Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-03 / 127. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. •MM Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24*- félévre . . K 12 negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— Egyes szára ára Iá fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K »- félévre . Kláné gyedévre K T-— egy hónapra K 249 Egyes szára ára 19 fillér. Telefon ezám» 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 127. szám. Kedd, junius 3, ítélet előtt. Birói Ítélet előtt vagyunk és nyugodt lelkiismerettel megállapíthatjuk, hogy a négy napos, helyenkínt nagyon izgalmas tárgyalás, a 'legnagyobb nyilvánossággal és a legnagyobb részletességgel tisztázta ennek a pernek az anyagát, összes vonatkozását. Napnál világosabban is kiderült és ezt még a vádlottak sem vonták kétségbe, liogy Lukács László egyéni érintetlenségén ez a pör egyetlen homályt nem hagyott. Amit a közfelfogás panamának nevez, jogtalan gazdagodás a közérdek, az államvagyon rovására, a miniszterelnöktől mindenkor távol állt. A perc folyamán egyetlen olyan momentum nem merült föl, amelyből bárki csak gyanút is meríthetne arra, hogy akár a miniszterelnök, akár az ő révén mások panamáztak. Sem a miniszterelnök, sem az ö közéleti működése révén senki sem szerzett anyagi hasznot a köz rovására. A vád és védelem kontroverz kérdései más térre szorultak. A védelem abban látja a panama és korrupció vádját, hogy a munkapártnak pártkasszája volt és ebbe a kasszába olyan pénzintézetek is adakoztak, akik az állammal szerződéses viszonyban állottak. Bizonyítani kivánjálí, hogy ez adományok és szerződésék között összefüggés van, de azt, hogy a szerződések révén az államot valami károsodás érte volna, a szerződő intézet pedig valami FONTÉ AVELLÁNA*) JAMES BOWKER In Italia pereg rima. — Purg. XIII. 96 Bíborban égett Ca,trión az este; Áréig a völgy \felől a; nappal árnya. Csak lassan áradt szét a szürke tájra S közelgett már az éjnek lomha teste . . . A zárda ott aludt fehéren; — s a csendbe' Körülövezte dus akác virága, Mely illatot lehelt az ut porába. Gyönyörtől ittasan vegyülve össze . . . Zarándok jött az erdők tájiról, Ki holt árnyakkal, Styxen át bolyongott . . . A lmok köde borult csodás szemére. „Ki vagyl" — ikérdé ijedten a prior. — „Dante!" — lágy, lassú hangon ennyit mondott, „M kelll" A költő ezt felelte: „Béke!" ZSOLDOS BENŐ. •) 'Most jelent meg a szegedi irónak „Angol poéták" cimfl verses könyve, a Teván-kiadásban. Azt hisszük, a kritika figyelmét nem fogja elkerülni Zsoldos Benő verskötete s az iró izmos tehetsége. Mutatóul közöljük ezt a verset, azzal a megjegyzéssel, hogy lapunk olvasói előtt már nem idegen Zsoldos költéete. A kötetre még visszatérünk. jogtalan haszonhoz jutott volna, nemcsak nem bizonyították, de az erre megajánlott bizonyításról tudatosan lemondtak. Beigazoltnak látja-e a biróság a bank adományait a pártkassza javára, lát-e valami sejtelmes összefüggést ez adományok és a bank szerződései között, elhiszi-e, hogy ez adományok tekintetében szerepe volt a miniszterelnöknek és ha mindezt beigazolva látja ís, följogosítottnak tartja-e Désy Zoltánt arra, hogy a miniszterelnököt a panamista jelzővel illesse, a birói kogniciónak ehez a kérdéséhez ezúttal nincs szavunk. De a per eldőlte előtt is tisztán áll előttünk az igazság. 1910-ben volt a nemzeti munkapártnak pártkasszája és ennek a megteremtésében Lukács László miniszterelnöknek szerepe volt. A miniszterelnöknek, ha ez beigazolódik, ebben az esetben is teljes fölmentést ad a salus rei publicae elve, melynek kíméletlen alkalmazása soha sem volt annyira megokolt, mint 1910-ben. Attól a zűrzavartól, melyben az önmagától összeomlott koalíció hagyta az országot, szabadulni kellett minden áron. Tovább tűrni, fentartani azt a khaoszt, azt az anarchiát nemcsak politikai, hanem erkölcsi lehetetlenség volt. De, szinte halljuk, hogy háborodnak föl sokan a pártkassza szó hallatára és emlegetik a közéleti erkölcsöt, a közéleti tisztaságot. De hiszen Désy és társai ezt az álÉlősziv a márványasztalon. Irta : Szabó Mihály. Szomorú, csatakos tavaszi éjjel volt. Apró kis viztiikröcskékkel volt kiapliikálva a város aszfaltja. Kellemetlen hűvösséget hozott a kósza szél, mely kíváncsian nyargalta be a néptelen utcákat. Egyenkint hunyták be fénylő ablakszemeiket a bérházak. Aludt a város. Az utcák sötétjébe csak néha húzott fénylő sávot egy-egy magános konflis lámpája. Még a ihirhedt kivert kósza ebnek se volt hire sehol. Ebben a nagy ridegségben csak három barát, három nyugtalan vérű éjjel élő járta az utcákat. Szótlanul ballagtak egymás mellett, egyideig csak a saját gondolataikkal szórakoztak. De végre akármilyen szép játék is ez, meg léhet unni. Igy is történt. Egy konflis szaladt el előttük, mikor a leghosszabb megszólalt. — Lássátok fiuk, most nagyon szomorúnak 'érzem magam, mindenütt szerelmet sejtek. Nézzétek abban a pincela'kásban most alszik el a lámpa, most tapad össze két vágyó ajak, hallom a csókok zaját. — Női pihegés halk zenéje, piszkos, szennyes pincelakás — jegyezte meg cinikusan a monoklis. — Neked is a szerelem fáj, csak te más módon, a saját módod szerint orditod. Nézdd Jánost, — mutatott a harmadik barátra — neki is fáj, ő is a szerelmet orditja, sirahnalitólagos „panamát", '„lopást", „sikkasztást", ahogy ők nevezik, tudják sokkal régebben, semmint avval előhozakodtak. Ebben az esetben tehát a hallgatás által való bünrészesség terheli lelkiismeretüket. De ez még a kisebbik vád. Ellenben hiába hivatkoznak arra, hogy ő'k rágalmaik nyilvánosságra hozatalát tudatosan és a nagyobb hatás kedvéért halasztották későbbre. Mert a valóság az, hogy azokat az adatokat, melyekre most rágalmaikat alapítják, nem erkölcsi megtorlásra, nem a közélet megtisztítására akarták fölhasználni, hanem arra, hogy paktáljanak avval a Lukács Lászlóval, akit most panamistának rágalmaznak. Már most a panamázás erkölcstelenség vagy nem az. Ha erkölcstelen és korrupt, akkor micsoda Ítélettel kell sújtani azt az ellenzéket, mely ezeket a panamákat tudja és ellenőrző kötelességéről megfeledkezve, elhallgatja azért, mert az egyik békülni, paktálni, osztozkodni kiv;\n a panamistával, a másik azért, mert azt várja a panamistától, hogy a békülni kívánókat letörje? Csak amikor az egyiknek nem sikerült a béke, a másik pedig a harctól nem kapta meg azt a politikai hasznot, melyet remélt, akkor állanak elő a fórumra vádjaikkal az ellen, akivel e vádak ismeretével paktálni akartak. Van-e nagyobb erkölcstelenség és korrupció, mint békét és harcot csikarni ki attól, akit panamistának tartanak? san, szomorúan, pedig hallgat, mint a sir. ő igy szokta, neki igy fáj legjobban. A harmadik, aki eddig mélyen hallgatott, most megszólalt, zengő szép hangja volt. — Igazad van, eddig orditottam, szivem szerint jajgattam. Most 'panaszkodni fogok, érzem, hogy ma piros vértől lobogó szivemet a tenyeretekbe kell tennem. Te monoklis, bánatodba nevetni fogsz és rossz novellát irsz a históriámból, te hosszú, szentimentális verset faragsz belőle. De nem bánom én már egyiket se teszem, mert ez a történet kiütötte a tollat a kezemből. Egy kis kávéház elé értek, a monoklis hivására betértek a lebujba, leültek egy kis márvány asztal mellé, forralt bort rendeltek, mindjárt egy egész literrel. János folytatta: — Fiuk, most a szivemet kiteszem a márvány asztalra, zenélni fog nektek nagy szent 'hazugságokról. Fiuk tiszteljétek a szép hazugságokat, mert azokat elhiszik és a mit elhisznek, az szentirás. Ismertem egy embert, akinek a születésébe már egy szent hazugság lopózott be. A fiatal anya az öregedő férjét hazudta apának. Az öreg ember boldogan halt meg, de a fia megtudta a rút igazat és azóta, mint rossz szellem üldözte az igazság és megfojtott benne mindent, ami szép. — Ki volt az az ember? — kérdezte a monoklis idegesen ölelgette gémberedett ujjaival a forró borospoharat. — Én voltam az — folytatta János, de