 1. sz. SZEGED. |gfszsfg«cl( ($ beteget1 A vizgyógymód ed2 és gyógyít Idegesség, agy- és szivbántalmak, álmatlanság, emésztési zavarok, köszvény, csuz stb. sikerrel kezelhe­tők a WAGNER-fürdő külön férfi- és női gyógyosztályában. — Kipróbált kezelő és ke­zelőnő. — Gőz,-kád- és uhan -fürdőnket fs a nagyérdemű közönség figyelmébe ajánljuk f* hírek. Vásárcsarnok Bugacon. (Saját tudósítónktól.) A jámbor szegedi piacrajáró polgárnő megrökönyödve olvassa az újságban, hogy az évek óta hires vásár­csarnok megint miféle furfangot eszelt ki ar­ra nézve, hogy önmagának megszületését is­mét elhalassza. És önkénytelenül eszébe jut az a régi történet a falusi kupaktanácsról, hogy a hetek óta tartó szárazság ellen hatá­rozatilag tiltakozzék. A tanácskozás rettentő komolyan folyt le s végül megformulázíák a határozatot, mely szcjlt vala imigyen: — Az érdemes tanács három napot vár. Három napot ad a megátalkodott időjárás nak, hogy jóba foglalja magát. Ha pediglen azután sen resteltetnék embereket és állató kat a szárazság kinja-ival gyötreni, az érde­mes tanács mossa a kezeit és a megátkozott bűnös sorsát ezentúl a jóistenre bizza. Szakasztott ennyire logikus a szegedi ta­nácsi csodabogár is. Mintha csak Bugacon kerekedett volna ki a tojásból. Már látta a hatóság, hogy először is az épitészvilág hosz szabb idő óta a legnagyobb (érdeklődéssel vár­ja az ügy fejleményeit. És ez nagyon érthető; a magánépitkezések szünetelnek és azok a2 emberek, akik a vállakózás változó esélyei között keresik meg a kenyérrevalót, bizo­nyos íéltékenykedéssel nézik a nyilvános építkezések odaítélését. A nemes verseny utó­végre csak az ügynek lehet hasznára. Másod­szor meg észrevehette a hatóság, hogy a vá­sárcsarnok dolga kezd ama keservesen meg­születő tengeri kigyók életrajzának medrébe terelődni, melyek élményeiknek javarészét és botrányaiknak színesebbjeit a világrajöve­tel előtt élik át. Kettős ok, hogy ezt a vajúdó kérdést okosan és energikusan, főleg pedig további halasztás nélkül megoldják. A Balogh tanácsnok /indítványa -azon­ban nem számol a körülményekkel és egye­dül csak a legsivárabb és legparlagiasabb ta­karékossági szempontot tartja szem előtt. Szeretnénk látni, hogy Somogyi Szilveszter kapna-e három havi szabadságot iés külön tiszteletdijat azért, ha véletlenül eszébe jut­na, hogy szorosan nem hozzá tartozó bün­ügyben nyomozzon? Hol van a világon az a hivatal, mely külön kedvezésekben részesiti tisztviselőit azért a munkáért, melyet a mun­kaadójuk megbízásából végeznek el? De nem is erről van szó, hanem arról, hogy egy több milliós építkezést nem lehet suba alatt, olcsójánosos krajcárkodással meg­oldani. Balogh szenátor ur vegye elő a plaj­bászát és számitsa ki, hogy mennyivel köl­tött többet a város a gőzfürdő tatarozására, mint első építkezésére? Igy festenek azok a hires házi vállalkozások. Épen- elég volt már a kisszerüségekből és felületességekből. Tes­sék mindennek megadni a polgári árát és ak­kor majd lesz jó vásárcsarnok, amit hozzá­értő és nagyintelligenciáju tervezők épitenek, ha nem is örök időre, de néhány emberöltőre bizonyosan. , ; , — Császári családi jubileum. W. I. R. betűknek bolidog tulajdonosa immár ©gy ne­gyedszázad óta boldogítja népét -klasszikus -elszólásaival ós fól-r-ebi-csaklott művészeti el­veivel, melyeket igazi németes jóhiszeműség­gel -erőltet rá a világra. Negyedszázada, hogy harmadik Frigyes behunyta a szemét és át­adta az uralkodás örömeiit (csak nem mond­hatom, hogy gondjait) -az akikor még egy ke­véssel zöldebb és hevűléfcenyebb Vilmosnak. A szedán-i hadisarc akikor már -rég vassá vál­tozott a ném-et acélönitő gyárakban, de a ne­met hegemónia erőteljes szárnybontása mar csak Vilmos alatt (következett Ib-e. Nagy dolgot élt -át: alatta -emelkedett világtörténelmi je­lentőségre a német ipar és kereskedelem, mely (bizonyára hatékonyabb tényező lesz a jövő politikájában, mint a -német egység meg­alakítása. És hogyan ünnepel -ez a -modern öésár! Csatedíi -asztala mellé gyiüjti fél tucat (fiát, szép szál legény valamennyi, a német hadsereg tagja mind. És a -H-ohenzoll-ernek onnan a családi kerek asztal mellől- üzenik meg -a világnak, hogy miben van az ő leg­főbb erősségük? A nyárspolgári élet tiszta és prűd egyszerűségében, meg természetessé­gében. — A Kereskedelmi Testületből. A Szegedi Kereskedelmi Testület junius 16-án tartotta választmányi ülését. Jelen voltak: -Kiss Arnökl, Wagner Gusztáv társelnökök, Wedraer Miksa, Gál János, Reitzer -Lipót vá­lasztmányi tagok és Bárdos Ignác titkár. Kiss Arnold elnök bemutatta a választmány­nak a testület uj titkárát, Bárdos Ignác bank­tisztviselőt és .egyben inditvá-nyára Perjéssy László kamarai titkárnak, ki Sziklai Jenő el­hunyt titkár halála óta ideiglenesen intézte a titkári teendőket, e -működéséért legtelje­sebb elismerését és köszönetét fejezte kii. Fon­tos pontja volt a gyűlésnek az elmúlt tan­évre kiadandó felső kereskedelmi .iskolai ta­nulók részére alapított -ösztöndijak odaítélé­se, amire nézve a választmány egyhangúlag ugy határozott, hogy egyenként 80 'koronás ösztöndíjat szavazott meg: Lendvai Béla, -Kovács József, Gond a Zoltán és Salzma-nn Bé-la áLlarai és Magyar Károly városi felső -kereskedelmi iskolai tanulónak. iMiint értesü­lünk, a testület a jövőben, amennyi-ben több érdemes pályázó fog akadni, a 80 koronás öszföndijafcat esetleg megosztva fogja kiadni, hogy igy mentől több szorgalmas, jóravaló tanuló részesüljön a megérdemelt jutalom­ban. Néhány kisebb ügyet intézett el még a gyűlés. — A feministák kogresszuss. Teljes buzgósággal és ernyed-atlenül tanácskoztak ma ás, — a harmadik napon, — a nők a Viga­dóban. A hatalmas termet teljesen megtöltik a világ minden kuiturnemzetón-ak Leányai és asszonyai. Ma délelőtt pontban tiz órákor kez­dődött meg a kongresszus. Ezuittal is mirs. Chapmann-Catt elnökölt, A tanácskozás s-ok érd-ebes -dolgot vetett fölszinre. A kongresz­ijfzus kimondotta, hogy inejnizetkcfcá közép* ponti irodát és nemzetközi sajtóirodát fog szervezni. A mai tárgyalás büszkesége a finn kiküldöttek indítványa volt. ők azt javasol­ták, hogy azok a nők, akik már rendelkeznek politikai jogokkal, állandó bizottságot szer­vezzenek. A küzdelem tehát ennyit már elért: a kongresszus már a jogokkal fölruh-ázott nők -dolgát fejleszti tovább. A magyar nők is szerepeltek két indítvánnyal. Az egyik sze­rint a világszövetség eddigi sárga-f ehér szö­vetségi szine helyett a nők szine piros-fehér lesz, ami békés forradalmat jelent. Ugyan­csák a magyarok indítványozták a nemzet­közi pénzügyi bizottság szervezését. Nagy taps fogadta a. lengyel nők csatlakozását -a világszövetséghez. Végűi még egy kedv-es öt­letét intézték el a propagandának. Egy gra­mofonba minden nemzet egy kiküldötte a saját nyelvén rövid lemlékmondatot fog -bele­beszélini. A lemezeket sokszorosítják és világ' szerte árulni fogják. — A Reichsrath és Vilmos császár. Bécsből jelentik: A Reichsrath mai ülésének elején Szilveszter dr. elnök üdvözölni akarta Vilmos császárt uralkodói 25 éves jubileuma 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom